Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-16 / 1647. szám
1950. szeptember 16. BÉRMUNKÁS 3 oldal Tito nagy baiban van (Az alábbi, igen érdekes adatokat tartalmazó cikket Gaston Coblentz, a New York Herald-Tribune Belgrádi levelezője irta a Riporter cimü folyóirat egyik utóbbi számában. — Szerk.) A koreai háború uj bajokat, uj gondokat hozott Tito mar- shallnak, holott volt már neki eddig is elegendő. A koreai háború kitörése éppen összeesett azon időpont második évfordulójával, amikor Tito megkezdte anti-szovjet politikáját s amelynek terjesztésén igen erősen dolgozott, remélve, hogy átragad más országokra is. Most ennek nem csak befellegzett, hanem azonkivül még elrontotta a hitelét a United Nation nemzetek előtt is, nem is szólva arról, hogy nagymértékben emelte Jugoszlávia már magugy is igen magasfoku gazdasági válságát. Junius 25-öt megelőzőleg Tito többször mondotta az idegen diplomatáknak és újságíróknak, hogy hosszú békés korszak előtt állunk; erre alapította külügyi politikáját, amely lényegében az egymással szembenálló amerikai és szovjet blokk közötti kötéltáncolásból állott. Meg volt győződve, hogy a szovjettől való “eretnekségét” (elpártolását) más országok kommunistái is követni fogják, de különösen biztosra vette, hogy Kina is fel fog lázadni az orosz “Politbüro” ellen. Az észak-koreai csapatok megindulása óta . azonban Tito már nem olyan biztos, hogy valóban hosszú békés évek előtt állunk, amely idő alatt meggyőzhetné a külföld kommunistáit, hogy Belgrád gyakorolja az igazi Marxi-Lenininizmust. A Kínára vonatkozó reményét is fel kell adni, amióta Ales Bebler, Jugoszlávia követe a United Nation Biztonsági Tanácsában a koreai beavatkozás ellen szavazott. NEHÉZ MEGÉRTENI Ezt a szavazatot nem lehet egykönnyen megérteni. Az egyik magyarázat szerint a jugoszláv követ nem mert másképpen szavazni, mert félt, hogy az ellenkező szavazat okot adott volna Moszkvának a támadásra. A másik magyarázat szerint Tito attól tartott, hogy ha Bebler a többséggel szavaz, akkor ez veszedelmesen nagy ellenszenvet váltott volna ki magukból a jugoszláv kommunistákból, akik között úgyis egyre érezhetőbb a Kominform iránti szimpátia, különösen a közép- és az alsóbb rétegek között. Ez a nyugtalanság ugyan még nem nagyméretű, de állandó veszedelmet jelent Tito- ék számára. Titoék az utóbbi időkben egyre élesebben támadják Moszkvát, — különösen a Sztálin kultuszt. Némely jugoszláv újság még az amerikai Hearst lapokon is túltesz ebben a tekintetben. De Tito, dacára ezen támadásoknak, állandóan hangoztatja, hogy ő a világ-kommunizmus hirdetője. Ezért ha a jugoszláv követ a UN Biztonsági tanácsban Amerikával szavazott volna, azt a kommunisták mindenütt a kommunizmus elárulásának vették volna, mert ezt mondották volna: “íme, Tito a kapitalistákkal szövetkezett”. Ilyen lépés krízist okozott volna a jugoszláv kommunista pártban, amelyet Tito képes volt összetartani 1948-ban, a moszkvai “kiátkozás” idején. ELMARADT A KÖLCSÖN Másrészről Bebler szavazata viszont elhidegitette a már barátságossá váló viszonyt Amerika és Jugoszlávia között éppen akkor, amikor remény volt arra, hogy innen kölcsönt kapnak. Azon amerikaiak, akik nem ismerik a jugoszláv viszonyokat, azt mondták, hogy Tito-Stalin ellenségeskedés talán nem is igazi, hanem csak ámító. Mások viszont rámutattak, hogy a jugoszláv szavazat csak megerősítette a United Nation álláspontját, amennyiben a szavazat után Belgrád is csatlakozott a további intézkedésekhez. így nyolc szavazattal kettő ellenében törvényes szint adott a koreai beavatkozásnak, ellenkező