Bérmunkás, 1953. július-december (40. évfolyam, 1788-1812. szám)
1953-12-12 / 1810. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1953. december 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF. INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre ..........................$3.00 Félévre .............................. 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Csomagos rendelésnél 3c Előfizetés Kanadába egész évre Subscription Rates: One Year ..........................$3 00 Six Months ....... 1.50 Single Copy ___________ 5c Bundle Orders ________ 3c .............................................. $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE <*@*>42 Sem erő, sem akarat Az amerikai sajtó két állandó rovata, — a háborús uszító meg az egyre emelkedő drágaságot jelentő — mindannyiunkat érdekel, meri midannyiunk életére nagy befolyással van. így tetszik, vagy nem, tudomásul kell vennünk a Bureau of Labor Statistic (BLS) azon újabb jelentését, hogy a megélhetési index már megint emelkedett. A statisztikai iroda szinte törvényszerűen csaknem minden hónapban megismétli ezt a jelentést az Eisenhower adminisztráció hatalomra jutása óta, noha a választások előtt nagyon fogadkoztak, hogy a drágaságot megfékezik. Eisenhower például 1952 november elsején, vagyis pár nappal a megválasztása előtt Bostonban tartott beszédében ezt mondotta: “Fogadalmat teszek arra, hogy a republikánus adminisztráció, ha hatalomra kerül, minden erejét mozgósítani fogja az infláció megakadályozására”. “Infláció” természetesen a drágaság udvarias neve. De dacára ezen fogadalomnak, újév óta egyre emelkedik a drágaság. Hol maradt az a “republikánus erő”, amit mozgósítani kellett volna az “infláció“ megakadályozására? Az tény, hogy a háborús uszítás erősebben folyik, mint a múlt évben és igy arra a következtetésre jutunk, hogy a republikánusok erejét az emészti fel, azért nem marad sem ERŐ sem AKARAT a drágaság leküzdésére. Ezt a feltevést támogatja az a tény is, hogy úgy a drágaság, mint a háborús uszítás emelik az üzletemberek profitjait. És miután az Eisenhower adminisztráció vezetői száz százalékosan üzletemberek, egész komolyan úgy gondolják, hogy ami jó nekik, az jó az amerikai népnek is, tehát természetes, hogy nem félnek sem a drágaságtól, sem a háborús feszültségtől, sőt mindkettőt kívánatosnak tartják és igy nem várhatjuk el, hogy azok ellen bármit is tegyenek. A NAGY LAKBÉREK A Bureau of Labor Statistics jelentése szerint október hóban ismét emelkedett a megélhetési index 0.2 százalékkal; január első óta — vagyis az uj adminisztráció ideje alatt — az emelkedés 1.3 százalékot mutat. A BLS részletes kimutatása szerint az amerikai átlagos családfő keresete igy oszlik meg: Lakásra 32.5 százalék, élelemre 30.3 százalék, transzportáció (automobil) 11 százalék, ruházat 9 százalék, egészség 4.7 százalék, személyi kiadás (borbély, beauty-shop, stb.) 2.1 százalék, nevelés, szórakozás (TV rádió, stb.) 5.4 százalék, minden más együttvéve 5 százalék. Ebben a kimutatásban a legszembeötló'bb az, hogy vezetőhelyen lakás áll, vagyis az amerikai nép lakásra többet költ, mint bármi másra, többet, mint az eleiemre. Mint lathatjuk, eszerint az amerikai nép jövedelmének teljes egyharmadát költi lakásra. Munkásszempontból nézve ez azt jelenti, hogy a heti hat napon át dolgozó munkás két napot csak azért dolgozik, hogy tető legyen a feje felett. , . Meglepő ez a statisztikai adatt már csak azért is, hogy itt állítólag a munkások nagytöbbsége HÁZTULAJDONOS, a saját házában lakik. És ime, mégis ilyen sokba kerül nekik a lakas! Ennek az a valószínű oka, hogy a munkás háztulajdonosok nem egyedül bírják házaikat, hanem pártnerségben valamely bankkal, vagy telekügynökséggel és oly nagy havi részleteket fizetnek, mintha csak bérelnék a házat. Mikorra kifizetik a részleteket ők is meg a házak is megöregszenek s mindegyik költséges orvoslásra szorul. Az amerikai tőkés rendszerről csak igen hiányos fogalma van annak, aki nem képes meglátni, hogy ez a hosszúlejáratú hitelvásárlás meg a nagy állami adósságok miként tették adófizető jobbágyokká Amerika népét. A munkások építették fel az összes lakóházakat, ők teremtették elő az építéshez szükséges összes építőanyagokat s ime, most mégis havonkénti adót kell fizetniök nehány pénzembernek csak azért, hogy a saját munkájukkal felépített házakban lakhatnak. A Bureau of Labor Statistics kimutatása figyelmeztetes arra hogy a magántulajdon zászlaja alatt, a “szabadság” állandó hirdetése közben miként lehet gazdasági rabságba sülyeszteni egy egész népet. Ez a nagy lakbérek igazi értelme. A drágaság csúcspontja A drágaság október havi emelkedését a BLS iroda igazgatója, Commissioner Ewan Clauge, cukormázzal