Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-10-11 / 1750. szám

1952. október 11.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZŐSÉGI

A DERÉK NIXON

A demokrata párt megmutatta, hogy milyen kicsinyes eszközökkel harcol a most folyó “alkotmányos küzdelemben”.

Igaz, hogy nem könnyű találni külömbséget a két párt között, mindegyik pontosan a nagytőke pártja, ők pénzelik a nehéz milliókba kerülő kampányt, tehát természetes, hogy a nagytőke érdekeit védelmezik. Szép csomagolásban “mindent a népért” felirattal, a külömbség csak ott van, hogy az egyik párt az egyik csoport, a másik más csoport nagytőkést részesítene előnyben, megválasztásuk esetén.

Magyarosan úgy lehet a kettő közötti külömbséget röviden és velősen kifejezni, hogy “Az egyik kutya, a másik eb”, mind a kettő a dolgozó népet marja meg.

Egymást vádolják, hogy háborút fog csinálni, de mind a két párt f elkíván ja tartani a mai őrült fegyverkezést, ami végül szükségszerűen kirobbanáshoz kell, hogy vezessen. Mind a két párt tudja, hogy ha ma a békés megegyezést akarók kerülnének hatalomra, ez az egész amerikai prosperitás úgy dűlne össze, mint egy kártyavár. Egyik napról a másikra a dolgozók milliói kerülnének az utcára.

Persze ezt is el lehetne kerülni, ha fegyver helyet például iskolákat, kórházakat és emberi lakásokat építenének. Ha a folyókat szabályoznák csatorna építéssel millió és millió aker földet, amely ma sivatag, tennének termővé, de erről a kapitalista rendszerben, amely profitra és nem a szükségletre termel, szó sem lehet. Ezt majd az uj társadalmi rendszer valósítja meg és ennek mind a két párt halálos ellensége, tökéletesen egyetértenek abban, hogy ez a mai tá-sadaimi rendszer a lehető legjobb és aki ebben kételkedik, az egy á‘kozott vörös, akit le kell bunkózni, vagy legalább börtönbe kell zárni.

A két csoport förtelmesen marakodik a hatalomért és ebben a marakodásban alaposan pőrére vetköztetik egymást. Leleplezik az uralmon levő párt piszkos üzleteit, akik szintén nem maradnak adósak, mert ők meg igazolják, hogy a republikánus hazafiak se jobbak a Deákné vásznánál. Ők is megsütögetik a maguk kis pecsenyéjét a panama tüzénél, ha nincsenek is közvetlen a húsos fazéknál.

így leplezték le a republikánus alelnökjelöltet, Szenátor Nixont is, megírták róla, hogy egy csomó milliomos 18 ezer dollárral támogatta a szenátor ur

áldásos tevékenységét. Közben Drew Pearson kolumnista megirt róla egyet-mást, amiből kitűnt, hogy a kitűnő törvényhozó nagyon jól tudja kamatoztatni a vad ellenzék befolyását a kormányhivataloknál való kijárásokkal is.

Nixon nem tagadta, hogy neki kevés a kiadásaira az a 75 ezer dollár, amit az államtól kap és melyik kollega nem keres ilyenformán a suba alatt. Na- gyo jellemző nem csak politikusaink, de az egész amerikai közerkölcsökre, hogy ezt a kis panamát a világ legtermészetesebb dolgának tekintik és ahol ez a Nixon megjelenik, melegen ünnepük, mint egy ártatlanul meghurcolt mártírt.

És valóban az is. Ez az ur egy 100 percentes hazafi. Lehet nagyon okos ember, kiváló politikus, nagyszerű törvényhozó, mondom lehet, ámbár ennek még ezideig semmi jelét sem mutatta. Amit tudunk róla, hogy a legnagyobb vörösfaló, aki szenvedélyes embervadász, a nagytőke nagyon alkalmasnak találta arra, hogy alelnök legyen, hogy felépítse a jövő fasiszta diktátorát. Ma csak ez az egy képessége, a vörös falás ismeretes és a milliomos tőkések támogatása igazolja, hogy teljesen a tőkés érdekeltség szolgálatába áll.

