Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-11-10 / 1705. szám
1951. november 10. BÉRMUNKÁS 3 oldal ÉRDEKES TÖRTÉNET A KOMMUNISTÁK DOLLÁR ÉRTÉKE 1951-BEN írja: GOLD LAJOS A “Hot Springs New Era” cimü lap szept 25-iki kiadásában egyik rovatirója “Inside Washington” (Belső Washington) cim alatt, egy igen szembeötlő cikket közöl. Ennek magyar farditását itt adjuk lapunk olvasóinak. . / Az iró cikkének ezt az alcímet adja “Commies worth dollars” (dollárokat érő kommunisták) és belekezd annak alátámasztásába a következőkkel. Bizonyos szenátorok visszaérkeztek nyári európai kőrútjukról, elbeszélik, hogy Stanton Griffis, aki mint Amerika spanyol követe, tapasztalataink ismertetése egyike ez: Francisco Franco kormánya léte óta, a spanvol pénztár is kong az ürességtől. Egy csoport közgazdász mindent próbált abban, hogy a spanyol kincstárba egy kis életet oltson, eddig ez nem sikerült. De, hallottak az amerikai Marshall tervről és Mr. Marshallról is, aki akkor a védelmi miniszteri székben ült és éppen Spanyolországban is időzött. Elhatározták, hogy a Mr. Marshallt megközelítik és megrázzák pár száz millióért. Mr. Marshall kihallgatást adott másnap reggel 10 órára, a spanyol közgazdászok fényes öltözékben megjelentek és Marshall kérdezte, hogy mi járatban vannak. Mikor tudatták vele küldetésük célját, hogy milyen nagy szüksége van Spanyolországnak a Marshall dollárokra, Marshall egy kérdést intézett hozzájuk: “Mondják meg nekem, hogy hány kommunistájuk van maguknak?” Ez a kérdés váratlanul meglepve érte a spanyol közgazdász küldötteket. Hiszen Marshallnak tudnia kellene, hogy mennyire elbántak ők a kommunistákkal és igy nem lehet alapja e kérdésnek. Azonban gondolván, hogy a jól végzett munka érmeit keresi e kérdéssel és talán jutalomként az elvárt összeget önmagától is meg fogja duplázni. abban, hogy mindenki számára | meg van az alkalom, hogy meg-1 élhetését biztosítsa. Ezek még úgy képzelődnek, hogy Amerikában nincsen szükség osztályharcra, vagy ha van is, hát csinálják azok, akiknek szükségük van arra. Erre a meghuny ászkodásra nevelik az amerikai szakszervezetek a szakképzett munkások óriási részét, erre a szomorú gondolkodásra tanítja a napi sajtó, a rádió és a televízió. De egyszer ezekre a félrevezetett, közömbös szakszervezeti ipari munkásokra is rá fog járni a rúd. Nem is olyan messze van ez az idő. Itt is, az Egyesült Államokban, rohamosan építik az újabbnál, újabb ipartelepeket, amelyekben egykét éven belül egyenlően fogják szórni az árucikkeket és a háborús romboló, gyilkoló szerszámokat. A technika fejlődése nap-nap után, mindig gyorsabb tempóban szórja a termelt ja-j vakat, amig egy összeroppanás áll be, amelyhez az 1929-iki csak Úgy vélték tehát, hogy nagy mellveregetéssel és nagyobb büszkeséggel mondhatják, hogy “nekünk egy kommunistánk sincsen” ! — Dehát akkor minek kell pénz maguknak, ha egy kommunistájuk sincsen? Gratulálhatok maguknak é$ további jó szerencsét kívánok önöknek. Azonban Marshall pénzt csak olyan országok élvezhetnek, ahol kommunisták vannak, maguknál nincsen kommunista veszély és ezért nem kaphatnak az e célra szánt billiókból sem. Uraim! Good by. E kérdésben ilyen kudarcra igazán nem számítottak a küldöttek és rögtön jelentették Franconak, hogy milyen óriási előnye van azon országoknak, ahol nem irtották ki a kommunistákat és ő e cselekedetével