Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-01-26 / 1716. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1952. január 26. Félhivatalos hazugságok AZ AMERIKA HANGJA MELLETT A RADIO FREE EUROPE IS FORRADALOMRA INGERLI A NÉPI KÖZTÁRSASÁGOK NÉPEIT. — A RFE MAGYAR VEZETŐSÉGE. — A MAGYAR PROGRAM. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között smnmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell íolynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) «képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozo másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy' bérharc esetén egy mást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy' ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, Így' az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom kezeté* építjük a régi társadalom keretein heHIl A múlt héten az amerikai nagy lapokban terjedelmesebb cikket tett közzé az (NEA) jelzésű hírszolgáltató vállalat. A cikk Írója Wade Jones, a szindikált vállalat levelezőjének mondja magát. Maga a cikk azt magyarázza, hogy az amerikiak miként igyekszenek lázadásra és forradalmakra izgatni az úgynevezett “vasfüggöny” mögötti népeket. Ez a cikk az általános adatokon kívül speciálisan a magyar nép' 4 fellázitására irányuló propagandát ismerteti és éppen azért foglalkozunk vele. A cikk általános adataiból megtudjuk, hogy a vasfüggöny mögötti népek “felvilágosításán” ■ valójában két intézmény fáradozik. Az egyik a kormány kezelésében álló, tehát hivatalos Amerika Hanga (Voice of America), a másik pedig a magán- tulajdont képező, magánemberek adományaiból finanszírozott, — tehát nem hivatalos — Radio Free Europe vállalat. A kettő természetesen szoros kapcsolatot tart fenn és kooperálnak. Eszerint a Radio Free Europe (RFE) ha nem is hivatalos, de legalább is félhivatalos intézmény. Ezt bizonyítja az is, hogy a veztője bizonyos C. D. Jack- son,a háború alatt a kormány hivatalos propagandistája volt, de akit jelenleg a kormány “kölcsön használatra” adott a “Crusade for Freedom” szervezetnek, amelyik a rádió leadásokat finanszírozza. Miután a rádió programok sok pénzbe kerülne felmerül a kérdés, hogy miért kell két szervezet, amely egészen párhuzamosan működik. Wade Jones cikkíró magyarázata szerint azért kell két szervezet, mert az Amerika Hangja nem beszélhet olyan szabadon (?), mint az RFE. Másszóval a kormány hivatalos szócsöve nem hazudhat olyan szabadon, mint a magántársulat. Ez a Jones magyarázatának a lényege. A MAGYAR PÉLDA Hogy miként dolgozik ez a nem hivatalos intézmény, azt a Magyarország felé irányuló propaganda ismertetésével illusztrálja. Az RFE természetesen ugyanazon a'merikai rádió leadó állomásokat használja, mint a Voice of America. Ezeknek legerősebbje München városban van, amelyet egész Európa területén lehet hallani. Jones cikkét két kép tarkítja. Az egyiken egy nő énekel a mikrofonba, egy másik nő pedig tilinkón kiséri az éneket. Az aláírásból, meg a cikkből azt vesszük ki, hogy a szegény magyarok most már nem hallgathatnak igazi nemzeti zenét, (ti- linkó füttyöt?), mert valószínűleg ott már csak oroszul szabad játszani, igy a magyar nép alig várja, hogy a RFE zeneszámait élvezhesse. A tilinkó zene után következik a propaganda: a “forradalom keltés”. Ez abból áll, hogy ismertetik a hallgatókkal, hogy milyen rossz sorsuk van nekik ott, Magyarországon. Ezt nem mi, hanem Mr. Jones mondja igy, aki magyarázatként még hozzáteszi: “Amig a hivatalos Voice of America az Egyesült Államokat a legszebb oldaláról mutatja be, addig a nem hivatalos Radio Free Europe a kommunista kormányokról a leg- csunyább képet festi.” A Jones cikke szerint a napokban a Budapest Radio az idq- jelentésében azt mondotta, hogy 50 fok (F) meleg volt, mire az RFE Münchenből rögtön beor- ditotta, hogy az nem igaz, mert alacsonyabb a hőmérséklet. Budapesten ugyanis, — a cikk szerint, — a szénhiány miatt a fűtést szabályozzák és igy az RFE arra ösztökélte budapesti hallgatóit, hogy fütsenek erősebben, mert hideg van. — Másszóval Jackson ur propanadistái Münchenben jobban tudják, mint maguk a budapesti lakosok, hogy fáznak-e vagy sem s l^a az RFE nem mondaná nekik, nem is tudnák, hogyan kell fűteni. A “LEGNAGYOBB” MAGYAR ÍRÓ Az RFE-nek azért van ilyen “nagyszerű” programja, mert azokat rendkívül nagytehetségü magyar kiválóságok irányítják. Mindjárt be is mutatják őket a másik képen. A aláírás szerint a magyar propaganda irányitói: