Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-23 / 1648. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS "Vitában vagyok" Mrs Roosevelttel (Vi.) Az én jó édesanyám szokta ezen kifejezést használni, valahányszor ellentétben volt valakivel, vagy kérelmét nem teljesíthette a gyermekeinek, azt akarta kimagyarázni. Igy‘ jártam én Mrs. Roosevelttel, nem bírom megérteni, igy vitában vagyok vele. Már azért is, mivel az asszonyi észjárás megismerésének még a reményét is régebben feladtam, igy még nagyobb zavarban vagyok, amikor egy POLITIKUS NŐI gondolkozást kellene megérteni. A liberális kapitalizmus, vagy a demokrata pártban megmaradt liberális demokratáknak a szószólója volna Mrs. Roosevelt és a fiai. Ugyanis ez a kérdéses beszéd is James fiának a választási gyűlésén hangzott el. Ezt a nagy tőkés lapok csak egy kis kivonatban közölték és mi, a sötétségben tartott munkások, csak annyit láttunk, olvastunk, amit a nagy lapok legjobbnak találtak közlésre. Meglehet az, hogy sokkal jobb, értelmesebb része is volt Mrs. Roosevelt los angelesi beszédének, de mi ezt láttuk, ezt idézzük és próbáljuk megégetni, melyet én nehéznek találtam. KIK AZOK A ’’MINK”? Mrs. Roosevelt beszédéből a következő körmondatot idézték, melyet mi is közlünk, mert talán éppen azért közölték ezt, mert ez volt a legzavarosabb, “Minekünk meg kell értetni a kommunistákkal, hogy mi ténylegesen azt gondoljuk amit mondunk — hogy MI igazán békét akarunk az egész világon. Egy általános háború a civilizáció elpusztítását jelenti.” Az első vita kérdés volna, kik azok a “MI”-k, akikről Mrs. Roosevelt beszél? A Roosevelt család? A demokrata párt? Vagy ne rettegjen, hanem ellenkezőleg testvérének tekintsen minden embert, akivel egyöntetűen a közös érdekük az, hogy ‘hyugodtan és boldogan éljenek a társadalomban. Itt aztán kérdés marad az, hogy azért nem történhetett ez meg. mert kevés volt az iskola, vagy inkább azért, hogy az a kevés iskola is az osztály érdekek céljaira volt működésbe tartva. Minden esetre .jellemző a mai társadalomra, hogy addig mig ma már ötven billió hadiköltségvetésről beszélnek, az iskolai nevelésre még egy billió sein jut, a tanítók fizetésének emelésére nincs még néhány rongyos dollár sem s ugyanakkor a szellemi fölépítés helyett a szellemi leépítésre kényszerítik rá a tanítókat. Miért csodálkozunk hát azon, hogy ismét a legsötétebb társadalmi korszak elé nézünk, amikor szinte irigykedve gondolhatunk arra az ősemberre, aki barlangjának bejáratát eltorlaszolva, teljes biztonságba érezte magát. És az aztán biztos, hogy az emberiség nem jutott volna ide, ha az iskolákban, az igazság, az egyenlő gazdasági függetlenség az igazi emberbaráti célok érdekében lett volna az oktatás. Truman elnök? Vagy pedig az elnök miniszterei, titkárai, Mathews, Dulles, Harriman, Ache- son? Vagy pedig a fő-fő generális Mac Arthur? Mert ezek mind a “MI” nevünkben beszélnek és egymással ellenkezőket jelentenek ki. Vagy talán Warren Austin, az a “MI”, aki az Egyesült Nemzetek biztonsági tanácsában meg sem meri engedni a kinai kormánynak, hogy jelen lehessen az általuk emelt vádak tárgyalásánál. Az észak koreaiaknak sem engedik meg, hogy jelen lehessenek az ellenük emelt vádak tárgyalásánál ? A “MI” jelzés alatt leginkább az Egyesült Államok elnökét lehetne érteni, aki kiküldte a jobb és balkezét — Dulles és Harrimant MacArthurhoz, hogy szabják meg az ázsiai terveket, leginkább Koreát, Kínát illetőleg. Sőt kinevezte