Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-08-02 / 1740. szám
2 olda) BÉRMUNKÁS 1952. augusztus 2. OSZTÁLYELLENTÉT A sztrájkoló acélipari munkások helyzete változatlan. A csaknem két hónapi sztrájk után a szakszervezetek, a kormány, a társaságok kitartanak követeléseik, ígéreteik mellett. Az acéli- ipari bérrabszolgák helyzete napról-napra nyomasztóbbá válik. Julius első hetében, amikor a Republikánus bohócok Chicagóba gyülekezve össze, bolondították Amerika népét. A polgári, sajtó teljesen mellőzte az ország belsejében dúló sztrájkokról való megemlékezéseit. A republikánus és demokrata pártok közötti konvenció ideje alatt újból felszínre vetődött az acél és más ipari munkások sztrájkja. Egyik másik újságon keresztül megtudtuk, hogy az acélsztrájk “vé- gefelé” jár. Tudtunkra adták, hogy a kormány (már nem először) hat dollárral hajlandó az acél árát tonnánként emelni. A társaságok kitartanak eredeti követeléseik mellett, hallani sem akarnak arról, hogy az acélipari munkások szerződésébe belefoglalják, hogy elismerik a kötelező szervezeti tagságot, a zárt műhelyt. Murray az acélipari munkások szervezetének elnöke, Chicagóban lebzsel, mint Pennsylvania állam demokrata pártjának delegátusa, szintén kijelentette, hogy a legnagyobb akadály a zárt műhely elismerése körül forog. Csaknem két hónappal ezelőtt az acélbárók tudtára adták az acélipari munkások szervezetének s a kormánynak, hogy milyen feltételek mellett hajlandók egyességet kötni, ebből egy talpalatnyit sem engednek. Amióta az acélmunkások ügye felszínre vetődött, sok minden .érdekes és tanulságos eseményeknek voltunk tanúi. Láttuk azt, hogy az Egyesült Államok “hatalmas” kormánya milyen tehetetlen az acéltruszt uraival szemben és ma látjuk azt is, hogy a szakszervezetek milyen elavult módon kívánják az acélipari munkások érdekeit dűlőre vinni. Nem arra törekszenek, hogy az acélipar vagy Amerika bérrabszolgáival értessék meg a szervezettség'szükségességét, hanem az acéltruszttel. Ha nevelnék és osztálytudatra tanítanák az iparok munkásait, nem volna szükség arra, hogy a munkaadók ismerjék el a szervezeteiket. A szakszervezetek vezetőségének sokkal kényelmesebb és biztosabb a “chek-off” rendszer, mint a bérrabszolgák osztálytudatra való nevelése. Még néhány nap választ el bennünket (eme sorok írásakor) a demokrata akrobaták bohóckodásától, de már a szakszervezetek vezetőségének apraja- nagyja, Murray, -Ruther, Carey, Krol stb.-ek lebzselnek a “munkásbarát” bohócok között. Sokkal fontosabb ez nekik, mert megkívánják saját részükre tartani azokat az eredményeket, ígéreteket, amelyet a Demokrata kormány nyújtott egyik-másik szervezetnek. A CIO-nak az Egyesült Államok 23 államából 108 delegátusa az AFL szervezeteinek 28 államból 30 delegátusa van jelen a Demokrata párt elnökjelölő konvencióján. Nem volt elég nekik az a kudarc, amelyet nem csak az acéliparban szenvedtek, amióta a kormány által kinevezett békéltető bizottságokon keresztül intézik az egyezkedéseket. A mi “munkásbarát” kormányunk befagyasztotta tiz százaléknál a munkások fizetését, az életszük- , ségleti cikkek árait pedig szabadjára engedte, a különböző trusztok kénye-kedvének szolgáltatta ki. Ezt sem veszik tudomásul a mi szakszervezeti kalózaink. A fizetéseket szabályozó bizottság jelentése szerint ez év január elsejétől junius végéig 1750 kisebb-nagyobb társasággal jutottak egységre éspedig 96 esetben 1-3 centig emelték a munkások fizetését, 4-6 centig 430 esetben, 7-9 centig, 396 esetben 10-12 centig 108 esetben kötöttek szerződéseket. 