Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-02-02 / 1717. szám
,1 oidal BÉRMUNKÁS 1952. február 2. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ..........................$3 00 Félévre ................................ 1.50 Six Months .......................... 1,50 Egyes szám ára ........... 5c Single Copy .......„............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................ 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ............. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon- k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE Doktrínák evolúciója A Truman adminisztráció politikai ellenfelei állandóan hangoztatják, hogy a kormánynak nincs élesen megszabott külpolitikai programja és éppen az ilyen program hiánya okozza a jelenlegi nagy politikai feszültséget. Az alábbiakban ki fogjuk iputat- ‘ni, hogy ezen állítás nem egyéb kortesbeszédnél, noha megjegyezzük, hogy célunk nem a Truman adminisztráció védelme., Amerika történelmét vizsgálva azt találjuk, hogy az Egyesült Államoknak már az első elnöke, Washington György megfogalmazott egy ilyen külpolitikai irányelvet és ezt érvényesítette 1794-ben, amikor igen sok amerikai politikus azt akarta, hogy az ifjú Egyesült Államok lépjen szövetségre Franciaországgal Anglia és a többi európai országok ellen, Washington ekkor azt mondotta, hogy az Európától nagy tengerrel elválasztott Egyesült Államoknak a szigorú semlegesség útját kell követni, mert ha szövetkezik akármelyik európai országgal is, akkor ezzel belebonyolódik Európa kuszáit politikai világába. Ezt a politikai elvet hangoztatta a két évvel későbbi búcsúbeszédében is, amikor otthagyta az elnöki székét. Ezen külpolitikai iránynak még ma is sok hive van és általában a “no entanglement” (bele nem bonyolodás) elvének nevezik. Ezt a külpolitikai irányelvet bővitette ki James Monroe elnök 1823-ban, amikor az angolok azon ajánlatára, hogy az amerikai spanyol, francia és portugál gyarmatokat Anglia és az Egyesült Államok közösen vegyék át azt felelte, hogy az amerikai kontinens többé nem lehet európai hatalmak kolonizáló tárgya. Ennek a kijelentésnek lett a neve “Monroe Doktrína”, habár a kongresz- sz :s hivatalosan csak 1896-ban fogadta el, amikor az angolok Venezuela egy részét akarták gyarmattá tenni. Mint látjuk a Monroe doktrína kibővítette Washington “no entanglement” elvét annyiban, hogy az amerikai kontinensre vo- na kozólag szükségesnek mondotta az Egyesült Államok beavatkozását. Nemsokára érvényesítették is ezt az elvet, amikor 1836- ban segítették Texast elszakadni Mexikótól, majd 1846-ban, tisztán területszerzésért háborút indítottak Mexico ellen. Már ekkor kezdet nyilvánvalóvá lenni, hogy a Monroe doktrína azt az értelmet nyerte, hogy az amerikai kontinensen az Egyesült Államok a vezető és parancsoló hatalom. Amint az ország területe és hatalma egyre nagyobbodott, úgy a Monroe Doktrínát is egyre szélesebb keretekbe fogták; 1898-ban már az Amerikát környező szigetekre is kiterjesztették. Ez volt a lényege a spanyol-amerikai háborúnak, amelyben az Egyesült Államok megszerezte Puerto Rico és a Philippine szigeteket. Mindeddig a Washington “no entanglement” elve és a Monroe Doktrína nem kerültek ellentétbe egymással, de az első világháború elkalmával már el kellett ejteni a Washington elvet, mert az amerikai tőkések túlságos nagy összegekkel kötötték le magukat Angliában és annak veresége nagy gazdasági veszteséget jelentett volna részükre is. így az Egyesült Államok külpolitikai elve most igy változott: Más kontinensek hatalmai nem avatkozhatnak bele amerikai országok ügyeibe, de az Egyesült Államok beleszólhat más országok dolgaiba. A két világháborúból egyre nagyobb hatalommal kikerülő Egyesült Államok most újból formulázza külpolitikai irányelvét. A vita most valójában azon kérdés felett forog, hogy az Egyesüt Államok mekkora területre terjessze ki a hatalmát? A legszélsőségesebb elemek, mint például McCarran szenátor, MacArthur tábornok és mások úgy tartják, hogy miután az Egyesült Államok atombombával képes kiirtani minden potenciális ellenségét, a Monroe Doktrínát igy kell átalakitani: Amerika is, meg az egész világ az amerikiaiaké! Ezzel szemben vannak olyanok, akik az Egyesült Államok védővonalait Európában a Rajna folyónál, Ázsiában pedig a Ya- lunál látják. Ezek megelégszenek azzal, ha az Egyesült Államok hate mát ezen két folyó közötti terüetre terjesztik ki, kiegészítve természetesen az Északi saroktól a Déli sarokig. Az első csoportnak hívei a gyakorlatban az azonnali nagy háború megindítását, az ellenállók kegyetlen atombombázását sürgetik. A másik csoport ellenben a korlátolt háború hive. Persze ezt nem ilyen tisztán és érthető módon adják a közönség tudtára, hanem mindenféle frázisok mögé bujtatva. A nagyon vallásos McCarran például azt mondja, hogy az isten direkt azért adta az Egyesült Államok tulajdonába az atombombát, hogy azzal az istentelen kommunistákat kipusztitsák. MacArthur szerint a háború egyetlen célja a győzelem és igy