Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-09-20 / 1747. szám

8 oldal BÉRMUNKÁS 1952. szeptember 20. HÍREK magyarorszagbol TERVKIÁLLITÁS KOMLÓN Komlón, a Baranya megyében épülő uj bányászvárosban nyi­tották meg az Alkotmátiy ünne­pen a megyei ötéves tervkiálli- tást. A kiállítást — mely bemu­tatja, hogyan szépíti meg Bara­nya megye lakóinak életét a terv — állandóan hatalmas tömegek látogatják. Két teremből áll a kiállítás. Az egyik azt mutatja, mit jelent a terv az országnak, a másik azt, hogyan válik a püspökök, grófok, kulákok egykori birodal­ma a komlói bányászok, magocsi parasztok, pécsi munkások egy­re szebb hazájává. A terem közepét a megye nagy térképe foglalja el. Rajta számtalan apró, színes kis jel — minden kis kör, iderajzolt ház, zöld folt, bekarikázott vörös ke­reszt a valóságban egy-egy isko­lát, kórházat, épülő vagy bővü­lő gyárat, munkásoknak épült házat, sportpályát, kulturházat, szülőotthont jelent. A megye bármelyik részéről is érkeznek látogatók, ismerősökkel talál­koznak a kiállításon: felismerik a dunaszekesői kislakásokat, a majsi iskolát, a mohácsi lakóhá­zakat, a harkányi gépállomást, a bakóczi filmszínházat, a sellyei kulturotthont — mindazt, amit a terv adott számukra. Baranya múltja, jelene és jö­vője — mindez persze nem fér be egy terembe. De azoknak az embereknek, akik itt vannak, a múltból egy-egy név, egy-egv kén évtizedek súlyos emlékét idézi. Az egyik tablón levél. Ba­bai Aladár irta 1935-ben “báró Biedermann Istvánná Öméltósá­gának”. Segítségét kéri, hogy 4 gyermekét, várandós feleségét megmentse a nyomorúságos éh­haláltól. Elég erre tekinteni Papp János sztahanovista ku­bikosnak. hogy eszébe jusson az az idő, amikor még munka nél­kül barangolt a megye utjain, az országban. Elég rátekinteni Ko- vás Jánosnak, hogy felidézze emlékezetében azokat az éveket, amikor éhbérért dolgozott a bá­nyában. A jelen ... a modern gépekkel dolgozó bányák, a mecseki bá­nyászlakások, a megnagyobbo­dott Duclos-porcelángyár, a Pé­csig Bőrgyár, a Sophiana Gép­gyár, a Pécs-Sztalinváros-Buda- pest között épülő müut, a mező­kön szántó traktorok, a bara­nyai földön soha nem látott cit­rom- és narancsfák, gyapotcser­jék, a Jeszenszkyek egykori kas­télyából lett bükkösdi iskola s ki tudná mindazt felsorolni, amit itt a képek bemutatnak! Néhá- nyan mégis elégedetlenek. — Miért nincs itt a mi há­zunk, az is most épült! Az isko­lánk, a kulturotthonunk, orvosi rendelőnk ? Kovács István az öreg kom­lói bányász igy csendesíti őket: —Hát hogy gondoljátok, hogy elfér ide minden, amit a terv során építettünk. Hiszen ide kellene akkor hozni minden baranyai családot. Ez csak olyan Ízelítő az életből, a többit meg­látjátok kinn, Komlón, Mágo- son, Bükkösdön, amerre éppen jártok. A gazdag jelen mellett itt, a komlói kultúrotthon termeiben Baranya megye dolgozói egy pil­lantást vetnek a jövőbe. Felépül Komló, az uj bányász- város, fehéren kígyózik a pécsi- sztalinváros-budapesti müut, ezernél több traktor hasítja a barázdát a baranyai földeken, esténként a legkisebb faluban is kigyul a villanyfény. UJ CSEPKŐBARLANG Néhány nappal ezelőtt az agg­teleki barlang közelében uj, csodálatos szépségű cseppkőbar­langot fedeztek fel. A barlang­nak eddig hétkilométeres szaka­szát tárták fel, de a kutatá­sok arra vallanak, hogy az uj cseppkőbarlang ennél lényege­sen nagyobb. Porhanyós, száraz téglaszínű föld, vékonyka fák, csenevész bokrok, sárguló fücsomók min­denfelé — igazi karsztvidék. Aggtelek, Jósvafő környéke. Lapos hegyhátak emelkednek, tálalaku