Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-02-07 / 1767. szám

« 1953. február 7. BÉRMUNKÁS 3 oldal A trösztök kormánya (Vi.) Még soha a történelem­ben, még Hoover ideiében sem volt ilyen nyiltan átvéve a kor­mány a világtrösztök által, mint a mostani. Persze még*a trösztök sem voltak ennyire összeszőve, egy-két banknak az uralma alatt, mint mostan. Va­lamint még soha sem voltak ezen trösztök olyan nagy vesze­delemben, mint napjainkban, így szinte természetes, hogv a legnagyobb és legmegbízhatóbb embereiket teszik a kormány­ba. Ámbár vannak lelki szegé­nyek, akik a nagy propagandá­nak elhiszik, hogy ezen trösztök fejei maid a népet, melynek a 86 százaléka munkás, fogják szolgálni. De az IWW tanítása, valamint minden józan ész, lo­gika szerint, ez lehetetlen, mert az érdekeink homlok egyenest ellenkezők. Ami jó volna a nép­nek. béke. állandó munka, na­gyobb jóléti intézkedések, mint öregségi nyugdíj 60 évtől kezd­ve. ingyenes orvosi, kórházi ke­zelés, amint már a legtöbb euró­pai országban meg is van, itt mostan még kevesebb lehetőség van annak megszerzésére, mivel a trösztök érdekei nem azok. Ezen trösztök, a világpiac, más országokban található ter­mészeti kincsek olcsó megszer­zése. a háborús profit folvtatá­­sa, hatalmuk mindnagyobb te­rületekre való kiterjesztése, sőt Dulles szerint, még a szocialista útra tért országok visszaszerzé­se is programjukban van. EZ A VIRÁGCSOKOR — MINSZTERI TANÁCS Charles E. Wilson, a General Motors feje, és a nagytőke kife­jezett képviselője, aki még tete­jébe magával vitt két hasonló vezetőt a General Motorstól és Chryslertől. Mostan a régi törvények sze­rint megigértették Wilsonnal, hogy két és fél milliót érő G.M. részvényeit eladja, de úgy hír­lik, hogy Du Pont vagy U.S. is lett volna, hogy ki lesz az Egyesült Államok elkövetkező elnöke, a Wall Street urai a ku­liszák mögött kijelölték Ameri­ka következő elnökét. De nem csak az elnököt jelölték ki, ha­nem szétosztották az ország ügyeinek vezetését a hatalmas iparvállalatok igazgatói között. Ezeket az intézményeket nem bízzák politikusokra, akik csak csaholni tudnak, hanem szak­képzett tehetségeket jelöltek ki, azok mozgásban tartására és fejlesztésére. Ezideig évszázadokon keresz­tül politikusok intézték a ki­zsákmányoló osztály érdekeit, azokon keresztül zsákmányol­tak ki bennünket, most már a fejlett iparok intézésére nem al­kalmasak a politikusok, ennél­fogva a Wall Street saját em­bereit ülteti a kormány minden fontos hivatalába, hogv érdeke­iket, gazdasági erejüket, saját szakértőikkel védelmezzék meg. Ezeket a szakembereket liem a nép választotta, ezeket a tőké­sek ültették a nép nyakára. Köhler. Steel, vagy más tröszt részvé­nyeit fogja összevásárolni rajta. De mind ezekhez Wilson még kap 650,000 dollárt a G.M.-től a következő évben, mint bonuszt, valamint évi 40,000 dollár penzi­ót. És vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy Wilson áldozatot hozott, hogy vállalta a minisz­terséget. George M. Humphrey, aki pénzügyminiszter lesz, éppen olyan gazdag, ipari érdekeltsé­gek feje, elnöke, tulajdonosa, mint Andrew Mellon volt a Ho­over adminisztráció idejében. A Hanna vasérc és széntrösztnek, valamint a Weir acéltársulat­nak és még sok más banknak és ipartelepnek a vezetője. Ez a Humphrey segített megmenteni a német acélkartelokat és nyél­beütni az egész világra kiterje­dő, amerikai irányítás alatt mű­ködő, Schuman által indítvá­nyozott acél kartelt. Melyben a Krunpék és a többi német acél­bárók is teljes joggal