Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-08-23 / 1742. szám

2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. augusztus 23. OSZTÁLYELLENTÉT Az amerikai szakszervezeti munkásmozgalom szomorú tör­ténetének % ismertetésére szük­ségtelen, hogy vissza menjünk annak kezdetleges kibontakozá­sának idejére. Mindannyian tud­juk azt, hogy nem csak a Ame­rican Federation of Labor, ha­nem minden néven nevezett szakszervezet, amint valamely iparban számottevő erővé lett, a züllés, a korruptság lejtőjére vit­ték azt az egymással versengő szakszervezeti vezérek, hogy sa­ját érdekeiket elégitsék ki. Az 1930-as évek elején az ame­rikai szakszervezetek vezetője, az American Federation of La­bor, közeledett a félszázados fennállásához. Ezen idő alatt alig volt képes egy és félmillió tagságra szerttenni dacára an­nak, hogy Amerika bérrabszol­gáinak száma jóval felül volt a 25 millión. Éhez hozzájárult még a 12 vagy 15 milliónyi munka- nélküli, akiknek szervezésére semmi néven nevezendő szerve­zet nem törekedett. Az 1935-36-os esztendőkben az amerikai munkásosztály a legnagyobb kizsákmányolásban, elnyomatásban tengődött ugy- annyira, hogy a kormány kény­telen volt törvényeket alkotni, amelyek nem csak, hogy meg­könnyítették az iparok kizsák­mányolt bérrabszolgáinak szer­vezését, hanem csaknem kény- szeritette azokat a szervezkedés­re. John L. Lewis, akinek abban az időben nagy befolyása volt az akkori kormánykörökben, a bányász munkások hatalmas pénztárával megindította a mai CIO szervezését. Az amerikai bérrabszolgák millióit nem szak­mák szerint, hanem iparok sze­rint a United Mine Workers Szervezetnek mintájára szervez­ték, tömöritették a CIO-ba. A hatalmas pénztár mögé sorakoz­tak fel, nem csak a züllésnek in­dult szakszervezetek AFL szer­vezőinek sokassága, hanem a jö­vő társadalmát célul'kitüző szer­vezetek szószólói is. Hihetetlen rövid idő alatt milliós tagságra tettek szert. Az ország minden részében gombamódra nőttek a CIO szer­vezetei és a pangás által oko­zott elnyomatás, kizsákmányo­lás hatalmas sztrájkokat idézett fel. Eme sztrájkokban résztvevő munkásság bámulatos harci­készségről tanúskodott. Ennek a szervezetnek égisze alatt kez­dődtek tömegesen az ország min­den részében az ülősztrájkok, a bérrabszolgák komoly elszántsá­ga tétlenségre kényszeTitette a magántulajdon szent és sérthe­tetlen őreit. Az AFL, amely ezideig kizá­rólagosan szakmánként szervez­te a munkásokat, vérszemet kapva a CIO hatalmas fellendü­lésén, ők is felállították a szak­képzetlen munkások szervezete­inek departmentjeit. Rövid né­hány esztendő leforgása alatt a CIO, az AFL és a független szakszervezetek egyetemben 15- 16 milliós taglétszámra tettek szert. Ezt a taglétszámot meg­tartották egészen a múlt világ­háború végéig. Ettől az időtől kezdve, az amerikai szakszerve­zetek taglétszáma állandóan le­felé megy. Legutolsó hivatalos kimutatás (1951) szerint, az amerikai szakszervezetek taglét­száma 12 és 13 millió között váltakozik. Amig az 1930-as évek elején az iparokban foglal­koztatott bérrabszolgák száma alig haladta meg a 23 milliót, az 1951-es évben éppen a dup­lájára, azaz 46 millióra emelke- j dett. Az elmúlt világháború, i vagyis 1946 óta, az amerikai szakszervezetek nem képesek taglétszámaikat emelni dacára annak, hogy ezen idő alatt az iparokban foglalkoztatott mun­kások létszáma csaknem hat millióval emelkedett. A csaknem hat esztendeig tar­tó embermészárlás, nem csak a kizsákmányoló osztálynak, ha­nem az amerikai