Bérmunkás, 1952. január-június (39. évfolyam, 1713-1735. szám)
1952-04-12 / 1727. szám
I oldal BÉRMUNKÁS 1952. április 12. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$3.00 One Year ................,.........$3 00 Félévre ................................ 1.50 . Six Months ......................... 1.50 Egyes szám ára _____ 5c Single Copy .......... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............... 3c Előfizetés Kanadába egész évre ................................................ $3.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt. hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE- ^,,42 Ahol a hamisítványt értékelik Az egyre tökéletesülő gépek nem csak megkönnyítik az élethez szükséges javak előállítását, de ugyanakkor oly mennyiségben végzik a termelést, hogy számos munkaerőt feleslegessé tesznek. Ezeknek tehát más iparokban kell elhelyezkedni, vagy újabb iparágakat kell létrehozni, hogy megélhessenek. Az amerikai termelő rendszerre igen jellemző, hogy az ilyen uj iparágak létrehozásánál nem nézik, hogy vájjon szolgálják-e a közösséget, hanem csupán azt, hogy ád-e megélhetést, tehát hasznothajtó legyen azoknak, akik ezen iparágban elhelyezkednek. Ez magyarázza meg azt, hogy az utóbbi években virágzásnak indult az ipari és politikai kémkedés, amelyből ma sok ezer ember él az Egyesült Államokban. És mint minden iparban, úgy itt is vannak egyesek, (ezek természetesen lángésznek tartják magukat), akik jobban keresnek, mint mások. Vannak, akik még ebben a kétes értékű iparban is nagy vagyonra tesznek szert. Ilyen például Whittaker Chambers, aki az Alger Hiss elleni pör koronatanúja volt s mint ott bevallotta, egy mezei tökben rejtette el az okmányait. Ez a Chambers most megírta az “élményeit”, amit az ország legnagyobb folyóirata, a Saturday Evening Post közöl cikksorozatokban s állítólag 200,000 dollárt fizetett a közlés jogáért. Azután még ki is fogják adni könyv alakjában, amiért, mint Robert C. Ruark kolumnista Írja, Chambers valószínűleg szintén fog vagy 200,000 dollárt kapni. És tekintettel arra az összegekre, amit már eddig is kapott azért, mert kommunista tapasztalatait ily ügyesen tudja piacra adni, félmillió dollárt remél összeharácsolni a pár évi kommunistaságából. Hát ez nem helyes, ez nagy igazságtalanság — panaszkodik keservesen az előbb említett Ruark rovatiró. Mert egy valódi, igazi kommunista, mégha állandó pártalkalmazott volt is, éppen csak megélhetett, — ha ugyan megélhetett a kommunistaságból, — a legtöbbje még másféle munkát is kénytelen volt végezni, hogy eltartsa önmagát. És ime, most jönnek ezek az utánzatok, kimondottan hamisítványok, nem csak jól megélnek, de nagy vagyonokat szereznek a kommunistaságból. Micsoda fordított világ az, ahol a hamisítványt sokkal többre becsülik, mint az eredetit? — kérdezi ez a rovatiró. Ha közelebbről vizsgáljuk ezt a dolgot, akkor láthatjuk, hogy ez nem is olyan különös és nem is olyan uj, mint ez a rovatiró gondolja. Hiszen tudjuk, hogy már az ősidőkben is kitaláltak olyan dolgokat, amikkel az emberek egymást ijesztették. Ilyenek voltak a rossz-szellemek, akik állítólag tönkre tehették az ember . egészségét, vagy anyagi károkat okozhattak. De ilyenek a keresztény vallások ördögei, sátánai is, akik olyan sok bajt hozhatnak a jámbor hívőkre, hogy azok készségesen fizetnek azoknak, akik állítólag védelmet nyújtanak