Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-01-05 / 1713. szám
1952. január 5. ÉRMUNKAS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZÖSÉGI STATISZTIKA Évvége felé, mint már régi bevett szokás, a vállalatok megcsinálják az évi mérlegeiket és megállapítják az elmúlt év jövedelmét, amelyek itt Amerikában, a közbeeső kimutatások szerint, hatalmasan megnövekedett, a múlt évi profithoz képest, pedig az is rekord nagyságú volt, ami azt igazolja, hogy a Koreába kiöntött vér kitünően jövedelmező a nagytőkének, így érthető, hogy a képvsielő- iket, Dullest és Spellman bíborost elküldték Koreába, nehogy tulgyorsan fegyverszünetet kössenek és igy a profit folytonos növekedését veszélyeztessék. Az utolsó évtizedben már a dolgozónak, a kis embereknek is meg kell csinálniok az évi elszámolást, ami bizony nagyon rossz képet mutat, mert Uncle Sam és az árdrágítók alaposan belenyúltak a fizetési birotékba, nem hogy felesleget nem tudnak kimutatni, de nagyon köny- nyü számítással rájöhetnek a dolgozók arra, hogy az életnívójuk a nagytőke profitja emelkedésével arányban sülyed. Sajnos, ma még az amerikai dolgozók nem gondolkoznak és birka módra tűrik azt, hogy ez a helyzet továbbra is fennmaradjon. Nem vigasztaló a tőkés államok dolgozóinak az a tény, hogy az állam jövedelme is állandó deficitet mutat ki, amit nem csak a fegyverkezési őrület idéz elő, hanem a nagy graftelé- sek, a tőkéseknek az állam rovására való tulszámitás és a folyton növekedő bürokrácia is. Az állami háztartásban való hiány 1952-re, Amerikában előreláthatólag 6-7 milliárd dollár lesz, Angliában 457 millió font, Franciaországban 1100 milliárd frank, mig Olaszországban 400 milliárd lira. A kapitalista társadalmi rendszerben ezt a veszteséget az adók folytonos emelésével, a munkásosztály válla- ira igyekeznek helyezni, ahelyett, hogy a tőkések munka- nélkül szerzett hatalmas profitját terhelnék meg. De nem érdektelen ugyan akkor egy kis statisztikát közölni arról sem, hogy miként néz ki a háztartása azoknak az államoknak és azok dolgozóinak, amelyek már megszabadultak a tőkésektől. A hozzánk legközelebb álló kis Magyarországon is december 16-án terjesztették a törvényhozás elé az elszámolást az elmúlt évről- és a jövő évi költségvetést. Ebből kitűnik, hogy magyar földön az aránytalanul nagyobb produktiv (hasznos) befektetések dacára is, nem hogy adóssága lenne az államnak az év végén, de 200 millió dollárral több volt a bevétele, mint a kiadása. Ennek a bevételnek, amely nem egészen 30 milliárd forintot, 88 százalékban az állami üzemek szolgáltatták és csak 12 százalék az, amelyet a lakosság fizetett be. A jövő évi bevétel vagy 40 százalékkal emelkedni fog az ez évihez képest és az előre látható felesleg 285 millió forintot fog kitenni. A kiadások 65 százaléka a népgazdaság fejlesztésére lesz fordítva. Kulturális kiadások 20 százalékot tesznek ki, mig a hadsereg, rendőrség kiadásai 14 százalékra rúgnak. A közigazgatási kiadás 1 százalékkal kevesebb, mint a múlt évben. Maguk a dolgozók is, miként az államuk, nyereséggel zárták az évüket. Nem csak jobb szolgálatot kaptak az államtól, de a keresetük is 30 százalékos emelkedést mutat, melyet nem visznek el az árdrágítók, mert ma már majdnem minden árut jegy nélkül, szilárdan megszabott árakon vásárolhatnak és február 1-től kezdve teljesen megszűnik a jegy rendszer. Amig a tőkés államokban, a munkanélküliség állandó és emelkedő jelenség, még itt Amerikában is, a nagy hadi ipar dacára