Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-09-06 / 1745. szám
1 oldal BÉRMUNKÁS 1952. szeptember 6. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ............................. 1.50 Six Months ......................... 1.50 Egyes szám ára ............. 5c Single Copy ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _____ 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE <^.42 Az is kapja a 19,000 dollár nj ugdijat és mellékesen még a Remington-Rand Company is fizet neki évi százezer dollárocskát. Hát miért’nem csinál mindenki úgy, mint ezek a generálisok? — gondolta Ike. Ike ezen felfogását a demokrata pártgépezet gyorsan felhasználta és kezdték hirdetni, hogy republikánus győzelem esetén beszüntetik az aggkori nyugdijakat. Erre persze Ike visszatáncolt, sietett kimagyarázni, hogy a Social Securityt megszüntetés helyett kibővíteni akarja. Ugylátszik, hogy a tanácsadói megértették vele, hogy a munkások, — különösen az idősebbjei, még egy nemzeti hős kedvéért sem hajlandók feladni a Social Security által nyújtott némi biztonságot s Ike megértette, hogy jó lesz, ha nem hangolja maga ellen a munkástömegeket. Aki szelet vet... Politikai cikk Ha elfogulatlanul vizsgáljuk az amerikai két nagy politikai párt programjait, amiket a Chicago városban tartott konvenciókon fogadtak el és ugyancsak ilyen részrehajlás nélkül bíráljuk és hasonlitjük elnök- és alelnökjelöltjeik személyi integritását, képességét és osztályhelyzetét, be kell vallanunk, hogy igazuk van azoknak, akik kézlegyintve mondják, hogy a munkásság szempontjából egyik kutya, másik eb, igy tehát nem érdemes velük foglalkozni. A közönséget informáló sajtó azonban annyira a birtokukban van, hogy ha újságot veszünk a kezünkbe, annak jelentős részét az elnökválasztási korteskodás tölti meg; a rádióból kortesbeszédek zúdulnak felénk, a televízión a jelölteket vagy azok támogatóit szerepeltetik, a szakszervezetek is mind nagyobb mértékben tárják tagjaik elé a politikai pártállás kérdését, sőt mi több, még a papok is erről beszélnek a szószékeikről. Ily körülmények között azt mondani, hogy csak hadd járjon a szájuk, mindez nem érdekel bennünket, teljesen STRUCC-POLITIKA lenne. Mert hiába dugnánk fejünket a homokba, ez a nagymérvű politikai cir- kpsz folytatja naponkénti előadásait tekintet nélkül arra, hogy mi ráfigyelünk vagy sem? Ezért a struccmadár szokásának követése helyett helyesebbnek véljük, hogy figyelemmel kisérjük ezt a politikai hadjáratot és az abban felmerülő egyes olyan jelenségekre, amik a munkásság okulására szolgálhatnak, felhívjuk olvasóink figyelmét. Máskor viszont olyasmire bukkanunk, amik mulattató anyagul szolgálnak. Ilyesmit is érdemes felemlíteni, mert a jóizü humor manapság mint ritkább lesz. De komoly, vagy humoros legyen is az az anyag, amit a választásokkal kapcsolatban felemlítünk, mindig csak a MUNKÁS-ÖNTUDAT ÉBRESZTÉSÉT célozza. # * Itt van például a két alelnökjelölt esete. Mindkét fiatal szenátort szinte az ismeretlenség homályából emelték ki a jelölő konvenciókon. A Gallup közvélemény kutató iroda adatai szerint az ország népe annyira nem ismeri őket, hogy minden négy szavazó közül egy teljesen elfelejtette már a neveiket a csak pár héttel ezelőtt tartott chicagói konvenció óta, noha akkor eléggé beharangozták ezen neveket. A Gallup iroda szerint még azon szavazók is, akik emlékeztek valamit a konvenció jelölésére, a republikánus alelnökjelölt, Nixon nevét “Dickson, Mickson, Nickerson, Gibson, Dickinson, Mickerson, stb.” változatban adták. A demokrata jelölt Sparkman neve pedig igen sok szavazó szerint “Parkman, Stillman, Speak- man, Sharpman, Spearman, stb.” lett. A kérdés tehát az, vájjon miért választott ki mindkét párt ilyen országos méretekben teljesen ismeretlen, jelentéktelen két fiatal senkit? A válasz csupán az lehet, hogy ha a néptömegek nem is ismerték őket, nagyon jól ismerte az a szükebb környezet, amely a választási hadjáratot finanszírozza. Szenátor Nixonról tudták, hogy az amerikai nagytőke erélyesen kínálkozó csatlósa. A vörös hisztéria terjesztésével szerzett magának érdemeket arra, hogy a nagytőke bizalmas embere legyen és igy biztosítja a republikánusok részére a túlzóan reakciós nagytőkések, mint például a DuPontok anyagi támogatását. Szenátor Sparkman, a demokraták jelöltje viszont a déli államokat uraló fehér reakció egyik legerősebb támasza, aki mint a fehér faj felsőbbrendüségi gonosz politikai elv fentartója került felszínre. Az ő kiválasztásával viszont a déli reakciós tőkések erszényét nyitják fel. Másszóval, ha a két elnökjelöltnek még lenne is valamilyen