És ha valaki vörösfaló, ultrahazafi, akkor természetes, hogy egyben panamista is. Mert a vö- rösfalással lehet legjobban elterelni a panamákról a figyelmet, mint azt igazolják a vörös fejvadászok Clark és McGrath, volt igazságügyi államtitkárok a 18 ezer dollárnál sokkal nagyobb panamázással. Az előbbi a legnagyobb bírói tisztet tölti be. Ha Mr. Clark erre alkalmas, akkor semmi kifogásolni való sincs az alelnök jelölt kis panamája ellen. Ez a derék Nixon most meglátta, hogy milyen simán lehet lopni, csalni, panamázni, csak be kell az egészet takarni hazafias mázzal, vörösök elleni agyarkodással.

Valami vigasztaló van abban, hogy ebben az országban, ma már valóságos erény az, ha valaki nem tisztességes, hogy ma már az a kivétel, akiről még nem sült ki az, hogy szintén váj- kál a közpénzekben. A történelem folyamán, amikor egy országban oly mélyreható a közerkölcsök sülyedése mint ma itt, amikor a közhivatalnokok oly mohón kapnak minden kereseti lehetőségen, az mindég a társadalmi rendszer közeli válságának, pusztulásának az előjelei.

Reméljük, hogy a mai szégyenletes viszonyok, itt is a vál- | tozás előjelei és a kis panamista ! Nixonnak nem lesz módja arra,

of the World tagjai a munkásosztály elleni nagy bűnnek tartják a munkások szervezkedésének vagy bérharcainak akadályozását még akkor is, ha a szervezkedés és a bérharcnál alkalmazott taktika nem az IWW elgondolása szerint történik is.

Az IWW-nál nem a munkaalkalom megszerzése, hanem az osztály-szolidaritás a legfontosabb.

hogy sokkal nagyobb mértékben űzze ezt a pénzszerzési módszert.

ÖTVENHAT HALOTT

Egy rövid kis hir jelentette a következőket:

“Cheju szigetén az őrség ma megölt 45 hadifoglyot és megsebesített 120-at. Két amerikai katona könnyebben megsebesült a harcban.”

Magyarázatul hozzáfűzték a jelentéshez: “Az őrség azt tapasztalta, hogy a hadifoglyok kommunista dalok éneklésével ünnepelik a Kínai Köztársaság megalakításának harmadik évfordulóját. '

“Az őrség jelentést tett a parancsnoknak, ki hangszórón adta ki a parancsot az éneklés beszüntetésére, mert ellenkező esetben fegyvert fognak használni.

“A hadifoglyok tovább énekeltek, mire az őrség felvonult és a fegyverét használta. Az eredmény 45 halott, 120 sebesült. Későbbi jelentések szerint a halottak száma 50-re emelkedett.”

Megreszkirozva azt, hogy kételkedni fognak a “lojalitásunkba”, bátorkodunk ehez a hírhez a magunk részéről is egy kis magyarázatot fűzni és egy pár szerény kérdést feltenni, nem forradalmi, csak emberi, embe- rieségi szempontból, amely úgy látszik teljesen ismeretlen a hadvezetőség előtt ott Koreában. v

A kérdések a következők: Amint tudjuk, a hadifoglyokkal való bánásmódot nemzetközi egyezmények szabályozzák. A •szabályok között egy sincs, amely megtiltaná, hogy a foglyok énekeljenek, hogy a saját nemzeti dalaikat énekeljék. A szabályok megengedik, hogy a hadifoglyok a vallási és nemzeti ünnepeiket megüljék. Ha a foglyok élnek ezzel a jogukkal, amelyet még egyetlen nemzet se tiltott meg, szabad-e velük szemben lőfegyvert használni és 50 fegyvertelen embert megölni, másik 120-at megsebesíteni.

Ha a hadvezetőség olyan embertelen szabályokat állapított meg, minden nemzetközi szabályt felrúgva, amely az éneklést is eltiltja, nincs más módja a fegyelmezésnek mint a lőfegyver használata. A nemzetközi szabályok a fegyelmezést is előírják, leszállított élelmiszer adagok és a lakóhelyek elhagyásának az eltiltása, stb., de csak szökés, vagy az őrség életének veszélyeztetése esetén engedi meg a fegyver használatát. Az azonban még ezideig sehol sem fordult elő, hogy éneklésért sor- tüzeket adjanak a hadifoglyokra.

