Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-12-22 / 1711. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. december 22. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ................. $2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ......... 5c Single Copy ....................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O, Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonc- .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE •*£^>42 Profit hazafiak A mai feszült viszonyok és a koreai háború megmutatja, hogy lök az igazi hazafiak. Legalább is ezt állitja az a kongresz- szusi bizottság, amely Porter Hardy (D. Va.) vezetése alatt működik és amelyik rájött, hogy számos amerikai gyáros a fegyverkezéshez szükséges termelvényeket nem adja el közvetlenül az amerikai kormánynak, hanem valamilyen közbeeső társulatot alakítanak és csak azon keresztül, — persze jóval magasabb áron szállítják árucikkeiket. Porter képviselő elmondotta, hogy például a haditankhoz használt bizonyos dolgot a készítője, aStudebaker Company, 4.04 dollárért gyárt a United Auto Electric Co. részére. Ez ugyanazt a dolgot 8.10 dollárért adja tovább a P. L. Grisson cégnek, amely viszont 16 dollár és 38 centért adja az amerikai hadsereg Ordnance departmentjének. Szóval az amerikai nép több mint a dupláját fizeti az eredeti árnak csak azért, hogy a közbeeső cégek is nagy profitot keressenek. Miután a közbeeső cégek részvényei ugyanazon emberek birtokában vannak, mint a szóbanforgó gyárak, igy nyilvánvaló, hogy azokat csak a profit emelésére szervezték. És ugyancsak ezen profit kiharácsolására a gyárak nem hajlandók eladni áruikat direkt, hanem csakis a profitnövelő cégeken keresztül. A profitharácsolásnak ez a módja mutatja az amerikai gyárosok hazafiságát. Politikusok erkölcsei Még alig pár hete, hogy a kormányzó demokrata párt országos elnöke, William M. Boyle, szenzációs körülmények között lemondott állásáról. Boyle Truman elnök szükebb körű barátai közé tartozik, ő irányította a legutóbbi elnökválasztási kampányt, amelyből Truman győzelmesen került ki és azért igen nagy tekintélyt szerzett magának. Ezt a tekintélyt természetesen dollárokra váltotta be, ami kitűnt, midőn nyilvánosságra került, hogy befolyását üzleti kijárásokra használta fel. Az állami kölcsönök kijárása olyan skandalummá fejlődött, hogy Mr. Boyle egészsége “megrongálódott” és arra való tekintettel beadta lemondását. Utódjául az elnök Frank E. McKinney neves ügyvédet és bankárt nevezte ki, aki a különleges alkalomnak megfelelőleg nagyhangú kijelentéseket tett, hogy a demokrata pártot és igy a kormányt is meg fogja tisztítani az erkölcstelen elemektől, a haszonlesőktől, akik csak azt nézik, hogyan tömhetik a zsebeiket. De jaj, azok a huncut újságírók, akiknek jó részé a demokratákkal versenyző republikánus párthoz tartozik, kinyomozták, hogy a lüiomfehér erkölcsű McKinney bankár üzletei sem egészen . . ., hogyis mondjuk csak: makulátlan tiszták. Kiderült példáid, hogy ez a McKinney nemrégiben a demokrata párt egy másik vezérével együttesen egy, az az egy ezer dolláros befektetéssel 8 hónap alatt egyenként 75,000 dollárt kerestek. Hát bizony ez elég szép kereset ily rövid idő alatt! Mr. McKinney természetesen felháborodva tiltakozik minden gyanúsítás ellen. “Hiszen ez csak a csirkéknek dobott hulladék, keresek én többet is a tőzsdei spekulációkkal”, — mondotta. Itt sem történt egyéb, mint az, hogy két barátjával együtt megalakították a “Phüadelphia Empire Tractor Co.” céget, amelybe ezerezer dollárt fektettek be, de amelynek részvényeit aztán 8 hónap múltán eladták, egyenként 75, az az hetvenöt ezer dollárért. Ebben nincs semmi törvényszegés. Arról persze McKinney és társai már nem tehetnek, hogy nem sokkal aztán az Empire Tractor Company megbukott. Ezt a céget állítólag azon gondolattal alapították, hogy a kormánytól összevásárolnak bizonyos fajtájú háborús fölösleg árut, amikből traktorokat lehet összeálütani. A részvényeknek azért szökött ily magasra az ára, mert a nagybefolyásu politikusok kijárták, hogy a még csak papíron létező cég rendelést