Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-08-25 / 1694. szám
1951. augusztus 25. BÉRMUNKÁS 7 oldal Kalocsai keserű emlékek Nemrégen ezelőtt megjelent a Bérmunkásban egy óhazai levél, amelynek Írója röviden leírja a kalocsai érseki birtokban történt változásokat. A levél lényege abban a kifejezésben kulminált, amikor azt mondja: “az érsek alatt, ezer évig sem értük volna el azt, amit a Népi Demokrácia alatt pár év alatt elértünk, gazdasági és kulturális téren.” Most, amikor a kalocsai érsek és társai ellenforradalmi pőre lezárult, aktuálisnak vélem, egynémely dolgot az “Érsekség” birtokán, a múltban divó, reprodukálhatatlan cselekmén y r ő 1 szólni, ismertetni. A rokonságomon keresztül, úgy a birtok, valamint a belső dolgaikat is alkalmam volt látni. Tán érthetőbbé lesz, az a gonosz cselekmény, amiért az esetleges halált is megkockáztatták Grösz és társai. Kalocsát, a magyar Rómának is nevezik. Első pillantásra látni lehet a papi uralom nyomait. A főutca, az évszázados épületeivel a konok elmaradottságot szimbolizálja. Lelépve a főutcáról a legsiralmasabb képet látjuk. Esőben nyakig sár, szárazságban por. Hepe-hupás, árkospartos utcák, ócska, egészségtelen házikókkal, az ezer esztendős papi uralom sziboluma. Próbáljuk meg a kalocsai érseki eseményhalmazból kihámozni ami minket, dolgozókat leginkább érdekel. Tán a kishitüek is megértik, hogy az érsek és társai miért hozták azt a nagy “áldozatot”. A hamis szájak, a zavart fe- jüek napjainkban igen sokat beszélnek a tejjel-mézzel folyó ka- naánról. Hogy ez a tej-méz egy hitvány naplopó csordának folyt az idézett “kanaánban”, a boldogtalan Amerikába zavart rabszolgák előtt már ködös. Siratják azokat, akik a korbácsot suhogtatták a hátán. A kalocsai érseki birtok, két gazdasági egységet képez. A Káptalan, Kecelen hatalmas szöllő teleppel és egyéb ingatlannal. Az érsekség név alatt, Kalocsa, Hajós, stb. birtokokkal. Érsekhalmon mintegy száz hold szöllő, megszámlálhatatlan gyümölcsfával. Hogy ötven vagy hatvanezer hold a birtok, azt még tán a Jószág-kormányzóság sem tudta biztosan. Apám sokat mondogatta: az az értékes jó föld, ott a Duna hajlás- ban, ott hever parlagon, hiába kérdezem ki a gazdája. Amerre szem lát, ember lép, az a kalocsai érsek birtoka. Alkalmam volt megismerni a latifundiumnak bűnös, ostoba gazdálkodását, de olyan antiszociális, nemzetgazdaságilag bűnös, mint az érsekségnél, egyedüli volt magyar honban. Az évszázados elmaradottság, a velejáró bigottság feketéllett mindenfelé. Amikor a környező falvakból ezrek vándoroltak ki Amerikába, vagy a sanyaruság- tól a temetőbe, ugyanakkor az érseki birtokon csak a jótermő földeket munkálták. Ezer holdak hevertek parlagon, értéktelen bokrokkal benőve. Még a betyár idők nyomai is ott vannak. Savanyu Jóska búvóhelyeit mutogatták a pásztorok. Egyszer kérdeztem, vannak-e még betyárok errefelé? Azt felelték: beköltöztek Kalocsára. Amikor a kalocsai “érseki” birtok emlékeimet kezdem papírra tenni, jöttem rá, hogy milyen nehéz föladatra vállaikoz- ; tam. Olyan tömegű az esemény, annyira immorális, hogy annyi évek után is erkölcsi undor háborgatja az ember önérzetét. Fiatal koromban látni kellett olyan eseményeket, amit az öreg korban is korán volna. A cselédség helyzete olyan volt, mint egyéb nagybirtokon. Tömeglakás, sár, por és sovány kommenció. Annyi “léhütő”, akik semminemű munkát nem végeztek. Fényes hintóval, vadászpuskával félemlitették a lakosságot és vadásztak szerelemre. Természetes, minden az érsekség, illetve a