Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-01-19 / 1715. szám
1952. január 19. BÉRMCNKÄS 3 oldal Judások és a “csajka-rendszer” gyárakat, melynek következtéi ben 14-15 millió bérrabszolga járta a bizonytalanság kálváriáját. A népek éhségét úgy kívánták csillapítani a mi eszevesztett honatyáink, hogy elrendelték 9 millió malacnak a megsemmisítését, minden harmadik sor gyapotnak az alászántását, millió és millió bushel gabonát semmisítettek meg, de nem csak ezt, hanem az élelmiszerek minden fajtáját rothadásra kárhoztattak akkor, amikor a népek millió üres gyomorral, lerongyoltam lakás nélkül tengődtek. És ez mindaddig igy ment, amig egy eszeveszett náci führer az egész világot saját befolyása alá akarta vonni. Ennek tudatára ébredésén a mi kapitalistáink, politikusaink libabőrösek lettek és elinditatták velünk újból a háborús kellékek gyártását. Egy-két éven belül minden épkézláb embert munkára állítottak, újból kezdett a hátunkhoz száradt gyomrunk kigömbö- lyödni, jobb ruhát viseltünk, szebb lakásokban laktunk. A világ nagyobbik területén patakokban folyt a vér, munkásemberek vére, hogy megszabaduljanak a gonosz náciktól, hogy szabadságot teremtsenek a világ emberiségének. Dolgoztunk éjjel-nappal, mig végre megállították a gyilkolást és újból a békés termelésre tértünk át, hogy előteremtsük azokat a szükségleteket, amelyeket a vérontás, rombolás tönkretett. Alig egy-két esztendő múlva újból zsákutcába keveredtünk, annyit termeltünk, hogy az áruk felhalmozódtak és nem hajtott hasznot. Újból kezdett lábrakap- ni a munkanélküliség és ennek elkerülésére kiütött a koreai háború és a mi hatalmas ipari telepeink újból hemzsegni kezdtek és nap-nap után mindig bővebben és bővebben öntik magukból a munka gyümölcsét, de nem az élet szükségleteire, hanem háborúra, nem a világ felépítésére, hanem annak lerombolására. És ma újból dolgozunk 8-10-12 órákat vagy még annál is többet naponta, két gazdánál is vállalunk egyszerre munkát, ennélfogva ma újból jobban ru- házkodunk és eszünk, nem is gondolva arra, hogy ennek is egyszer végeszakad és mi lesz akkor. Mi lesz azokkal a rengeteg ujonan felszerelt gyárakkal, amelyek ma és a közel jövőben okádni fogják magukból a rombolásra szükséges eszközöket. Erre a mi nemzetgazdászaink és politikusaink nem találnak választ. Nem találnak, mert a termelésben elértük az atom, a jet termelési műveleteket, de a szétosztásban még mindig az ökrös szekér rendszerénél tartunk. “A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közöség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek millió között és az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll.” “E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkássága mint osztály szevezkedik, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.” Köhler. Nem akarunk hisztériás cso- dálkozóknak látszani, amikor a magyar téren mutatkozó kibérelt lelkű és a nekik falazó, csuszó-mászó férgek viselt dolgairól Írunk. Azt is tudjuk, hogy akik lelkében judásférgek ütöttek tanyát, azokat meggyőzni nem lehet. De vannak kötelességeink! Meg kell mutatni azt a múltat, amelyet a bérencek telehazudnak szivárvánnyal. A ködösitők legújabban az óhazai uj elosztást, illetve az élelmezés praktikussá tételébe gáncsolnak bele. Az élelmezés Üzemszerű megszervezését ellenezték, csajkarendszemek minősítették. Ha történt az életben becsületes intézkedés a magyar, illetve az európai feudális uralom alól fölszabadult népek