116 esetben redukálták a munkások már meglévő fizetését, amely redukálások nagyobbára a szövőiparban történtek, ahol nem csak a fizetéseiket vágták le, hanem a két és négy orsó helyett, hat és nyolc orsót kell kezelniök. A szövőmunkásoknak is ugyanazt az árat kell fizetni az életszükségletekért, mint minden más ipari munkásnak. A legszégyenletesebb a dologban az, hogy eme bérlevágáshoz, a gépek kezelésének megduplázásához a CIO is hozzájárult. Észrevette valaki, hogy a bérlevágás után, amely ez év elején történt, olcsóbb lett a ruhanemű? Még ma is egy nadrág és egy kabátért, amit ruhának neveznek, 75-100 dollárt kell fizetni, egy pár harisnya még ma is 50-75 cent, már amit mi munkások vagyunk kénytelenek viselni, egy munkásing, amelyet nem is olyan régen egy dollárért kaptunk, jó anyagbél készítve, ma 3-4 dollár és ha egyszer kimosódik, hasznavehetetlenné válik. Ezt érte el Amerika munkásosztálya a “munkásbarát” kormányának idején, ezért aztán érdemes volt Amerika munkásosztályát a demokrata párt háborús és minden más üzérkedéseinek szolgálatába Állítani. Most aztán, hogy a Ford, Morgan és Rockefeller érdekeltségeknek sikerült Amerika élső- osztályu mészáros mesterét a Republikánus párt elnökjelöltjének állítani, nagy az ijedelem és csoportosan sorakoznak fel a szakszervezetek, hogy továbbra is fentarthassák kegyeiket, állásaikat a demokrata^ kormány berkeiben. A mi szakszervezeti basáink tudatában vannak annak, hogy ha sikerült Ford, Morgan, Rockefeller társaságoknak Eisen- howert az elnöki székre a Republikánus párt égisze alatt jelölni, annak megválasztására felsorakoznak a Du Pont, General Motors és a Wall Street minden reakciós társasága és elvesztik azt a húsos fazekat, amely körül már két évtizeden át lebzselnek. Tudatában vannak annak is, hogy Eisenhower (akiről néhány hónappal ezelőtt még a benfen- tes politikusok sem tudták, hogy republikánus vagy demokrata). Talán a generális ur úgy gondolkodott, hogy egyik kutya, a másik eb és odament ahol többet ígértek neki. Még két-három hónappal ezelőtt a demokrata párt nagy kutyái azt állították Eisen- howerről, hogy “a demokratikus eszmék mintaképe, védőangya- lji.“ Ugyan ezt mondották róla a szakszervezeti vezérek többsége is. Eisenhower nem is nyilatkozott, amig a Republikánus párt nem jelölte őt. Jelölés után aztán kinyitotta a száját és megmondotta mit és kit képvisel, milyen kormányt kíván életbei éptetni. Mindazt kinyilatkoztatta, amit a Wall Street mágnásai papírra vetettek. Most aztán bebizonyítják róla, amit még ő sem tudott, hogy gyermekkorában, amikor még hátulgombo- lós nadrágot viselt, már akkor republikánus volt. Abban az esetben, ha a Wall Street reakciós társaságának sikerül Éisenhowert megválasztani, a szakszervezeti vezérek tudják azt, hogy a Fehérházban útilaput kötnek a talpukra, megszűnik az “Uj Osztás”, az “Igazságos Osztás” és kizárólagosan csak a nagytőke fogja élvezni a generális ur kegyeit. Amig a “New Deal” kormánya idején Amerika bérrabszolgái is kaptak valamelyes reformokat, mint a 40 órás munkahét, mésfélszeres órabér túlórázás esetén, fizetett 617 ünnepnap, egy-két heti vakáció fizetéssel, munkanélküli segély, aggkori biztosítás és még néhány más jelentéktelen reform. De eme fenti reformoknak a túlnyomó része nincsen elterjedve általánosságban az iparokban, csak leginkább a keleti, közép és nyugati államok egyes iparaiban. A vasutak, az acélipar és több más egészségügyi és közszolgálati iparokban, még ma sincsenek ezek a reformok általánosítva. Hogy