az ily mumus ellen. Semmi uj sincs tehát abban, hogy mostanában egy újabb mumust, a “kommunista mumust” hívták életre s az igy felcsigázott félelmet ezren meg ezren kamatoztatják. Ezeknek egyike Whitacker Chambers is, aki jóval szerencsésebb a többinél abban hogy ijesztő meséjét jobban fizető módon tudta elhelyezni. De nem panaszkodhatnak eddig a többiek sem. így például jól keresett a Dies (vörösfaló) bizottság volt ügyésze, J. B. Matthews “Odyssey of a Fellow Traveler” cimü könyvével, aki mégcsak nem is kommunista, hanem csak “társutas” volt s még ott is csak “ersatz” — hamisítvány. Aztán jól emlékszünk még a sztrájktörő (Richard Krebs) Jan Valtin : ‘‘Out of the Knight” cimü munkájára. Ez is meggazdagodott rajta. De nem panaszkodhatik a kommunista újság renegát szerkesztője, Louis F. Budenz sem, aki “This is my story” cim alatt adott ki könyvet. Ilyen hírhedt irodalmi termékek voltak még Elzabeth Diliing “The Red Network”; Victor Kravchenko: “I chose freedom” és Herbert A. Phübrick “I led three lives” könyvei is. De mint minden jól jövedelmező iparnál, amelyhez nem kell nagy befektetés, itt is bekövetkezett, hogy megrohanták, ami persze a kereset leszállítását jelenti. A kommunista tisztviselők ellen folyó los angelesi tárgyalásnál például egy Weber nevű tanú a védőügyvédek keresztkérdéseire panaszosan mondotta, hogy ő csak havi rongyos 125 dollárt kapott az árulkodásért és elájult, amikor az ügyvédek azt igyekeztek kimutatni, hogy csak azért lépett a Kommunista Pártba, mert azt jó kereseti forrásnak tartotta. Ezen jelenet alapján az egyik kartoonista, bizonyos Litchy nevű, aki maga is hírhedt háborús uszító, rajzolt egy kacagtató képet a kommunista renegátokról, akik most már szervezkednek, hogy magasabb béreket kapjanak a kommunisták elleni tanúskodásokért. “Ex-kommunista elvtársak, ne hagyjuk magunkat kizsákmány oltatni az alacsony tanú-dijakkal!” — mondja a kar- toon felirata, — “Követeljünk fizetett vakációt és nyugdijat is!” Szóval már ebben a kommunista árulkodási iparban is kezd beállni a túltermelés, utolérte a tőkés termelés átka, a pangás. Chamberst, Budenset meg a többieket már nem tartják olyan nagy nemzeti hősöknek, mint még egy évvel ezelőtt, már a konzervatív rovatirók és kartoonisták is kezdik kipellengérezni őket. Lehet, hogy csak'irigységből teszik, de lehet, hogy egész komolyan utálják ezeket az ex-kommunistákat, nem tudják megbocsáj- tani nekik, hogy csak rövid időre is, csak haszonlesésből is otthagyták a polgári társadalmat. Lehet, hogy hamarosan eljön annak az ideje, hogy mindenféle politikai és gazdasági eszméket követő tisztességes ember utálattal fog gondolni azokra, akik árulkodással, denunciálással és hamis tanúskodással keresik megélhetésüket és igyekszenek maguknak vagyont és hírnevet szerezni. Az a siker, amit ez a szennynépség eddig itt elért, nagyon jellemző képet nyújt arra a társadalmi rendszerre, amiben ily sikereket elérhettek; amiben az ily gyalázatos munkát nagy vagyonnal jutalmazták eddig is. A trösztellenes törvények Lapunk március 22-iki számában megemlítettük, hogy az Egyesült Államok kormánya a trösztellenes törvények áthágása címén port indított a du Pont család ellen. Az ezen üggyel foglalkozó további hírek megemlítik, hogy ez az egyetlen család több mint hat billió dollár fölött tart kontrolt. Hogy 6 billió dollár mekkora összeg, az átlagos ember nem is