Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-09-29 / 1699. szám

1951. szeptember 29. BÉRMUNKÁS 7 oldal Az olaj haszon 41%-al nagyobb mint tavaly (Vi.) New Yorkból jelentik, hogy az olaj utáni haszon 41 százalékkal több, mint a múlt év első felében volt. Pedig akkor is nagyobb volt, mint a megelőző években. Vagy harminc csoportra osz­tott, de alapjában véve csak egy pár nagy olaj trust tulajdoná­ban levő olajmezők, finomítók, közel egy billió, az az 999 millió dollár hasznot csináltak 1951 el­ső felében. Ezen jelentés is na­gyon átfésültnek látszik, mivel az a bargain price, 999, már ha­misnak látszik csak azért, hogy a billiós fokot ne kelljen nekik jelenteni. Nem csoda, hogy ezen olaj- trustok, melyek más trustokon keresztül képesek nem csak az amerikai sajtót, hanem az ame­rikai politikusokat is uralni, most legújabban megszerezték a Szövetséges kormány tulajdo­nát képező tengerpartok melletti olajmezőket is. Most minden áron sok millió amerikai életé­nek árán is, megakarják szerez­ni és megtartani más országok­ban is az olaj feletti kontrolt. CHASE NATIONAL BANK Ez ugyanis nem nemzeti bank, amint a nevében állítják, hanem a második legnagyobb Nemzet­közi Bank az egész világon. Ezen olajhaszonról szóló jelen­tést is ez a bank adta ki. Még a következőket is jelentették, me­lyet a polgári lapokban is feke­te szedéssel közöltek: A bank azt jósolja, hogy ha a jelenlegi állapotok tovább is fenmaradnak (háborús) az év hátralevő részén, akkor az ösz- szes forgalmi összeg felül halad­ja a 18 billió dollárt, a múlt év 15 és fél billió dollárjával szem­ben, az említett, illetve a Chase National Bankban központosul! 30 olajtársulatnak. Ezen óriási nagy haszon vé­delmére kell az amerikai fiuk­nak vérezni idegen országokban. A-BOMBA TÖMEGGYÁRTÁS WASHINGTON — McMahon (D. Ct.) szenátor, a kongresszus atomenergia bizottságának az elnöke, a szenátusban tartott be­szédében azt javasolta, hogy az Egyesült államok évi hat billió újabb költséggel térjen át az atombomba és egyéb atomfegy­verek tömeggyártására. Ez a szenátor azt mondotta, hogy ez az évi hat billió kiadás tulajdonképpen igen nagy meg­takarítást jelentene, mert a nagyban készített atomfegyve­rekből 20 vagy 30 dollár áruval olyan nagy pusztítást lehet elér­ni, mint 20 vagy 30 ezer dollár­ba kerülő TNT robbanó anyag­gal. De azonkívül a 20-30 dol­láros a-bombát egyetlen bombá­zó gép szállítja, amig az ugyan­ennyi pusztító erőt képviselő kö­zönséges robbanó anyagok szál­lítására egész flotta repügép kell. — Szóval a emberölés és a vagyon pusztítás sokkal olcsóbb ha “nagyban” végzik, mint ki­csibe, csak “retail” módsze­rekkel. A kenyér mint fegyver Mi, öntudatos munkások min­dég tudtuk, megírtuk, rámutat­tunk, hogy milyen nagy fegyver a kenyér. Ezen keresztül ural­kodnak a munkás milliók fölött, ezzel vásárolják meg a prostitu­ált Írókat, szónokokat. Ezzel vá­sároltak meg országokat is azok, akik a kenyér felett megszerez­ték a kontrolt. így vásárolták meg Angliát is az amerikai tőkések, de valaho­gyan furcsán ütött ki az egész. Ugyanis az amerikaiak nagyon drágán adták nekik a kenyeret, úgy hogy azok kerestek más és olcsóbb forrásokat ahonnan azt betudnák szerezni. így kötöttek szerződést a általuk is gyűlölt, rágalmazott, de