is emelkedik a munka- nélküliek száma, addig Magyar- országon munkáshiány van és erős propaganda folyik a nőknek és a gépesítés által felszabadult mezőgazdasági dolgozóknak az iparba való bevonására, hogy a termelés emelésével, kitudják elégíteni a folyton emelkedő igényeit a dolgozó népnek. Ezen a kis statisztikán érdemes elgondolkodni Amerika dolgozóinak és meglátni azt, hogy a tőkések nélkül van meg az igazi lehetősége annak, hogy az egész nép jóléte emelkedjen folytonosan anélkül, hogy rettegni kellene a munkanélküliség betegség és öregség rémétől. BÉKE! BÉKE! A béke fejedelmének születése alkalmából mindenütt és mindenki a békéről mondott frázisokat. A lapok, a templomi szószék, rádió, televízió témája mindenütt a béke hirdetése volt. A hallgatóság, amelyet elszédi- tettek a hangzatos szóvirágok, amelyek a lelkek mélyén lakozó vágyaikat fejezték ki, észre sem vették, hogy a béke álarca mögül, kivigyorog a háború profitolóinak, a halálkereskedők szörnyű ábrázata. A pápa őszentségétől kezdve a graftelő politikusokig, a békét mind úgy értelmezik, hogy a munkásosztály felszabadulási törekvéseit összetörjék, a felszabadult népeket újra igába hajtsák és a hullafoltokkal telitett kizsákmányolási rendszer uralmát, amely egyet jelent a dolgozók nyomorával, a paraziták dőzsölésével, háborúval, elnyomatással, szenvedéssel örökre biztosítsák. Azt a gyalázatos hazug frázist, hogy “ha békét akarsz, készülj a háborúra”, soha még olyan mértékben nem hangoztatták, mint napjainkban. A hazug frázis első részét, a békét utálják, akik azt komolyan kívánják, azokat üldözik, bebör- tönzik, kivégzik, de annál inkább gyakorolják a háborúra való készülődést. Mintha az egész kapitalista világ megbolondult volna, olyan őrült sietséggel készülnek a történelem legrettenetesebb katasztrófájára, a harmadik vüág- háborura, amely országokat söpörne el a föld színéről és milliókat irtana ki mindenütt a polgári lakosságból. A megveszett atombomba lovagok az egész vüágot Hiroshimává akarják változtatni, asszonyok és gyermekek millióit halomra gyilkolni, hogy a szent profit uralmát biztosítsák. Ennek a szörnyűséges tervnek a kigondolói, uszitói Rómában és Washingtonban székelnek. A katolikus egyház feje a pápa, Jézus Krisztus földi helytartója és a vüág legfejlettebb országának az urai a nagytőkések, a mesterei ennek a politikai tervnek. MÉGIS ELJÖN A BÉKE! Hiába a gonoszság, hiába halmozzák fel az atombombák százait, hiába készülnek a repülőgépek százezrei, hiába építik ki a légi és katonai bázisok ezreit szerte a vüágon, hiába mozgósítsa őszentsége a fekete seregét, velük szemben hatalmas és napról-napra hatalmasabb erők jelentkeznek, amelyek a békét nem csak óhajtják, hanem azért minden eszközzel harcolni is hajlandók. Száz milliók kemény elhatározása az, hogy nem fognak a nagytőke érdekében gyü- kosokká válni, nem fognak a szent profit uralmáért meghalni. Nagy tévedés volna az, ha a béke erejét az amerikai eseményekkel, az amerikai tömegek tunyaságával, nemtörődömségével mérnénk fel. Amerika minden gazdasági, ipari felkészültsége dacára is, csak egy része a világnak és ezt ma már nem csak a béke aktiv harcosai látják, de azok a kormányok, kik ugyan elfogadják és mindig több és több amerikai dollárt követelnek, visszamaradnak ma már attól, hogy a rájuk erőszakolt amerikai tervet véghezvi- gyék, jól tudva azt, hogy a feltámadt népharag elsöpörné őket abban a pillanatban, mikor az első puskalövés eldördült. Tudják azt, hogy az