Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-07-21 / 1690. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. julius 21. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ................. $2.00 Félévre .............................. 1.00 Six Months ....................... 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy .......... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki' is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonr .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 A munka jutalma Nem uj dolog számunkra, hogy hazafias cécók alkalmával professzionális politikusok nagyhangú frázisokat pufogtatnak. Éppen ezért nem szoktuk figyelemmel kisérni a Fourth of July napi szónokokat sem, tudván hogy a Függetlenségi Nyilatkozattal kapcsolatban is csak elcsépelt frázisokat hangoztatnak. De azért most mégis felemlitésre méltónak találtuk azt a Fourth of July napi szónoklatot, amelyet Amerika mexikói nagykövete, William O’Dwyer, volt new yorki polgármester tartott ezen a nagy napon. Figyelemre méltó volt ez a beszéd, mert nyomatékosan igazolni látszott Dr. Sámuel Johnson angol szótár-irónak ezt a definícióját: “Hazafiság a gazemberek utolsó mentsvára!” Mert igazán ez a definíció jutott eszünkbe, amikor olvastuk, hogy az az O’Dwyer, akinek az alvilági gangszterekkel való kapcsolatait a Kefauver szenátusi bizottság csak alig pár héttel ezelőtt hozta nyilvánosságra, Fourth of July napi nagy beszédet tartott Mexico városban, amelyben óva intette Mexico munkásait a kommunizmustól, mert mint mondotta, az az elnyomatáshoz, a zsarnoksághoz vezet. A szabadságszerető népek összefognak a kommunizmus ellen, amely el akarja pusztítani a szabad kormányokat. Mert nem elég csak hinni az emberek egyenlőségében, hanem azért harcolni is kell. Ez a harc lényege, hogy segítsük embertársainkat abban, hogy politikai és gazdasági egyenlőséghez jussanak. Az Associated Press tudósítója szerint igy beszélt O’Dwyer nagykövet, akinek a California államban sztrájkoló földművelő munkások a visszahívását követelték alig pár nappal a szabadság- ünnep előtt. Mert a politikai meg gazdasági egyenlőségről szavaló O’Dwyerről azt állítják, hogy financiálisán érdekelve van azon nagy farmokban, amelyek a fivére nevén szerepelnek s amelyeket vezető helyen említettek a Mexicoból becsőditett vándor földművelő munkások hihetetlen kizsákmányolásával kapcsolatban. Lapunk hasábjain már többször irtunk arról a becstelen kizsákmányolásról, amelyről az állami és a kongresszusi vizsgálatok rántották le a leplet és jelentették, hogy a szezon munkásokat oly alacsony bérekért dolgoztatják, hogy a munka megszűntével azonnal Ínségbe kerülnek s a gyermekek tucat számra vesztek el éhínség következtében. California zöldségárut termő nagy farmjain a nehéz munkát leginkább mexikói munkásokkal végeztetik. Bizonyos számú munkás behozatalára a két állam egyezséget kötött, de ezeken kívül nagyszámú mexikói munkás szökik be, — vagy szöktetnek be, — a pár dolláros keresetre. Megírtuk, hogy még a kongresszusi vizsgáló bizottság tagjai is elhültek, amikor megtudták, hogy egyes farmerok az Uyen illegálisan bejött munkásokat sokkal olcsóbban dolgoztatják, de akadt közöttük számos olyan bestia is, akik a munka elvégzése után feljelentették a beszökött munkásokat a bevándorlási hatóságoknál, mire a “wet-back” munkásokat össze- fogdosták, deportálták és a munkáltató még a pár centes fizetést is magának tartotta meg. Los Angeles városban lakó munkástársaink egyike, akinek valami elintézni való ügye akadt a bevándorlási irodában, rémülve látta, hogy egy csoport mexicoi munkást láncraverve kisértek. “Mint a barmokat, amelyeket vásárra szállítanak, láncolták össze ezen embereket”, — mondotta ezen munkástársunk. Érdeklődésére aztán megtudta, hogy az egymáshoz láncolt emberek beszökött, úgynevezett “wet-back” mexikói munkások, akiket most igy deportálnak vissza a hazájukba. És micsoda bűnt követtek el ezen emberek, hogy ily megalázó módon láncraverték őket? Talán az amerikai nép, vagyon- és életbiztonságát veszélyeztették? Talán el akarták pusztítani azt a vagyont, amit a szorgos amerikai kezek termeltek? Dehogy is pusztítottak, sőt éppen ellenkezőleg, egyetlen nagy bünük, hogy DOLGOZNI AKARTAK. Amikor O’Dwyer nagykövet a mexikói munkásokat óva intette a kommunizmustól, arra gondoltunk, hogy talán éppen az általa finanszírozott O’Dwyer farmon fogdosták össze s verték láncra ezeket a munkásokat jutalmul azért, mert dolgoztak, mert javakat termeltek, hogy az O’Dwyerek parazita életet élhessenek és aztán hazafias ünnepségek alkalmával politikai és gazdasági egyenlőségről fecseghessenek. A koreai háború nyertesei Noha eddig sem volt titok, hogy az Egyesült Államokban rendkívül nagy befolyással biró emberek törekedtek arra, hogy a