völgyek sorakoznak, fel-felbukkannak a mészkőszik­lák. A fü elszárad, kiér a tűző napsütésben, a mészkő repedései kapzzsi módon magukba szív­nak minden nedvességet. A Szár­hegy vidékén, a Szomorhegy al­ján furcsa mélyedések sorakoz­nak egymás mellett. Régóta is­merték, számontartja őket a vi­dék népe. Nyári felhőszakadás­kor, tavaszi hóolvadáskor itt, a völgyben gyűlik össze a hegyol­dalról lezúduló tajtékzó víztö­meg s ezek a mélyedések órák alatt elnyelik az áradatot. Úgy is nevezik őket: víznyelők. De vájjon hová rejti a roppant víz­tömeget? Korábban azt hitték, hogy a lefolyó viz az aggteleki barlang mélyén folydogáló pa­tak vizét szaporítja s a Jósvafő és Komlós-forrásnál bukkan is­mét a felszínre. Jakucs László, a Földtani Intézet fiatal geoló­gusa ellenőrizni akarta ezt a megállapítást s ezért zöld festék­kel megfestette a víznyelő szí­nét. A kísérlet azt mutatta, hogy a Komlós-forrás és víznye­lői az aggteleki barlangtól kü­lönálló földalatti vízrendszert alkotnak. A Szovjetunióban is­mert tudományos kutatómód­szer segítségével Jakucs László kiszámította, hogy a Szomor­hegy alján sorakozó víznyelők és a Komlós-forrás között hatal­mas uj, eddig ismeretlen bar- langrenszernek kell húzódnia. Erről a tudományos felfedezés­ről könyvet is irt, mielőtt még a barlangot megtalálták volna. Néhány nappal ezelőtt meg­kezdődött a kutatás, kibontották az egyik nagy víznyelőt. Úgy volt, ahogyan kiszámították: a víznyelő alatt sziklaüreg húzó­dik. Megtalálták az uj barlang- rendszer bejáratát, hazánk szép­ségekben gazdag földjének uj kincsét fedezték fel. Varázslatos világ tárul fel A föld mélyén. Ezerarcú kőorszá­gok: karcsú, oszlopok, áttetsző “jégbotok” százai a magasban; finom csipkézett függönyök; oly vékonyak, hogy a lámpa fénye átvilágot rajtuk, s aranyos csil­logással vonja be őket. Mindén terem uj szépséget rejt. Egy­helyütt mintha zászlók lobogná­nak a magasban. Máshol hu­sángerdő sorakozik, aztán gom­bák, üvegszerü karcsú csapok és ismét és ismét visszatérnek a re­dőzött, gyönyörű cseppkő-füg­gönyök. A cseppkő csodálatos mintákkal vonja be a falakat, a mennyezetet, a sziklákat. Van, ahol fehér, mint a frissen esett hó, máshol sárgás, fozsdaszinü, vöröses. Az árnyalatok gyakran egymást követik, aszerint, hogy mikor, milyen rétegeken keresz­tül vezetett a viz útja. Az egyik sziklagáttal elkerí­tett kis mederben apró, alig centiméteres fehér • állatok teste villan -át a vizen. “Vakrák’ — mondják a barlangkutatók. Ez a rákfajta behúzódott a barlang­ba, s azután a körülményekhez alkalmazkodva lassankint elve­szítette színét és látását. A kutatók boldogan, izgalom­mal járják a sokkilométeres uj barlang útjait. Esténként pedig a tábortűz fénye mellett elbe­szélgetnek a környék dolgozói­val. Elmondják nekik: ez a bar­lang más, mint a többi. Ezt nem véletlenül találták meg, mint az elődeit. Ez a barlang a tudomá­nyos kutatás uj módszereinek igazságát hirdeti. A múltban egy uj barlang feltárása egy kis csoport kutató s még inkább né­hány haszonvágyó pénzember ügye lett volna. Ma segíti, tá­mogatja a bátor tudósokat nem csak az egész környék népe, ha­nem az állam, az egész ország Hazánk gyönyörű uj cseppkő­barlangját felfedezői már elne­vezték: Aggteleki Békebarlang­nak . . . UJ TÁNCOS, KERTES SZÓRA­KOZÓHELY ZUGLÓBAN Zugló népszerű, de egyben hír­hedt szórakozóhelye volt az Er- zsébet-királyné-ut és a Mexikói- ut sarkán a “Trieszti nő”-höz címzett vendéglő. Az ostrom alatt az épület elpusztult s most több mint hét esztendő után ke­rült sor újjáépítésére. A