Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-02-17 / 1668. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. február 17. BÉRMUNKÁS (\VAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ..................:......$2.00 Félévre ................................ 1.00 Six Months ......................... 1.00 Egyes szám ára ............. 5c Single Copy ........................ 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................... 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosat a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE °<@»>42 A gyarmati korszak vége A kis incidens gyanánt kezdődő, de egyre nagyobb mértéket öltő koreai háború történelmi jelentősége napról-napra élesebben domborodik ki. Ma már könnyen felismerhető, hogy ez a háború alapjában véve az “Ázsia az ázsiaiaké” jelszónak akar érvényt szerezni ellentétben azon módosított Monroe doktrínával, amely a hatalmi őrülettől elfogott egyes amerikaiak szerint igy szól: “Amerika, Európa meg Ázsia is az Amerikaiaké”. Mert valójában ezt jelenti az, hogy az Egyesült Államok védelmi vonalát a Rhina meg a Yalu folyók képezik. Nem annyira a koreai harctéri, mint inkább az azzal kapcsolatos politikai események mutatják, hogy az ázsiai nép elérkezettnek látja az időt a gyarmati korszak végleges felszámolására. Ez a korszak körülbelül négyszáz évvel ezelőtt kezdődött, egy ideig lassú fejlődést mutatott, de a tőkés termelő rendszer, amelynek elengedhetetlen tényezője lett, meggyorsította s a 19 században már az egész világra kiterjesztette annyira, hogy úgyszólván talp- alattnyi “gazdátlan föld” sem maradt. “Gazdátlan földnek” tekintették a gazdaságilag elmaradt területeket, amelyeket az iparilag fejlettebb államok gyarmatokká tettek. A tőkés államok életére olyan nagy fontosságúak voltak ezen gyarmatok, hogy azok bírása felett két évszázadon át marakodtak, mely civódás az első világháborúban érte el csúcspontját. Az első világháború után a győztes hatalmak felosztották maguk között a gyarmatokat, de miután a tőkés termelő rendszer az ipari pangások és háborúk változata, eljutottunk a második világháborúhoz is, amelynek végén egyes kisebb gyarmatok ugyan cseréltek gazdát, de annál sokkal nagyobb történelmi jelentőséget nyertek a nagy angol gyarmatok felszabadulásai. India felszabadulása rendkívül nagy lökést adott azon törekvéseknek, amelyek célja, hogy Ázsiában véget vessenek a gyarmati uralomnak. India függetlenitése mellett természetesen nagy hatással volt Ázsia népére a kínai politikai változás is, mert a 400 millió lakosú Kína dacára annak, hogy időközönként látszólagos politikai függetlenséggel birt, valójában gazdaságilag éppen olyan gyarmati állapotban élt, mint India, Malay vagy Indonézia. Egészen természetes, hogy Ázsia népeire igen nagy befolyást gyakorolnak azon események, amik ezen két igen népes országgal történnek. Végre is ne feledjük, hogy Kína és India lakóinak száma meghaladja a 700 milliót. Nem csoda tehát, hogy Hátsó-Indiá- ban a francia, Indonéziában pedig a holland uralomnak akarnak végetvetni. Noha lehet afelett vitatkozni, hogy vájjon ez az ázsiai tömeg kommunista-e vagy sem, de annyi bizonyos, hogy a gyarmati életet megelégelték s szabadulni akarnak tőle. A gyarmati állapotból való szabadulás természetesen a gyarmati kormányok megdöntését jelenti. A gyarmati kormányokat angol mintára rendezték be, ami abból áll, hogy a leigázott népek uralkodó osztályával szövetkeztek az idegen kizsákmányolok. A gyarmati állapotból való felszabadulás tehát nemcsak az idegen hatalom kiverését jelenti, hanem egyben a saját uralkodó osztályuknak a megsemmisítését is. Ezért a gyarmati felszabadulás egyben polgárháborút és osztályharcot is jelent. így volt ez Amerikában is 1776-ban, amikor sok amerikai harcolt a függetlenség ellen. És mégis, ugyanez az Amerika most mindenütt segíti a gyarmatosítást fentartó kormányokat. Ezért vesztette el Amerika oly gyorsan az ázsiai népek barátságát. Bármint végződik is majd a koreai háború, annyi bizonyos, hogy Ázsia legfontosabb országa, Kína újjászületett s mint minden ilyen újjászületett ország, tele van energiával. Akár tetszik Amerikának, akár nem, ez az újjászületett Kina a világ egyik nagyhatalma lett, amellyel számolni kell. Számolni kellene még akkor is, ha csak egyedül állna, mert akkor is mellette volna az ázsiai népek szimpátiája. Most azonban a Szovjet Union szövetségében döntő szerephez jut a világ jövőjének kialakításában. Amerikai szakszervezetek Az American Federation of Labor (AFL) végrehajtó bizottsága Miami, Fia. városban tartott gyűlésén 10 pontból álló programot hozott az amerikai demokrácia megerősítésére. Miután az AFL a legnagyobb amerikai munkásszervezet, azt lehetne hinni, hogy az amerikai demokráciát az amerikai munkások életszínvonalának az emelésével, a politikai és gazdasági jogaik fejlesztésével akarják biztosítani és előbbre vinni s igy a Mamiban hozott 10 pontú program ezt a célt szolgálja. Bármennyire