tudja elképzelni, hiszen vannak olyan országok, amelyek összes ingó és ingatlan vagyona, beleértve a készpénzzel együtt nem tesz ki ilyen összeget. A washingtoni hírek most egy másik hasonló esetről számolnak be. Ezúttal a kormány, illetve a Federal Reserve Board, a nyugati államokban működő ‘‘Transamerica Corporation” nevű bank-kombinációra mondotta ki, hogy megszegte a trösztellenes törvényeket. Ennek a bankcsoportnak a központjában az 530 fiókkal rendelkező californiai “Bank of America” áll. Ez a bank, amit az olasz származású A. P. Giannini 1904-ben alapított, fél évszázad alatt olyan hatalmas bankvállalattá lett, hogy jelenleg 700 banküzlete van és hét bilüó dollárt kontrolál. A Federal Reserve Board ezen rendeletében azt mondja, hogy ez a bankcég “ragadozó (predatory) Góliáth lett, amelynek szakképzett hóhérai kivégeznek minden független bankvállalatot.” A Federl Reserve Board rendeletét a bank természetesen megfellebbezte és majd csak hosszas bírósági eljárás után dől el, hogy vájjon ez a “ragadozó Góliáth” folytathatja-e továbbra is zsákmányolásait. Ezen két vállalaton kívül más cégek ellen is indítottak már hasonló porokét. A Sherman anti-tröszt törvények alapján már a Theodore Roosevelt adminisztrációja óta, tehát közel 50 éve folynak a pörök egyes túl naggyá nőtt cégek ellen s az eredmény, hogy ma olyan hatalmas iparvállalatok és bankcégek uralják Amerika gazdaságát, miről még álmodni sem mertek akkor, midőn a trösztellenes törvényeket hozták. Ha ezt az eredményt nézzük, akkor láthatjuk, hogy a vagyon összpontosítását törvényekkel nem sikerült megakadályozni. Ez egészen természetes is, hiszen a technikai fejlődés magával hozta, a nagybani termelést, ami nagy ipartelepeket, nagy befektetéseket igényel. De gazdaságosan nem is lehet másképpen termelni, mint nagy vállalatok utján, jól felszerelt nagy gyárakban. Mint ahogyan nem lehet gazdaságosan termelni a kis parcellákra felhasogatott földeken, éppen úgy nem lehetne automobilokat, hűtőszekrényeket, mosógépeket és egyéb kényelmi eszközöket gyártani rosszul felszerelt kis műhelyekben. így felépültek a nagy vállalatok az antitröszt törvények dacára is és folytatódik a vagyon koncentrálódás dacára az ilyen pöröknek. Különösen nem lehet megkadályozni az iparok és a banküzlet centralizálódását most, amikor a világ egyharmadában ezt már fokozottabb mértékben továbbvitték a tervgazdaságokkal. Az amerikai ipar nagyon hamar elmaradna ezen hatalmas külföldi tervgazdaságokkal szemben, ha most a nagyvállalatait darabokra tépnék. Ezt nagyon jól tudják az amerikai iparbárók és mint ahogy nem engedték szétszaggatni vállalataikat eddig sem, ezután sem fogják. De valójában nem is az a baj, hogy hat meg hét billiós vállalatok keletkeztek, hanem az, hogy ezek magánemberek tulajdonát képezik. És miután a társadalmi fejlődésben túlságos visszaesést csak valami igen nagy, kívülről eredő szerencsétlenség okozhat, mint például a vesztett nagy háborúk, igy valószínű, hogy az Egyesült Államokban is meg fog indulni a harc a nagy iparok államosításáért, mert máskülönben a vagyon jelenlegi gyors koncentrálása következtében a szó szoros értelmében rövidesen csak pár ember magántulajdonává lesz az egész ország. Az anti-tröszt törvények kudarca a tőkés termelő rendszer olyan hibájára mutat, amit csakis a termelés társadalmositásával, a kollektiv termeléssel lehet kiküszöbölni.