életében, ennek egyike az élelmezés rendezése. Az ámitók eredménnyel végzik munkájukat. A nagy tömeg kórusban üvölt utánuk. Olyan egyének, akik a koldussorsból kissé föl, vagy még föl sem kapaszkodtak az uborka fára, soknak jól jönne egy csajka étel is, szégyenletesen óbégatják a csajkarendszert az óhaza felé. A becsületes világ harcosai szigorúan véssék emlékezetükbe azt, hogy hová lehet sulyeszteni a koldus lelkületű és sorsú embereket. Ismerjük népünk kálváriás útját, életét, amit megtett Ame- káig. A visszaemlékezéseinkben benfoglaltatik, ahogy a 40-50 éveseket, amikor szökve hazulról 2-3 esetben is cipelték visz- sza a csendőrök és pofozták betegre a “Kánaánban”. Ilyen múlt után gúnyolódnak az óhaza felé, holott, ha mindannyiunknak egy csajka étel lett volna biztosítva, nem vettük volna nyakunkba a keserves világot. Alig merünk idézni a múltból, úgy tele van erabergyalázó Moszkvai híradás szerint Maxim Litvinov, a Szovjet Union volt külügyminisztere és egyi- dőben amerikai • nangykövete, hosszas betegség után 75 éves korában meghalt. Litvinov 1876-ban született, már kora fiatalságában csatlakozott az orosz forradalmi mozgalomhoz, 1901-ben elfogták és Szibériába száműzték, ahonnan azonban egy év múltán megszökött, eljutott Svájcba, ahol csatlakozott Leninhez, akivel attól kezdve szoros baráti viszonyt tartott fenn. Amikor az orosz szocialisták körében szakadás állt be, Litvinov a Lenin vezetése alatt működő “bolsevik” (többségi) csoporthoz csatlakozott. A forradalmárok megbízásából 1903-ben beszökött Oroszországba, ahol két évi agitációs munkát végzett, majd Londonba telepedett meg, ahol meg is nősült. Az 1917-es forradalom után ő is azonnal visszatért Oroszországba, ahol Chicherin külügyi népbiztos mellett kapott alkalmazást s amikor az mostohasággal. Allatiabb sors alig volt a nap alatt, mint a magyaré. A csonttá aszott zsellér paraszt aratott a silány koszton. Bableves, kukorica kenyér és egyéb siralmasság jutott ki a látástól vakulásig dolgozó uradalmi cselédségnek. Szégyelni valóan sokan, akik Amerikába szöktek, utánuk hagyva a nagybirtok gyalázatát, gúnnyal emlékeznek meg az óhazai testvérek küzdelmeiről. A D.P. hazug irodalmat szőnek a “ringó kalászok ronasá- gáról” magyar honban. Ebből a dolgozó embernek vajmi kevés jutott, mert az élet javát eltüntette a gyomornak nevezett “emésztő gödörben” a semmite- vök hitvány serege. Ki ne emlékezne, hogy a Horthy banda alatt ingyenlevest osztottak az éhező parasztságnak. Hát a pécsi bányász éhség- sztrájk, a bánya mélyében. Az ipari munkás siralmas élelmezése: zsiroskenyér reggeli, rántott leves ebéd-vacsora. A szomorúan ténfergő asszonyok az angyalföldi Lehet-téren. A Szabadkőműves Páholy, Podmaniczky utcai helyiségében, állandóan ingyenkenyeret osztottak, az éhenhalás előtt állóknak, Budapesten és ezernyi hasonló helyen. Még Horthyék nem voltak a második háborúba, amikor a New York Times munkatársa riportot irt az Ujpest-Rákospa- lotai gyerekekről, kik a Károlyi kórház szemétdombján kaparták össze az élelmüket. A riport belekerült a világlapokba. Ennek a nyomán ezen sorok Írója foglalkozott vele, mint olyan, aki jó ismerője az ottani viszonyoknak. A háború előtti időkben közelharcban álltunk a hatóságokkal, hogy legalább az iskolás és a beteg gyermekeknek biztosítsanak egy tányér levest, ezzel elvonjuk őket a járványt terbetegsége miatt visszavonult, Litvinov lett a külügyminiszter. Mint ilyen 1933-ban Washingtonba jött, ahol