kenyeret szál­lítani képes Oroszországgal is. Persze az oroszoknak nem kellett amerikai dollár, még ke­vésbé angol font vagy arany. Nekik anyag, gépek, de legin­kább olyan anyagok kellettek melyeket az angol urak kontro­lálnak, mint például a nyers gu­mi. így az oroszok kikötötték, hogy ha a gumi szállítmányt az angolok, amerikai utasításra be­szüntetik, akkor nem kapnak ke­nyeret. Ezt csak úgy Írták meg a la­pok, hogy az amerikaiak min­dennek lehordták az angolokat, hogy nem akarták a gumi szál­lítmányokat megállítani Orosz­ország részére. Az angolok ki­jöttek azon szerződéssel, mely szerint ők nem vághatják le a gumiszállitmányokat, mert ak­kor az oroszok nem szállítják a beígért és Angliának nagyon is szükséges gabonaféléket. Igaz, hogy azt az amerikaiak­tól is megkaphatják jó pénzért, de az amerikaiakkal nem tud­nak semmit kicserélni, vagy el­adni, hogy azt a jó dollárokat beszerezzék. Már a nagy billiós kölcsönök is elfogytak. így nem volt más ut, mint megígérni, hogy még amerikai nyomásra sem fogják a gumi és más fon­tos anyagok szállítását beszün­tetni. Mert ha ilyen ügyesen szer­kesztett egyezménv folytán kap­nak is valamennyi anyagot, gép­részeket az oroszok, magyarok, de sajnos, legfontosabb része­ket, mint például golyóscsapá­gyakat kendő utón, fekete pia­con, kétszeres árakon kaphat­ják csak meg, az amerikaiak blokádján keresztül. Vi. A Visegrádi Hajójavitó-üzem vezetősége a most megkötött uj kollektiv szerződésben uj mű­hely felépítését, uj öltöző és mosdó létesítését biztosítja a dolgozók részére. Gondoskodnak a dolgozók védő- és munkaruha ellátásáról is. Észszerű magyarázat Hollandiai tudósok jelentik, hogy rendkívül érzékeny rádió felfogó készülékeikkel a Tejut irányból jövő' jelzéseket fogtak fel, amelyeket, amikor megerősítve a rádió tubusokban hanggá formálták, emberi nevetéshez hasonlítottak. Megindultak a találgatások, vájjon honnan jönnek ezen rá­diójelzések? Vájjon valóban értelmes lényektől erednek-e, avagy csak a légkör speciális állapota hozta létre? Akadtak tudósok, akik úgy magyarázták, hogy hidrogént tartalmazó magas felhők­ből jöttek a jelzések, amikor azokban villám átütések keletkeztek. Mások viszont kezdték magyarázni, hogy fel kell már adni azt a gyerekes felfogást, hogy a világmindenségben a Föld az egyedüli világtest, amelyen gondolkozni tudó, magas kultúrát és bámulatos szerszámokat látrehozó egyének élnek. Közismert dolog, hogy a Tejut millió meg millió olyan égi­testből áll, mint a mi Napunk. Azoknak tehát a Földhöz hasonló billió és billió planétái lehetnek. Ezeket persze nem látjuk külön az óriási távolság miatt, amelyben a planéták és a napjuk csak egy csilagnak látszanak. Ha azon csillagok valamelyikéről olyan szemmel és készülékekkel néznének a mi naprendszerünk felé, mint amilyennel mi, földi emberek jelenleg rendelkezünk, szintén csak egy csillagnak látnák a mi Napunkat 9 bolygójával és szám­talan holdjaival együtt. Ebből következik, hogy a világűrben szá­mos olyan égitest van, mint a Föld. Ily asztronómiai ismeretek tudatában minket is izgalomba hozott az a kérdés, hogy vájjon nevetést hoztak-e azon rádió jelzé­sek, amelyeket a szóbanforgó holland tudósok fogtak fel. Nyom­ban kiküldtiik tehát saját “tudós-tudósitónkat”, akitől ezt a meg­lepő választ nyertük: A szóbanforgó rádiójelzések valójában a nevetés jelei voltak. Amikor a még ismeretlen világtest lakói a föld lakókat figyelve rájöttek, hogy olyan, de olyan magas kultúrát hoztak létre, hogy most már képesek maguknak az általános jólét megteremtésére, de ugyanakkor képesek saját maguk elpusztítására is, ezt az utób­bi célt tartják kedvesebbnek és arra törekszenek, ezen akkorát nevettek, sőt, röhögtek, hogy . az elhangzott egészen idáig. AZ ANGOL DEMOKRÁCIA PÉLDÁJA Az angolok által uralt Hondu­ras, délarnerikai tartományban is dühöng a demokrácia. Beliz városnak is választott tanácsa és polgármestere van. De mivel nem voltak hajlandók az angol király fényképét, mint jó hívők a szüzmária képet, kirakni a Városházában, igy a kormányzó, Sir Ronald H. Harvey, kizavar­ta őket a hivatalból és olyano­kat tett oda, akik hajlandók leborulni őfensége, a angol ki­rály képe előtt. Választás, demokrácia, népa­karat az semmi, mindennek úgy kell lenni, ahogy őfensége által odaparancsolt lordok akarják Mert ilyen a monarhisztikus de­mokrácia. Vi. Washington — Karl E. Mundt (R. S.D.) szenátor bejelentette, hogy 17 államból a republikánu­sok és a dixicrat képviselők meg szenátorok titkos gyűlést tar­tottak, amelyben megállapodtak a jövőbeni együttműködésre, miután a politikai nézeteik u°y- is azonosak. — Mundt bejelenté­se azt jelenti, hogy az ország legreakciósabb politikusai ezen­túl szervezetten fognak együtt dolgozni a polgári jogok korlá­tozására és a munkások elnyo­mására, mert ez a szövetkezés csak a belpolitikai dolgokra vo­natkozik, amennyiben a külpoli­tikájuk azonos a többi politiku­sokéval. A KÍNAI NEMZETI KOR­MÁNY KORRUPCIÓJA WASHINGTON — Szenátor Morse (R. Or.) javaslatot ter­jesztett öe a szenátusban, amely­ben a “kínai lobby” megvizsgá­lását követeli. Szenátor Morse állítása szerint a Kínai Nemzeti (Chiang Kai-shek) kormány korruptságáról sokat tud az a két kínai tábornok, akik nem akarnak visszamenni Formosa szigetre, ahol Chiangék valószi- nüleg kivégeznék őket, mert le­leplezték a korrupciót. Szombathelyen terménykiálli- tást nyitottak meg a napokban. A kiállításra Vas megye legjobb állami gazdaságai és termelő- szövetkezetei küldték el termel- vényeiket. A termények mellett fényképek és rajzok az e^es gazdaságok állatállományát is bemutatják. Bonyhád az ötéves terv ideje alatt hatalmas fejlődésen megy keresztül. Uj vasútállomást kap­tak, amely négy kilométeres gyalogutat takarít meg. Négy uj hidat is építettek. Ezenkívül kétezer kötetes népkönyvtárat és uj huselosztó üzemet nyitot­tak meg. Most parkosítják a ta­nácsház előtti nagy térséget. Bonyhád fejlődését mutatja az is, hogy a tanács működésének megkezdése óta a községben 4 termelőcsoport alakult 315 tag­gal. Az ötödik csoport most van alakulóban. Ahol ZÓNA BEOSZTÁSOK vannak, kérjük a Bérmunkás ol­vasóit, hogy nézzék meg, hogy a zóna szám rajta van-e a lapot csomagoló papiroson a címüknél. Ha nincs, vagy helytelen az ott lévő zóna szám, szíveskedjenek egy postakártyán arról a Bér­munkást tudatni. A posta gyorsabban és ponto­sabb kézbesítés céljából kéri, hogy az újságon tüntessük fel a zóna számokat ott, ahol a város igy van felosztva.

Next

/
Thumbnails
Contents