Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)

1951-08-25 / 1694. szám

1951. augusztus 25. BÉRMUNKÁS 7 oldal Kalocsai keserű emlékek Nemrégen ezelőtt megjelent a Bérmunkásban egy óhazai le­vél, amelynek Írója röviden le­írja a kalocsai érseki birtokban történt változásokat. A levél lé­nyege abban a kifejezésben kul­minált, amikor azt mondja: “az érsek alatt, ezer évig sem értük volna el azt, amit a Népi Demokrácia alatt pár év alatt elértünk, gazdasági és kulturális téren.” Most, amikor a kalocsai érsek és társai ellenforradalmi pőre lezárult, aktuálisnak vélem, egy­némely dolgot az “Érsekség” birtokán, a múltban divó, repro­dukálhatatlan cselekmén y r ő 1 szólni, ismertetni. A rokonságomon keresztül, úgy a birtok, valamint a belső dolgaikat is alkalmam volt lát­ni. Tán érthetőbbé lesz, az a go­nosz cselekmény, amiért az eset­leges halált is megkockáztatták Grösz és társai. Kalocsát, a magyar Rómának is nevezik. Első pillantásra lát­ni lehet a papi uralom nyoma­it. A főutca, az évszázados épü­leteivel a konok elmaradottságot szimbolizálja. Lelépve a főutcá­ról a legsiralmasabb képet lát­juk. Esőben nyakig sár, száraz­ságban por. Hepe-hupás, árkos­partos utcák, ócska, egészség­telen házikókkal, az ezer eszten­dős papi uralom sziboluma. Próbáljuk meg a kalocsai ér­seki eseményhalmazból kihámoz­ni ami minket, dolgozókat leg­inkább érdekel. Tán a kishitüek is megértik, hogy az érsek és társai miért hozták azt a nagy “áldozatot”. A hamis szájak, a zavart fe- jüek napjainkban igen sokat be­szélnek a tejjel-mézzel folyó ka- naánról. Hogy ez a tej-méz egy hitvány naplopó csordának folyt az idézett “kanaánban”, a bol­dogtalan Amerikába zavart rab­szolgák előtt már ködös. Sirat­ják azokat, akik a korbácsot su­hogtatták a hátán. A kalocsai érseki birtok, két gazdasági egységet képez. A Káptalan, Kecelen hatalmas szöllő teleppel és egyéb ingat­lannal. Az érsekség név alatt, Kalocsa, Hajós, stb. birtokok­kal. Érsekhalmon mintegy száz hold szöllő, megszámlálhatatlan gyümölcsfával. Hogy ötven vagy hatvanezer hold a birtok, azt még tán a Jószág-kormány­zóság sem tudta biztosan. Apám sokat mondogatta: az az érté­kes jó föld, ott a Duna hajlás- ban, ott hever parlagon, hiába kérdezem ki a gazdája. Amerre szem lát, ember lép, az a kalo­csai érsek birtoka. Alkalmam volt megismerni a latifundium­nak bűnös, ostoba gazdálkodá­sát, de olyan antiszociális, nem­zetgazdaságilag bűnös, mint az érsekségnél, egyedüli volt ma­gyar honban. Az évszázados elmaradottság, a velejáró bigottság feketéllett mindenfelé. Amikor a környező falvakból ezrek vándoroltak ki Amerikába, vagy a sanyaruság- tól a temetőbe, ugyanakkor az érseki birtokon csak a jótermő földeket munkálták. Ezer hol­dak hevertek parlagon, értékte­len bokrokkal benőve. Még a be­tyár idők nyomai is ott vannak. Savanyu Jóska búvóhelyeit mu­togatták a pásztorok. Egyszer kérdeztem, vannak-e még betyá­rok errefelé? Azt felelték: be­költöztek Kalocsára. Amikor a kalocsai “érseki” birtok emlékeimet kezdem pa­pírra tenni, jöttem rá, hogy mi­lyen nehéz föladatra vállaikoz- ; tam. Olyan tömegű az esemény, annyira immorális, hogy annyi évek után is erkölcsi undor há­borgatja az ember önérzetét. Fiatal koromban látni kellett olyan eseményeket, amit az öreg korban is korán volna. A cselédség helyzete olyan volt, mint egyéb nagybirtokon. Tömeglakás, sár, por és sovány kommenció. Annyi “léhütő”, akik semminemű munkát nem végeztek. Fényes hintóval, va­dászpuskával félemlitették a la­kosságot és vadásztak szerelem­re. Természetes, minden az ér­sekség, illetve a jószág