felveen­dők volnának. Robert E. Stevens, a hadse­reg főtitkára, a General Elec­tric, General Foods, Mutual Li­fe, N. Y. Telephone, Owens Cor­ning, Fiber Glass, Pan-Ameri­can, mely viszont Morgan-Mel­­lon-Rockefeller bankcsoport kö­zös háztartása. H. E. Talbott, a légierők fő­titkára. New yorki bankár, a Chrysler Corporation alelnöke, ahol a Morgan-Rockefeller ér­dekek vannak összeházasítva. Valamint harminc New Deal és union ellenes társulatnak a tag­ja, vezetője. * Robert B. Anderson, tengeré­szeti ügyosztály főtitkára. A texasi olaj társulatok képviselő­je, a Rockefeller általu ralt Pet­roleum Institutenek direkto­ra és egy másik “Tea Pot Dóm” olaj lopásnak a megszervezője lehet. Joseph Dodge, detroiti ban­kár, aki a gyárosok bankjának elnöke, még most is tanács — Board of Director — elnöke. Valamint a náci kartelokkal va­ló szövetségnek legnagyobb har­cosa. Mint Gen. Clay németor­szági tanácsadója, nagy siker­rel készítette elő az amerikai tő­késeknek, a német iparok átvé­telét, társulását, dominálását. W. R. Burgess, Marion Fol­som. Burgess a Wall Street-i National City Bank végrehajtó tanácsának tagja, mely viszont a Morgan-Rockefeller közös üz­lete. Folsom meg az Eastman- Kodak-tól, szintén a Morgan bankház által uralt trösztől van odatéve. Ezek ketten fogják Humphreynak az ellenőrzését végrehajtani, hogy minden úgy menjen a kincstárnál, ahogy a Morgan, Rockefeller, Mellon, Lo­­eb, Kuhn, bankházak akarják John Foster Dulles, nem csak a Wall Streetnek, hanem azon amerikai bankházaknak, iparfe­jedelmeknek is a szócsöve, akik még a háború előtt is szoros üz­leti kapcsolatban álltak a nácik­kal. Aldrich, aki az amerikai trösztöket fogja képviselni Ang­liában, egyik legfontosabb dip­lomáciai őrségen. A Rockefel­lernek sógora és a Chase Natio­nal Banknak a volt főnöke és most a helyébe tették John J. McCloy generálist, aki ezen bankérdekeltségeknek olyan hű­en megszolgálta a főnöki állást, Németországban való kartel mentési működésével. Ez a John J. McCloy, még 1941 előtt Rockefelleréknek az ügyvédje volt, a német trösz­tökkel való összemüködésében volt kiválóság, azért kapta Né­metország feletti kommisszári állást, diktálhatott, ahogy neki diktáltak a Rockefellerek, Mor­­ganok innen. Mostan élvezheti hü szolgálataiért a jutalmat. Ezektől hiába várhatnák, hogy a nép —- munkásság — ér­dekeit fogják szolgálni a kor­mányban. De már az európai nép tisztán látja az amerikai de­mokrácia,- trösztök kormányá­nak összetételét. Azokat nem tudják úgy bolonditani, mint az amerikai népet. Hortobágy-Délibáb Rendkívül jó hatást váltoti ki a Bérmunkás azon köziemé nye, amelyben az óhazai Debre cen fölépítésével foglalkozik Ezen sorok Írójában is régi em lékeket vetett felszínre. A kato na időm kis részét és mint e Vasutas Szervezet megbízottja több esetben megfordultam s “hirös városban”. Már a mun­dérba bújtatásom idején vitteir magammal azt a “kincset” ame­lyet egyszerű nyelven osztály­­tudatnak neveznek és igy tár tovább láttam az orromnál. Az úri társadalom egyik rafi­nált célja, a dolgozókat nem csak a fizikai igábafogás, de a hamis illúziókba rángatás is. Mária megjelenése a kutban, Orleánsi szűz, Fatima, stb. A magyar ámitók szélhámoskod­­tak a Debrecen-Hortobágy déli­bábjával, már világviszonylat­ban is. A természet adta tüne­ményt nem lehet célunk vitat­ni, bár sok volt benne a költői fantázia, de másként fénylik a dolog, ha az ember zsebében napégette a darab kenyér. Deb­recen, a kálvinista Róma, Hor­­tobágyról nem volna lehetséges