bevonva adta be az amerikai közönségnek, amikor hozzátette, hogy VÉLEMÉNYE szerint ELÉRTÉK AZ INFLÁCIÓ CSÚCSPONTJÁT. Clauge kommiszárus vigasztaló szavai nagyon emlékeztetnek a Hoover adminisztráció azon bátoritgató szavaira, hogy a prosperitás már a sarkon várakozik. Mint tudjuk, nagyon sokáig várakozott s ha Hooverék hatalmon maradnak, talán még most is kullogna valahol. Éppen igy, az utóbbi években nem először halljuk, hogy már elértük a drágaság csúcspontját, most már az “árak majd vizszinvonalban maradnak”. Ehelyett azonban azt láttuk, hogy a megélhetési index a koreai háború kitörése óta 13.4 ponttal emelkedett. A legutóbbi áremelkedések azért nagyon meglepőek, mert az élelmiszerek nagybani árai estek. Éppen most jelenti a Depart ment of Agriculture irodája, hogy ez év elseje óta a farmtermelvények nagybani árai 16 százalékkal estek. Másszóval a farmerok kevesebbet kapnak termelvényeikért, de a fogyasztók többet fi’ zetnek érte, mint előbb. Nyilvánvaló, hogy a fogyasztó közönség magyarázatát követeli ennek a különös s látszatra érthetetlen jelenségnek. Mr. Clauge azonban siet megmagyarázni, hogy az utóbbi időben többe kerül azon szolgálat, amellyel az élelmiszereket a farmertól a fogyasztóhoz szállítják, — szóval a közbeeső emberek (middle men) keresnek többet. A “middle men” név alatt szerepelnek azon üzletek, amelyek a termelt vagy gyártott árukat a termelőtől a fogyasztóhoz szállítják. Nagyjából mondva ez az “üzletvilág”, ennek a profitja emelkedett az utóbbi hónapokban a termelők és fogyasztók rovására. Igen ám, de az Eisenhower adminisztráció nyíltan az üzletemberek javát szolgálja s igy ezt a profit emelkedést helyénvalónak tartja. Hogyan mondhatja akkor Mr. Clauge, hogy már nem fog emelkedni a drágaság? Talán tudatták vele az amerikai üzletemberek, hogy már nem akarnak nagyobb profitot? Ha Mr. Clauge csupán ilyen VÉLEMÉNY alapján mondotta a fenti jóslatot, akkor úgy véljük, hogy még nem ismeri eléggé az amerikai üzletembereket. A nagy kérdés A republikánus és a demokrata politikusok között folyó nagy heccet mindkét párt ki akarja használni a jövő kongresszusi választásoknál, azért arra törekednek, hogy az a nekik megfelelő* formában kerüljön az amerikai választók elé. így például Trumanék azt állítják, hogy a kongresszusi választások főkérdése, ami eldöntés alá kerül az, hogy vájjon az amerikai nép megtüri-e a mccarthyizmust? Miután Truman a rádió beszédében nagyon találó meghatározást adott a mccarthyizmusról, McCarthy úgy tett, mint aki sértve érzi magát és ugyancsak a rádión válaszolt a volt elnöknek. Ebben a beszédében aztán csavart egyet a nagy hecc menetén, amennyiben azt állította, hogy a nagy kérdés (issue) nem a mccarthyizmus, hanem az, hogy meddig tűrnek meg még kommunistákat az amerikai kormányban? Ezzel nyilvánvalóan rúgott egyet a saját vezérén, Eisenhower elnökön is, mintegy jelezve, hogy a fővezérségre törekszik. A demokrata politikusok persze a Truman segítségére siettek. Averal Harriman, a demokrata párt egyik vezére feltette a kérdést: “Ki követelhet magának nagyobb érdemet a kommunisták üldözésért Harry Trumannál? Hát nem : kezdte meg a lojalty vizsgálatot? Nem-e a Truman adminisztráció állította össze a szubverziv listát és nem a Truman igazságügyminisztere Ítéltette el a Kommunista Párt vezetőit? — kérdezi Harriman. A republikánusok ezt elismerik, mert azokat az elmúlt pár év hiteles története bizonyítja, de visszavágnak azzal a kérdéssel, hogy KI ÜLDÖZI ERÉLYESEN A KOMMUNSTÄKAT ? Ez a nagy kérdés és a pálma azé legyen, aki itt mutatja magát elsőnek. Jelen pillanatban tehát a nagy hecc odafajult, hogy mindkét fél magának követeli az európai országok történetét a két világháború közé eső korszakban, emlékezhetnek arra, hogy ott egészen ilyen versengés ment végbe a fasiszta, a náci, a nyilas és más pártok meg az elődeik között. Az európai versengés legfeljebb abban külömbözött a jelenlegi amerikai hecceléstől, hogy ott az antikommunizmus mellett hasonló szerepet adtak az antiszemitizmusnak is. Nem lehetetlen, hogy idővel itt is beveszik még a négerellenes érzelmeket is, de máskülönben az a veszekedés, ami most a demokraták meg a republikánusok között folyik valójában a túlzó reakciós elemek kísérlete arra, hogy kezükbe ragadják a hatalmat. Bevonul a gesztapo A demokratá politikusok nagyon dühösek, hogy a republikánusokkal folyó harcukba partizán módon beleszólt J. Edgar Hoover, a titkosrendőrség vezetője is. Az FBI eddig megelégedett azzal, hogy nagy publicitást szerezhetett magának a kommunisták üldözsével, de a két nagy polgári párt vetélkedésében sem' leges maradt, az az egyforma hűséggel szolgálta mindegyiket. J. Edgar Hoover azonban testi-lelki jóbarátja szenátor Mc-