miért nincsenek, mondhatnánk, hogy a republikánusok vagy a déli államok reakciós demokratái az okai ennek. De miért okozzuk mi ezeket, ők minden esetben az uralkodó osztály érdekeit voltak és vannak hivatva védelmezni. Annak az egyenlőtlenségnek^ amely ma Amerika munkásosztálya között van nem a politikusok az okai, hanem a szak- szervezeti vezetők, akik még nem tanulták meg, hogy azon reformok, amelyeket a 'munkás- osztály polgári vagy munkásbarát politikai pártokon keresztül ér el, nem maradandóak. Azokat akkor veszi vissza a kizsákmányoló osztály, amint arra alkalma és ereje van. Ha a Wall St. reakciós mészáros legénye jut a húsos fazék mellé, semmi kétség ahoz, hogy az elmúlt 20 éves “Uj Osztás” kormánya által bevezetett reformokat egyenként semmisitik meg. Nincsen rajta mit siránkozni. Ama reformokkal, amelyeket Amerika munkásosztály az elmúlt 20 évben kapott, milyen eredményeket ért el. Előbbre vagyunk a társadalmi forradalommal, mint annak előtte, egy lépésnyivel sem, sőt be kell vallanunk, hogy szégyenletesen visszaestünk minden vonalon. Eugene Debs, Daniel De Leon, Earl Bdowder politikai dfezméit átvették a Wallacek, Trumanok, akiknek keresztül félrevezették a jobbsorsra érdemes munkás- osztályt, lecsapolták annak for- radalmiságát és a szakszervezeti kalózokkal egyetemben a reformokba vezették át a munkásosztály bizalmát. Sehol a világon nincsen arra példa, hogy reformokkal változtatták volna meg a bérrabszolgák nyomorúságos helyzetét. Sem Olasz, sem Francia, vagy Angolországban, nem ért el a munkásosztály oda, hogy politikai gépezetével társadalmi átalakulásokat idézett volna fel. Nem is fog odaérni mnidaddig, amig a gazdaságilag szervezett munkásosztályt nem nevelik osztálytudatra. Amig nem fogják megtanítani, hogy “Mind egyért és egy mindért”. Amig nem fogják megértetni vele, hogy “Egynek a sérelme, valamennyiünk sérelmét jelenti”. Amig nem fogják megértetni velük, hogy az EGY NAGY SZERVEZETEN keresztül építhetik az uj társadalmat a régi társadalom keretein belül”, addig mindig veszélyben lesznek azok az “eredmények” amelyeket a politikai pártokon keresztül kaptak meg. Szalmalángként fog eltűnni az elmúlt huszesztendőben kapott reformok akkor, amikor azt az uralkodó osztály Wall Street érdekei megkívánják még akkor is, ha akármilyen néven nevezendő politikai párt intézi a kormányzás ügyeit. A népek jólétének fentartására FORRADALMI IPARI SZERVEZETEKRE van szükség, amelyben osztálytudatra, a termelés és szétosztás eszközeilnek köztulajdonban vételére nevelik azt az osztályt, amely az élet javait előállítja. Köhler KEGYELMET NYERT WASHINGTON — President Truman életfogytiglani börtönre változtatta Oscar Collazo halálos büntetését, akit augusztus elsején kellett volna kivégezni azért, mert 1950 november elsején merényletet akart elkövetni az elnök ellen. A merénylet kísérletben Collazo társa, Grisselo Torresola, valamint az elnök őrségének egyik tagja, Leslie Cof- felt életüket vesztették és három másik őr sebesüléseket szenvedtek. Collazo nem kért kegyelmet, de az elnök az elitéit feleségének kérését meghallgatta. AMERIKA ELLENES HANGULAT TEHERAN — A United Press jelentése szerint Irániéban egyre fokozódik az amerikai-ellenes hangulat. Miután az amerikaiakat inzultálják az utcán, az amerikai irodákat kövekkel dobálják, Loy Henderson amerikai nagykövet arra kérte az amerikaiakat, hogy lehetőleg ne mutassák magukat nyilvános helyeken. — Az amerikai ellenes hangulat emelkedését természetesen kommunista propaganda eredményének mondják.
