Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)
1952-10-25 / 1752. szám
2 olda! BÉRMUNKÁS 1952. október 25. OSZTÁLYELLENTÉT Végre, valahára közeledünk a minden néven nevezendő politikusok által várt naphoz, a választásokhoz. A demokraták éppen úgy, mint a republikánusok két marékkai szórták a sok milliókat. Azokat a milliókat, amelyeket a munkások által termelt javakból harácsolnak ösz- sze. Ebben az esztendőben a szokottnál is többe kerül a választási cécó, mert a demokraták minden körülmények között továbbra is a husosfazék mellett kívánnak lebzselni. Ők kívánnak rendelkezni azokkal a billiókkal, amelyeket a mi “munkásbarát” kongresszusunk megszavazott, férfiak, nők, gyermekek mészárlására, ' szorgos munkáskezek alkotásának szétbombázásá- ra. A választási humbug költségei is éppen úgy, mint az élet- szükségletek minden más áruja, egekig emelkedett. Néhány évtizeddel ezelőtt, az 1900-as években, az elnök és az azzal kapcsolatos választásokat elintézték egy félmillió dollárral. Harminc esztendővel később, már 24 millió dollárt pocsékoltak el. Ezerkilencszáznegyvenben 30 milliót, 1944-ben 46 milliót, mig a legutóbbi választásnál kerek 50 millió dollárt költöttek, hogy A m e r ikának “demokratikus” kormánya legyen. A jelenlegi választásoknál 100 millió dollár cserél gazdát, hogy megválasszák egyik vagy másik politikai párt jelöltjét. Mi az a százmillió? Hiszen a mi kormányunk évente 75-80 billió dollárt kezel, Amerika hadseregének és az államháztartásnak költségei éppen úgy mint a választási költségek az egekig emelkedtek. Ennek a sok billiónak ura kíván lenni továbbra is a demokrata párt. Morgan, Rockefeller, Du Pont, Mellon, Ford, General Electric, General Motors, stb. érdekeltségek a republikánusok szekerét tolják, mert azokon keresztül kívánják az állam tulajdonában levő, több mint 30 billió dollár értékű ipartelepekre rátenni a mocskos kezeiket. A demokrata párt sem külömb, az ő uralmuk alatt is billió és billió dollárokat érő ipartelepeket, amelyeket az elmúlt világháború alatt építettek, potom áron vásárolták meg Wall Street urainak egyik-másik csoportja. Most a másik csoport, amely elesett a demokrata párt koncaitól az utóbbi időben, sok milliót költ arra, hogy kibuktassák a “munkásbarát” demokratákat. Néhány héttel ezelőtt nagy port vertek fel a demokraták, követelték, hogy a republikánus elnökjelölt mondjon le, mert úgy suba alatt 18 vagy 19 ezer dollárt vett fel saját megválasztásának céljaira. Ezen az apróságon rágódnak, hogy megtévesszék Amerika népét és eltereljék figyelmüket arról a sok millióról, amit mindkét párt ösz- szeszed és elkölt ebben a választásban. Amikor már úgy volt, hogy Nixon szenátornak menni kell, a republikánus elnökjelölt Eisenhower magához rendelte Nixont kihallgatásra, aki Wheeling, West Virginai államba utazott és amikor a repülőgép megérkezett Eisenhower kitárt karokkal szaladt feléje és kiáltotta “az én fiam” és mindketten zokogtak, hullatták a politikusok krokodil könnyeit. így befejeződött a kihallgatás. Jó bohócok, a nép félreveztésére, becsapására még könnyeiket is megeresztik. Ha úgy elkellene mind a két pártnak mondani, hogy honnan vették és mennyit kaptak a jelenlegi választásokra, talán többet segítene Amerika polgárainak felvilágosodásán, mint a Nixon 18 ezer dollárja. Ha nyilvánosságra hoznák, hogy kik fizetik a jelöltek félórás televíziós beszédéért járó összeget, amelyet egyik tengerparttól a másikig adnak le, csekély 35-40 ezer dollárért. Amerika minden egyes államában politikai bizottságokat szerveznek, amelyeknek a legfőbb kötelességük a választási célokra gyűjtéseket rendezni. A legtöbb államban határtalan összegeket gyűjtenek és költenek el, senkinek nem tartoznak elszámolással. A szenátus Vizsgáló Bizottsága nyolc évvel ezelőtt vizsgálatot indított az akkori elnökválasztással kapcsolatban összegyűjtött és elköltött összegek iránt és az egész amit annak idején megállapítottak, hogy “A szövetségi kormány er- revonatkozó ügyosztályai nem alkalmazták a választási költségekre vonatkozó gyűjtések és költségeket szabályozó törvényeket”. Az Egyesült Államok szövetségi kormánya törvényei tiltják, hogy korporációk vagy szak- szervezetek anyagilag hozzájáruljanak a választási költségekhez. A korporációk főtisztviselői azonban személyesen hozzájárulhatnak 5000 dollárral. A szak- szervezetek, úgy az AFL, mint a CIO megszervezték a saját politikai bizottságaikat. Amire a választásoknak vége lesz, a szakszervezetek több mint 3 és fél millió dollárt fognak elkölteni. Úgy a szakszervezetek, mint a korporációk határtalan összegeket ajándékozhatnak egyes államok politikai bizottságának. Vannak esetek, amikor egyes egyének félmillió dollárt is ajándékoztak a szövetségi, állami és kerületi választásokra. Egy család az 1935-ös választásoknál 620.572 . dollárral támogatta az általa megválasztásra