Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)

1953-06-27 / 1787. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1953. junius 27.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WOULD IPARI SZERVEZET

ELVINYILATKOZATA

A munkásowztály és a munkáltató osztály között snmmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály álL

E két osztály között küzdelemnek kell lolynla mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeiü összpontosulá&a a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegitik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER^ KEL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer kereté«- építjük a régi társadalom keretein belül.

CLEMENT ATTLEE

BESZÉDE

A miniszterelnök ur a tegnapi napon egy megjegyzésre méltó beszédet mondott, amelyben kimerítően vázolta a külügyi politikát és azt a hangnemet amelyet használt a ház ezen oldalán ülő Munkás Párt tagjai melegen fogadták azt és én is megegyezek a miniszterelnök úrral abban, hogy Oroszország belpolitikája nagy változásokon ment át, ennélfogva a helyes ut részünkről az, hogy a feszült viszonyt, amely eddig közöttünk és Oroszország között fenn állt, rokonszenvesebb hangulatba kell hoznunk.

Nem fér kétség ahoz, hogy ezideig Sztálin volt az orosz belpolitikának a mestere, de ma minden jel arra mutat, hogy a helyzet megváltozott és valami uj hangokat hallunk, több embernek a hangját. Egy testület van az Egyesült Államokban és részben ebben az országban is, akik úgy gondolják, hogy csak Oroszország az, amely a világ bajait felidézi. A másoldalon ugyancsak vannak olyanok ebben az országban, akik a világ minden baját az amerikai politikának tulajdonítják. Ez éppen olyan téves, mint az előbbi.

Remélem, hogy senki sem fog megvádolni azzal, hogy én Amerika ellenes vagyok. Sem azzal, hogy az amerikai alkotmányt támadom. De én igazán szeretnék néhány tényt leszögezni, amelyet nem minden esetben értelmeznek úgy, amint az van.

Őfelsége kormányának miniszterelnöke ebben az országban a képviselőház elé terjesztheti a kormány politikáját és ha kívánja azt szavazat alá bocsáthatja, sőt mi több, az egész ház együttes elfogadását kérheti és mint ebben az esetben meg is kapja azt.

Most pedig nézzük csak át az Atlantic Óceán túlsó oldalára. Eisenhower elnök egy hatalmas beszédet tartott, a kormány nevében beszélt, de Amerikában a hatalom a kormány és a kongresszus között oszlik meg. Például ha a kormány elhatározza, hogy ennyi vagy annyi millió dollárt költ a felfegyverkezésre, vagy más egyéb dologra, a Kongresszus megnyirbálhatja azt több millió dollár erejéig. A kormány elhatározza, hogy mi szabadon szállíthatjuk árucikkeinket az Egyesült Államokba, a Kongresszus meghiúsíthatja azt. Ennélfogva a kormány nem a saját házának meotere. Nem szabad elfelejtenünk azt sem, hogy a Kongresszus tagjai egyes államok érdekeit képviselik, amelyekben az egyéni érdeket képviselők erős nyomást gyakorolnak a Kongresszus tagjaira, igy tehát az amerikai kormányzati rendszer úgy látom, hogy még kevesebb felelőséggel működik mint a mi kormányzati rendszerünk.

Eisenhower elnök elmondja beszédét, amelyben vázolja kormányának álláspontját és röviddel utána Dulles külügyminiszter ur beszél és az szerintem teljesen más húrokat penget. Alkalomadtán azt látjuk, hogy a belügyi államtitkárnak más a politikája, mint a pénzügyi államtitkárnak és talán más a politikája a Pentagonnak is (a hadsereg ügyeinek intézői). Az amerikai tradíció az, hogy szabadabb kezet adnak a kormány egyes minisztériumának, mint mi adunk. Mi ugyan ezt tapasztaljuk, hogy összehasonlítjuk a mi hadvezetőségünket az amerikai hadvezetőséggel.

Én nem panaszkodom. Ez egy őskori hagyomány. Ebből következik aztán, hogy Harrison generális a panmunjoni békéltető bizottságban a saját véleményét tolmácsolja, sőt még a rádión is világgá kürtölik s ha ennek okait tüzetesen megvizsgáljuk azt látjuk, hogy az amerikai alkotmány szerint semmi közösséget sem kívánnak Európával, sok esztendőn keresztül nem is volt külpolitikájuk. Ez semmilyen körülmények között nem illik bele a mai viszonyokba, amikor Amerika játsza a vezető szerepet az egész világon. Én nem kivánom birálni az amerikai alkotmányt. Én törekszek arra, hogy a tényeket tárjam elő, mert úgy gondolom, hogy nagyon sok esetben a népek tévesen vannak értesülve, amelynek alapján reményt vesztenek, mert nem ismerik az amerikai alkotmányt.

A második világháború alatt Roosevelt elnök megmutatta, hogy igazi nagy ember és igazán nagy politikus, aki a Kongresszust a saját tetszése szerint vezette. Én úgy gondolom, hogy Truman elnök is nagy hozzáértéssel gyámsága alá vette a két legnagyobb szenátort Vandenberg és Connally személyében, mégis időközönként azt tapasztaltuk, hogy a Kongreszszus fogai hathatósak, máskor meg azon tűnődünk, hogy ki hatalmasabb az elnök, vagy McCarthy szenátor (közbekiálltások, halljuk, halljuk.)

