Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-02-16 / 1719. szám
1952. február 16. ÉRMUNKAS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI A GYARMATOK LÁZADÁSA Amiként a hegyről megindult hó görgeteg magával rántja az útjába eső hótömegeket, éppen úgy, a második világháború végén egyes ázsiai országokban megindult mozgalmak, amelyeknek a célja a gyarmati uralom alól való felszabadulás, mind több gyarmati és félgyarmati országot ragad magával, amelyek fokozatosan belekényszerülnek, hogy az elnyomóik terrorjával szemben, fegyveresen védekezzenek, rendszeres hadjáratot folytassanak. Meginduláskor ezek a felszabadulási törekvések, magukkal ragadják a népesség minden rétegét. A nincstelen tömegekkel együtt harcolnak a tőkések is, miként az történt az európai forradalmak idején, amikor a feudalizmus ellen harcoltak, de a forradalmak győzelme után, az osztályellen tétek újra kiélesedtek és a burzsoázia mint uralkodó osztály, igyekezet a nincsteleneket elnyomni és korlátlanul kizsákmányolni. A gyarmatok benszülött burzsoáziája, amely az indulásnál együtt halad a tömegekkel, azzal a céllal teszi ezt, hogy megszabadulva a gyarmatosító hatalomtól, saját maga vegye át annak a szerepét. Egyrészt el akarja foglalni az állam bürokráciáját, másrészt pedig, hogy az igy felszabadult gyarmati területek természeti kincseit megkaparintsa és a dolgozó tömegeket ő maga zsákmányolja ki. Ilyen együttes elindulást látunk mindenütt, ahol a gyarmati népek felvették a küzdelmet a gyarmati hatalmak ellen. A A gyarmatok függetlenségi törekvésére erős serkentő hatása volt a hatalmas kínai birodalom népének sikeres felszabadulási harca, de egyben óvatosságra intette úgy a benszülött burzsoáziát, mint a gyamatok elnyomóit is. Az előbbiek azt látták, hogy a felszabadulási törekvések, nem feltétlen állanak meg annál a pontnál, hogy politikailag sikeres legyen, hogy az idegen kizsákmányolót hazai kizsák- -mányoló váltsa fel, hanem már a kiindulásnál és főleg a sikeres harc közben, a nagy tömegek gazdaságilag is gyökeres változásokat óhajtanak. Egyrészt az ország természeti kincseit az állam tulajdonába óhajtják venni, másrészt a kizsákmányolás lehetőségeit korlátozni, vagy teljesen megszüntetni akarj ák. A kínai és főleg a szovjet rendszer uj termelési rendszerét ismerik és ma már nem elégszenek meg holmi nemzeti jellegű eredményekkel, amely nekik csak a kizsákmányolót cserélné ki, de maga a kizsákmányolási rendszer megmaradna, hogy ez nekik a dolgozó tömegeknek nem jelentene nagy előnyt. Mindezeket látják a függetlenné vált angol gyarmatok esetében —, India, Egyiptom és az arab államok —, ahol a politikai változás a tömegek életében nem jelentett semmi, vagy csak nagyon jelentéktelen változást. Tehát már az elindulásnál vagy a harc közben, de minden esetben, addig amig a fegyver a kezükben van, biztosítékot akarnak arra, hogy a győzelem gyümölcseit nem csak egy kis tömeg, hanem az egész nép élvezhesse. Ettől húzódik a benszülött burzsoázia és itt találkozik ösz- sze a gyarmatositó hatalom érdekeivel, amely viszont azt látja, hogy ma már elmúltak azok az idők, amikor a zsoldos gyarmati hadsereggel, annak modern fegyvereivel, hónapok alatt “kultúrálni” lehetett a félvad, nyíllal és lándzsával védekező benszülötteket. Ma már azok is megtanulták a forradalmi harcokban jól bevált partizán harc módszereit és megfelelő fegyverekkel nem csak védekezni tudnak