kiszemelt jelöltet. Egy másik családról megállapították, hogy 30,000 dollárt költött el csupán egy szenátor megválasztása érdekében, a szenátor választó kerületében. A választási törvények szerint, ha valaki 50 dollárt adományoz, az mint névtelen adakozó lesz kezelve, de ugyan az az egyén minden egyes állami szövetségi bizottságnak adhat 50-50 dollárt, valamint az egyes államok politikai bizottságainak is és ez nem hagy nevet maga után, de ezt minden esztendőben megismételheti. Ebben az évben úgy a republikánusok, mint a demokraták szokásaiktól eltérően, a nincstelenek osztályának zsebébe is AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVINYILATKOZATA \ % A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia nündaddig, mig a világ munkásai nünt osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy p.z iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekelt megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk .agy kizárás yan annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót inuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra Is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül. eret kivan vágni. A demokraták piros, fehér és kék szinü bzo- nyitványt adnak mindazoknak, akik öt dollárral hozzájáruljak Stevenson és Sparkman választási költségeihez. Ezen az elismervényen rajta áll az is, hogy minden egyes egyénnek joga van a törvények értelmében annyit adni, amennyit kiván, vagy tehetségéből telik. Az amerikai “demokratikus” választási rendszer egy hatalmas üzletté fejlődött. Jó jövedelmez a rádió és televízió társaságoknak, akik 100.000 dollárt is kapnak egy-egy estére, amikor az elnök vagy alelnök jelölt országos kapcsolással fitogtatja magát egy teljes órán keresztül. A másik társaság, amelynek szintén nagy jövedelme van a mi demokráciánkból és az a repülőgép társaság. Az elmúlt hetekben jelentették az újságok, hogy Eisenhower Denver, Colorado államból keleti útra indult és 14 helyen állt meg beszédet tartani és a repülőgép használatért 25 ezer dollárt fizettek a republikánus kasszából. A vasúttársaságok sem kullognak hátul ők is belenéznek az egyik vagy másik párt kasszájába. Az 1948 évi választások alkalmával a republikánus elnök és alelnök jelöltek 270 ezer dollárt fizettek a különvonat használatáért. Rettenetes nagy összegeket költenek el, hallatlanul rövid idő alatt. Minden városban ahol megszállnak, elsőrendű hotelek, a pártok főirodáinak bérlete, gyüléstermek és a politikusokat szállító limuzinok bérletei, az alkalmazottak fizetései. Ezeknek a költségeknek a hónnan jöttét soha nem tudják nyilvántartani, mert ezeket az egyes államok párt pénztáraiból fedezik. Egyik keleti állam szenátorának előválasztásánál 800 ezer dollárt költöttek el a szenátor ur jelölésére, hogy mennyit költöttek a megválasztására, arról nem szól a kongresszusi bizottságunk jelentése, sem a szenátor ur kilétéről, vagy az államról, amelyben eme “szabad választási” cécó lezajlott. Egyik holló nem vájja ki a másik szemét. Egyik középnyugati államban 1950-ben egy szenátor ur megválasztása érdekében 511 ezer dollárt költöttek el. És a szövetségi kormánynak a szenátor ur törvényesen jelentette, hogy a választási költségeire kapott és elköltött 1,816 dollárt. A jelöltnek csak arról kell törvényesen jelentést tenni, amit az “ő tudtával és beleegyezésével” gyűjtöttek és költöttek el. Hivatalosan nem köteles tudomást venni azon összegekről, amelyet választó kerületének pénztáraiból fizetnek ki. A szenátusi vizsgáló bizottságnak egyik tagja kijelentette, hogy ma egy szenátor megválasztása egy középszerű államban legkevesebb 50 ezer dollárba kerül. Újság és nagy plakát hirdetések és egyéb nyomtatványok, gyüléstermek, alkalmazottak, a kerületében keresztül-ka- sul való programbeszédek, előkészületek, mind négy-ötszörösébe kerülnek ma, mint 10 esztendővel ezelőtt. “Szabad, demokratikus országban élünk, ahol a mi “szabad” választási rendszerünk a falusi baktertól az Egyesült Államok elnökéig, mind óriási ösz- szegeket harácsolnak össsze és az összeharácsolt pénzeket felhasználhatják bármilyen célra, még megvesztegetésekre is, a fő az, hogy a kitűzött célt szolgálja. A fő az, hogy képviselő, szenátor, elnök vagy alelnök lehessen a jelölt, az eszközök azok mellékesek. Ma Amerika egyik leghatalmasabb üzlete a “demokratikus” választási rendszerünk. Nixon szenátor, a republikánus párt alelnökjelöltjének a 18 ezer dollárja — mert csak eny- nyi jutott nyilvánosságra — nagyon kis része annak a nagy összegnek amit a választásokra adományoznak, mégis a demokrata párt úgy kezelte mint óriási bűnt, amelyért követelték Nixon visszahívását. Persze utána a republikánusok leplezték le Ste- vensont, hogy neki is voltak Illinois államban patrónusai, akik rendázeresen vigyáztak arra, hogy a pártkassza ki ne ürüljön. Most már aztán egyik kutya,
