Bérmunkás, 1951. július-december (38. évfolyam, 1688-1712. szám)
1951-10-20 / 1702. szám
\ oldal BÉRMUNKÁS 1951. október 20. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre -------.------—$2.00 One Year ____________$2.00 Félévre ..*—..................... 1.00 Six Months ___________ 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Single Copy ___________ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders _____ 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába ^gész évre ................ $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki - közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon .k a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A fegyverkezés eredménye • ------------------A háborús uszítok által irányított amerikai sajtó rendkívül nagy dologgá igyekezett felfújni Stalin azon kijelentését, hogy a Szovjet Union területén valóban felrobbantottak egy atombombát, sőt azt is mondotta, hogy a külömböző kaliberű atombombák kipróbálását folytatni fogják. Régóta ismert, hogy a Szovjet Union már ismeri az atombomba gyártásának titkát. Az utolsó atombomba-próbáról már Stalnit megelőtőleg Truman is említést tett. Semmi igazán elfogadható jogos ok sem volt tehát arra, hogy ezt az atompróbát újabb háborús uszításra használják ki. Annál kevésbé volt erre okuk, mert Stalin abban a nevezetes intervjuban, amit a Pravda újság szerkesztőjének adott, egyben azt is kijelentette, hogy a szovjet atombombái nem irányulnak egyetlen ország ellen sem és semmi oka sincs az angol-amerikai blocknak arra, hogy orosz támadástól tartson. Az intervjunak ezt a részét azonban az amerikai sajtó lekicsinyelte, vagy teljesen elhallgatta. Az összehasonlítás kedvéért érdemes megjegyezni, hogy valahányszor az amerikai elnök, vagy más amerikai politikus tesz olyan nyilatkozatot, hogy az Egyesült Államok csak önvédelmi célra gyártja az atombombát, azt EL KELL HINNÜNK, de ha a Szovjet Unionból hallunk ilyen kijelentést, akkor azt lekicsinyelik, Rigunyolják^ vagy egyszerűen hazugságnak nevezik. Ez a sors érte most a Stalin kijelentését is és ezért az orosz atombomba próbát ijesztő fegyvernek használják az egyre nagyobb és nagyobb háborús költségvetések kierőszakolására. Amig eddig a kongresszusban egyes képviselők és szenátorok panaszkodtak az egyre emelkedő nagy költségvetés miatt, ma már egyetlen honatya sem akar szűkmarkú lenni a hadikiadásokban, csupán a népjóléti intézkedések költségeit igyekszenek levágni. A hadi költségek határtalan emelkedését leginkább az okozza, hogy szinte napról-napra újabb meg újabb fegyvereket találnak fel. És ezen “fantasztikus” fegyverek, — mint Truman elnök nevezte azokat, — nem olcsó dolgok. Mint Gordon Dean, az Atomic Energy Commission elnöke jelezte, ily fantasztikus fegyverek az atombomba-fejjel biró ágyulövegek, maga a hidrogénbomba, az atomerővel hajtott szubmarinok és repülőgépek, a B-61-es jelzésű irányított lövegek, stb. Mindezek nem csak uj dolgok, hanem, még a gyártásaikra is egészen újfajta gyárakat kell építeni. — SzóYal erre kell a sok pénz. De van egy másik fontos dolog is, amit a fegyverkezéssel kapcsolatban figyelembe kell venni. És ez az, hogy ezen fegyverek, — ha mégegyszer olyan fantasztikusak is, — csak bizonyos ideig jelentenek olyan nagy fölényt a potenciális ellenség felett. Alig múlik el 2-3 év, már lejárt nekik, idejét múlta, lomtárba kerülő ócskaságokká lesznek. Már magáról az első atombombákról is úgy beszélnek, mint amelyek nem elég hatásosak arra, hogy érdemes lenne a harctérre szállítani azokat. így tehát bármilyen rengeteg összegeket szavaz is meg a kongresszus a jelenlegi fantasztikus fegyverekre, feltéve, hogy nem tör ki a harmadik világháború, — két-három év múltán ezeket mind a lomtárba dobálják és újabb billiókat követelnek a szuperfantasztikus fegyverek előállítására. Joggal kérdezhetjük tehát, hová fog vezetni ez az őrületes fegyverkezés még abban az esetben is, ha valahogyan el is lehet odázni magát az igazi nagy háborút. Ma már állandóan három vüágháboruról beszélünk; az első és másodikról, amelyek már elvégezték pusztításaikat és a harmadikról, amely felé haladunk. A jelenlegi kisebb háborúkat a “két-és-feles” néven említik. Kérdésünk tehát az, hogy abban az esetben, ha ez a “két-és-feles” háborús állapot hosszú ideig tart, milyen hatással lesz az amerikai életmódra? Megmaradhat-e a jelenlegi gazdasági rendszer a mai formájában? És ha változik, milyen politikai változást von maga után? Jelenleg az amerikai nép munkája gyümölcsének körülbelül egyharmadát adják hadi célokra, vagyis ennyit vonnak el életszínvonalának emelésétől. Ha a fegyverkezés irama igy tart tovább, akkor a termelő munkának a pusztításra szánt hányada is állandóan emelkedni fog. De meddig emelkedhet? Mi lesz, ha eléri a termelés felét? Vagy ha annál is többet kell olyan ipari termékekbe ölni, amelynek társadalmi szempontból nézve nemhogy haszna lenne, de egyenest káros. A jövőbe senki sem lát és igy ezért ezen feltett igen fontos kérdésre sem lehet határozott