Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-02-14 / 1768. szám
2 olda! BÉRMUNKÁS 1953. február 14. OSZTÁLYELLENTÉT AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IF ARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell lolynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) kepteienne teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával telvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, így az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERKEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerépít ifik a •’éerí társadalom keretein baltiI A kizsákmányoló osztállyal párhuzamosan, hatalmas haszonra dolgoztak az 1952-ik évben a mi szakszervezeteink is. Különböző cimen, több mint fél bülió dollárt zsebeltek be a tagoktól, akik nem egyebek, mint tagdíj fizető alanyok a szakszervezeti basák szemében is. Az 1952-ik évben a szakszervezetek sokkal több vereséget szenvedtek, mint győzelmet, dacára annak, hogy a “szegény emberek pártja’’ volt uralmon, akiken keresztül látszólagosan itt-ott győzelmet arattak. Az ilyen győzelmek voltak a bányászok, az acélipari munkások, a vasutasok és még sok más iparok munkásai megmozdulásai. Ez évben újra megismétlődnek ezek a harcok, úgy az egyik, mint a másik iparok munkásainál és a szakszervezeti basáknak, hogy ezekben a harcokban kényelmesen elhelyezkedhessenek, többek között sztrájk alapra van szükségük. Ezen az alapon kívül, sok más hely is van ahová a basák elhelyezik a tagságból kisajtolt centeket, dollárokat. Government bondokat, corporációktól, bankoktól részvényeket vásárolnak, sőt egyes szakszervezetek saját bankjaikkal rendelkeznek, milliós alaptőkével. Az Egyesült Államok területén több mint egy billió dollár értékben ingatlanok felett is rendelkeznek. A United Mine Workers szervezetnek pénztárában ez év január elsején a saját kimutatásuk szerint, több mint 34 millió dollár volt heverőben. Ez év január 1-től kezdődőleg az év végéig a bányászoknak 8 millió dollárt kell befizetniük, külön kivetés alapján. Ezzel a 8 millió dollárral kívánja Lewis a következő szerződés lejártával megverni a billiós bányatársaságokat. A U.N.M. szervezetének ingatlan vagyona több száz millió dollárra rúg az Egyesült Államok területén. Ezen kívül a bányászok segély és nyugdíj alapjának tőkéje közel jár a száz millió dollárhoz. Ezen hatalmas vagyon felett John L. Lewis teljhatalommal rendel k e z i k. Azoknak akikből ezt a horibilis összeget kisajtolták,s emmi beleszólásuk sincsen. Ugyan igy van minden más jelzővel ellátott szakszervezeteknél is. A automobil vezetők AFL szervezetének az Egyesült Államokban több mint 1,200.000 tagja van és pénztárukban kerek 26 millió dollár hever, vagyonuk pedig több száz millióra rúg. Ez év januárjától az úgyis magas tagsági díjhoz 10 centes külön kivetést fizetnek és az év végére pénztárunkat 60 millió dollár állományra kívánják emelni. A CIO leghatalmasabb szervezete a United Auto Workers az elmúlt esztendőben egy dollárra emelte a tagsági dijat, vagyis két dollárról háromra. Emil Mazey jelentése szerint, a szervezetnek 1,300,000 taglétszáma van, ennél fogva a leghatalmasabb CIO szakszervezet az Egyesült Államokban. Pénztári állományuk 13,625.000 dollár volt január elsején. Ezen kívül több mint hét millió dollár sztrájk alap áll rendelkezésükre. Reutherék jó eleve számítottak arra, hogy az a vadházasság, amelyben a “szegény emberek pártjának” kormányával kötöttek, nem fog örökké tartani és most, amikor kegyvesztettek lettek tiz, vagy húsz millió dollárral kívánják megverni a többszörös billiós autó társaságokat. A CIO második hatalmas szervezete az acélipari munkások, akik 1,100,000 taglétszámmal rendelkeznek. Pénztári állományuk 12 millió 775 ezer dollár. Ennek a szervezetnek is éppen úgy, mint a CIO automobil munkások szervezetének, több százezer dollára rugó ingatlan vagyonuk van. Az International Brotherhood of Electrical Workers AFL, alig 450 ezer taglétszámmal rendelkezik. Egyike a legrégibb szakszervezeteknek, akik ötszáz és ezer dolláros beiratási dijat szednek és a Taft-Hartley törvény életbelépte előtt nagyon sűrűn lezárták az uj tagok felvételét. Ez a szervezet az elmúlt évben több mint 25 és fél millió dollár bevételt könyvelt el. Egyes corporációknál egy millió 75 ezer dollár áru részvényekkel vannak érdekelve. Külömböző bondokban 6 millió dollárt fektettek be. Ingatlan vagyonuk 12 millió dollára van becsülve. Ez a szakszervezet szintén egy hatalmas nyugdíj alap felett rendelkezik. Az International Association of Machinist AFL szintén egy régi szakszervezet, taglétszáma több mint 700 ezer. Az ország minden részében folyton dúló sztrájkok kimerítették pénztári állományukat s ennélfogva csekély 10 millió dollár felett rendelkeznek. Ezen szervezet vezetősége a legutóbbi