Mit szólna az amerikai közvélemény, ha történetesen fordítva történt volna a dolog. Ha amerikai katonák lettek volna az áldozatok, mert julius negyedikén az amerikai himnuszt énekelték volna, joggal zudult volna fel a barbárság ellen az egész amerikai nép, mint ahogy felháborodva olvassa az Amerikán kívüli országok népe azt az oktalan, barbár tömeggyilkosságot.

Ha az elmúlt időkben, valamely ország hadifoglyaival embertelenül bántak, úgy megtorlásul és a sérelmek megszüntetéséért retorzióval felelt az ellenfél. A koreai kormány emberségét, magasabb erkölcsét igazolja az, hogy a koreai-kinai hadifoglyok ismételt tömeggyilkosságait nem bosszulták meg az amerikai hadifolyokon.

Meglehetne kérdezni azt is, hogy a Koja szigetről eltávolított, már “kirostált” nem kommunista hadifoglyok, akiket Cheju szigetére vittek, milyen kommunista ellenesek, ha az életük árán is megünneplik a Nép- köztársaságuk nemzeti ünnepét? Nem-e igaz az a vád, hogy a hadifoglyokat kényszeritették olyan nyilatkozatra, hogy hazájuk ellen foglaljanak állást.

Képtelenség elfogadni azt a magyarázatot, hogy azért sortüzelnek, mert a foglyok énekelnek. Ennek sokkal mélyebb okai vannak. Aki figyelemmel elolvasta a lapunk múlt heti számában megjelent Lippman cikk fordítását, az részben megtalálta a magyarázatot. Az egész koreai háború amerikai részről a baklövések sorozata. Ma már tisztán látják, hogy ezt a háborút győzelmesen befejezni nem tudják, a koreai nép és a kínai önkéntesek jól tudják, hogy mit védenek, őket Amerika hatalmas ereje sem tudja legyőzni. A megegyezés akadálya a szerencsétlen hadifogoly kérdés. Az egyik lagnagyobb baklövés, ezért a tehetetlen düh és az észnélküli bombázásban nyilvánul meg. Elpusztítani mindent, kiirtani mindenkit, hadjárat se vezetett eredményre. Nem tudják megérteni, hogy a koreai katona, a hadifogságba esett kínai és koreai katonák, minden terror ellenére is kitartanak, sőt keményebbek lesznek. Addig a UN katonaság, élén az amerikaiakkal, soha sem tudták miért harcolnak, soha más mint a parancs vagy a zsold vitte őket az ütközetbe.

Két okból nem tud a hadvezetőség kimászni ebből a slamasz- tikából. Az egyik a tekintély megmentése az ázsiai nép előtt, amely azonban Dulles szerint is már régen elveszett és Ázsia népei “háborút csinálóknak, a lakosság és a hadifoglyok kiirtó- jának, barbárnak tarják Amerikát”. A másik nem kevésbé fontos ok, a mesterséges hadi prosperitás összeomlása, amelyet csak az őrült fegyverkezés tart életben.

Most egy másik, Dullesnál nem kevésbé háborús uszító ismeri be a hadjárat csődjét. A repülők főparancsnoka Vanden- berg tábornok jelentette ki, hogy az amerikai és a UN hadseregeket ki kell vonni Koreából, mert úgy a hadsereg, mint a lakosság már unja ezt és a koreaiak (értsd a Délkoreai nép) is Amerika ellenes lett. Azt javasolja, hogy a harcot az amerikaiak által kiképzett délkoreai hadsereg folytassa. Amerika lássa el hadianyaggal és maradjanak ott Amerika repülői, kik folytatnák a támadásokat.

Ha ma nem a választások előtt állnánk, úgy valószínű, hogy ilyen fél-megoldással kivonná a harvezetőség a több mint félmilliós hadsereget, de a változások miatt ez ma lehetetlen és ezért a többi fő háborút