A miniszterelnök ur azt mondotta, hogy a diktatúrának hátránya az, hogy sok esetben a diktátort mások dirigálják. Egy nagy hátránya az amerikai demokráciának, hogy nagyon nehéz megtalálni, hogy hol van az erő, a hatalom. Ennélfogva úgy gondolom, hogy a tények vonatkozásban vannak a mi helyzetünkkel a koreai tárgyalásokat illetőleg. Az összes értesüléseim — lehet, hogy téves — hogy a kinaiak egyezkedni óhajtanak. Úgy gondolom, hogy az Egyesült Államok kormánya is egyezkedni kíván. Az egyezkedés fonalai az amerikai hadvezetőség kezeiben van, amely az Egyesült Nemzeteket képviseli. De az Egyesült Államokban vannak olyan környezetek, akik nem kívánják a békét. Szembe kell, hogy nézzünk az igazsággal. Vannak olyanok, akik Kínával kivannak háborúba szállni és az egész világ kommunizmusa ellen általában, ugyancsak Chiangnak nagy befolyása van. Ezért az elmúlt napokban ajánlottam a minszterelnök urnák, hogy nasryon is előnyös lenne, ha az Egyesült Nemzetek részéről más államok is képviselve volnának. Tettem ezt nem azért, mintha bizalmatlan volnák az amerikaiakkal szemben, hanein iigy gondolom, hogy az megerősítené az amerikai kormány álláspontját. Amerika a szó-szólója az Egyesült Nemzeteknek, ennélfogva úgy hiszem, hogy ennél a tárgyalásoknál hasznára válna, ha más az Egyesült Nemzetek tagjai is képviseltetnék magukat. Tudom, hogy ez az ügy jobbára a hadvezetőség ügye, de amikor mi valamennyien reméljük a fegyverszünet azonnali tárgyalásának megindítását, amely magába foglalja a további egyezségeket, akkor ez az ügy nem szabad, hogy kizárólagosan az amerikaiak kezében legyen (éljenzés a munkáspárt részéről).

Tudatában vagyok annak, hogy Amerika sokkal nagyobb áldozatot hozott Koreában. Annak is tudatában vagyok, hogy kiteszi magát egy igazságtalan Ítéletnek ha mindent a saját kezei között tart, mert akkor azt fogják mondani, hogy ez egy amerikai politika és nem az Egyesült Nemzeteké. Megkívánom jegyezni, hogy engem már régóta háborgat ezeknek a tárgyalásoknak a mesterséges huza-vonája.

Most aztán Kínával kivánok foglalkozni. Nem hiszem el azt, hogy Kina egy báb legyen a Szovjet kezei között. Úgy gondolom, hogy ők másképpen fogják a kommunizmust szolgálni. De ma biztosabb vagyok benne mint valaha, hogy amilyen gyorsan megszüntetik a támadásokat, éppen olyan gyorsan Kina elfoglalja az őt megillető helyet a Biztonsági Tanácsban.

Churchill közbeszól: Nem addig, amig a harc ténylegesen meg nem szűnik.

Attlee: Nyomban a fegyverszünet után.

Nekünk nagyon is életkérdésünk, hogy Kinában béke legyen. Reményeink duzzadoznak. A mi kereskedelmi összeköttetéseink az utóbbi időkben az Egyesült Államokkal nagyban megcsappant. Reméljük, hogy ez az álláspont megváltozik, ma ez reménytelen. “Kereskedelem kell nem segély’’, amelyet ugylátszik nem akarnak megérteni odaát. Állandóan sarkalnak bennünket, hogy ne Űzzünk kereskedelmet Kínával, még azzal az árukkal sem, amelyek nem szolgálnak háborús célokat. Mi nem élhetjük túl, ha elzárnak bennünket az Egyesült Államok kereskedelmétől, elvágnak bennünket Kínától s akadályoznak bennünket a vasfüggöny mögötti országok kereskedelmétől. Ennélfogva nekünk életkérdésünk Kínával való egyezség mielőbbi nyélbeütése és biztos vagyok abban, hogy az amerikai barátaink beismerik ezt. Az Egyesült Államokkal való mielőbbi szívből jövő tárgyalás ebben az ügyben, a fegyverszünet után sikeresen elintézhető.

Elismerem azt, hogy az egyiptomi helyzet tarthatatlan és kiváltképpen amióta Naguib generális lázitó és fenyegető nyelven beszél. Még sem szabad úgy felfogni a helyzetet, amint azt a miniszterelnök ur teszi, hanem be kell, hogy lássuk, hogy ott lázongó nemzeti érdekekkel állunk szemben. Tudom, hogy arra törekszünk, hogy ne csak az angol nemzet alapja legyen lerakva, hanem az egész közép keleti államoké is, és remélem, hogy ezt befogjuk fejezni. Remélem, hogy Egyiptom is hozzájárul ehez, mert sehol sem találom meg, hogy hol és merre tudnánk megteremteni az alapját annak a felkészültségnek, amely nekünk ma a Csatorna mentén van.

Ami pedig a tárgyalásokat illeti, egyezek a miniszterelnök úrral, hogy nem volna tanácsos, ha egy olyan tárgyalást hivnánk egybe, amely túl van zsúfolva szakértőkkel. Mi biztosak akarunk lenni abban, hogy mit csinálunk és ez vonatkozik nem csak erre az országra, hanem az Egyesült Államokra is. Figyelmeztetni kivánom önöket ennél a pontnál egy pillanatra, hogy az amerikai alkotmány sajátosságánál fogva, újból kényszer-