megszégyenítő a “korlátolt” háború, amelyben nem használják ki a pusztítás és gyilkolás összes lehetőségeit. A Truman adminisztráció tartván a visszaütéstől, eddig a korlátolt háború mellett foglalt állást és azt támasztotta alá a Truman Doktrínával, a Marshall tervei és legújabban a Dulles doktrínával. A japán békét szerkesztő John Foster Dulles valójában a jelenlegi igazi amerikai külügyminiszter, mert a külpolitikai rányt ő szabja meg, amit Acheson csak védelmez. Dulles a szervezett és állandósított háború hive. Dulles, a bankár-politikus jól tudja, hogy a háborús iparok lezárása gazdasági válság elé állítaná az országot. Ezért és csak ezért hive a korlátolt, — tehát a hosszú időre kinyújtott háborús állapotnak. De mint bankár azt is látja, hogy az Egyesült Államok a végletekig nem képes fegyverekkel is meg pénzügyileg is támogatni a tőkés termelő országokat, azért azt ajánlja, hogy a fegyverkezést is a bankipar mintájára kell átalakitani. Ez a Dulles doktrína. A bankiparban ugyanis a szabad tőkét nagy bankokban összpontosítják és abból kölcsönöznek oda, ahová kérnek, illetőleg ahol profitot hozhat. így a fegyverekből is csak bizonyos központokat akar ellátni, ahonnan aztán gyorsan szállítanának oda, ahol a tőkés termelést (pardon: a szabad országokat) veszély fenyegeti. Dulles úgy tartja, hogy az ilyen fegyverkezést akár száz évig is kibírja az Egyesült Államok. A Dulles doktrína lényege tehát olyan fegyveres hatalom megszervezése, amellyel el tudnának nyomni a világ minden részében minden olyan megmozdulást, amely ellenkezik az amerikai iparbárók, tőkések és egyéb profitharácsolók érdekeivel. Ez a doktrína tehát valójában azt mondja, hogy amíg Amerikához más népeknek semmi köze sincs, addig Amerika urai engedelme nélkül sehol a világon politikai és gazdasági változások nem történhetnek. Egy és háromnegyed évszázad alatt tehát a Washngton “no entanglement” politikai elvéből a Monroe doktrína egyre na- gyobbmérvü szélesbitése révén igy jött létre az eredeti elvei teljesen ellenkező, az egész világot uralni akaró “Dulles” doktrína, amelynek mostanában érvényt akarnak szerezni. A msSitanzmus teherviselői Japánból jövő hírek szerint a “Gyászoló Családok Ligájának” tagjai ingerült tüntetéseket tartottak úgy Tokyoban, mint több vidéki városban is. A Gyászoló Családok Ligája azon családokat egyesíti, amelyeknek egy vagy több tagja elveszett a háborúban. Az Associated Press hire szerint ezen ligához 8 millió család tartozik, igy hát valóban számottevő nagy szervezet. Az ingerült tüntetésekre az adott okot, hogy a háborús özvegyek, az árvák és az elöregedett szülők, akiknek kenyérkeresőiket vitte el a háború, hihetetlenül alacsony nyugdijat kapnak. A teljesen rokkant katona évi nyugdija nem éri el a 150 dollárt; az özvegyek általgosan havi $1.65-t kapnak, az árv ákra eső segély pedig nem éri el a havi egy dollárt. A valóban elégtelen segélyzés által felkeltett zúgolódás következtében Ryugo Hashimoto jólétügyi miniszter a segélyezést négyszeresére akarta felemelni és azért 278 millió dollárt kitevő összeget kért a nyugdijakra. Már úgy volt, hogy a kérelmét teljesítik, amikor közbejött a Dulles béke elfogadása, amely Japán újbóli felfegyverzését rendeli el. Erre Hayato Ikeda financminisz- ter kijelentette, hogy a pénz kell fegyverkezésre s nyugdijakra csak 64 millió dollár jut, ami éppen elegendő az eddigi, igen alacsony penziók és segélyek fizetésére. A pénzügyiminszter ezen kijelentése után törtek ki a tüntetések, ami nem is csoda, hiszen havi egy dollár, vagy másfél dollár még Japánban sem elegendő a megélhetésre. A hir szerint egy öreg japán középkori lándzsával felfegyverkezve ment el Yoshida miniszterelnök nyári lakásához s a kapunál várta, hogy lándzsájával magyarázza meg, mit gondol a “nagyszerű” állami segély- zésről. így szól az a történet, amit csaknem minden nagyobb újságban olvashattunk. Az újságok azonban nem Írták meg, hogy a japán újabb fegyverkezéséért valakinek meg kell fizetnie s mint minden esetben, úgy itt is a legszegényebb néposztály bőrén veszik meg a militarizmus költségeit. — Vagy talán ezt már nem is kell megírni, hiszen maga a hir olyan tisztán mutatja, hogy csak a militaristák által túlságosan elvakitott emberek nem látják. MIT KAPOTT CHURCHILL AMERIKÁTÓL? WASHINGTON — A U.P. hírszolgáltató vállalat állítása szerint Churchill angol miniszterelnök washingtoni utjának az volt a legfőbb célja, hogy Ígéreteit kapjon az amerikai kormánytól arra, hogy a vasfüggöny mögötti országokat nem fogják bombázni angol katonai bázisokról addig, amig azt az angol kormány meg nem engedi. Az angolok természetesen tartanak attól, hogy ha amerikai bombázók támadnák a népi köztársaságokat, azok válaszul első sorban az angol városokat pusztítanák el. A hir szerint Churchill ezt az engedményt csak akkor kapta meg, amikor ígéretet tett arra, hogy ha a jelenlegi koreai béketárgyalások nem vezetnek eredményre és újból megkezdik a nagyobbszabásu harcokat, Anglia vissza fogja vonni a Kínai Népköztársaságtól az elismerését.