szakszerveze­tek vezetőségének is hallatlan prosepritást, a tagság feletti uralkodást hozott. Az a basás- kodás, amelyet a szakszerveze­tek vezetősége gyakorol a tag­ság felett, egyik leghatalmasabb oka annak, hogy az amerikai szakszervezetek tagiét száma nem csak, hogy nem emelkedik, hanem folyton apad. A szakszervezetek vezetőségei Roosevelt kormányzásának ide­jén lerombolták az amúgy .is gyenge erejét a tagság önálló cselekvésének és minden bizal­mukat a “munkásbarát” politi­kusokba helyezték. Nem számí­tottak arra, hogy változni fog­nak a viszonyok és változni fog a “munkásbarát” politikusok ke­gyei is. Az “uj osztás” kormányának tragikus megszűntével, az “igaz­ságos osztás” kormánya vette kezébe az ország ügyeinek inté­zését és az első teendőjük volt, a munkásosztály gúzsbakötése, és megcsinálták a Taft-Hartley rabszolga törvényt. A szakszer­vezeti vezetőség ahelyett, hogy ennek a törvénynek az életbe­lépését a tagság közvetlen cse­lekvésével, egy hatalmas általá­nos sztrájkkal akadályozta vol­na meg, továbbra is bizalmukat helyezték és még ma is helye­zik az úgynevezett “munkásba­rát” politikusokba. A szakszervezetek fejlődésé­nek második legnagyobb akadá­lya a Taft-Hartley törvény, amely kényszeríti a szakszerve­zetek vezetőségeit a kizsákmá­nyoló osztállyal való egyezkedés­re, olyan egyezkedésre, amely a kizsákmányoló osztály érdeke­it képviseli, védelmezi. Könnyű volt a kongresszusnak a Taft- Hartley törvényt életbeléptetni, annál is inkább mert a szakszer­vezetek fenállásuk óta ugyan azt gyakorolták. A szakszerve­zeti vezérek egymást ámitották, nem voltak egyöntetűek a Taft- Hartley törvény megakadályo­zása érdekében. Az “Uj osztás” kormánya nem csak, hogy alkal­mat adott, hanem serkentette Amerika bérrabszolgáit a szer­vezkedésre. Folyton hangoztat­ták, hogy minden munkás sza­badon válaszhatja meg szerve­zetét, szót és alkalmat adtak a munkásoknak, a fizetés és a munkaviszonyok javitá s á n a k egyezkedéseiben. A tagság eme A 40-IK ÉVÉBE LÉPŐ “BÉRMUNKÁS” ÜNNEPI VACSORÁJA AUGUSZTUS 30-ÄN, szombaton este 8:30 kezdettel Cleveland, O.-ban, 11123 Buckeye Roadon levő Munkás Ott­hon nagytermében. Jelen lesznek a másnap tartandó Országos Értekezlet delegátusai is. Kérjük Cleveland és környéke olvasóinkat, hogy ponto­san jelenjenek meg és hozzák el barátaikat is. A Rendező Bizottság jogait nem a Taft-Hartley tör­vény, hanem a szakszervezetek vezetőségei törték le. Ma már csak egy álom Amerika mun­kásosztályának, hogy saját ügyeinek intézésébe beleszólhas­son. A CIO ma éppen úgy mint az AFL, mind mélyebben sülyed a korrupció mocsarába. Eme szakszerveztek vezetőségén e k hatalma olyannyira fejlődött, hogy a tagság nem mer velük szembeszállni, de nem csak a tagság hatalmát, önálló jogát törték meg, hanem egyes cso­portok jogait is teljesen eltö­rölték. Amig az “uj osztás” előtti időkben a szervezett munkás a munkáltatótól félt, ma ugyan olyan, sőt még na­gyobb mederben a szakszerve­zetek departmentjeinek tisztvi­selőitől fél. Ha valamely munkás a központi vezetőség basáskodá- sai ellen szót mer emelni és azt nem tudják szépszerével elhall­gattatni, kizárják azon csoport­ból, amelyhez tartozik, mely ál­tal munkáját veszíti. Ha a cso­port a szókimondó munkás mel­lett foglal állást, kizárják az egész csopotot, sőt az egész de- partmentet is, amint azt tették a CIO-ban, ahol csaknem egy milliós taglétszámot számláló különböző departmenteket zár­tak ki. Kommunistáknak bélye­gezték őket, mert a központi ve­zetőség