jogos is ez a feltevés, ki kell ábrándítanunk azokat, akik ilyesmit várnak az AFL jelenlegi vezetőitől. A 10 pontú program nem a munkásosztály életszínvonalával foglalkozik, hanem a “teljes mobilizációt” igyekszik szolgálni. Munkaviszonyok, munkabérek, munkásvédelmi törvények helyett ilyen “követeléseket” találunk a 10 pontú programban: Követelik az Észak-atlanti Szövetség államainak felfegyverzését, Japánnal és a németekkel való békekötést a Szovjet mellőzésével, Kina megrendszabályozását és kijelentését annak, hogy az Egyesült Nemzetekben nem adnak neki helyet; német és japán hadseregek alakítását, a formosai (Chiang Kai-shek) kormány segítését, lázadások szitását a “vasfüggöny” mögötti országokban, stb. Amint látjuk az AFL vezetői egészen megfeledkeztek a munkásosztályról, de azért semmi más eredetiséggel sem vádolhatjuk őket, mert ennek a programnak összes pontjait ismerjük már hetek, sőt hónapok óta. Hiszen ezt hangoztatják az összes háborús uszítok, akiket minden kétséget kizárólag a háborús profithará- csolók, a nagy korporációk irányítanak. Ez a program a National Association of Manufacturers (NAM) munkáltató szövetség programja. A gyárosok, a kereskedők és a szolgálatukban álló sajtó hirdeti ezt már 1945 óta. Éppen azért úgy tartottuk, hogy ez a háborús uszítás csak a munkáltató osztály érdekét szolgálja. Nem tudjuk elhinni, hogy az AFL vezetői ezt nem látnák éppen olyan tisztán, mint mi, vagy mint akármelyik közönséges munkás, akit a kereskedelmi sajtó még ném vakított el. Az AFL szervezetéhez tel jesen hasonló programot hangoztat a CIO is. Mindkét nagy szakszervezet teljesen azonosítja magát a munkáltató osztállyal; mindkét szervezet megfeledkezett arról, hogy hivatásuk éppen a munkáltató osztály elleni harc, hiszen ezért alakították meg s tartják fen ezen szervezeteket a munkások. Az AFL és a CIO vezetői most gyakorlatilag bizonyítják, hogy nem hisznek a munkásosztály kizsákmányolásában. A munkásosztály létezését nem tagadhatják, hiszen őket eltartó szervezeteket alkotnak, de úgy tartják, hogy ennek az osztálynak a hivatása híven szolgálni a munkáltatókat a szerződések szerint. Ezen szerződések létrehozása szolgáltatja a vezetők hatalmát, jövedelmét. Ennek a védelmére törekszenek tehát minden tehetségükkel s lelkesen csatlakoznak azon háborús uszitókhoz, akik a profitrendszer védelmében az egész világot le szeretnék gázolni. Az amerikai szakszervezetek vezetői jelenleg versenyeznek az amerikai munkáltatókkal a profitrendszer védelmében tekintet nélkül arra, hogy milyen következményeket hoz az általuk képviselt munkásokra. Szerény készülődés Julius Ceazar római császár ama hires mondását, hogy “Jöttem, láttam, győztem!” talán soha senki nagyobb joggal nem utánozhatta, mint az egy hetes uerópai körútjáról hazatért Dwight D. Eisenhower amerikai generális. Mert ha a lapoknak hinni lehet, akkor az ötcsillagos amerikai generálisnak ez az egy heti látogatása egészen uj vért öntött a már sorsának magát megadó, csüggedő Európa ereibe. Mert Európa felett vészes felhők járnak — mondják, — a kommunizmus zivatarfelhői és Európa szegény tehetetlen népe már reménytveszitve, elfásult szívvel várta a kikerülhetetlen végzetét. De ime, egyszerre csak akár csak a hollywoodi filmdrámákban, az utolsó pillanatban, beállított a mentőangyal és a kétség- beesett szivek egyszerre felvidultak, a gyáva meghunyászkodást oroszlánbátorság váltotta fel! a vészfelhők eloszlottak s Eisenhower hazatérve büszkén jelenthette: “Jöttem, láttam, győztem!” Nem tudjuk, hogy a generális maga irja-e a beszédeit, avagy amint az ilyen magasállásu, nagyon elfoglalt embereknél szokásban van, valami iródiákot tartanak erre a célra, de annyi bizonyos, hogy az Eisenhower győzelmi rádióbeszéde tele volt szebbnél szebb frázisokkal. íme mutatóul egy pár: Az Atlanti Szövetség uj olajat öntött Európa reményének mécsesébe, amelynek vüágánál láthatólag emelkedett a morális ereje, — az az erő, ami minden emberi haladást hajt. Mnden oldalról láttam az európai szellem újjászületését, a harciszellem éledését, amely a fizikai erő növekedésével arányosan emelkedni fog . . . M békét akarunk! Nem szabad elveszíteni a békében való hitünket. Minden reményünk az, hogy végeredményben létrehozzuk a türelmen és megértésen alapuló békét. Senki másképpen nem magyarázhatja a mi szerény (modest preparations) készülődésünket. És miből áll ez a “szerény készülődés”? Azt is megmondta a generális ezen szavakkal: “Azért biztonsági falat kell építenünk, amely mögött a szabad intézmények élhetnek .És ezt a falat fel kell tartanunk mindaddig, amíg a kommunista imperializmust az önmagában rejlő pokoli erők össze nem törik”. General Eisenhower tehát azt mondja, hogy a népi köztársaságok állítólagos “vasfüggönye” előtt most a “szabad országok” építsenek egy vas-falat, vagy jobban mondva acél-falat; sokkal erősebbet a kínai Nagyfalnál, vagy a hires Maginot vonalnál. Mert ez a “fal” sok száz jól felszerelt divízió katonából, ka-