kor­mányzó tudtával történt, aki lé­vén maga is magasrangu pap. Évenként több esetben, mint hatalmas karaván jöttek ki Ka­locsáról papi és polgári előkelő­ségek az érsekhalmi szölőtelep- re vendégséget csapni. Ez a sze- metkápráztató vendégség igen divatos volt Samasa és Várady érsekek alatt. A rokonoknál tar­tózkodtam többször olyan eset­ben, amikor az érseki udvar ven­dégeskedett. Elképzelhetetlen az a sok ínyenc falat, amitől az isten “szolgái” asztalai roska­doztak. Déligyümölcs, libasült, kaviár és 5-10 éves borral ették- itták magukat betegre a ször­nyen elhízott kanonokok. Nekem is, a rokonságomnak szintén bő­ven jutott a “morzsából”, ennek a fejében kellett a járni nem, vagy alig tudó “szentéletü” fér­fiakat fölrakni a hintókra. Hogy milyen tömegű élelmet és italt fogyasztottak el egy ilyen alka­lomkor, az fölül áll minden kép­zeleten. Felették, az érsek rab­szolgái pedig előteremtették. Fény, pompa, biborpalást, hermelin, betegre zabálás egyik oldalon, nyomor, betegség, meg­aláztatás a másik oldalon. Ez járta a kalocsai érsek birodal­mában. A dőzsölő színhelytől egy hajításra, a pusztai cseléd­ség tengődött a silány- szűkös élelmen. A legelső érett fürt sző­lőt korán reggel, hogy harma­tos maradjon, vitte gyorsfogat Kalocsára, harminc km.-re, de ugyanakkor a cselédség csak lopva jutott, ha megmerte koc­káztatni szőlőhöz, gyümölcs­höz. Az uj, tisztult világ, emberi élet harcosainak nem lehet célja emberek magánéletébe beavat­kozni, bár az érsekség udvará­ban történtek nem minősíthetők egészen magánügynek. Erkölcsi testületnek vallják magukat és bitorolnak óriási inga, ingatlan javakat, ami által megcsalják a produktiv közösséget. Az okoknál fogva röviden em­lékezzünk meg az érsekség belső életéről. Rokonom, aki maga sem ment a szomszédba egy kis “rendet­lenségért” olyan kulcsár féle szerepet töltött be az érseki ud- vámál. Előtte, nyitva állt min­den ajtó. A lakosság belső titkos tanácsosnak csúfolta. Rá is szol­gált erre a “megtiszteltetésre”, mert előtte a kertre néző ajtók is nyitottak voltak, nem egészen erkölcsös okokból. A fölhalmozott Ínyenc falatok, nagymennyiségű bor a pincék­ben, a semmitevés, egyedüli fog­lalkozás az evés és az ivás. Ez az abnormális élet, a mestersé­gesen lefokozott nemi életnek természetes következménye, a beteges, bűnös, az embert meg­szégyenítő szekszuális kirobba­nás. Mindezek a lakosság előtt nem titkok. Majdnem érthetetlen, hogy inkább szánja, mint ha­ragudna rájuk. Úgy vélekedik róluk, mint, akik elvannak át­kozva és a bűneikért vezekelnek. Ez az élet szépen folydogált az első háború bukásáig. A cse­lédség vérzett a hazáért, az ott­honiak mindentől megfosztva családostól koplaltak. Az a változás, amit a Károlyi rendszer hozott, nagy eseményt jelentett az érsekségnél, a cse­lédségnél. A cselédségből alakult termelő bizottság, aki a gazda­ságot irányította, szép ered­ménnyel munkálta az elhanya­golt birtokot. A kalocsai kano- hokokról erősen megfeledkeztek. Az elszegényedett cselédségnek segélyt utaltak ki, stb. Termé­szetes ez az érsekségnek nem tetszett. Atyám, rokonaim be­kapcsolódása a termelés irányí­tásába az érsekség tetszésével találkozott. Abban a hiedelem­ben, hogy tovább tömik a sem­mitevők bendőit. Csak mikor másként történt, fogtak a titkos szervezkedéshez és robbantották ki az úgynevezett “kalocsai” el­lenforradalmat, gazdag parasz­tok, gazdasági intézők, a pap­ság vezetésével. Meglepődve olvastam Ameri­kába jöttémkor az itteni Hor­thy lapokban arról, hogy a “go­nosz vörösök” milyen kegyetle­nül akasztották föl az ártatlan embereket