az elnyomó nagyhatalom ellen, hanem képesek azt megverni, legyőzni is. Azért most ahoz a régi taktikához folyamodtak, hogy a ben- szülöttek egységét igyekeznek megbontani oly módon, hogy a. gyarmat politikai és részben a gazdasági hatalmán megosztoznak a benszülött burzsoáziával, amely a dolgozó tömegektől való félelmében, hajlandónak mutatkozik arra, hogy ilyen koncért elárulja a függetlenségi harcot és megelégedjen egy félgyarmati állapottal, amely neki megadja a lehetőséget, hogy partnerként élhessen a gyarmatositó hatalmasokkal. Ilyen megegyezés történt Indonéziában a holland gyarmatosítókkal, Burmában, Malayi szigeteken az angol, Indokínában, Tunisban, Marokkóban a franciákkal, a Fülöp szigeteken az amerikai gyarmatosítókkal. De ez készül a félgyarmati Iránban, Egyiptomban, stb. országokban is. De ezek a törekvések, ha egymás között sikerre is vezetnek, legtöbb esetben nem jelentik a felszabadulási küzdelem végét, hanem azt, hogy a gyarmati népek folytatják a szabadságharcukat, a gyarmatosítók és a velük megegyezett árulók ellen is és sikeresen. Mert a nagy tömegek. híven követik azokat, akik nem csak nemzeti függetlenséget, a gyarmati rendszer megszüntetését, hanem a kizsákmányolási rendszer minden fajtája ellen is viszik a harcukat. Jellemző arra, hogy a gyarmati népek milyen elszántsággal viszik a szabadságharcukat, minden árulás, a legkegyetlenebb hadjárat, Amerika minden anyagi és'hadi eszközökkel való támogatása dacára, éveken keresztül sikeresen védekeznek, sőt támadnak, a hódítókkal szemben. A második világháború után Indonézia, a holland Indokina (Vitenam), a francia Malaya és Burma Anglia ellen kezdett szabadságharcot. Az első kemény harcok után, amikor a győzelem a benszülöt- tek kezében volt, a burzsoá és szociáldemokrata vezetők, a tömegektől való félelmükben, látszat engedményekért, illetve egyéni részesedésért a politikai kormányzatban, megegyeztek a gyarmatosítókkal', de a tömegek helyzete mit sem változott a látszat függetlenséggel. Éppen úgy kizsákmányolt páriái a holland tőkéseknek, mint annak előtte voltak és a nemzeti maszlaggal leszerelt dolgozók, újra szervezkedni, újra harcolni kezdtek, de most már nem csak a holland, hanem a benszülött elnyomóik ellen is. Indokínában a francia kormány megegyezése egy benszülött háb-királlyal és miniszterekkel, semmit sem változtatott a helyzeten. A felkelők erősebbek mint bármikor, dacára Amerika nagy hadianyag és pénzbeli támogatásának. Még a hadihajók védelme alatt uralt tengerparti városokban is a tömegek, a forradalmi kormány intézkedéseit ismerik el törvényesnek. Malayban, Burmában ugyan ez a helyzet. A hatalmas angol birodalom éveken keresztül folytatott hadjárata csak megerősítette a felkelőket, akikkel a benszülött dolgozók nem csak szimpatizálnak, hanem a legteljesebb mértékben támogatnak is. A fegyvertelen benszülöttek- kel való kegyetlenkedés, békés falvak felgyujtása, csak fokozza a gyűlöletet, a harci kedvet az elnyomókkal szemben. Sikertelen a volt amerikai gyarmatnak, a Fülöp szigetek kormányának az a törekvése, hogy kiirtsa a forradalmárokat. A dolgozók ott is megértik, hogy a helyzetük egy csepet sem változott azzal, hogy “függetlenek” lettek. A tőkések ugyanazok és éppen oly kegyetlenül zsákmányolják ki őket, mint annak előtte. A forradalmárok napról-napra erősödnek, számtalan esetben a főváros határában harcolnak és az ellenük küldött hadseregeket