MacArthurt ezen tervek végrehajtására és akkor feljajdult, amikor Mac- Arthur ezen terveket ismertette, mely éppen ellenkezője volt mindazoknak, amit Truman és Acheson állítottak Formosát és Koreát illetőleg. MELYEK AZOK A SZABAD ORSZÁGOK? Ezek az említett “MI”-k, nagyon sokat emlegetik, hogy Amerikának védeni kell a szabad országokat, kormányokat. A napi hírek között leginkább Chiang, Sygman Rhee, Bao Dai, Hirohito, a görög király, Burma, Siam, Malay országok és kormányaik vannak besorozva a szabad országok és kormányok közé. Ezeket kell az amerikai fiuknak fegyveresen megvédeni Ázsiában, a MI elnökünk rendelete folytán. Hát kedves Mrs. Roosevelt, lenne szives, vagy elég merész megmondani azoknak a liberális kapitalistáknak, demokratáknak, hogy ezek nem szabad és nem demokrata országok. Majdnem mindezek a “MI” általunk szabadnak bélyegzett országok, leginkább amerikai, angol, francia, holland gyarmatok és még az ázsiai méretekben is zsarnok kormányok uralma alatt vannak. Mint egy nagy és aktiv családnak az anyja, valamint a liberális kapitalisták szószólója, mondja meg nekünk, a lapok által nagy sötétségben tartott kicsi embereknek, hogy elhiszi-e a “MP’nknek, hogy ezek a kormányok jobbak, demokratikusab- bak, a népek érdekeit jobban a szivükön viselik, mint az amerikaiak által elitéit, megtámadott vörös kormányok? MI A SZABADSÁG? Ha már itt tartunk, magyarázza meg, vagy amerikanizálja meg nekem, a sötétségben tartott tőkés lapolvasónak, hogy mi az igazi szabadság? Az a szabadság, melyet Dulles, Harriman, Johnson, Harrison és a többi nagy nemzetközi bankárok, iparfejedelmek maguknak kisajátítanának, hogy Kina, Korea, Japán, sőt az egész világ népeit kizsákmányolhassák azon nagy világ monopóliumok, trösztök részére, melynek elnökei? Az az igazi szabadság, hogy a földet egy néhány földbirtokos bírja és csak 75 százalékos bérlet mellett dolgozhatják meg a népek, amint azt ezen szabad kormánynak bélyegzett, Chiang, Rhee és Hirohito kormányai mostan is gyakorolják, már ahol léteznek ? Ez az igaz szabadság, melyért az amerikai fiuknak meg is 'kell halni, hogy három és fél milliós hollandia, 82 milliós indonéziai tömeget elnyomhasson, kizsákmányolhasson? Vagy amint a francia zsoldosok most Indo-Ki- nában, halomra gyilkolják a másfajta szabadságra vágyó és azért harcoló benszülötteket ? Miért nem szabad országok azok, melyek nem egyéneknek, hanem az egész országnak dolgoznak, termelnek? Miért nem szabadok azon országok, amelyek a földet kiosztották azok között, akik azt megművelik? Á gyárakat, természeti kincseket, bányákat, a közlekedési eszközöket, az egész ország jobbléte, fentartására szükséges termelési eszközöket, egyének kezeiből az ország népének, annak kormányának kezeibe helyezte” Miért volna nagyobb szabadság egy ország népének egyének érdekeiben való kihasználása, mint az ország érdekében való dolgoztatása ? Például, milyen szabadság lesz az, ahol az egész világra terjedő International Telephone és Telegraph elnöke lett kinevezve, hogy az egész amerikai termelést irányítsa? William H. Harrison, ezen társulat elnöke, a szabadságot fogja védeni, vagy a társulatát, melynek elnöke és főrészvényese ? Ezek a nagy “MI”-nk, akiknek sokkal hangosabb, befolyásosabb a szava, mint a Roosevelt mama és fiainak szava. Dulles, Harriman, Syhiongton, Mathews, Perkins, Webb, vagyis az elnök miniszterei és azok első titkárai, tanácsosai, valamennyi nemzetközi bankoknak, ipari birodalmaknak a fejei, főrészvényesei, diktátorai. Mellon, Morgan, Rockefeller, Dillon és Read, Kuhn és Loeb, International Telephone, International Nickel, Standard Oil, ezek a saját kizsákmányolási szabadságukat védik, nem pedig a népek, még csak nem is az amerikai nép szabadságát. Ezek uralják még a szabad kizsákmányolás rendszerén maradt országokat. Ezek azok a nagy “MI”-nk, akik hivatalosak és mást mondanak mint gondolnak, de leginkább mást cselekednek és saját érdekeiket, tőkéjüket, profitjukat védik mendenfelé. 