ülésén elhatározta, hogy ebben az esztendőben 35 millióra kell, hogy a pénztárukat felemeljék, mert tudatában vannak annak, hogy a republikánus adminisztrációval szemben erélyesebb harcot kell majd vivniok. Ugylátszik, hogy ezek a szakszervezeti basák elfelejtették, hogy az “igazságos osztás” kormányának idején is kemény harcokat vívtak. Hetekig, hónapokig sztrájkoltak és több esetben kénytelenek voltak a sztrájkot lefújni és elfogadni azt, amit a társaságok a sztrájk előtt ajánlottak fel. Most aztán mert republikánus kormány van, hát duplán kell, hogy megadóztassák tagságukat, hogy a basák által kívánt 35 milliót összehozzák. A CIO szövőipari munkások szervezetének pénztára is néhány százezer dollárral megkönnyebbült az elmúlt esztendő április hava óta, amikor is a szervezet basái olyan szerződést írtak alá a munkáltatókkal, amely 7 és 9 centtel levágta a munkások fizetését és ugyan akkor barom módra kényszeritették a szövőipar munkásait a termelés fokozására. Ennek következtében az elégedetlenkedő szövőipari munkások a CIO- ból az AFL-be léptek át — csöbörből-vödörbe «estek — és magukkal vitték a csoport meglévő pénzállományát is. Ennélfogva az anyaszervezet basáinak csekély három és fél millió dollár áll rendelkezésükre, hogy a következő alkalomkor még jobban gúzsba köthessék a szövőipari bérrabszolgákat. A déli államok szövőipari ''telepein 86 cent órabért, a nyugati vagyis a new englandi államok telepein pedig egy dollárt fizetnek, ami ellen a new englandi szövőipari mágnások tiltakozásaikat fejezték ki a Labor Board előtt és ennek következtében a szervezet basái 7 és 9 centtel levágták a munkások bérét hogy kiegyenlítsék a déli államok munkásainak alacsony bérével, valamint meggyorsították a munkások termelőképességét. A “szegény emberek pártjának’’munkaügyi minisztere mielőtt elhagyta helyét ajánlotta, hogy a szövőipari munkások órabére 1.20 centre emeltessék. A fémipari butorkészitő munkások órabére 75 entről egy dollár és 10 centre. A papirmalmok munkásainak órabérét 99 centről 1.11 centre kivánta emeltetni. Ez ellen a javaslat ellen a tulajdonosoknak feb. közepéig van alkalmuk tiltakozásaikat benyújtani. Kilenc más ipar munkásainak fizetés javítási kérvényét vizsgálta felül a Labor Board. Tobin, a munkaügyi miniszter nem döntött ezen iparok munkásainak fizetésemelését illetőleg, azt meghagyta az uj munkaügyi miniszter számára. Durkin, az uj miniszternek egészen más tervei vannak a munkások fizetés javítását illetőleg, mint elődjének volt. Néhány nap, vagy hét választ el bennünket, hogy ezt a tervet megismerjük. Néhány hét választ el bennünket attól is, hogy a Taft-Hartley rabszolga törvény módosítását is teljes egészében élvezhessük. Ezideig csak egyes pontjait juttatta nyilvánosságra Taft szenátor és amint mondta, a törvény módosításait az uj munkaügyi miniszter is jóváhagyta. Ezzel a parasztfogással még jobban befogják hályogozni a szakszervezetek tagságának amúgy is vak szemeit. Meglesznek elégedve, hogy nem csak a szervezet vezetőinek, hanem a bószoknak is meg kell esküdniük, hogy nem kommunisták. Ez nagyszerű változtatás, most már aztán maradhat minden e régiben. No még majd a CIO rovására néhány más AFL érdekeket képviselő változást eszközölnek és ezt is nagyon szívesen helybenhagyja Durkin munkaügyi miniszter ur. Sem a CIO-nak, sem a többi független szervezetnek hatalmas pénztára nem lesz elegendő az elkövetkező harcokra. A bérrabszolgák harcaiban a kizsákmányoló osztály ellen nem hatalmas pénztár kell, hanem OSZTÁLYTUDAT. Az IWW szervezetének bátor, elszánt harcosa Wm. D. Haywood mondotta, mikor azzal csufolódtak a szervezet ellenségei, hogy hol van az IWW-nak a pénztára, azt felelte hogy “A munkásosztály zsebében”. Igaza is volt. Az IWW hatalmas nagy harcokat vívott különböző iparokban és minden alkalommal Amerika osztálytudatos munkássága nyitotta ki pénztárát és segítette győzelemre a harcot. Az IWW; harcaiban nem milliókra volt szükség a harcok győzelmére, hanem osztálytudatra, szervezőkre, harcosokra. Ezek az elemek hiányzanak az amerikai szakszervezeteknél. Az amerikai szakszervezetek szónokai, amikor sztrájkolókkal keverednek össze, nekik pazarul berendezett hotelekben, a szállítás és közlekedés kényelmével kell, hogy legyenek ellátva, ellenkező esetben a sztrájkolóknak mellőzni kell őkéimét. Az IWW szervezete is arra törekszik, sőt az egyedüli szervezet az, amely jólétben, kényelemben kívánja tartani nem csak a szervezőket, hanem a társadalom minden tagját. De amig a szervezet tagságának sztrájkok vagy egyéb okok miatt nélkülözni kell, addig a szervezők is nélkülöznek. “Egynek a sérelme, valamennyiünk sérelmét jelenti” jelszavával megy a küzdelembe. Ez nem imponál sem a politikusoknak, sem a kényelem szerető szakszervezeti basáknak. Amint cikkem befejezéséhez
