Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-05-31 / 1731. szám
1952. május 31. BÉRMUNKÁS 3 oldal A VÉRVÁD érdekében, az a tröszt ellenes törvényekkel jön ellentétbe, ugyancsak tilos országos méretekben sztrájkolni. Ez a javaslat magában foglalja a telepek szerinti kötelező egyezményi tárgyalásokat. Virginia állam egyik hona- tyája a Taft-Hartley törvényt kivánja oda módosítani, hogy a 30 napos várakozási idő, amely alatt a munkások lehűlnének és csak azután sztrájkolhatnak, de az Egyesült Államok elnökének joga van a Taft-Hartley törvények szerint tiltóparancsot kivenni s a munkások újabb 80 napig el vannak tiltva a sztrájk jogától és ha ezen 80 nap alatt sem egyeznének meg, akkor a gyárat vagy ipartelepet törvé- . nyesen CSŐDBE vihetik és amig ezen ügyet törvényesen el nem intézik, addig sem bérjavitást, sem munkaviszonyok változtatását, sem sztrájkolni nem szabad és a csőd csak akkor szűnik meg, ha az érdekelt felek megegyeznek. Ezt a javaslatot a védelemügyi miniszter, Robert Lovett is magáévá tette. Egy másik javaslat szerint, amikor az Egyesült Államok elnöke valamely ipar lefoglalását kénytelen eszközölni, ugyan akkor köteles lesz a szervezeteket is állami kezelésbe venni. 1917- ben az Egyesült Államok legmagasabb bírósága kimondotta, hogy a munkásoknak joguk van sztrájkolni, ha azon sztrájk a közérdekeket nem veszélyezteti. Ezt a határozatot az szülte, hogy 1919-ben Calvin Coolidge mint Massachussetts állam kormányzója Boston város rendőrségének sztrájkját törvénytelennek nyilvánította. Kimondotta, hogy “Senkinek sehol és se- milyen körülmények között nincsen joga sztrájkolni, ha az a köznép jogait, biztonságát veszélyezteti”. Coolidget eme cselekvéséért a Wall Street az elnöki székkel jutalmazta meg. A Wall Street urai és annak washingtoni és minden más állami vagy városi csahosai, az elmúlt néhány évtizedben megcsinálták a diktatúra alapját,^ amelyen keresztül, mint a kártyavárat törhetik össze a bérrabszolgák szakszervezeteit, vagy pedig amint azt Hitler-Mussolini, állami felügyelet alá vették és azt csináltak velük, ami az ő érdekeiket vitte előre. A mi szakszervezeti munkáshadnagyaink éppen úgy nem fognak a jövendő munkás ellenes törvények ellen védekezni, mint ahogyan nem védekeztek annak idején a Taft-Hartley törvén^ ellen sem. Ha akarták volna, huszonnégy órás általános sztrájkkal megakadályozhatták volna a Taft-Hartley törvény beiktatását. A Világ Ipari Munkásai szervezetének harci eszközei, módszerei alkalmasak arra, hogy az minden időkben sakkban tartsa a panamázó politikusainkat. Ha ennek a szervezetnek csak fele annyi tagsága volna, mint a szakszervezeteinknek van, nem akadna politikus, akinek eszébe jutna, hogy Taft-Hartley rabszolga törvényeket terjesszen a kongresszus elé, mert ez a szervezet a közvetlen cselekvésre neveli tagságát, amelyben kimondja, hogy “Egynek a sérelme, valamennyiünk sérelmét-jelenA világtörténelmen, mint egy elrémitő fekete vonal vonul végig az a bűnös cselekmény, amikor a mindenkori uralkodó osztály, a megoldatlan társadalmi elégedetlenség levezetésére, embereket,'fajokat, vallásokat, politikai csoportokat dobtak az áldozat oltárára. Kenyeret nem, de cirkuszt igen, volt a római jelszó. Oroszlánok elé dobták a lázadókat, vagy a “gladiátorok”- kal ölették egymást a tömeg helyeslő üvöltésére. Ez váltotta ki a “Spartacus” lázadást, melyet a hadvezérek szörnyű vérontással tudtak leverni. Ezernyi hasonló