jószág kormányzó tudtával történt, aki lévén maga is magasrangu pap. Évenként több esetben, mint hatalmas karaván jöttek ki Kalocsáról papi és polgári előkelőségek az érsekhalmi szölőtelep- re vendégséget csapni. Ez a sze- metkápráztató vendégség igen divatos volt Samasa és Várady érsekek alatt. A rokonoknál tartózkodtam többször olyan esetben, amikor az érseki udvar vendégeskedett. Elképzelhetetlen az a sok ínyenc falat, amitől az isten “szolgái” asztalai roskadoztak. Déligyümölcs, libasült, kaviár és 5-10 éves borral ették- itták magukat betegre a szörnyen elhízott kanonokok. Nekem is, a rokonságomnak szintén bőven jutott a “morzsából”, ennek a fejében kellett a járni nem, vagy alig tudó “szentéletü” férfiakat fölrakni a hintókra. Hogy milyen tömegű élelmet és italt fogyasztottak el egy ilyen alkalomkor, az fölül áll minden képzeleten. Felették, az érsek rabszolgái pedig előteremtették. Fény, pompa, biborpalást, hermelin, betegre zabálás egyik oldalon, nyomor, betegség, megaláztatás a másik oldalon. Ez járta a kalocsai érsek birodalmában. A dőzsölő színhelytől egy hajításra, a pusztai cselédség tengődött a silány- szűkös élelmen. A legelső érett fürt szőlőt korán reggel, hogy harmatos maradjon, vitte gyorsfogat Kalocsára, harminc km.-re, de ugyanakkor a cselédség csak lopva jutott, ha megmerte kockáztatni szőlőhöz, gyümölcshöz. Az uj, tisztult világ, emberi élet harcosainak nem lehet célja emberek magánéletébe beavatkozni, bár az érsekség udvarában történtek nem minősíthetők egészen magánügynek. Erkölcsi testületnek vallják magukat és bitorolnak óriási inga, ingatlan javakat, ami által megcsalják a produktiv közösséget. Az okoknál fogva röviden emlékezzünk meg az érsekség belső életéről. Rokonom, aki maga sem ment a szomszédba egy kis “rendetlenségért” olyan kulcsár féle szerepet töltött be az érseki ud- vámál. Előtte, nyitva állt minden ajtó. A lakosság belső titkos tanácsosnak csúfolta. Rá is szolgált erre a “megtiszteltetésre”, mert előtte a kertre néző ajtók is nyitottak voltak, nem egészen erkölcsös okokból. A fölhalmozott Ínyenc falatok, nagymennyiségű bor a pincékben, a semmitevés, egyedüli foglalkozás az evés és az ivás. Ez az abnormális élet, a mesterségesen lefokozott nemi életnek természetes következménye, a beteges, bűnös, az embert megszégyenítő szekszuális kirobbanás. Mindezek a lakosság előtt nem titkok. Majdnem érthetetlen, hogy inkább szánja, mint haragudna rájuk. Úgy vélekedik róluk, mint, akik elvannak átkozva és a bűneikért vezekelnek. Ez az élet szépen folydogált az első háború bukásáig. A cselédség vérzett a hazáért, az otthoniak mindentől megfosztva családostól koplaltak. Az a változás, amit a Károlyi rendszer hozott, nagy eseményt jelentett az érsekségnél, a cselédségnél. A cselédségből alakult termelő bizottság, aki a gazdaságot irányította, szép eredménnyel munkálta az elhanyagolt birtokot. A kalocsai kano- hokokról erősen megfeledkeztek. Az elszegényedett cselédségnek segélyt utaltak ki, stb. Természetes ez az érsekségnek nem tetszett. Atyám, rokonaim bekapcsolódása a termelés irányításába az érsekség tetszésével találkozott. Abban a hiedelemben, hogy tovább tömik a semmitevők bendőit. Csak mikor másként történt, fogtak a titkos szervezkedéshez és robbantották ki az úgynevezett “kalocsai” ellenforradalmat, gazdag parasztok, gazdasági intézők, a papság vezetésével. Meglepődve olvastam Amerikába jöttémkor az itteni Horthy lapokban arról, hogy a “gonosz vörösök” milyen kegyetlenül akasztották föl az ártatlan