Bérmunkás, 1951. január-június (38. évfolyam, 1662-1687. szám)
1951-01-27 / 1665. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1951. január 27. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ..........................$2.00 One Year ............. $2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ........................ 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy ....................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders .................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki .is közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azon o'- ac a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Mit hozna a győzelem? A koreai harctérről érkező «veszteségek a kijózanitás helyett egyre jobban felbőszítik a háborús uszitókat, akik most már az atomháború azonnali megindítását követelik. A háború elmélyítése felett keltett vitában csak azon vitatkoznak, hogy milyen fegyverekkel s melyik fronton bővítsék a hadszintért. Úgy a kongresz- szusban, mint a sajtóban csupán az ily vitának adnak teret és gondosan ügyelnek arra, hogy a béke törekvéseket elnyomják és a béke híveit megfélemlítsék. A koreai csapatok hazahívását sürgető Taft szenátor és Hoover volt elnök éppen olyan hívei a háborúnak, mint az atombomba dobálást sürgető Dewey kormányzó, csupán valamivel óvatosabbak és a nagy háborút inkább a tengeri és a légierővel akarják megvívni, mig a másik oldal a megszálló szárazföldi hadsereget akarja máris hadbaküldeni, de abban mind megegyeznek, hogy a Szovjet Unionnal való háborút elkerülhetetlennek, sőt kívánatosnak tartják. Az ilyen háborúhoz természetesen szövetségeseket akarnak szerezni. Ezt a célt szolgálja az Északaltanti Szövetség, az Economic Cooperation Administration (ECA), — más néven a Marshall Plan, sőt maga az Egyesült Nemzetek Szervezete is idefejlődött. Európa népei azonban még jól emlékszenek a második világháború okozta pusztításokra és szenvedésekre. És ha már felejtenek is, eszükbehozták a Koreában okozott nagy pusztítások. Az amerikai sajtó nem nagyon részletezi ezt a dolgot. Rendesen csak annyit hallunk, hogy az amerikai repülők ennyi meg ennyi “misz- sziót” végeztek. ^ Egy-egy ilyen “misszió” egy falunak vagy városnak az elpusztítását jelenti. Az amerikai sajtóban látjuk az elpusztított falvakból menekülő asszonyok és gyermekek tömegeit. Be kell ismerni, hogy ezeknek otthonait az amerikai repülők pusztították el. “Ez súlyos dolog”, — mondja a United Press levelezője, — “de tény, hogy a pusztítást csak az amerikaiak csinálják, de ez katonai szükséglet. El kell pusztítani mindent, ami a kínaiaknak hasznára válna”. A B-26 jelzésű bomzázó gép egyik tisztje, Cowan S. Hill kapitány, aki látogatóba tért haza LosAngeles városba, ezeket mondotta: “Amikor egy B-26 elkészül egy várossal, a pilóták jelentik, hogy a város 75 százaléka elpusztult. A leghalálosabb fegyverünk a napalm robbanó folyadékkal töltött 110 gallonos hordó. Amikor ez esik, szét hasad, a folyadék meggyulad és nagy területre szétfröccsen. A napalm olyan rettenetes nagy hőséggel ég, hogy jókora környezetben minden éghető anyag (tehát ember, állat és növény) elpusztul.” Korea már annyira elpusztult, hogy ha a háborút már holnap be is fejeznék, a megmaradt lakosságot jóidéig külföldről kellene élelmezni. Az amerikaiak már számba is vették, hogy a lerombolt városokat felépitik és az éhező lakosságot élelmezik addig, amig valamit termelni tudnak. Ezt már akkor hangoztatták, amikor az amerikai csapatok győzelmesen nyomultak a Yalu folyó felé. Az igazi pusztítás azonban még csak azután kezdődött, mert a modern haditaktika szerint a visszavonuló hadseregnek el kell pusztítani mindent, amit az üldöző ellenség használhatna. Tegyük fel, hogy ha a háborút kimélyitik, valóban világháborúvá teszik és tegyük fel, hogy óriási küzdelem és pusztítások után Amerika legyőzi úgy Kínát mint a Szovjet Uniont, de természetesen 800 millió embert nem lehet kürtani, igy többszáz millió nép marad hajlék nélkül, élelem nélkül éppen úgy, mint maradt 'a második viágháboru után. íme, levertük az olaszokat és a németeket; utána mindjárt Amerikának kellett élelmezni őket. Ugyanez történt Japánban is. Csak nem képzelik el az amerikai háborús uszítok, hogy az újabb világháború után Amerika el tud tartani többszázmillió embert, akiknek megélhetőségét a háborús pusztítás tönkretette? És még abban az esetben is, ha a nagy világégést túlélők kapnak is majd valami kegyelemkenyeret Amerikától, talán hálás köszönettel fognak gondolni arra a nemzetre, amely az országukat úgy elpusztította, hogy kegyelemkenyérre szorulnak? A háborús uszítok Uyesmire nem gondolnak! Veszélyben a szabadságjogok A fegyverkezéssel és a háborúval járó intézkedések igen sok esetben korlátozzák