milyen nagy kárt okozott Spanyolországnak. Erre Franco utasítást adott, hogy próbáljanak valamelyik országtól kölcsön kérni pár százezer kommunistát és igy e kívánalomnak eleget lehet tenni. Meg is kérték az olaszokat, de azok azt mondták, hogy az ő kommunistáik többet érnek az olaszoknak ha Olaszországban tartják azokat és nincs oly feleslegük, amit másnak adhatnának anélkül, hogy ne veszélyeztessék ebbeni nyereségüket. így aztán a franciákat kérték, de azok is lemondták, sőt panaszkodtak, hogy az ő kommunista készletük is némi fogyatkozást mutat és elég gondot okoz nekik az, hogy honnan szerezhetnék a pótlékot. Miután végigjárták a többi országokat, Angliát, Yugoszlá- viát, már úgy nézett ki Fránco- nak, hogy neki befellegzett, ha országa nem kap Marshall dollárokat és még számonkérik tőle azt a sok-sok kommunistát, amivel az országot igy megsze- gényitette. Amint a bátorsága egyre fogyott, annál jobban kutatottI kismiska volt, ahol nem csak I napszámosok, szakképzett ipari munkások, hanem egyetemi professzorok, ügyvédek, orvosok, sőt még a feketelelkü csu- hások köréből is lesznek bőven, akik a szemetes ládákban kotorásznak, valami kis ennivaló után. Gerinctelenek voltak ezek az emberek akkor is, gerinctelenek ezek ma is. Leszegődtek és leszegődnek az uralkodó osztály csatlósaivá, amint az egyeseknek egy morzsával többet juttat. A bérrabszolgák mülióinak hogy az újabb és nagyon rohamosan közeledő pangásnak elejét vegye, meg kell, hogy értse azt, hogy “A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet bégé mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek millió között s az élet összes javait ama keve- ! sek bírják, akikből a munkál- 1 tató osztály áll.” Köhler. keresett, még csak Dél-Ameri- j kában is könyörgött, hogy segítsék ki őtet e nagy csávából, amibe előrelátó képtelenesége és butasága belesodorta őt. Nix, volt a válasz mindenütt. Végső elkeseredettségében csakis az oroszok maradtak, akiktől ha nem is remélték, de megreszki- rozták és kértek kommunistákat és csodák-csodája azok nem mondtak le nekik. Csak egy feltételt kötöttek ki maguknak az oroszok és pedig azt, hogy mivel pár százezerét nem bizhatnak Francora, előbb bízzák Francot az oroszokra és ; akkor az oroszok ellátják a spanyol ügyet annyi kommunistával, hogy ők legyenek a lista leges legtetején a Marshall dollárokra jogosult nemzetek között. így tehát, a világ nem tudja mennyi hálával marad adósa az oroszoknak azért, mert általuk sok ország jutott olyan óriási kincsekhez és pénzekhez, amit az oroszok léte nélkül sohasem élvezhettek volna és aztán azért is, mert Amerika maga sem részesülhetne ilyen pazar pénzköltési ciklusba, ami busás pro- fitharácsolást jelent a pénzimádóknak. Sikeres harc a békéért (Vi.) Amig Amerikát kivéve az egész világon a népek milliói harcolnak a békéért, itt Amerikában a gyár ablakain szokták kidobálni azokat, akik a béke érdekében akartak aláírásokat gyűjteni, valamint bilincsekbe verték és börtönbe dobták a béke akció vezetőit. Az amerikai hadsereg által megszállt területeken ugyanezt cselekedték. Most ennek hatása alatt, több amerikai politikus, bankár, uj- ságtulajdonos feleszmélt, meglátta, hogy milyen sokat ártot- tok önön maguknak az ilyen békehivek üldöztetésével, amivel maguk ellen ingerelték a világ békeszerető népeit. Ezen jobb belátásu ujságtu- lajdonosok, szerkesztők