országukat ezer éves kultúrájukkal egyetemben elsöpörné, romhalmazzá változtatná a “felszabadítás”. A hires Atlantic Szövetség már ropog-recseg, a nyugati hatalmak Angliával az élen már lazítják azt a követeléseket, amelyek az amerikai tőke cselédjeivé tette őket. Ideig-óráig még a dollár isten hatalmával cipelik őket magukkal, de az első komoly lépésnél cserbe fogják hagyni Amerikát. Hü szövetségesei a “Nagy amerikai demokráciának”, ma már csak a legreakciósabb kalandorok, kik szipolyozzák az amerikai népet, Ígérve, hogy népiek millióit szállítsák a vágóhidra, az amerikai gazdáig parancsára, de ezek az ígéretek nagyon kétes értékűek, mert Franco, Tito, a görög fasizták, leigázták, véres terrorral leverték amerikai dollárért eladták a népeiket, de hogy szállítani tudják-e, az nagy kérdés. A náci generálisok szövetsége nagyon kétélű fegyver, miként már egyszer megteremtettek egy hadsereget Hitler számára és az a gazdái ellen fordult, úgy most sem biztos, hogy az uj náci hadsereg, az orosz csizmaszárba harap-e bele, amibe már egyszer kitörte a fogát, vagy pedig ismét a teremtője ellen fog fordulni. Amerika maga minden gazdagsága ellenére sem bírja sokáig, hogy a félvilágot pénzel tömje. Ilyen iramban való költekezés elkerülhetetlenül súlyos inflációba, csődbe viszi az országot. Ezek a tagadhatatlan jelenségek, amelyeket mind több amerikai közgazdász is meglát, kell hogy kényszerítse a kormányunkat, hogy úgy üljön le a tárgyaló asztalhoz, mint egyenlő fél, ne akarja diktálni a feltételeket, mert az ellenfél is tudja, hogy Amerika pénzelheti az egész világ reakciós kormányait, de azok népei nem akarnak és nem is fognak a nagytőke befektetéseinek a biztosításért vágóhídra menni. A megvásárolt szövetségesek is tisztában vannak azzal, hogy végeredményben egy uj háború csak siettetni fogja a kapitalista rendszer elkerülhetetlen összeomlá s á t, mert nem csak polgárháborút jelent, az uj vüágháborut a határaikon belül, de jelenti a gyarmati népek szabadságharcának fellángolását is, amelyeket ma is csak a legnagyobb erőfeszítéssel és terroral tudnak ugy-ahogy fékentartani. Csak egy lehetőség van a békés megegyezés és a két rendigénybevevő nagyon körülményes eljárások után sztrájkolhatnának követeléseik kierőszakolására. Mert mint ismeretes, a Taft-Hartley törvény előirja az egyeztetést s ha az nem sikerül, akkor a hatvan napos “lehűlő” várakozást, stb. Az eddigi gyakorlat szerint több hónapot vesz igénybe, amig a munkások eljutnak oda, hogy szavazhatnak arra, vájjon sztrájkolhatnak-e vagy sem. Ezért ezen lokál tagjai a Taft- Hartley törvényre gondolva elhatározták, hogy nem sztrájkolnak. De viszont a Taft-Hartley törvény jogot ad a szervezetnek arra, hogy a bérkövetelésekkel kapcsolatban a sztrájkot megelőzőleg gyűléseket tartsanak. A törvény ezen pontjára támaszkodva a Retail Clerks Union 770-es lokáljának tagjai elhatározták, hogy január első napjától kezdve NAGY-GYÜLÉST tartanak. Az első napot ugyan a gyűlés felfüggesztésével kezdik, de január másodikán már minden tagnak el kell menni a gyűlésre és AZ A GYŰLÉS TART MINDADDIG, AMÍG A MUNKÁLTATÓK ALÁ NEM ÍRJÁK AZ UJ SZERZŐDÉST. Ennek a lokálnak a tagjai körülbelül 356 nagy s vagy 600 kisebb market és füszerüzletben dolgoznak. Mihelyt valamely munkáltató aláírja a szerződést, az ott dolgozó munkások megkapják az engedélyt a gyűlés elhagyására, hogy dolgozni menjenek. Union körökben nagy érdeklődéssel figyelik, miként zajlik le majd ez a valóban NAGY-GYÜLÉS.