Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-08-04 / 1692. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1951. augusztus 4. OSZTÁLYELLENTÉT Az egész világ öröm mámorban úszik azóta, amióta a rádión tudtunkra adták, hogy a nagyhatalmak megállapodtak s fegyverszüneti tárgyalásokat rendeltek el. Ugylátszik, hogy'a hadseregek mészáros legényei belátták, hogy a borzalmas vérengzésen, pusztításon, gyilkoláson kívül sem jobbra, sem balra nem mennek. Eme belátásukat nagyban köszönhetik a gőgös hadvezér MacArthur elmozdításának, aki a koreai háborúból gazdáinak érdekeiért egy világháborúba kívánta keverni a föld népét. Az a nyomás, amely az egész világon a békéért hangzott fel, kényszeritette Amerika ipari fejedelmeinek cselédeit, hogy elfogadják az orosz kormány megbízottja, Malik által tett fegyverszüneti ajánlatot. A Wall Street-i ipari mágnások és a washingtoni politikusok napokig haboztak Oroszország megbízottjának ajánlata felett, mig végre tudomásul vették és cselekedtek, eme cselekvésre az olasz, angol és francia kormányok hathatós fellépése kényszeritette. A Wall Street Journal az amerikai iparbárói hivatalos közlönye, hat nappal később Malik beszéde után tudomásunkra adta, hogy ”Az egész külföld fel van háborodva Amerika viselkedése felett a fegyverszüneti ajánlattal szemben. Négy nappal Malik ajánlata után Amerika külügyminiszere Acheson, azt a kijelentést tette, hogy “A Szovjetek békét prédikálnak és háborúra készülnek”. Ezt követő napon az Egyesült Államok elnöke Truman még sötétebben mutatta be az újságírók előtt az orosz feltételeket. Rákövetkező napon a belügyminisztérium adta tudtára a világnak, hogy “Washingtonban senki sem vállalja a felelőséget, melyeket Malik ajánlott a fegyverszünet érdekében.” Ezt követőleg megindult a rádió és táviratok sokaságának tiltakozása az Egyesült Nemzetek minden országából. Követelték, hogy Amerika milyen jogon mond nemet az orosz ajánlatra annélkül, hogy őket is meghallgatnák, csak eme tiltakozások után utasította az elnök Kirk moszkvai nagykövetet, hogy adjon tiszta képet a moszkvai fegyverszünet feltételeiről. Gro- miko orosz külügyminiszter, aki éppen akkor érkezett vissza a négy nagyhatalom párisi sikertelen konferenciájáról, azonnal tárgyalásba lépett Amerika nagykövetével és húsz percnyi tárgyalás után, az amerikai követ a következő jelentést továbbította Washingtonba: “Oroszország ajánlata, hogy az Egyesült Nemzetek, a dél-koreai, valamint az észak-koreai és a kínai önkéntesek hadvezetősége állapodjon meg a hadműveletek felett. A politikai és területi kérdéseket bízzák az érdekelt országok diplomatáira.” Eme ajánlat után Washington politikusai még mindig haboztak, nem tudták, hogy mit csináljanak, mert ezen ajánlat ugyan az volt, amelyet Amerika külügyminisztere néhány héttel ezelőtt röpített világgá. David Lawrence, a U.S. News szerkesztője, folyóiratában azt irta: “Az amerikai kormány a saját maga által felállított csapdába esett._ Folytonos ajánlgat- ta a minden feltétel nélküli fegyverszünetet, felajánlották Kiná- nak Formosát, az Egyesült Nemzetek tagságába való felvételt. Most, amikor a Szovjet kormány megbízottá teszi ezt az ajánlatot, sőt még annál is kevesebbet, mert az oroszok ajánlata csak azt foglalja magában, hogy kössenek fegyverszünetet és azután tárgyalják meg a politikai és területi nézeteltéréseket. Ettől az ajánlattól nem lehet elzárkózni, meghátrálni.” Az Egyesült Nemzetek titkára Lie a New York Times napilapon keresztül kijelentette, hogy “Az orosz fegyverszüneti ajánlat mindazokat magában foglalja, amelyeknek alapián megkezdhetjük a béketárgyalásokat.” Egy nappal később az Egyesült Államok hadügyi osztályának