eset volt a történelem folyamán. Boszorkány égetések. Az autokrata cári rendszer a zsidóság tömegét dobta a tudatlanná- fanatizált tömegnek. A nemzetiségeket “atyuskáék” külön gyü- löltették egymástól, a koronás apostoli hóhérok nagyon értették az ilyesmit. Átugorva sok gyalázatot, a magyar jobbágy elégedetlenség leveztésére “Szent Földért” hirdettek háborút, mondván: Semmi egyéb bajunk nincs, minthogy a “szent föld” a törökök kezében van. Ezért gyülekezett Rákos mezején százezernyi jobbágy, keresztes vitéz indulásra fölszabadítani a Szent Földet. Közben megjött az eszük és a kiszemelt -hadvezér Dózsa György vezetésével lecsaptak az úri gonosztevőkre. A francia Dreyfus pör, vagy a magyar Tiszaeszlári vérvád, a sokmillió zsidó, hadifogoly, haladó ember elégetése, kínzása, mind a gonoszságra, uralkodásra épült “kereszténynek” hazu- dot társadalom lelkiségére vall. Az antiszemitizmust kissé pihentetik, vagy óvatosan csinálják, ez kisség megégette a magas ’’klérus” és szolgái körmét. De a szellemi karvalyok szórják rágalmaikat, melyben előljár a magyar zsandár irodalom, a haladó munkásságra és a német nácizmust leverő orosz hadseregre. Hogy a bűneiket feledtessék, bedobták a mindent elhinni kész tömegnek azt a hazug vádat, hogy egyedül az orosz katonáknál fordul elő háborúban “kilengés” a nőkkel szemben. Ez a kieszelt vádaknak leggonoszabb koronája. Ha röviden akarnánk napirendre térni a dolgok felett, azt ti”. Kimondja, hogy a “Munkás- osztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nem csak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük, a régi társadalom keretein belül.” Egy ilyen szervezkedési formával lehetetlenség volna a vüág bármely részében a DIKTATÚRA felállítása. De mert nincsen, ennélfogva az osztálytudatos munkásság súlyos árakat fizet érte. Köhler. mondanánk, nevezzük meg azt a nemzetet, melynek katonái nem követnek el hábora esetén “atrocitást”, sőt háborún kívül is, hiszen maga az a szó, hogy háború, egy szörnyű atrocitás. A háború, erkölcsöt őrlő malom, a a fronton is, mögötte is. Szörnyű tapasztalatok birtokában vagyunk, kik az utóbbi évtizedekben voltunk katonák, vagy háborúban szenvedtünk. A nyakonragadt igazságért szótemelni napjainkban bűnnek számit és rögtön orosz, vasfüggöny bérencnek lesz bélyegezve. A bérelt lelkiismeret tulkiabálá- sával akarja feledtetni a múltban gonosz cselekedeteit. A tarkón lövők, a nőknek bordély- házbá sorozóinak van mit elhallgatni. Akik hordtuk az “apostoli” király mundérját, láttuk, láttuk, éltük a háborúk, a kaszárnyák gyalázatát. Ismerjük, éreztük a saját testünkön a hazudozók rendszerét. Szégyen arra emlékezni, ahogy züllesztették prostitúcióba a katonáink a városok lányait. A saját véreinket. A városokba menekült zsellér lányok, a katonák martalékai voltak. A lakosság ahol megfordultunk martalócokként látott bennünket, különösen a lovasságot. Az első világháború alatt a “megszállt” Romániában a német hadvezetőség, a kiürített és visszairányitott vagonokat megrakta minden, a megmozgatható tárgyal ha más nem volt, jó termőfölddel, vagy trágyával. A jobb háztetőt is leszedték. Nekünk csak ,a maradék jutott. Ez volt a helyzet Szerbiában és máshol is. A nemi erőszak eltörpült az egyéb gazságok mellett. Hitler-Horthy hadserege végig pusztította, égette Oroszországot. A nők, gyerekek tízezreit gyilkolták meg, a nemi erőszak náluk eltörpülő semmiség. A rablott zsákmányt vagón- számra szállították