basáskodását kritizálni merték. Ez a testvéri szeretet. Ez az egyenlőség Amerika szak- szervezeteiben. Az amerikai szakszervezetek szégyenletesebb diktátorság alá kerültek, mint Mussolni, Hitler, Franco szakszervezetei. Nagyon nagy szeretettel sütik rá az amerikai szakszervezetek basái, hogy az orosz vagy a népi de­mokráciákban a szakszervezeti munkásság jogait, szabadságát, a diktatúra nyomja el. Lehetet­lenség azt elképzelni, hogy az amerikai szakszervezeti basák­nál kegyetlenebb diktátorok is uralkodhatnak. A szakszervezeti csoportok és a központi vezetőség hozza*meg a szervezet szabályait és intézi a központi tisztviselők választá­sát anélkül,- hogy abba a tagság­nak beleszólása volna. Ezért van aztán az, hogy a szakszerveze­tek tisztviselői életfogytiglan uralják a tagságot. Nem csak hogy életfogytiglani diktátorai a szakszervezeteknek, hanem amint a császár és királyságok idejében, apáról fiúra száll a íormányzás hatalma, igy van a szakszervezeteknél is. Néhány hónappal ezelőtt az AFL-be tar­tozó karpenterek elnöke W. L. dutchinson 36 évi elnökség után emondott és helyét Maurice ne­vű fiára ruházta át, de fentar- totta magának azt a jogot, hogy mint elnöki tanácsadó évi 30 ezer dollár fizetéssel továbbra is boldogíthatja az ácsok szerve­zetét. Alig néhány héttel ezelőtt Chi­cagóban tartott demokrata pár­ti elnökjelölő konvención, az amerikai szakszervezetek veze­tőségei (Hutchinson kivételével, aki a republikánus párt konven­cióján volt delegátus) túlnyomó részben Harriman, Kefauver mellett foglaltak állást, mint “munkásbarát” elnökjelö 11 e k mellett. Cserben hagyták a je­lenlegi adminisztráció alelnökét Barkleyt, aki szintén aspirált az elnökjelölésre és várta, hogy a szakszervezetek támogatni fog­ják őt, akik éppen az ellenke­zőjét tették, hivatkozva arra, hogy Barkley túl öreg (74 éves) ahoz, hogy az Egyesült Álla­mok elnöke lehessen. Ezzel megegyeztek Dániel J. Tobin, aki hosszú éveken át el­nöke a csaknem egy millió ta­got számláló kocsisok és sofőrök szervezetének, 76 éves kora da­cára még az AFL központi ve­zetőségében alelnöki állást tölt be. William Green az AFL köz­ponti lenöke 79 éves. Az elmúlt 28- esztendőben, minden évben újra választatja magát és esze- ágában sincsen visszavonulni. D. B. Robertson, a .vonatvezetők és fűtők szervezetének hosszú éveken át elnöke, 76 éves. Hugo Ernst, a szállodák és éttermek alkalmazottainak elnöke 75 éves. John L. Lewis, a bányá­szok szervezetének 32 év óta el­nöke 72 éves. Matthey Woll, az AFL másodelnöke 72 éves. Har­ry C. Bates, a kőművesek szer­vezetének elnöke és az AFL alelnöke 70 éves. Jack Kroll, aki tudtáda adta Barkleynak az AFL és a CIO politikai bizott­ságának határozatát, ő maga is 67 éves. A Demokrata párt el­nökjelölő konvencióján, több mint 200 AFL és CIO delegátus- volt jelen. Ezeket éppen úgy, mint az politikai, illetve a De­mokrata párt delegátusait, az elnök jelölő gépezet irányította, Dubinski, Green, Murray és Krollon keresztül. Az amerikai szakszervezet ve­zetőségei tagságukat nem csak a szakszervezetekben dobják oda a kizsákmányoló osztálynak, hanem szövetkeznek a banká­rok minden akaratát végrehajtó politikai pártokkal, hogy annál könnyebben uralkodhassanak a szervezetek tagsága felett. Most, amikor a szakszerveze­tibasák látják, hogy a kormány­körökben kifelé áll nekik a rúd, amikor látják, hogy kegyvesz­tettek lettek és lassan tudatára ébrednek annak, hogy a szak- szervezeti munkások mindig elé-

Next

/
Thumbnails
Contents