Dessevffy Gyula, a vezetőjük; Albrecht Dezső szerkesztő és a harmadik Márai Sándor, a legnagyobb élő magyar iró. (Milyen szerénység, ugye?). Ezeket aztán segítik a többi menekültek, akik szolgáltatják az adatokat és akik “nagyon jól tudják, hogy mi kell a magyaroknak”. Lehetne ugyan ehez is kérdőjelet tenni, hogy ez a “legnagyobb élő magyar iró” és társai valóban tudják-e, hogy mi kell a magyaroknak? Végre is közel 1Ö millió magyarnak a kívánságai igen megoszlók. Ezzel szemben mi egészen biztosan tudjuk, hogy Márainak meg a társainak *mi kell? A válasz: dollár, méghozzá minél több, annál jobb. Annak a száz millió dollárnak a szagára jönnek, amit az ilyen propaganda célra szavazott meg a kongresszus és azon dollárokért készek arra, hogy vérbe borítsák újból szülőföldjüket. A kollektiv termelő országok felé irányuló “kétszavu” amerikai propagandáról a napokban két szindikált rovatiró is nyilatkozott. Az egyik, a nagyon komoly és nagytekintélyű Walter Lippman azt mondotta, hogy ezt a propagandát túlságos mü- kedvelőiesnek (amateurish) találta s azonkívül csodálja, hogy olyan emberekre bízzák, Amerika álláspontjának ismertetését, akik alig pár hete vagy hónapja jöttek ki (szöktek ki) a vasfüggöny mögül. A másik kolumnista, Waldo Alexander már nem oly válogaNYILATKOZAT A Bérmunkás szerkesztője, beolvasója és tördelője mély sajnálkozásuknak adnak kifejezést azért, hogy az a szemtelen és gonosz Sajtóhiba még a saját magát megéneklő versébe is elbújt, minek következtében két sorban is inzultálta az olvasót (Bosszankodjon az olvasó, káromkodjon az olvasó), holott az eredetileg a másodikban a cikkírót kenegette. Ezért most csupa büntetésül újból leközöljük a verset, — lehetőleg helyesen. Sajtóhiba Itt születtem a környéken, Forró ólom vezetéken. Elbújtam a levonatban, Jelentkeztem a nyomatban. Lett is erre nagy rianás, Hullt a fejemre az áldás: “Ki az apád? Hol az anyád? Kinek hirdeted a munkáját?” Nincs rokonom, nincsen apám, Megtagad az édesanyám. Mérges leszek, bosszút állok, Értelemből mást csinálok. Bosszankodjon az olvasó, Hadd pukkadjon a cikkíró! Ne átkozzon senki fia, Én vagy a SAJTÓHIBA. És ha már itt tartunk, megtós a szavakban, azért megírta, hogy amikor végighallgatott egy ilyen RFE programot, előbb nagyot röhögött, majd pedig szégyelte magát, hogy az amerikai adófizetők pénzét ilyesmire pazarolják. Nehogy félreértsük a dolgot, Mr. Alexander nem magát a lázitó program eszméjét kifogásolta, hanem csak azt, hogy olyan butaságokat mondanak be a mikrofonba. Mert ez a Waldo Alexander tudja, hogy ha ilyen szörnyű butaságokat és hazugságokat ti- linkóznak bele az RFE meg az Amerika Hangja mikrofonjaiba, akkor azon rádiókból, amelyek felfogják, éppen olyan butaságok és hazugságok áradna!; ki. említjük azt is, hogy az a gonosz Sajtóhiba beleavatkozott a január 5-iki számunk ’’Megint egy uj ország” cimü cikkébe is. Ezt a cikket az AP hirszolgáltató vállalat tudósítója irta és többek között azt mondotta benne, hogy a Róma és Karthago közötti harc 120 évig tartott. Az a szemtelen Sajtóhiba ezt 19-20 évre javította ki, mert valószínűleg úgy gondolta, hogy háborúból ennyi is elegendő, hiszen mindenki tudja, hogy a csak 5-6 évig tartók is milyen rettenetes pusztításokat végeztek. De azonkívül Sajtóhiba, — ismerve a történelmet, — tudta, hogy volt már egy Hétéves háború (1756-1793), amelyben a porosz katonai hatalom alakult ki. És volt egy Harmincéves háború (1756-1763), amelyben a metek azért vívtak egymás között, hogy melyik vallásos babona a fontosabb. És végre volt egy Százéves háború is (1337- 1437), ami a franciák és angolok között folyt azért, hogy az angolokat kiverjék az európai kontinensről. De ki hallót már 120 éves háborúról? A tény az, hogy — mai nyelven mondva, — a Róma és a Karthago közötti hideg háború 120 évig tartott és amelynek volt 3 meleg szakasza is, amiket a történelem a Pun háborúk név alatt említ. Ezek a mai időszámítás előtti 264-241; 218-202 és 149-146 években folytak le és akkor is csak azért értek véget, mert a győzelmes Róma náci módra Lidicét csinált Karthágóból: leölték vagy szétkergették a lakosságot, a várost lebontották s a helyét felszántották. így tehát ebben az esetben nem Sajtóhiábának, hanem annak a tudósítónak volt igaza. Éppen ezért a gonosz Sajtóhiba csak félig érte el a célját, mert ha a gondos olvasó bosz- szankodott is, a cikkíró nem pukkadozott, miután nem tud magyarul és nem is látta a Bérmunkást. -