vissza fölszabadulás után. Sokan emiatt “távoztak” nyugatra. Mindezek a gazságok váltják ki a megszálló hadseregből a retorziót. Erkölcsi reputációnkkal ellenkezik a káröröm. De az erőszak tételben eltolódás történt. Amig az első háborúban csak a kitagadottakat, lányokat érte a lelket gyalázó nemi erőszak, mert a jómódúak védelmet kaptak a gavallér tisztektől. Most a grófi konteszokat is elérte a “nemezis”. Amerika polgári lakossága nem ismeri közvetlen a háború természetét. Eddig inkább anyagi élvezője volt a háborúnak. Nem láttak égő falvakat, nyárs- rahuzott gyerekeket, megbecste- lenitett anyákat, cafattá lőtt emberhullákat, stb. De láthatták azokat az “atrocitásokat” amik Amerikában a katonai táborok körül folynak. Ezekről a a jelenetekről halgassunk, esetleg elfogultsággal lennénk vádolva. Nagyjelentőségű a Bérmunkásban megjelent azon cikk, amely a Japánban folyamatos “fajszaporitást” ismerteti. Mrs. NEW YORK ÉS KÖRNYÉKI MUNKÁSTÁRSAK FIGYELMÉBE! Ahogyan a zord tél után jön a tavasz és a nyár és ahogyan minden évszaknak megvannak a természetes jelenségei, a nyári időszaknak jelenségei a new yor- ki munkások részére, az Eden- wald erdői kirándulások, melyeket a Bérmunkás olvasói és támogatói rendeznek le. Az első ilyen jelenség a nyár folvamán JUNIUS 22-én VASÁRNAP lesz, amikor ott az erdőben a szokott helyen TÁRSAS KIRÁNDULÁSON találkozunk. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen kirándulások anyagi bevételének minden centje a Bérmunkás javára megy, de ez csak a mellékes cél, a főcél az, hogy a régi és uj munkástársaink egy kis testvéri találkozóra jönnek össze. Az egész napi szórakozás közben itt cserélik ki véleményeiket azokról a társadalmi eseményekről, melyek a világ munkásságára döntő kihatással vannak. Ennivalót mindenki hozzon magával, a többi dolgokról a rendezőség gondoskodik. Ha esős idő lenne, úgy a rákövetkező vasárnap lesz megtartva. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Rd.” feliratú subway a 180-ik utcáig és ott át- szállni a Dyre Ave. magas vasútra a végállomásig. Innét egy rövid séta be az erdőbe. Uyemura, ez a nagytekintélyű hölgy, hívja segítségül Mrs. Rid- gewayt. Segítségül hívja megmenteni Japánt az erkölcsi sü- lyedéstől, amelybe az amerikai megszálló katonaság taszítja. Kétszázezer törvénytelen gyerek, 80 ezer prostituált, gyermekekkel vegyesen. Helyettünk a számok beszélnek. Beszéljen helyettünk a történelem is. A lelki béklyóba vert ember a realitásokban hinni nem tud, csak a rablás misztikumában. A történelem minden időszakában háborúk dúltak. A keresztes háború idején a Szentföld felé meneteltek a szent ideálok lovagjai. Romboltak, gyújtogattak, gyilkoltak. Felkoncolt tetemek, meggyalázott, leöldö- sött nők, hörgő, haldokló hullahegyek felett kifosztott, égő városok lángjánál valahol egy dombtetőn a földbe szúrták jelvényüket, a szeretet szimbóliu- mát, a keresztet. Nem lehet célunk valamely nemzetet pellengére állítani a háborúban elkövetett “atrocitásokért”. A háború megszüli a maga becstelenségét. Ez mindig igy lesz, amig háborúk lesznek. A lecsúszott hitvány vádas- kodók, kik minden bűnt a háborúért az oroszokra kennek, újból a háborúra kacsingatnak, hogy visszaállítsák gyilkos uralmukat. Vészkiáltás a háború ellen! Égigérő fáklyákkal lecsapni a háborucsinálók hitvány hadára. Szentebb ügyért nem emelhetjük szavunkat, mint békét akarunk. Csak azután szűnnek meg az atrocitások. Vass Károly