főnöke Truman utasította Ridway tábornokot, hogy rádió utján hívja fel a kommunista hadseregek vezérét, hogy a Wonsan kikötőjében veszteglő dán kórházi hajón jelenjenek meg a fegyverszünet tárgyalások érdekében. Harminckilenc órával később megérkezett a válasz a koreai néphadsereg parancsnokától Kim II Sung és a kínai önkéntesek parancsnokának Peng The-kuai aláírásával és ajánlották, hogy a fegyverszüneti tárgyalások a 38-ik fokmérőn levő Kaesong városban tartassanak meg, julius 10 és 15-ike között.” Az amerikai hadvezetőség elfogadta a kommunisták ajánlatát és megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások-. Amióta ezen tárgyalások folyamatban vannak, Amerika háborús uszitói a nap minden percében felhasználják a sajtót, rádiót a háború tovább folytatására, Oroszországgal való leszámolásra. A Wall Street JourT nal egyik eszevesztett Írója többek között ezt Írja: “Ha a fegyverszüneti tárgyalások nem Amerika kizárólagos érdekeit szolgálja, akkor azonnal kezdjük meg Manchuria bombázását, Kina tengeri elzárását”. De ugyan ezen lapban a felelős szerkesztője már kedvezőbb húrokat penget és azt mondja: “Jobb lesz ha Washingtonban nem gördítenek akadályt a fegyverszüneti tárgyalások elé azáltal, hogy először kikötik mliy feltételek mellett hajlandó tárgyalni, hanem a fő dolog az legyen, hogy fegyverszünetet kössünk és azután vizsgáljuk meg, hogy mit tehetünk annak megtartása érdekében.” Amikor a washingtoni politikusoknak tudomására jutott, hogy a kommunista hadvezetőség hajlandó fegyverszüneti tárgyalásokba bocsátkozni, megváltoztatták hangnemeiket a háború tovább folytatása érdekében s ma öröm mámorban, győzelmi mámorban úsznak. A rádión és újságokban hirdetik, hogy milyen hatalmas győzelmet arattak Oroszország és Korea felett. Vizsgáljuk meg azt a győzelmet, amelyre elmondhatják, amit Napoleon mondott, hogy “még egy ilyen győzelem és tönkremegyünk”. Az Egyesült Államok kormánya őrült módra szórja a sok, sok billió dollárokat, szerte az egész világon, hogy egy elavult társadalmi rendszert védelmezzen. fentartson. A világ azon részében, amelyben még magántulajdon rendszere alapján intézik a népek sorsát. A mi kizsákmányoló osztályunk csatlósai a dollárokon kívül, ‘ amellyel a haldokló rendszer urait támogatják, repülőtereket, védbás- tyákat foglalnak el, a világ minden részében. Ma az Egyesült Államok hadseregei az öt világrész minden zugában készenlétben áll, hogy letörjön, vérbe- fojtson minden olyan megmozdulást, amely a magántulajdon rendszerének fenállását veszélyeztetni. A háború “végeztével” dollárokkal gondolták megakadályozni egy újabb társadalmi ‘rendszer kibontakozását. Csődött mondottak. Ma dollárral egyetemben fegyvereket, ágyukat, bombákat szállítanak Amerika fiatal világaival egyetemben, hogy egy lehetetlenségért, egy újabb társadalmi rendszer eljövetelének megakadályozásáért áldozzák fel életüket. Ez a lehetetlenség szomorúan beigazolódott egy kis ország tízmilliónyi lakosságával szemben. Koreában egy teljes esztendeig folyt a borzalmas vérengzés, amelyben egyedül az Egyesült Államok közel kétszázezer halottat és sebesültet, valamint eltüntet könyvel el. Súlyos veszteségeket szenvedtek a dél-koreai hadseregek és az Egyesült Nemzetek szövetségébe tartozó országok, akik hadseregeket küldtek Észak-Korea leverésére. Amerikának a fegyverszünet tárgyalásának napjáik több mint egy billió dollárba került az a fekete szem amit kapott. De mégis a legnagyobb, a legsúlyosabb veszteség az észak és dél-korai népeket érte. A “U.S. News” tudósítójának jelentése szerint Korea lakossága közül minden negyedik egyén halott, eltűnt, megsérült vagy hontalanná vált. Dél-koreából egyedül az