koreai rendőrakció név alá vett két és feles háború igazi harmadik világháborúvá fejlesszék, még sem volt olyan nyilvánvaló, mint most, amikor kitűnt, hogy a jelenlegi béketárgyalások esetleg eredményesek is lehetnek. Azonnal meg is indították a legdurvább propagandát a béketárgyalások megakasztására, vagy annak elgáncsolására. És az is nyilvánvaló lett most, bogy a háború elmélyítését sürgető érdekeltségnek müyen készséges szolgái a közvéleményt formáló lapok és rádió állomások tulajdonosai. Még meg sem indultak a tárgyalások, amikor hirdetni kezdték, hogy a fegyver- szünetre vonatkozó ajánlat csak a vörösek részéről felállított csapda, amelynek egyetlen célja, az amerikai csapatok visszatartása a támadástól úgy, hogy a kínaiak uj offenzivára készülhessenek elő. Amikor kitűnt, hogy úgy North-Korea, mint Kina részéről is komolyan törekszenek a fegyveres konfliktus megszüntetésére, a tárgyalások minden lépése elé akadályokat igyekeztek gördíteni. A kínaiak tudván a múltból, hogy az ilyen tárgyalásokat a rosszakaratú sajtó mily nagymértékben képes akadályozni, sőt egészen megsemmisíteni is, keresztülvitték, hogy a tárgyalásokat a kínai kézben lévő Kaesong városban tartották, ahonnan természetesen kizárták a háborúra uszító sajtó képviselőit és csak ennek tudható be, hogy az egymással szembenálló csapatok megbízottai komolyan tárgyalhatták a fegyverszünethez vezető feltételek egyes pontjait. Mert alig ültek asztalhoz ezen küldöttek, amikor az amerikai uszítok már megkezdték az üvöltést, hogy ha nem verik ki a kínaiakat az egész Koreából, akkor a United Nations, — ami alatt persze az Egyesült Államokat kell érteni, — elvesztette ezt a két- és feles, háborút. Ezt a gondolatot fejezi ki az a kartoon, ami eredetileg a Chicago Daily Newsban jelent meg, de amit az ország legtöbb lapjában leközöltek, amelyen a rommálőtt épület falára akasztott tábláról az Oroszországot ábrázoló figura kőrörvendő mosollyal olvassa le a háború eredményét: A veszteségek, — mondja a tábla, — N. Korea és Kina részéről 1,185,464 ember; United States 146,025; United Soviet Sociaüst Republics egy nagy nulla. A kartoon címe: “Ki győzött, ha most abbahagyjuk a harcot?” Nyilvánvaló, hogy ezen embereket szerfölött bántja, hogy a háborút nem tudták kiterjeszteni a Szovjet Unionra. De az is nyilvánvaló, hogy a háborús uszítást ezek nem fogják abbahagyni, bármint végződnek is a koreai tárgyalások. Nem fogják abbahagyni azért, mert az ipari termelés felett rendelkező kisszámú tulajdonosok csoportjának hihetetlen nagy profitot hajt a háború. Ebből a profitból jut valami a sajtón és a rádión át uszító Íróknak és kommentátoroknak is, akiknél a háború kérdése csak a napi kereset forrása lett. Az ilyen társadalmi rendszerben, amelynél a vagyont és ember milliók életét elpusztító háborúk nagy vagyonok harácsolását jeletenek egyeseknek, másoknak pedig napi kereseti forrásul szolgálhatnak, a béke, csak erőszakolt; a természetes állapot a háború mindaddig, amig abból profitot húzhatnak, amig abból élhetnek a közvéleményt informáló intézmények és alkalmazottaik. Ezért nem csodáljuk, hogy a háborús uszítok a háborús ösz- szecsapás uj területeit keresik, mielőtt a koreai konfliktus befejezést nyerne. A koreai “rendőr akcióból” már kipréselték a várható összes profitot, igy most már uj terület után néznek azon tény tudatában, hogy úgy ebből, mint minden más háborúból valóban csak a profitharácsolóknak és bérenceiknek volt haszna. Ezek és csakis ezek a háború igazi nyertesei. A tul-népesedés A gyarmati állapotból önálló államá lett India immár négy éves. És miután India állítólagosán “demokráciát” alkot, rövidesen képviselő választásokat fognak tartani. A választási harcra készülő két nagy párt egyike a kormányhatalmat gyakorló “All India Congress Party”, amelynek vezére Jawaharlal Nehru miniszterelnök, a másik pedig az ellenzéket alkotó New People’s Party, amelyhez állítólag csatlakoztak a kommunisták is. Nehru miniszterelnök 12,000 szóból álló jelentést terjesztett pártjának nagy-gyülése elé. Ebben a jelentésben beszámolt az elmúlt négy év fontosabb eseményeiről és ellmondotta, hogy ő és a kormánya miként törekedtek a vüágbéke megóvására. A jelentés legnagyobb része természetesen nem egyéb választási propagandánál s csupán egyik szakasza hz, amire az egész világnak fel kell figyelnie. Ebben a szakaszban Nehru elmondja, hogy India lakossága évenként átlagosan négy millióval szaporodik. De tekintettel az orvostudomány fejlődésére, ez az arányszám állandóan növekszik, noha India máris tulnépes. Máris tulnépes arra, hogy a jelenlegi 300 millió lakosságnak a kívánatos életszínvonalat biztosítsa. És mi lesz 20 vagy 25 év múltán, ha a lakosság száma egyre növekvő arányban szaporodik? Nehru nyíltan bejelentette, hogy India népének életszinvona-