liberális máza, ezt a mázt akarták ellensúlyozni a két nagyon is reakciós, a tőkés osztályt túlbuzgón szolgálni kívánó jelentéktelen két ember kiválasztásával. De ugylátszik, hogy az Eisenhower generális “liberalizmusával” is valami baj van. Mert a legutóbbi hetekben már mindenáron liberálisnak akarják feltüntetni “Ike”-ot, aki a jelölését megelőzőleg nem tudta megérteni, hogy mi szükség van a Social Security intézményre. Aki biztonságot akar, az menjen a börtönbe,__ mondotta a Generális naiv szellemességgel. Lám, neki nem kell a biztonság, dolgozott pár évik s most kap 19,000 dollár nyugdijat. Avagy ott van a kollegája, McArthur. Hát kell annak biztonság? A “Free Europe, Inc.” nevű társaság, amely a napokban főelnökévé n. Henry őfenségét választotta meg, arra számítva, hogy a Ford milliókból majd csak csurran-csöppen valami, mindenféle füzeteket és értesítőket küld szét, amelyekben leginkább a népi köztársaságokból kiszökött egyének mondják el, hogy milyen szörnyűséges állapotok között szenved a kollektiv termelésre áttért országok népe. Egy ilyen füzetet, vagy legalább is annak jelentékeny részét annak a bemutatására szentelik, hogy a “vasfüggöny” mögötti országok újságjaiban és folyóirataiban mennyi sok Amerika-elle- nes propagandát találnak. Leközölnek számos ilyen Amerikaelle- nes cikket, tréfát, de leginkább a gúnyos rajzokat, amelyek szerzői természetesen a túlzás rendszerét alkalmazva mutatnak rá az Egyesült Államokban észlelhető egyes antidemokratikus jelenségekre. Különös haragot váltott ki a Free-Europe urakból a prágai “Dikobraz” folyóirat “A nagy feltámadás” cimü vicces képe, amely a dollár zacskókkal körülvett náci sírboltot ábrázolja, amelyből Hitler csontváz alakja emelkdik kifelé, körülötte térdepelve imádkoznak amerikai és angol tőkéseket ábrázoló alakok, egy talárba öltözött püspök pedig a szentelővei hadonászik. A kép alatt kis verset adnak, amelynek ez a szabad fordítása: Megkötötték az Atlanti Szövetséget, Hogy felélesszék Náci Szörnyűséget. Papir-rongy marad-e ez az okmány, Vagy csakugyan jön a nagy FELTÁMADÁS? Elodázza ez a nagy krízist? (Az urak legalább is ezt remélik.) De minden intrika dűl dugába, Ha nem csinál csodát a Pápa. Nem tudjuk pontosan megérteni, hogy miért háborította fel annyira ez a kartoon ezt az úri társaságot, amikor elismerik, hogy az amerikai sajtóban is elég sok gúnyos irás és túlzó propaganda jelenik meg a Szovjet Unióról és a népi köztársaságokról. A legjobb viccet azonban ők maguk szolgáltatják akkor, amidőn magyarázzák, hogy a vasfüggöny mögötti országokban az újságok s folyóiratok az állam tulajdonátk épezik s az azokban megjelent dolgokért az állam a felelős. Ezzel hallgatagon azt mondják, hogy az amerikai sajtó magántulajdonban van s igy az abban megjelent gunyiratokért, sértésekért az állam nem felelős és nem tisztességes dolog az, hogy az ilyen MAGÁNTULAJDONT képező sajtó sértéseire állami tulajdonban lévő lapokban válaszoljanak. Ez az okoskodás természetesen csak a külsőségekben fedi az igazságot, mert habár az amerikai lapok magántulajdont képeznek is, állami támogatást kapnak a kollektív termelésre tért országok elleni propagandára és azonkívül a tulajdonosok már úgyis azon osztályhoz tartoznak, amelynek gazdasági érdekeit veszélyezteti a kollektív termelő rendszer terjeszkedése. Annyi bizonyos s ezt annak idején mi is többször megírtuk, hogy a jelenlegi “hideg háború” megindítása idején az amerikai sajtó kezdte el a túlzóan sértő, gúnyoló propagandát a vasfüggöny mögötti országok ellen. Sőt az is tény, hogy az amerikai sajtó egy része megkezdte ezt már 1917-ben, nyomban az orosz forradalom után s csak a második világháború pár éve alatt tompították le egy keveset a támadásaikat, de mihelyt a náci veszedelem elmúlt, megindult újból teljes mértékben a vipera támadás. így tehát a Free Europe uraknak sincs semmi joguk a panaszra, bármilyen gúnyos képekben mutatják is be őket azon országok folyóirataiban, amely országok ellen háborúra uszítanak. Végre is még az ilyen urak is tudhatnák, hogy aki szelet vet vihart arat! DRÁGASÁGI INDEX WASHINGTON — A Bureau of Labor Statistic (BLS) által vezetett drágasági index újabb emelkedést mutat. Ez az iroda az 1935-39-es árakat véve alapul — vagyis 100 százaléknak, a július árakat 190.8 százaléknak találta. Miután ez az elmúlt 5 hónapra visszamenőleg 1.2 pont emelkedést mutat, körülbelül egy millió autóipari munkás és számos másféle munkás is némi béremelést kapnak automatikusan. Ezeknek szerződése ugyanis úgy szól, hogy a BLS drágasági index változásával arányosan esnek vagy emelkednek a bérek is.