kapott az ugyancsak amerikai politikusok által kontrolált “United Nations RcUef and Rehabilitation” adminsztrációtól. McKinney meg a többi politikusok az ilyen üzleti vállalatokban nem látnak semmi erkölcstelenséget. Hiszen a tőzsde az ország egyik legfontosabb üzlete, — mondják. Miért volna tehát erkölcstelenség a tőzsde spekuláció? Hetvenötezer dollár nagy vagyont jelent még a dollár mai alacsony vásárló képessége mellett is. Húsz jólkereső munkás- ember keres annyit, — ha ugyan keres, egy egész év alatt. Húsz munkáscsalád élhet belőle meglehetős kényelemben egy éven át. De az a húsz munkásember az általuk és családjuk részére felhasznált élelemért, ruháért, akásért és szórakozásért, — amit a keresetükkel vehetnek, — viszonzásul azt a munkatermelvényt adja, amit munkahelyeiken előállítanak. De milyen ellenszolgáltatást adtak Mr. McKinney és társai azon javakért, amiket a tőzsdei spekulációval nyert 75,000 dollárért vettek? Semmilyet, mondhatjuk egész határozottsággal. A tőzsde spekulációk, mint minden gemblirozás, társadalmi szempontból nézve nemcsak hasznot nem hajtó, hanem egyenest káros emberi aktivitás, amit minden rendezett társadalomból ki kellene küszöbölni. Az amerikai jelenlegi \ iszonyok között azonban a tőzsde spekulánsok, ha nyernek és nagy vagyont harácsolnak össze, akkor igen nagy emberek lesznek, nagy tekintélyben részesítik őket és nyitva áll számukra az ut a legmagasabb politikai tisztségekhez is. Ezért van az, hogy Mr. McKinney felháborodva tiltakozik a republikánus újságírók azon követelésére, hogy most már ő is mondjon le az állásáról, mint előde, akinek az egészsége megrongálódott a hasonló skandalum kirobbanása idején. De az is igaz, hogy viszont a demokrata újságírók hasonló dolgokat sütnek ki a republikánus politikusokra is. így ha a politilnisok cselekedeteit ilyen erkölcsi szempont Imi mérlegelnénk, akkor nem találnánk elegendő jelöltet a politikai tisztségek betöltésére. Ki fizeti a számlát? Az Egyesült Nemzetek párisi tanácskozásának egy igen érdekes epizódjáról adnak hirt a tudósítások. Ezen hir szerint az Egyesült Államok egyik delegátusa, John M. Vorys képviselő, aki az Egyesült Államok érdekeit szolgálta a költségvetési bizottságban, panaszkodott, hogy Amerika túlságos nagy részét fizeti az Egyesült Nemzetek kiadásainak. Az eddigi költségvetés szerint ugyanis az Egyesült Nemzetek összes kiadásainak 36.9 százalékát fizette Uncle Sam, holott van egy határozat, amely szerint egyetlen nemzetnek sem kellene többet fizetni a költségek egy-harmadánál, vagyis 33 százaléknál. Vorys képviselő tehát követelte, hogy úgy állítsák össze az uj költségvetést, hogy Amerikára csak egy-harmada essen, a többit pedig fizesse az Egyesült Nemzetekhez tartozó többi 59 ország. Annak illusztrálására, hogy a számla fizetés nem valami kellemes dolog, Vorys öt külömböző nyelven is felolvasta ezt a rövid, de sokat jelentő mondatot: “Ki fizeti a számlát?” Az igaz, — hagyta helyben az orosz delegátus, — hogy semmiféle nyelven sem hangzik kellemesen az a kérdés, hogy ki fizeti a számlát? De viszont az is igaz, hogy aki a számlát fizeti, annak dolgoznak és az rendelkezik, hogy mit és miként dolgozzanak a fizetésért. Miután eddig az Egyesült Államok rendelkezése döntő volt a United Nations működésében, még az eddig 36.9 százaléknál is többet kellene, hogy fizessen a kiadásokból. Másszóval az orosz delegátus azt mondotta, hogy az Egyesült Nemzetek szervezete elsősorban is csak az amerikai érdekeket szolgálja, az amerikai parancsokat hajtja végre, miért húzódozik tehát attól, hogy a kiállások legnagyobb részét is viselje? Mert nagyon régismert tény, hogy aki a számlát fizeti, az rendeli el, hogy mit szolgáljanak fel — még az Egyesült Nemzetek nagy konyháján is. AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET ELVIN YILATKOZATA A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbenl összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik elsöpört ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra keU szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szer kezeiét építjük a régi társadalom keretein belül.
