Bérmunkás, 1952. július-december (39. évfolyam, 1736-1761. szám)

1952-07-05 / 1736. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1952. julius 5.

OSZTÁLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL, WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVINYÍL ATKOZ AT A

A munkásosztály és a munkáltató osztály között s«mmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amíg éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az étet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály álL

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosuiása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tis/.tességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER^ KEL.'” *

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az aj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein bellii.

Eme sorok Írásakor a sztrájkoló acélipari bérrabszolgák helyzetét még mindég a politikusok boszorkány konyhájában intézik és az sem jobbra, sem balra nem megy.

A mi munkásbarát honatyáink egybehangzóan utasítják Truman elnököt, hogy teljes hat hónapi huza-vona után, alkalmazza a Taft-Hartley rabszolga törvényt, amely újabb 80 napra kényszeríteni fogja az- acélipa- j rok bérrabszolgáit, hogy a nyomorúságos bérekért, munkaviszonyokért húzzák az igát.

A kizsákmányoló osztály közegei a suszter inastól a supreme courtig, a Wall Street urainak fütyülésére táncolnak. A Wall Stréet intézményei minden lépésükben a magántulajdont és annak rendszerét védelmezik. A magántulajdon szent és sérthetetlensége hatalmasabb a bérrabszolgák nyomorának enyhítésénél. Az acélipari bérrabszol- gák és minden más iparban foglalkoztatott munkások, egyetlen vagyonát, a munkaerejét minden az uralkodó osztályok érdekébe hozott törvényekkel nyomják el. Ezt a vagyont nem védelmezi senki, még azok sem, akiknek kötelességük volna megvédeni, a szakszervezeteket. Ezek éppen úgy mint a csepürágó politikusok a bérrabszolgák érdekeit közvetett cselekvéssel kívánják intézni még akkor is, amikor a bérrabszolgák sztrájkban vannak.

Ma már a sztrájkokat nem ugyintézik mint 15-20 esztendővel ezelőtt, hogy a munkás és a munkáltató tárgyalják meg panaszaikat. Ma a szakszervezetek vezetőségei, a kizsákmányoló osztály és a kormány ügyvédei ülnek a tárgyaló asztalok körül és vitatják a munkások követeléseinek jogos vagy jogtalanságát. Ma a szakszervezetek követeléseit is fiskálisok terjesztik be és azt a kizsákmányoló osztály fiskálisai tanulmányozzák, akik aztán a munkások követeléseinek arányában, vagy annak kétszeresénél is többet — mint azt az acéliparban látjuk, — nyújtják át, áremelési követeléseiket a kormány fiskálisainak. Amig ezek vitatkoznak, tárgyalnak, addig a sztrájkoló bérrabszolgák nyomora mindig nyomasztóbbá válik.

Truman -elnök munkásbarát köppenybe burkolózva tétovázik a kongresszus ama utasítását végrehajtani, hogy használja a Taft-Hartley kényszermu n k a törvényt a sztrájkoló munkásokkal szemben. Úgy néz ki, mintha a munkások érdekeit védelmezné, pedig semmi egyéb, mint ravasz politikai fogás. Elsősorban Taft, aki eme rabszolga törvény szerzője, az Egyesült Államok elnöki székére aspirál. Republikánus és eme hu- za-vonával Truman elnök a demokrata párt malmára kívánja hajtani a vizet, amely pártnak jelöltjei éppen olyan reakciósok, sőt még vannak közöttük reak^ ciósabbak is. Truman elnök az elmúlt négy esztendőben küenc- szer használta a Taft-Hartley

rabszolga törvényt, amellyel

•

kényszeritette az iparok kizsákmányolt páriáit a munkában maradásra, vagy a sztrájk megszüntetésére és a robot újból való felvételére. Hat esetben a munkások újból felvették a sztrájkot, amikor a Taft-Hartley törvényben foglalt 80 nap ideje lejárt.

Truman elnök 1948 márciusában használta a Taft-Hartley

törvényt, amikor az Atomic Energy Plant Oak Ridge, Tenn.- ben sztrájkra készült. Ugyancsak 1948 márciusában a szénbányászok ellen alkalmazta azt. Ebben az esetben a bányászok egész emberek voltak és megtagadták a munka felvételét úgy gondolkodva, hogy az ő egyetlen vagyonuk a munkaerő és a felett ők rendelkeznek. Kilenc napi huza-vona után J. L. Lewis lefújta a sztrájkot, mert megnyerte a bányászok részére tervezett nyugdíj alap növelését. Ennek megbosszulására Truman elnök egyik szövetségi bírója J. L. Lewist 20 ezer, a szakszervezetet pedig 1,400,000 dollárra büntette, amely büntetést a Supreme Court nagy kegyesen felére szállított le.

A tengerhajózási és a kirakodó munkások 1948 junius havában sztrájkra készültek. Truman nem várta be a sztrájk kitörését, hanem 12 nappal előbb alkalmazta a Taft-Hartley törvényt. A sztrájkot a szakszervezeti vezérek egy nappal a kitörése előtt úgy a keleti, mint a nyugati partokon lefújták. A keleti partokon megegyeztek mielőtt az injunction lejárt, a nyugati partokon 80 napi munka után újból sztrájkba mentek és három hónapi sztrájk után elfogadták a hajóstársaságok ajánlatát. A keleti partokon a munkások elárulással vádolták a szakszervezet központi elnökét Joseph P. Ryant és sztrájkba készültek, Truman elnök újból a Taft-Hartley injunctionnal felelt és a 80 nap letelte után a tengerhajózási és rakparti munkások központi elnökük fenyegetése dacára, sztrájkba mentek és 1948 november 25-ig sztrájkoltak, amig egyezségre jutottak.