véres fejjel kergetik vissza. Ezek a sikeres harcok, kihatással vannak a többi gyarmati és félgyarmati népekre is és nem kis mértékben ezeknek a sikeres ellenállásoknak tudható be Morokko, Tunisia, Iran és Egyiptom népeinek a megmozdulásai is és fokozatosan meg fogja mozgatni az összes gyarmatokat is. Amerika minden lehető támotást megad az elnyomóknak arra, hogy a szabadságharcokat leverjék. Amig a múltban Amerika támogatta az ilyen függetlenségi mozgalmakat, ma a legélesebb harcot követeli, nem annyira a “kommunista agresz- szió” megállítására, mint a nyersanyagok biztosit á s á r a, amelyeket ezekben a gyarmatokban szerzi be. Nem különben a stratégia szempontokból, miután ezek a gyarmati országok jó támadási pontot képezhetnének egy a Szovjet-Kina elleni háborúban. Amerika tőkéseinek a forradalmi szabadságharcai szembeni gyűlölete és félelme, természetszerűleg következik az imperialista kapitalizmus voltából annál inkább értehetetlen a jobboldali szocialisták állásfoglalása, a gyarmati népek szabadságharcával szemben. Az angol “munkás” kormány a legembertelenebb harcot folytatta a tőkései ellen lázadó ben- szülöttek ellen. A francia szocialisták megszavazták, vagy legalább is a szavazástól való tartózkodással lehetővé tették a gyalázatos vitenami hadjáratot azok ellen, akik segítették a szövetségeseket a Japán elleni harcban. Az újjáalakult szocialista in- ternacionálé “elvi” alapot adott az imperialista hatalmaknak, amikor marxi elméletre hivatkozva lehetetlennek tartják azt, hogy egy gyarmati nép, amelynek sem kultúrája, sem ipara nincs, hogy az elkerülhesse a kapitalista termelési módszer kifejlődését és azért, hogy ez bekövetkezzen, helyeslik a megalkuvást. Ezt az elméletet azonban a gyakorlati élet megcáfolta és hogy ezek a gyarmati és félgyarmati országok képesek megkerülni a kapitalista termelési rendszert és a gyarmati állapotból is sikeresen rátérhetnek a szocializmushoz vezető útra, azt egy gyakorlati példával fogjuk illusztrálni lapunk következő számában. CSUROG A NYÁLUK A népi demokráciákból kieb- rudalt nagybirtokosok és egyéb nagytőkések, nagy ujongással veszik tudomásul az osztrák legfelsőbb bíróság döntését, amely- lyel Ausztria leggazdagabb mágnásának Stalhelm hercegnek visszaadták a kastélyait, földbirtokait, amelyeket háborús bűneiért elkoboztak és a földet a nincstelen földművelők között felosztották. A kastélyaiból menházakat, iskolákat és más állami intézményeket csináltak. Ezt nem csak a bíróság ítélte vissza a gyilkos “Heimwehr” parancsnokának, de nem volt hajlandó az orosz főbiztos javaslatára az amerikai-angol-francia főbiztos — kik együtt ügyelnek fel Ausztriára — közbelépni, amelyhez joguk lett volna. Ez azt jelenti, hogy ez a három nagyhatalom helyesli, hogy az elkobzott nagybirtokokat, gyárakat a háborús bűnösök visszakapják. Ez viszont nem újság, mert hiszen ez a három nagyhatalom Nyugat-Németország- ban önként visszaadta a hírhedt Krűp-nak és más háborús bűnösöknek a gyárait és bányáit, ismerik úgy itt, mint Magyarországon s ha meg akarnák büntetni a hozzátartozóikat, megtehetnék. Pearson azért nem nevezi meg informálóit, mert tudja, hogy azokkal együtt válna nevetség tárgyává. így a titokzatosság álcája alatt hatásosabban tud izgatni a kollektiv termelő országok ellen. Ezért, ha volna benne tisztesség, akkor most, az Acheson nyilatkozat után alkalmazná önmagára a huss-husst, meg a kuss- kusst is.
