Bérmunkás, 1953. január-június (40. évfolyam, 1763-1787. szám)
1953-01-17 / 1764. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1953. január 17. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................... Félévre ........................... $3.00 .. 1.50 One Year ................. Six Months ............. ........$300 ........ 1.50 Egyes szám ára ....... .. 5c Single Copy ........... ........ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ___------ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ..... $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912. S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE «3^° 42 Politikai akció eredményei Január 6-án végre az amerikai kongresszus is tudomásul vette, hogy nevember 4-én kit választottak meg elnöknek, igaz ugyan, hogy nem-hivatalosan minden törvényhozó ismerte a választások eredményét, de a törvénynek megfelelőleg előbb minden állam székvárosában összejönnek az “electorok”, leadják szavazataikat s az eredményt levél utján tudatják a kongresszussal, ahol elvégzik a végleges “hivatalos összeszámolást”. A teljes két hónapot igénybevevő eljárás alatt sehol sem említették a kisebb pártokra leadott szavazatokat s azok úgyszólván teljesen a feledés homályába merültek. Sehol semmiféle hivatalos statisztikát nem adtak róluk s csupán az Associated Press adataira támaszkodhatunk, ha azok számáról beszélünk. És ezen számok valóban szomorú képet mutatnak a kisebb politikai pártok jövőjére vonatkozólag. Az AP adatai szerint a november 4-iki választásnál a kisebb pártok a következő szavazatokat kapták: Progressive Party ...................140.296 Soc. Labor Party ..................... 30,154 Socialist Party ......................... 20,189 Soc. Workers Party................. 10,306 Ez a kétszáz-ezernyi szavazat több mint 60 millió szavazatnál mégha egy párt kapta volna is, teljesen elenyésző kisebbséget jelentene. így pedig?! Erre a kérdésre a Socialist Party adta meg a feleletet azzal, hogy a jövőben már nem állít fel jelölteket, hanem csak propagandát fog kifejteni a szocialista eszme érdekében. A Progressive Party, amelyet a kommunisták támogattak, alig egy-tizedét kapta a négy évvel ezelőtti szavazatainak, noha a túlzó hazafiak állítása szerint az ország tele van kommunistákkal. Ha ezen négy politikai pártról elfogadjuk, hogy “munkás” pártok és ha elfogadjuk azt a feltevést, hogy a munkás csak akkor szavaz osztálytudatosan, ha ezen pártok valamelyikére adja le a szavazatát, akkor itt körülbelül minden 300 munkásból csak egy szavazott “osztálytudatosan”, ami az osztálytudatnak csaknem a teljes hiányát mutatta. Az amerikai munkások az osztálytudat ezen “csúcspontjára” a munkás politikai pártok hat évtizedes agitáció ja árán jutottak el. Nyilvánvaló ugyebár, hogy ez a rengeteg erőkifejtés, amit erre az agitációra pazaroltak, úgyszólván nyomtalanul elveszett. És most már az is nyilvánvaló, hogy itt, az Egyesült Államokban, ilyen politikai agitációval érdemleges eredményt el nem érhetnek a munkások. Megismételjük, hogy ezen állításunk csak az Egyesült Államokra vonatkozik, ahol a propaganda eszközök mind a munkáltató osztály birtokában vannak és éppen olyan tudatlanság vagy naivság lenne azt állítani, hogy ez igy van más országokban is, mint ahogyan tudatlanság és naivság azt hirdetni, hogy itt az orosz, magyar, kínai vagy más külföldi módszereket kellene alkalmazni, mert azok ott jól beváltak. Az- Industrial Workers of the World szervezet megalakítása óta azt hirdeti, hogy itt, az Egyesült Államokban, a munkásság nem tudja felszabadítani magát a politikai akció révén. Ha időközönként kapott is a munkásság valami engedményeket a politikai támogatásért, azon előnyöket éppen olyan könnyen vissza is vették tőlük, mint ahogyan kapták. Csak azon előnyök maradandók, amelyeket a munkások osztálytudatosan saját gazdasági erejükkel vívnak ki. Éppen azért ma, amikor a “munkás” politikai pártok eme nagy kudarcát látjuk, nem kárörvendve, hanem a jövőbe vetett tekintettel mondjuk, hogy az amerikai munkásság érdekeit sokkal jobban szolgálná a politikai agitáció helyett az OSZTÁLYTUDATOS GAZDASÁGI SZERVEZETEINEK A KIÉPÍTÉSE. És erre már utat is mutat az Industrial Workers of the World szervezet. A választások költségei A szenátus egyik albizottsága, amelynek vezetője T. C. Hennings (D. Mo.) szenátor, befejezte a választások költségeire vonatkozó vizsgálatait. Szenátor Hennings állítása szerint az elnök és alelnök választásánál a két nagy párt csupán rádió és televízió leadásokra 6 millió dollárt költött, tehát jóval kevesebbet, mint általában a közönség hitte. Ebből a hat millióból a republikánusok 3 és fél, a demokraták pedig 2 és fél milliót költöttek. Hennings szenátor azonban mindjárt hozzátette, hogy még hat millió dollár is