feleletet adni. De a múlt történelmét tanulmányozva láthatjuk, hogy az emberek gazdasági és politikai rendszerét mindig annak a kornak szerszámai szabták meg. De a szerszámok fejlesztésénél mindig a pusztítás, a gyilkolás eszközei, — szóval a fegyverek vitték a vezető szerepet. És valahányszor a fegyverkezés alapvető változáson ment át, azt nyomon követte az uj gazdasági rendszer, ami viszont létrehozta az uj politikai alakulatot. A rabszolga rendszert a nyíl és a lándzsa fegyverek tartották fenn. Amikor feltalálták a páncélzatot, amely hatástalanná tette ezen kezdetleges fegyvereket, kifejlődött a feudális gazdasági rendszer. A páncélzatot viszont a lőfegyverek tették értéktelenné és akkor az ágyuk nyomán eljutottunk a tőkés termelő rendszerhez. A lőfegyvereket szemünk előtt szorítják ki az atom- és egyéb “fantasztijíus” fegyverek. Követve a történelmi analógiát, kereshetjük az uj termelési rendszert. És nem is nagyon kell keresni, hiszen a világ egyharmadán már életbeléptették, a neve: kollektív tervgazdaság. > De mint minden uj rendszer, ez is csak a régi rendszerrel folytatott elkeseredett harc árán érvényesülhet. És igy sem egyszerre az egész földtekén, hanem csak harcolva lépésről-lépésre. A régi rendszer élén az Egyesült Államok áll, azért költenek itt olyan rengeteget a fegyverkezésre. De ugyanakkor vezetőszerepet visz a szerszámok s a fegyverek oly átalakításában is, amely megköveteli gazdasági rendszerének megváltoztatását. Másszóvál, amig Amerika legerősebben védi a tőkés termelő rendszert, addig oly rohamosan fejleszti a termelőeszközöket, hogy azok használata teszi lehetetlenné magát azt a rendszert, amit annyira véd. Noha ez ellentét gyanánt hangzik, de azért mindenki elismeri, hogy ha Amerika a fegyverkezést ma beszüntetné, gyárainak nagy részét le kellene zárnia, mert a mai modem termelő eszközökkel hamar Id tudja elégíteni a néptömegek vásárló képességét. Hiszen láttuk, hogy a második vüágháboru befejezte után 3 évre már milyen nagy volt a munkanélküliek száma. Ismerve ezt a történelmi tényt jogosan mondhatjuk, hogy ha a két-és-feles háború sokáig tart, akkor az egyre súlyosabb adózás miatt a tőkés termelő rendszer csak a legerőszakosabb formájában maradhat fenn; abban a formában, amit a történelem már a FASIZMUS név alatt említ. SzóvaT a múlt ismerete alapján azt látjuk, hogy ez a határtalan, őrületes fegyverkezés, — ha el is lehet kerülni a harmadik vüágháborut, ami most mái nagyon kétséges, — akkor is meg fogja semmisíteni Amerika jelenlegi gazdasági és politikai rendszerét, felcseréli azt az amerikai védjegyű fasizmussal, mert csak üy erőszakkos módon lehet fentartani valamely gazdasági rendszert akkor, midőn a termelő szerszámok túlnőtték annak határait. Akit mindenki gyűlöl Az egyik amerikai hírszolgáltató vállalat (UP) jelentése szerint Tito marsai, Jugoszlávia miniszterelnöke, igen keservesen panaszkodó beszédet mondott a napokban körülbelül 50,000 hallgatójához a Belgrádtól 125 mérföldnyire eső “Rankovicezo” városban. Tito panasza ezúttal a Nyugat felé irányult, ugylátszik, kezdi észrevenni, hogy a nyugati tőkés országok csak eszközt látnak benne a kollektív termelő országok egységének megbontására. Az amerikai tudósító szerint Tito ilyesmiket mondott: A nyugati sajtó és rádió urai állandóan támadják a mi társadalmi rendszerünket, csak akkor dicsérnek, amikor Oroszországgal veszekszünk, vagy amikor az oroszoknak kemény válaszokat adunk Tévedés lenne tehát azt hinni, hog£ az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és a nyugati block többi államai segíteni akarnak bennünket; valójában ők is csak ellenségei a mi országunknak. Elég sokáig tartott amig Tito ezt észrevette. Most aztán már játszhatja a “senki sem szeret engem” szerepét. Akkor kellett volna erre gondolnia, amikor a széthúzás útjára lépett. Most már nincs visszatérés, aki egyszer renegát lett, akiket elárult, megvetés azoktól, akikhez csatlakozott. A történelem igen sok Uyen renegáttal rendelkezik. Ne a külvilágot, hanem csak önmagot okolja Tito azért, hogy a minden oldalról gyűlölt és megvetettek száma most eggyel újból szaporodott. SZAPORODNAK ANGLIA BAJAI CAIRO — Az egyiptomi kormány bejelentette, hogy azt a szerződést, amelyet Angliával kötöttek meg 1936-ban, megszüntetik. Ez a szerződés eredetileg 20 évre szólt, tehát még csak 1956-ban járna le, de az egyiptomi kormány már most befejezettnek tartja. Ezen szerződés egyik pontja szabályozza,Anglia és Egyiptom viszonyát a" Suez csatornára vonatkozólag, amit eddig együttesen kezeltek. Egyiptom most követeli, hogy az angolok hívják haza a Suez területéről az angol légi és tengeri haderőt. A szerződés másik pontja szerint a Sudan terület felett Anglia és Egyiptom együttesen uralkodnak. Az egyiptomiak itt is maguknak követelik az uralmat és Farouk király címét kiegészítették “Egyiptom és Sudan királya” címre. Anglia természetesen nem ismeri el ezen egyoldalú intézkedést, habár valószínű, hogy ezzel a kérdéssel valójában csak a választások után fog foglalkozni.