A szénbányászok 1950 februárjában újból sztrájkba mentek és 11 nap leforgása után Truman elnök a Taft-Hartley törvénnyel kívánta a bányászokat visszaterelni a robotolásba. A bányászok a talpukra állottak és megtagadták a munka felvételét dacára annak, hogy John L. Lewis a munka felvételére utasította* őket. Truman elnök a kongresszushoz folyamodott, hogy utasítsák őt a bányák állami kezelésbe vételére, két nappal későbben a bányászok megegyeztek.

A rézbányákban 1951 szeptember 5-én használta Truman elnök a Taft-Hartley rabszolga törvényt, amelynek kivitele után John Clark visszarendelte a bányászokat és a 80 napi idő alatt egyezséget kötöttek.

Az acélipari bérrabszolgák már harmadik hete, hogy várják a hajnal hasadását, amely némi könnyebülést hozna számukra. Az acéltruszt, melynek hatalma nagyobb Truman elnök hatalmánál, kitart ama követeléseik mellett, hogy az acél árát tonnánként 12 dollárral emelhessék s ezt el is fogják érni. A kormány, amely néhány héttel ezelőtt megállapította, hogy a mai árak mellett, minden áremelés nélkül, busás profitra dolgoznak az acéltelepek, de ennek dacára két és fél dollár emelést engedélyezett a Capehart törvények alapján. Ma már 6 dollárt igér az acélbáróknak és azok fittyet hánynak a kormánynak is és a szakszervezetnek is. A kívánt 12 dollárt megfogják kapni és kifogják sajtolni, amivel kevesebbet fog engedélyezni a kormány, annyival kevesebbet fognak kapni az acélipar bérrabszolgái.

Eme huza-vonában minden jel arra mutat, hogy az acélipari bérrabszolgákat is a Taft-Hartley törvénnyel kényszerítik visz- sza a munkába és julius eleje táján újból felveszik a munkát, ha pedig megtagadják, akkor éppen úgy mint a bányászok szervezetét, súlyos birsággal fogják t sulytani, hacsak nem fogják használni a bányászok taktikáját “no contract, no work”, még akkor sem, ha azt Murray rendeli el.

Junius végén a szénbányászok szerződése is lejár. Ezideig J. L. Lewis hallgat, mint tök a fűben. Az előjelek szerint szintén huzamosabb sztrájkra van kilátás. Ma nagyon sok szénbánya teljesen le van zárva, más bányákban két-három napokat dolgoznak. Az acélbárók bányáiban teljesen szünetel a munka.

Ez év julius 7-én Chicago városában egy hatalmas cirkusz nyílik meg. De ez a látványoss Lg nem hoz örömet sem nekünk, sem gyermekeinknek, mert ebben a cirkuszban a reakciósabb- nál reakciósabb republikánus politikusok lesznek a bohócok. Ezeknek a bohócoknak a kegyét a reakciós, munkásgyülölő Taft szenátor az egyik oldalon és Európa elsőszámú mészáros legénye Eisenhower a másik oldalon igyekeznek saját érdekeCLEVELAND ÉS KÖRNYÉKE BÉRMUNKÁS OLVASÓK

a 30 milera fekvő GALL farmon rendezik meg szokásos

CSALÁDI KIRÁNDULÁSUKAT

julius 20-án vasárnap. Ennivalóról és hűsítőkről gondoskodva van.

ÚTIRÁNY: A Route 422 a 44-es útig, ott balra fordulni a Gilles Roadig. Itt jobbra rövid hajtás a Gall farm.

Akiknek nincs autójuk, azok 10 órára legyenek a Buckeye és 112-ik utcánál, lesz több autó, amely felveszi őket.

i

ikben kiérdemelni. Hogy melyik a republikánusok elnökjelöltje, Amerika bérrabszolgáinak helyzetén nem változtat egy ma- kulányit sem. Az egyik kutya, a másik eb. Az egyiket — Eisen- howert — a Ford és a Rockefeller család támogatja, a másikat — Taftet — a DuPont és a General Motors, de mindkettő a Wall Street kedves védence.

Taft és társasága éppen úgy, mint az Eisenhower érdekeltségek, már a zsírosabb állami állásokat szétosztották egymás között. Taft a kikopott mészáros legényt MacArthurt kívánja államügy vagy hadügyi miniszterré kinevezni. Kell-e arról beszélni, hogy ki ez a MacArthur? Még az újságot nem olvasók is tudják, hogy Amerika elsőszámú háborús uszitója. Szenátor Knowlandnak, aki egy csomó konvenciós bohócot tart markai között Supreme Court-i állást ígértek.. Earl Warren California állam kormányzójának, aki szintén erős ütőkártyát tart a kezében, a másodelnökséget vagy államügyészi állást ajánlottak fel.

Az Eisenhower társaság szintén széjelosztotta a koncot, még mielőtt kezükbe került, vagy a Fehérházba vonult volna be. Egész biztosan diadalmasabb lesz megválasztása esetén az útja a Fehérházba, mint az orosz fiuk hősies elszántsága Berlin bevételénél volt.

Eisenhower ezideig öt maga-