vendég­lő helyén egykor vadászlak ál­lott és amikor bontani kezdték a romokat, előkerült a régi, ere­deti épületszerkezet. Ekkor el­határozták, hogy az épületet ré­gi stílusában építik újjá. A kis- selliuti Történeti Múzeumban látható korabeli metszetek nyo­mán készítették el az újjáépítés terveit és azok nyomán rendez­ték be a vendéglő helyiségeit. A kétoszlopos, kuriaszerü homlok­zattal épült vendéglő “Vadász- kert” néven nyílt meg. Zugló dolgozói a Vadászkert megnyi­tásával színvonalas, elsőosztályu kertes, táncos szórakozóhelyet kaptak. Épül az ország A Szegedi tudományegyetem természettudományi kara négy- emeletes uj épületet kapott. Tanterme 260 személy befogadá­sára alkalmas. Minden hallgatá számára külön laboratóriumi dolgozó helyet építettek. A labo­ratóriumokat viz és gázhálózat­tal, sűrített levegőt, valamint oxigént szolgáltató készülékkel is felszerelték. A Szekszárdi megyei kórház uj napközi otthonának építését múlt héten kezdték meg. Az uj napközi otthon céljaira a kórház közelében fekvő régi épületet vették igénybe, amelyet 62 ezer forintos költséggel építenek új­já. A napközi otthon kilenc he­lyiségből áll majd. Külön szo­bákban helyezik el az 1-3, a 3-5 és az 5 évesnél idősebb gyerme­keket. A kórház uj napközi ott­hona szeptemberben készül el és több, mint száz dolgozó gyerme­kének ad otthont. Vitnyéd községet az Alkot­mány ünnepén kapcsolták be a villamoshálózatba. Horvátkimle és Kisbodak után Vitnyéd a har­madik község Győr megyében, amelybe az idén bevezetik a vil­lanyt. Az ötéves terv megindulása óta eddig 21 községet, nyolc gép­állomást, 11 állami gazdasági üzemegységet és 28 termelőszö­vetkezetet, illetve csoportot lát­tak el villannyal a megyében. Veszprémben az Alkotmány ünnepén avatták fel a Nehéz­vegyipari Kutató Intézetet és a Magyar Ásványolaj és Földgáz- kísérleti Intézetet. A két intéz­mény épületeit 1950. nyarán kezdték építeni és ez év nyarán befejezték. ANTI MILITARISTA TOR­NÁDÓ. Washington — Az Air Force minisztérium jelenti, hogy az a gyorsan képződött s csak kis területen mozgó tornádó-szerű szélvihar, amely szeptember el­sején lecsapott Carswell (Tex.) légibázisra, ahol a B-36 szuper­bombázókat tartják, elpusztítot­ta, vagy megrongálta a bombá­zók 60 százalékát. A kár 10 és 50 millió közötti összeget tesz ki. A B-36 gépeket az atombom­ba szállítására készítik. A jelen­tés szerint legalább hat hóna-' pót vesz igénybe a megrongált gépek kijavítása. — A szabotáló tornádót eddig még nem sikerült a vörösökkel összeköttetésbe hozni. Canberra, Ausztrália — Phil­lip McBride honvédelmi minisz­ter bejelentette, hogy pénzügyi nehézségek miatt Ausztrália képtelen felszerelni a 67,000 fő­re tervezett hadseregét és azért annak számát leszállították 59 ezerre. ÉPITŐGÁRDA 1952-53 évre. Mrs. Adams Helen, L. Ang. 12.00 Buzay János, Cleveland .... 2.00 Bikó Teréz, Cleveland -----12.00 Bischof Józsefné, Cleveland 2.00 Farkas Imre, Akron........... 1.00 Gajdos István, New York .. 5.00 Gáncs Lajosné, Cleveland ..12.00 Gáncs Lajos, Cleveland ...12,00 Hering Susan, Buffalo .... 1.00 Kollár József, Cleveland .... 2.00 Kovách Ernő, Cleveland .. 1.00 Köhler Sándor, Chicago .... 1.00 Lefkovits Lajos, Cleveland 1.00 Kucher András, Pittsburgh 1.00 Mogor József, Cleveland .... 3.00 Munczi József, Cleveland .. 2.00 N. N. Newark.....................12.00 Pál Lajos, Ambridge ....... 2.00 Szabó Ferenc, Cleveland .... 2.00 Székely Sándor, Cleveland 2.00 Visi István, Lincoln Park .. 2.00 Vizi József, Akron ............. 2.00

Next

/
Thumbnails
Contents