és papokat is. De ar­ról egy szót sem szóltak, hogy ezek az “ártatlanok”, hogy ap­rították össze a városházán ülé­sező városi tanácsot. Arról sem írtak, hogy a hajósi apáca zár­dában egész arzenált talált a vizsgálat. A bekövetkezett bukás után a legszörnyübb terror követke­zett, a tiszti ruhába öltözött pa­pok vezetésével. Az összefogot- takat, a rokonságomat is a leg- brutálisabb kínzás alá vették. Kecskemét, Orgovány volt a kálvária útja. A Szegeden szervezkedő gyil­kos Horthy banda ezen a vidé­ken Hajós, Érsekhalom, stb. vo­nult dunántulra. Zadravecz pá­ter (később tábori püspök) volt annak a leggazdagabb különít­ménynek vezetője, aki örök gya­lázatot hagyott ott emlékül. Grösz és társai elitélése, föl­számolása, pőrére vetköztette még a vakonlátókat is. Szövet­kezni annak a hitvány Habs­burg dinasztiának visszaülteté- sére a magyar nép nyakára, amely évszázadokig szívta a a dolgozók vérét. Visszavenni a földet azoktól, akik boldogan néznek a jövőbe. Újból tömni a feneketlen gyomrokat és dőzsöl­ni az osztrák hercegekkel az Érsekhalmi százholdas szőlőte­lepen. Megtanulhatták, hogy eb­be a magyar dolgozóknak is vám beleszólása. A lecsúszott “Horthy Sza­va” tudatlan tudósa hullatja krokodil-könnyeit Gröszékért. Elhallgatja az ipse, hogy annak főoka az akkori “főurak” hatal­mi viszálykodása váltotta ki a passzív ellenállást. A magyar népnek alkalma volt megismerni urai gonosz tetteit és nem nyújt segédkezet a szenvedések jármát a nyaká­ra visszahelyezni. Vass Károly OSZTALYELLENTET (Folytatás a 2-ik oldalról) Harmadik — A magas profit megadóztatása. Negyedik — A kiskereskedők és iparosok aránylagosan része­süljenek a háborús rendelések kiadásánál. Ötödik — Adassék meg a szervezett munkásságnak, hogy ténylegesen résztvehessen az államügyek intézésében. Nézzük meg, hogy mi történt azóta, amióta a mi munkáshad­nagyaink visszacsúsztak az ál­lami hivatalokba. A szakszerve­zeti lapok hétről-hétre hozzák, hogy ezt és azt a “munkásve­zért” nevezték ki egyik vagy másik állami hivatal tisztviselő­jévé. Folyton hangoztatják, hogy a helyzet megváltozott Washingtonban. Azt mondják, hogy a béreket és az árakat szabályozó bizottságok amióta ők visszamentek, más húrokat pengetnek. Vizsgáljuk csak meg hogyan pengenek ezek a hurok: 1. Az árak és a kizsámányoló osztály profitja az egekig ment fel és folyton emelkedik, a mun­kásosztály bérét megrögzitették. Az árak visszagörditését a kong­resszus elvetette. 2. A lakbér szabályozását a kongresszus 20 százalékos eme­' léssel intézte el. 3. A mi honatyáink újabban készülődnek, hogy a mocskos körmeiket a bérrabszolgák fize­tési kovertájába meresszék s ab­ból 12 és fél százalékos kereseti adót nyomjanak a már eddigi adó tetejébe és száz és száz más árucikkre vásárlási adót nyom­janak. 4. A kormány továbbra is ha­talmas összegekkel és díjtalan ipari telepekkel támogatja a már eddig is hatalmas korporá­ciókat és a kiskereskedők és iparosok még nagyobb mellőzés­ben részesülnek mint eddig. 5. A kormány minden ügy­nöksége és az egész kongresz- szus, az államügyek intézése to­vábbra is megmarad az elnök által kinevezett Wilson, John­ston, Di Salle, stb.-ek kezében. Ez lett az eredménye annak, hogy a mi munkáshadnagyaink vissza vánszorogtak, a kormány- hivatalokba. Nem hogy nem enyhítettek azokon a követelé­seken, amelyeknek alapján visz- szamentek, hanem a Wilsonok, Johnstonok, Di Sallek még ala­posabban megtódták azt. A megalkuvó munkásvezérek, a kétkulacsos politikusok, a Wall Street iparbáróinak kénye-ked- ve szerint szolgáltatják ki Ame-

Next

/
Thumbnails
Contents