1950. szeptember 23. Minden uj olvasó, a forradalom regrutája. Hány regrutat verbuváltál, a társadalmi forradalom Forradalmi Ipari hadseregébe? Akkor és most Régismert dolog, hogy a háború sok pénzbe kerül és ha netán akadt még olyasvalaki, aki ezt nem tudta, az is tudomásul vehette Truman elnöknek a multhéten tartott beszédéből, amelyben többek között azt mondotta, hogy a koreai háború költségeinek fedezésére és általában az ország újabb fegyverkezésére az adókat emelni kell. Truman és a tanácsadói úgy vélik, hogy amint kiadják a nagy hadirendeléseket s a munició gyárak megkezdik a munkát, a munkások túlsókat fognak keresni, megindul a nagy vásárlási verseny, mire emelkedni fognak az árak, amiért aztán béremelést kérnek a munkások, mire megint csak túlságos sok pénzt kapnak s kezdődik ez az inflációs körfolyamat, mig végre a pénz teljesen elértéktelenedik. Ennek meggátlására ajánlja az elnök az adók felemelését annyira, hogy “a munkásoktól kiszívja ezt a fölös pénztömeget”. Az elnök és tanácsadóik jól tudják, hogy a munkásság nem veszi szivesen az adózásnak oly felemelését, amely a “nadrágszij összehúzását eredményezi”, olyannyira, hogy már “fáj” és amelynél már nélkülözni kell sok minden szükségleti dolgot, mert ugyanakkor a hadiszállítóknak, akiket “üzletembereknek” neveznek, nemcsak meghagyják az egyre emelkedő profitot, hanem még financiális támogatást is kapnak üzleteik kibővítésére. Az elnök ezt is bejelentette multheti beszédében. így az életszínvonal csökkentését jelentő “tightening the belt” (nadrágszij szorítás) intézkedések csak a munkásságot érintik, de nem a munkáltatókat s semmi szin alatt sem a nagy profitharácsolókat. Egy évtizeddel ezelőtt Franklin D. Roosevelt, az akkori elnök, hasonló körülmények között azt ajánlotta, hogy a háború idejére a nagy jövedelmeket limitálni kell 25 ezer dollárra, vagyis hogy senkinek se legyen eimél nagyobb évi jövedelme. Roosevelt ebbe bele értette önmagát is. Még jól emlékszünk arra a nagy felháborodásra, amit az ország gazdagaiból kiváltott ez az ajánlat. Hiába emelte fel a határt Roosevelt 75 ezer dollárra, még sem lett belőle semmi, sőt attól kezdve Amerika kizsákmányolói ádáz ellenségévé lettek és ma is, több mint öt évvel a halála után, folytatják ellene a gyalázó hadjáratot. Ma más világban élünk. Akkor Roosevelt és a tanácsadói úgy képzelték, hogy a hazafiság áldozatot követel a gazdagoktól is, hogy azoknak is le kell mondani a nagy fényűzésről a háborús szükséglet következtében. Ma ezt az áldozatkészséget csak a munkástömegektől várják, a háborús profitnak nem csak szabadutat biztosítanak, hanem még az üzletek kibővítését is közpénzekkel segítik elő. A hazafias áldozatkészség ilyen külömböző formát mutat rövid egyévtized alatt is. A háborús profitharácsolók tudják legjobban és hangoztatják legerélyesebben, hogy most nem úgy van, mint a “New Deal” idején. Mert most nem csak ők osztják, hanem ők is keverik a kártyát! /