szörnyen nagy összeg erre a célra, mert ez azt jelenti, hogy a kisebb politikai pártoknak, amelyek nem rendelkeznek ekkora összeggel, semmi eshetőségük sincs a győzelemre. Másszóval ez azt is jelenti, hogy a két nagy politikai párt a választásokat egyszerűen megveszi, — nem úgy, mint valaha, hogy pénzt adnak minden egyes választónak, hanem a nagy propagandával teljesen elhódítják őket s az általuk csapott nagy zsivajban a kisebb pártok teljesen eltűnnek. A szenátorok és kongressmanek egy csoportja éppen azért azon tárgyalnak, hogy a korteskodásra költött összegeket még a mainál is jobban kellene korlátozni. Mert már eddig is hoztak bizonyos korlátozó törvényeket, amelyek megszabják az egyes pártolók által adott támogatás maximumát, de ezen törvényeket nagyon könnyen ki lehet játszani. Nem valószínű, hogy olyan törvényeket tudnának keresztülvinni, amelyek a sajtó, a rádió és a televízió jövedelmét csökkentenék. így valószínű, hogy a választásoknál a győzelem a két nagv párt monopóliuma marad, legalább is valami olyan nagy megrázkódtatásig, amely az ország politikai és gazdasági életét felkavarja. Addig semmi értelme sincs annak, hogy a munkásság felszabadítására politikai pártokat szervezzünk, politikai akciókat vezessünk. Az amerikai munkáltató osztálynak ez a korlátlan monopóliuma a politikai szinterén itt az osztályharcot teljesen a gazdasági térre tereli. Amerikai egyetemek Az Amerikai főiskolák “American Association of Colleges” nevű egyesülete a napokban tartotta évi kongresszusát Los Angeles városban. A kongresszuson a szó szoros értelmében ünnepelték azt a tényt, hogy a demokrata adminisztrációt a republikánusok kibuktatták. W. W. Whitehouse, Albion (Mich.) Egyetem elnöke például ezt mondotta: Nagy örömünkre szolgál, hogy Washingtonban rövidesen nagy változás lesz. Ha ez (a demokrata) adminisztráció tovább is folytatta volna a szocializálást, akkor a privát college-ok megszűntek volna. Az olyan college-ok, mint Albion College is, a magánvállalatokra vannak szorulva, azok tartják el s azokkal együtt fejlődik vagy esik. Márpedig a magán cöllege-ok Amerika igazi natív intézményei. Ezért ezen főiskolákban egyre emelkedik az a tudat, hogy mivel tartoznak a magánvállalkozásnak. Tulajdonképpen ehez semmi megjegyzést se kellene fűzni. Még talán azt is fölösleges megjegyezni, hogy mi ezt már nagyon sokszor megírtuk s örülünk, hogy most már maguk az érdekelt egyetemek vezetői is beismerik. A kiilömbség persze az, hogy mi azt a tényt, hogy a nevelés és tanítás intézményeit lefoglalták úgy, hogy egy kisebbség érdekeit szolgálja, szégyenteljes dolognak tartjuk! Professzor Whitehouse meg a társai ellenben még el is dicsekszenek vele. Hanyatló kultúra Az utóbbi időkben Írók és újságírók egyre gyakrabban panaszkodnak, hogy Amerikában a könyvet olvasók száma egyre fogy. Könyv alatt természetesen az irodalmi értékkel biró müveket éritk és nem a detektív vagy a pronográfia irodalmat, mert ezeknek a pártoló közönsége igen nagy. Az Írók panaszára felfigyelve a Gallup közvélemény kutató intézet körkérdést adott arra, hogy az amerikai felnőttek (20 éven felüliek) mennyit olvasnak. Az eredmény még azokat is meglepte, akik tudták, hogy az amerikai nép manapság úgy le van foglalva, hogy nincs ideje olvasni. A Gallup intézet szerint minden amerikai 100 felnőtt egyén közül csak 18 olvas könyvet. Hogy ez milyen alacsony szám, csak akkor tudjuk meg, ha más államok adataival hasonlítjuk. Angliában például 55 százalék olvas könyveket, Norvégiában 43 százalék, Canadában 40, Ausztráliában 35, Svédországban pedig 33 százalék. Ezzel arányos az oly könyves boltok száma is, ahol standard könyveket árulnak. Az Egyesült Államokban csak 1400 ilyen üzlet van. Dániában például 650 üzletben lehet jó könyveket vásárolni. De Dánia lakóinak a száma csak egy-harminchatoda az Egyesült Államokénak, igy hasonló arányban itt 22,000 ilyen könyves boltnak kellene lenni. Még jobban mutatja az amerikai kultúra hanyatlását, ha a könyvolvasókat iskolázottságuk szerint csoportosítjuk. Ebben az esetben a Gallup jelentés szerint a college végzettek közül 43 százalék olvas s 57 százalék nem törődik a könyvekkel. High school végzetteknél az arány 19 százalék olvas és 81 nem; a csak elemi iskolákat végzetteknél pedig minden százból csak 6 egyén vesz kezébe könyveket. A könyvek, — illetőleg az olvasás — üy elhanyagolásának az okát a rádió, a televízió és az automobilban látják. Az amerikai, amint teheti, felül a kocsijára és hajt, hajt, akárhová, csupán csak a “ride” kedvéért is. És ha már nem mehet automobil útra, akkor ott van a rádió, újabban pedig a televízió és a filmszínházak utján értesülnek ugyan bizonyos dolgokról, de csak nagvon felültesen és általános az a vélemény, hogy az amerikai kulturális színvonal nagy hanyatlás előtt áll.