között van John Cowles is, aki a Paul Hoffman, a Marshall tervezet diktátorának a legközelebbi barátja és most a Ford alapítványban is együtt dolgoznak és annak a költségén utazgatta be az egész világot a nyáron. Most visszatérve a detroiti gazdagok által alakított “Közgazdasági Klub”-ban tartott beszámolót melyen nagyon sok, az amerikai uraknak keserű pirulákat osztogatott ki. De leginkább megismertette, hogy az amerikai háborús uszítások és készülődéseken keresztül elvesztették az egész világon a népek barátságát, jóindulatát. Ezzel szemben behajtották őket az oroszokat támogató, azok által kezdeményezett “Béke hadjáratba”. Mr. Cowles nagyon sok amerikai intézmény elnöke, tanácstagja, a Look folyóirat tulajdonosa, több más napilapnak elnöke, bátran ki mert jönni a béke hadjárat érdekében, őt nem is dobták börtönbe, de talán csak azért, mert ilyen sok nagy lapnak az elnöke, tulajdonosa és a Ford intézménynek is tanácstagja. Persze Cowles szerint, nem szabad csatlakozni az oroszok által vezetett békemozgalomhoz, hanem újat, teljesen amerikait kell kezdeményezni, melyben az ilyen Hoffmanok, Cowlesek, Fordok, DuPontok lesznek a vezetők. Hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítottak Mr. Cowles beszédének, éppen itten, ahol a háborús ipar, propaganda központja van a következő idézetekben, érthetővé lettek. MR. COWLES JELENTÉSE “Hanyagságunk által megengedtük, hogy az oroszok lefoglalják maguknak a békemozgalmat, mintha az csak az ő tulajdonuk lenne. “Az Egyesült Államok megcsinálta azt a nagy tévedést, hogy feltételezte, hogy a legtöbb nép az egész világon elfogadja azon állítást, hogy Amerika szándékai békések, hogy csak is az oroszok akarják a világot háborúba taszítani. “Az Egyesült Államok sok hibát követett el a propaganda háborúban. “1. Demokráciáról, szabad választásokról, polgári jogokról beszéltek olyan népeknek, akik azt sem tudták miről beszélnek, még a szavaknak sem volt semmi értelme. “2. Beszéltek a magántőkések, a szabadvállalkozás dicsőségéről, elfeledték, hogy a kapitalizmus a világ más részein gyökeresen más formákban működik és ez azt jelenti, hogy a nagy tömegeket kizsákmányolják a néhány gazdagok.” A VIHAR JELZŐKRŐL “Az idő rövid” — mondotta Cowles, melyet a következő tényezőkkel bizonyít: “1. Korea —= Vagy megegyezünk, vagy eldobjuk a saját magunkra kényszeritett korlátozást. A háború kiterjesztése, isten tudja hová vezet? “2. India — Éppen olyan szörnyű hibát követünk el, mint Kínában, ha nem támogatjuk Nehru kormányát, ez nagyon fontos mentsvára a demokráciának Ázsiában. “3. Észak-Afrika készen van a robbanásra.” így beszélt Mr. Cowles a nagy amerikai vezér, újságíró, politikus és azt akarja, hogy a következő UN gyűlésen Amerika legyen a békemozgalom, a lefegyverzési akció indítványozója, vezére. Amen. ELLENZI A LINCSELÉST KNOXVILLE, TENN. — Az elnöki tisztségre vágyó szenátor Robert A. Taft a déli államokat járja korteskedő útjában, hogy megnyerje magának a déli reakciós, néger-ellenes demokratákat. Ezért, amikor megkérdezték, hogy hive-e a faji diszkriminációt tiltó “Fair Employment Practice Act” nevű törvényjavaslatnak, őszintén megmondotta, hogy ellenzi a' négereknek is egyenlőséget biztosító törvényt. Hogy a néger szavazatokat is megnyerje, gyorsan hozzátette: “De a lincselést azért én is ellenzem”. — Ez elég szép dolog tőle, ugye?!