F. D. Roosevelt elnökkel megkötötte azt az egyezséget, minek alapján az Egyesült Államok elismerte a Szovjet Uniont. Mint külügyminiszter Litvinov a “kollektiv biztonság” elv hirdetője volt s tőle ered az a híressé lett mondás, hogy “a béke nem osztható meg”. Anglia és Franciaoország azonban ennek dacára is megosztották a békét Hitlerrel Münchenben, amit aztán gyorsan követet a második világháború. Litvinov, miután nem tudta megakadályozni a müncheni behódolást, elvesztette az orosz külügyi hivatalban elfoglalt vezető szerepét, de a háború kitörése után kinevezték washingtoni nagykövetnek, majd újra a külügyi hivatalban dolgozott, mig végre betegsége miatt 1946—ban visz- szavonult s azóta igen keveset lehetett róla hallani. A szovjet nép és kormány a Szovjet Union nagy hallotainak kijáró temetésben részesítette. jesztő szemétdomboktól. Szeretném a hazugok és a lázárkodó üvöltőiknek a homlokára ragasztani azt a tisztiorvosi jelentést, amit a hivatal kézbesített a város képviselő testületének, az ottani egészségi viszonyokról. Végnélküli az úri gyalázat, az élelmezés terén. Nincs terünk tovább folytatni. Befejezésül említsük meg azt a förtelmesen gyalázatos ‘‘csajkarendszert”, ami a katonaságnál, kaszárnyákban honolt. Reggel, este, üres, mosogató vízhez hasonló leves, vagy kávé. Délben, valamilyen értékű húsleves 21-22 éves embereknek, kiket állat módján hajtottak, reggeli és vacsora nélkül. A kijáró élelmet is meglopták az altisztek. Az éhes katonákat brutális tisztek és altisztek gyakoroltatták. Hat krajcár volt a napi járandóság. Akinek volt miből, az a “kantinból” csillapította az éhségét. Kettőért kenyér, háromért tepertő, szóval szeméttel összepréselt massza, amelyben található volt a sertés végbele is. Szökés, öngyilkosság napirenden volt. A lovassági laktanyák vezettek a gyalázatban. A Ferencz József huszár laktanyában, a páváskodó arisztokrata tisztek körül, határtalan volt az ember- kinzás. Semmi fórum, ami a visszaéléseket orvosolja. Elmentünk panaszra a “Népszava” szerkesztőségébe, hogy szellőztessék az elmondott kaszárnyái gyalázatot, Garami magából kikelve hárította el a közlést, csak nem kívánjuk, hogy a tiszti banda összekaszabolja. Ez is mutatja, hogy a kaszárnyái gyalázat milyen nebánts- virág volt, féltek a tiszti retorziótól. Mindezek, a gyalázatnak csak elenyésző részei. Milyen szörnyű lealjasodás ment végbe a lelkekben, a koldussorsu embereknél, hogy gúnyolódva emlékeznek meg azokról az óhazafelé, akik ezt az évezredes gazságot elakarják tüntetni a föld színéről, i V. K. EISENHOWER HAJLANDÓ ELNÖK LENNI WASHINGTON — Az újságírók “világszenzációt” csináltak Eisenhower generális azon kijelentéséből, hogy hajlandó elfogadni a republikánus párttól az elnökjelölti tisztséget, noha nem fog korteskodni érte. Azonban ha a konvenció őt választja ki a párt jelöltjének, akkor lemond jelenlegi tisztségéről és bekapcsolódik az elnöki állásért folyó választási harcba. Miután az amerikai nép nagyon hajlamos a hősök imádá- sának kultuszára, Eisenhower- nak nagy eshetősége van a győzelemre. Éppen azért a demokrata párttal paktáló szakszervezeti vezéreket nagyon lehangolta ez a hir, mert Eisenhow- ert az eddigi nyilatkozatai alapján nem lehet a szervezett munkásság “barátai” közé sorolni. De savanyu arccal fogadta a hirt Taft szenátor is, aki biztosra vette, hogy megkaparitja a republikánus jelölést.--------------------------------_____----5----------------------MAXIM LITVINOV