embereket és papokat is. De arról egy szót sem szóltak, hogy ezek az “ártatlanok”, hogy aprították össze a városházán ülésező városi tanácsot. Arról sem írtak, hogy a hajósi apáca zárdában egész arzenált talált a vizsgálat. A bekövetkezett bukás után a legszörnyübb terror következett, a tiszti ruhába öltözött papok vezetésével. Az összefogot- takat, a rokonságomat is a leg- brutálisabb kínzás alá vették. Kecskemét, Orgovány volt a kálvária útja. A Szegeden szervezkedő gyilkos Horthy banda ezen a vidéken Hajós, Érsekhalom, stb. vonult dunántulra. Zadravecz páter (később tábori püspök) volt annak a leggazdagabb különítménynek vezetője, aki örök gyalázatot hagyott ott emlékül. Grösz és társai elitélése, fölszámolása, pőrére vetköztette még a vakonlátókat is. Szövetkezni annak a hitvány Habsburg dinasztiának visszaülteté- sére a magyar nép nyakára, amely évszázadokig szívta a a dolgozók vérét. Visszavenni a földet azoktól, akik boldogan néznek a jövőbe. Újból tömni a feneketlen gyomrokat és dőzsölni az osztrák hercegekkel az Érsekhalmi százholdas szőlőtelepen. Megtanulhatták, hogy ebbe a magyar dolgozóknak is vám beleszólása. A lecsúszott “Horthy Szava” tudatlan tudósa hullatja krokodil-könnyeit Gröszékért. Elhallgatja az ipse, hogy annak főoka az akkori “főurak” hatalmi viszálykodása váltotta ki a passzív ellenállást. A magyar népnek alkalma volt megismerni urai gonosz tetteit és nem nyújt segédkezet a szenvedések jármát a nyakára visszahelyezni. Vass Károly OSZTALYELLENTET (Folytatás a 2-ik oldalról) Harmadik — A magas profit megadóztatása. Negyedik — A kiskereskedők és iparosok aránylagosan részesüljenek a háborús rendelések kiadásánál. Ötödik — Adassék meg a szervezett munkásságnak, hogy ténylegesen résztvehessen az államügyek intézésében. Nézzük meg, hogy mi történt azóta, amióta a mi munkáshadnagyaink visszacsúsztak az állami hivatalokba. A szakszervezeti lapok hétről-hétre hozzák, hogy ezt és azt a “munkásvezért” nevezték ki egyik vagy másik állami hivatal tisztviselőjévé. Folyton hangoztatják, hogy a helyzet megváltozott Washingtonban. Azt mondják, hogy a béreket és az árakat szabályozó bizottságok amióta ők visszamentek, más húrokat pengetnek. Vizsgáljuk csak meg hogyan pengenek ezek a hurok: 1. Az árak és a kizsámányoló osztály profitja az egekig ment fel és folyton emelkedik, a munkásosztály bérét megrögzitették. Az árak visszagörditését a kongresszus elvetette. 2. A lakbér szabályozását a kongresszus 20 százalékos eme' léssel intézte el. 3. A mi honatyáink újabban készülődnek, hogy a mocskos körmeiket a bérrabszolgák fizetési kovertájába meresszék s abból 12 és fél százalékos kereseti adót nyomjanak a már eddigi adó tetejébe és száz és száz más árucikkre vásárlási adót nyomjanak. 4. A kormány továbbra is hatalmas összegekkel és díjtalan ipari telepekkel támogatja a már eddig is hatalmas korporációkat és a kiskereskedők és iparosok még nagyobb mellőzésben részesülnek mint eddig. 5. A kormány minden ügynöksége és az egész kongresz- szus, az államügyek intézése továbbra is megmarad az elnök által kinevezett Wilson, Johnston, Di Salle, stb.-ek kezében. Ez lett az eredménye annak, hogy a mi munkáshadnagyaink vissza vánszorogtak, a kormány- hivatalokba. Nem hogy nem enyhítettek azokon a követeléseken, amelyeknek alapján visz- szamentek, hanem a Wilsonok, Johnstonok, Di Sallek még alaposabban megtódták azt. A megalkuvó munkásvezérek, a kétkulacsos politikusok, a Wall Street iparbáróinak kénye-ked- ve szerint szolgáltatják ki Ame-