Egyesült Államok hadseregei három és fél millió férfi, nő és gyermeket szállítottak el, mint menekülteket. Az ipari városok teljesen romokban hevernek, a termőföldek hosszú időkre hasznavehetetlenekké váltak. Több mint háromnegyed millió épület romokban hever. Ötven nagy várost, tizenkétezer falut, teljesen eltöröltek a föld színéről és azt írja. hogy Észak-Koreában még borzalmasabb a rombolás. Seoul Dél-Korea fővárosa volt már száz esztendővel előtte, hogy Amerikát felfedezték. A háború kitörésekor több mint egy millió lakossággal rendelke- a lakóházak, iskolák, középületek, villany és gázmüvek romok- zett, ma ötszöri elfoglalás után ban hevernek. Ma kevesebb mint 100.000 ember húzódik meg a romok között. Éhez hasonló a többi városok és falvak helyzete. Hosszú időbe kerül amig a lerombolt városok és falvak újból lakhatóvá válnak. Az Egyesült Nemzetek hadseregének főparancsnoka Matthew Ridgway azt mondta, hogy “A koreai népek borzalmai a modern történelem legnagyobb i tragédiája”. A három és fél millió koreai család között nincsen egyetlen egy sem, akik menekülés közben ne vesztitték volna el egy vagy két gyermeküket vagy más hozzátartozóikat. A legborzalmasabb volt az elmúlt év decemberében és ez év januárjában, amikor az Egyesült Nemzetek seregei eszeveszetten vonultak vissza. A borzalmas hideg következtében százával hevertek a megfagyott gyermekek és öregek holttestei az utak mentén. Ugyan ilyen volt a helyzet azok között is, akik vonaton, vagy a visszavonuló seregek teherautóin menekültek. A éhség és nélkülözés borzalmas nem csak a menekültek, de a hátramaradottak között is. Ugyan ez a helyzet áll Észak-Koreában is. Az Egyesült seregek repülői rettenetes pusztítást vittek végbe. Egy év alatt csaknem annyi bombát szórtak le, mint Japánra a második világháború teljes idejében. Dél-Koreában csupán két város Pusan és Taegu maradtak sértetlenül. A halottak, eltűntek, sebesültek és menekültek számát Dél-Koreában 8 millióra teszik, a polgárság között sokkal nagyobb volt a veszteség, mint a katonaság között. Az elesett katonák számát Dél-Korea 130 ezerben állapítja meg. Egy amerikai aki húsz esztendő óta lakik Dél-Koreában azt mondja, hogy sem a dél sem az észak koreaiak nem bíznak az Egyesült seregekben, mert látják, hogy a demokratikus hadseregek sokkal több rombolást okoznak mint a kormmunisták seregei. A dél koreai népek kommunista ellenesek és ennek dacára is nagyon nehéz velük megértetni, hogy az Egyesült Nemzetek seregei szabadságot, demokráciát kívánnak teremteni számukra. Dél-Koreában az élet- szükségeletek árai 8-900 százalékkal emelkedtek az elmúlt év alatt. A termelés minden vonalon teljesen szünetel. A fekete piac az egyedüli, ahol akinek pénze van vásárolhat egyet- mást. A kormány adó behajtás hiányában óriási veszteségre dolgozik. A koreai népnek nem volt semmi szava — mint ahogyan egyetlen ország népének sincsen — hogy legyen-e háború éppen úgy nincsen szavuk, hogy milyen legyen a BÉKE. A békét mindén alkalommal az a csoport diktálja, amely győztes. A koreai fegyverszüneti tárgyalások éppen úgy, mint minden eddigi fegyverszüneti és béketárgyalások, nem vezetnek és nem vezettek az összemberiség békéjére. Egy ilyen békére csak egyetlen ut van és ennek az útnak az elérését a Világ Ipari Munkásai Egy Nagy Szervezetének elvinyilatkozata mutatja meg, amikor ezeket mondja: “A munkás- osztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között és az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. “E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, bitokukba veszik a földet- a termelő eszközöket és megszüntetik a BÉRRENDSZERT.” JOHN L. LEWIS Detroitban: (Folytatás a 6-ik oldalon)