egy rövidke irás keretében vilá­gos képet kapni, hogy megis­mernénk az igazi fotográfiáját. Légyen a kizsákmányoló vallá­silag “kálomista, vagy pápista”, abban tán szokási a kiílömbség. Szóljunk pár szót Hortobágyról. Ezredemhez leginkább Hajdú megyéből soroztak. így alkal­mam volt hallani, megismerni azt a kifogyhatatlan keservet, ami a Hortobágyi csikósok lel­két szomorította. Délibábról alig tudtak valamit. De a szá­madó gazdák gorombaságáról és a jószágtulajdonosok ostorá­ról, ha a ló vagy tehén a kopár legelőn rossz állapotban volt. A sokat hallott birkapaprikás ünnepi étel volt. Ha meg mégis adódott, fel* kellett falni, mert a forró naptól megromlott. Avas szalonnával zsírozott leb­bencs leves, száraz kenyér és szidás, ilyen erőfölkészültséggel húzták a vödrös kutból a renge­teg vizet a szomjas jószágnak. A földbe ásott kunyhókban, egymás hátán, szorulva, a tisz­taság lehetősége kizárva, az ita­tó vályúba mosakodni. Minder­ről személyesen volt alkalmam meggyőződni, amikor pár eset­ben, a volt csikós katonatársa­immal kimentünk szétnézni. Délibábot nem láttam, de lát­tam végtelennek tűnő távolsá­got, sarjára égett legelőit és éhesen ordító jószágot. Azonkí­vül hallottam ordináré károm­kodó zsíros parasztokat, kik a bojtárokat okolták, amiért a jószág sovány volt. A talaj egyenes fekvése lehetővé tette az iszapositást, vagy egyébként megvédeni a kiszáradástól, de ez pénzbe került, erre pedig a “kálomista Róma” nem volt hajlandó áldozni. Szeretettel gondolok vissza a sok keserű­séggel telitett lelkű bajtársaim­ra. A velem egysorsu emberek, a hosszú katona élet alatt, min­den lelki megnyilvánulás a Déli­bábbal cifrázott Hortobágy el­len szólt. Keserűség töltötte el énjüket a visszamelékezésnél. Az úri naplopók, amikor sike­rült némely külföldit beugratni, rendeztek hortobágyi vadásza­ti cirkuszt. Sallangos bohócnak öltöztették a bojtárokat, űzték őket cirkuszi fölvonulásra, ba­gót fizettek a pásztorok elbeszé­lése szerint. Látjuk, hogy a Népi Demok­ráciának fontos agrár program­ja van Hortobágyra. Rizsét, ta­lán gyapotot kultiválnak az óri­ási, alkalmas földterületen. Pásztorok és zsellérek remény­nyel néznek a jelenbe, jövőbe. Megszűnt a lelkeket sorvasztó bizonytalanság. Tündöklik a Délibáb! Az ámitók lapjai keseregnek a Hortobágyra rendelt naplo­pók sorsán. Ugyan miért nem merítenek a társadalom levitéz­­lett férgei “illúziót” a “játszi” Délibábtól, mint ahogy tőlünk dolgozóktól elvárták? Mindenki a maga becstelen becsületes érdeke szerint látja a játszi “Délibábot”. A lelketlen zsíros paraszt, úri csőcselék, el­képzelésében földig görnyedt, bagóért robotoló páriák kerin­genek. Csikósok s dolgozókban, ma még csak dereng az osztály­­tudat, becsületes életre vágy­nak, olyan társadalomban, ahol a dolgozó embert megbecsülik a végzett munkája ellenében. Ne­kem, a Hortobágy végtelennek tűnő horizontján, fölmérhetet­­len mennyi ujjongó, a szabad­ság örömétől megittasodott em­bereket mutatott a játszi Déli­báb. Legközelebbi cikkemben Deb­recenről irok. Vass Károly Santa Paula, Cal. — A hithü és nagyon buzgó római katoli­kus Durkin munkaügyi minisz­ter nővére, Catherine Durkin, aki már 20 éve apáca az “Our Lady of Victory” kolostorban, azt mondotta, hogy a fivére na­gyon sokat imádkozik. Most is bizonyára az isten meghallgat­ta az imádságát és azért lett munkaügyi miniszter. — És még vannak, akik azt mondják, hogy a szakszervezeti tevé­kenysége miatt kapta a tisztsé­get, de Catherine csak jobban tudja!

Next

/
Thumbnails
Contents