a polgárok normáüs tevékenységét s bizonyos méretű megszorításokhoz vezetnek. Ezeket mindenki megérti s zokszó nélkül tűri, bármilyen nehézségeket is okoznak. Egészen más kategóriába tartoznak azonban az önmagukat “országmentőkké” kinevező türelmetlen, legtöbbször rosszakaratú hivatalnokok vagy magánosok azon túlkapásai, amelyekkel zaklatják azokat, akik a háborús uszításban nem vesznek részt, avagy nyíltan ki merik mondani, hogy erre a háborúra semmi szükség sincs. Napról-napra halljuk, hogy a háborús uszítok az ilyen emberekre rásütik a “kommunista“ bélyeget, aztán rájuk fogják, hogy szabotálnak, lázitanak, vagy valami más, úgynevezett “szub- verziv” cselekedetet végeznek és ezért még tetlegesen is bántalmazzák őket. Miután az ilyen üldözések emelik a háborús szellemet, a háború profitélvezői megfizetnek érte s az ártatlan embereknek meghurcolása ma már kereseti forrássá lett. Annyira elharapódzott már ez a dolog, hogy maga McGrath igazságügyminiszter is szóvátette s igy akarja megmenteni a polgári szabadságjogokat a végleges elnyomástól. McGrathnak Springfieldnek kellett volna elmondani a beszédét, de a rossz időjárás miatt nem érkezett meg és igy csak felolvasták a beszédét, amit azonban a lapokban is közöltetett. Ebben a beszédben üyen részleteket találunk: A mi Federal Bureau of Investigation (FBI) szervezetünk igen hatásos; minden kommunistát számontart, ismeri az összeesküvéseket és meg tud akadályozni minden szabo- tálást. Úgy J. Edgar Hoover (az FBI vezetője), mint én szilárdan eltökéltük, hogy nem engedünk teret a Gestapo boszorkányüldözéseknek, hogy megvédjük, az individuális polgárok azon szabadságjogait, amelyeket ezen ország alapvető törvényei biztosítanak nekik. Azt a szabad Amerikát, amit őseinktől örököltünk, át kell adnunk az utánunk következő generációknak. Éppen azért aggodalommal látom, hogy minden ellenző véleményre rásütik a kommunizmus bélyeget. Vannak, akik készek megbüntetni minden unorthodox gondolatot, vagy nem-simuló beszédet. Azok, akik az ország mentőangyalaivá teszik meg magukat, hogy tradicionális demokratikus jogainkat megrövidítsék, éppen olyan veszedelmesek Amerika szabadságjogaira, mint maguk a kommunisták. Mindenkor ügyelnünk kell arra, hogy a konstruktive kritika védelemben részesüljön. Nagyon vigyázva kell haszálnunk a “szubverziv” és “disloyal” kifejezéseket. Nem szabad, hogy ezeket a “kritikus” vagy “unorthodox” fogalmak helyett alkalmazzuk. Nagyon megszívlelendő kijelentések ezek. A kérdés csupán az, hogy az FBI és az igazságügyminiszterium TETTEI FEDEZNI FOGJÁK-E EZEN SZAVAKAT? Mert hallottunk már mi itt nagyon szép kijelentéseket, amelyek azonban csak kirakat díszítésül szolgáltak. Reméljük, hogy McGrath igazságügyminiszter szavai helytállók lesznek és nem maradnak a közönség elé dobott üres frázisok. így most már figyelhetjük s meglátjuk, mennyit érnek az ilyen kijelentések. Tito kommunizmusa A háborús feszültség egyre-másra szüli a hihetetlen, csaknem bizar bel- és külföldi eseményeket, amelyek között legszembeötlőbbek a szövetséges társak utáni hajszák. Maga a Marshall Terv valójában nem egyéb, mint az Egyesült Államok igyekezete arra, hogy a tőkés termelő rendszer védelmére indított harcában minél több szövetségest állítson sorompóba. Ezt nem mi mondjuk, hanem mindenki által ismert tény. Még csak nem is titok, hiszen maguk az amerikai politikusok elég hangosan hirdetik. Csak nemrégen még azt is követelték, hogy a Marshall Tervben részesülő országok még a szociális intézkedésekkel is hagyjanak fel. így például több szenátor egész komolyan követelte, hogy Anglia hagyja abba az iparok további államosítását, ellenkező esetben megvonják tőle a Marshall Tervben való részesedést. Ez még érthető is volt, mert a tőkés termelés hívei szemében már az államosítás is a kommunizmushoz vezető ut még akkor is, ha a kisajátított iparokért jól megfizetnek. Márpedig hogyan képzelhető el az, hogy az amerikai tőkések financiális segélyével építsék a szocializmust Angliában? Éppen azért szinte komikusán hangzik Tito marsai azon beszéde, amit a napokban Belgrádban a vasúti munkások előtt mondott és amit a jugoszláv rádió prominens módon adott le. Tito ebben a beszédében kijelentette, hogy ő Jugoszláviában a kommunizmust építi a nyugati államoktól kapott segéllyel. “Nyugati államok” alatt persze csak az Egyesült Államokat kell érteni, mert mostanában csak ez az egy ország ad ilyen segélyeket azért, hogy azzal szövetségeseket vásároljon. Komikusán hangzik tehát Tito azon kijelentése, hogy az az Amerika, amely a kommunizmussal végelszámolásra készül, most nagy összegekkel építi a kommunizmust Jugoszláviában. Miután mi jól ismerjük az amerikai tőkéseket, csodálkozva kérdezzük: milyen lehet az a kommunizmus, amit ezek segítenek kiépíteni?!