esetben Oroszország inkább( törvényellenesnek mondhatta volna ezt az intézkedést. Tito bajait növeli az, hogy az amerikai barátság révén még nem kapta meg azt a gazdasági segítséget, amit remélt. Már két éve várja a World Banktól a 250 milliós kölcsönt, amelyet nem kapott meg, hiába egyezett bele, hogy annak egyharmadát francia és olasz pénzben is elfogadja. A tárgyalások még nem nyertek befejezést és kitudja, meddig elhúzódnak még. Tito pártfogói nem is merik siettetni, mert mit szólnának hozzá a szenátorok, ha mostanában ke- rülnefelszinre ez a dolog? Ezért Tito már Nyugat-Németország kormányától is kért kölcsönt, illetőleg rendelt sok gépet hitelbe. Elküldte kereskedelmi megbízottait Bonnba, ahol százmillió dollár áru gépeket rendeltek 1952-es szállításra, amelyet a ju- goszlávok öt év utáni részletfizetésre akartak szerezni. Noha a németeknek nagyon kellene a rendelés, ezt még sem tartották előnyösnek és kijelentették, hogy legfeljebb csak 30 millió dollár áru gépeket szállítanak, de azt is csak rövidebb lejáratú kölcsönre. KÉTSÉGBEEJTŐ GAZDASÁGI HELYZET Ezzel a Tito bajai alaposan megszaporodtak, mert a jugoszláv gazdasági helyzet kétségbeejtő. Miután a nehéz iparok kiépítését túlságosan erőszakolták, a könnyű ipart elhanyagolták s most nagy áruhiány van csaknem mindenben. Jugoszláviában ma nem lehet borotva pengéket kapni, sémi ollót, fogkefét, gombokat, meg igen sok másfélét sem. Természetes, hogy emiatt nagy a zúgolódás. Éhez járul még a tavaszi szárazság, amely miatt gyenge a termés, Tito nem tud annyi gabonát kivinni, mint számítottak, márpedig azzal fizetnek Angliának és Nyugat-Németországnak az ipari cikkekért. A gyenge termés miatt máris emelkednek az élelmiszer árak. A városi ember három-napi keresetével tud egy font vajat venni a fekete piacon, ahol a parasztok árulják termelvényeiket. Viszont ők is csak fekete piacon vásárolják a másféle használati dolgokat. A fiksz fizetésű munkások és hivatalnokok természetesen szenvednek s a jelek szerint még rosszabb viszonyok következnek. Az ilyen állapotok nem erősitik meg Tito marshal helyzetét olyan országban, ahol a háború előtt csak 10,000 kommunista volt a 16 millió lakos között. Tito uralma tehát valóban diktá- torság, ahol a “kenyér és a cirkusz” elmaradt. De nem sikerült Titonak a nem-kommunista szomszédok barátságának a megnyerése sem. Olaszországgal ma is feszült a viszony Triest miatt. Carlo Sforza, az olasz külügyminiszter áprilisi beszédében azt mondotta, hogy jobb lesz, ha Róma és Belgrád abbahagyják a Triest fölötti marakodást, mert úgy lehet, hogy hamarosan együtt kell védelmezni Zágrábot, vagy a Pó völgyét. Tito azonban még az ilyen figyelmeztetésre sem adhatja fel Jugoszláviának Triestre vonatkozó igényét, mert azzal nagyon felingerelné a jugoszlávok soviniszta érzelmeit s jó propaganda anyagot szolgáltatna a Szovjetnek, amely ma is azt követeli, hogy Triestet csatolják Jugoszláviához. Titoék mást nem tehetve, elodázzák a triesti kérdést. A NAGY HADSEREG Görögországgal sem sikerült a barátságos viszony kiépítése. A jugoszláv kommunisták valóságos “atyai jóindulatot” mutatnak a görög macedóniai kisebbség iránt. A görögök órolnak ezért, tagadják; hogy van ilyen kisebbség, mert annak elismerése utat engedne Jugoszláviának, hogy Macedonia egy részére jogot formáljon. Ezért még csak odáig sem jutottak, hogy kölcsönösen követségeket állítottak volna fel. Csupán csak az Ausztriához való közeledés hozott valami eredményt. A többi oldalakról Jugoszlávia a Komintern országokkal határos. Ezekkel szemben Titonak állítólag 34 divíziót kitevő hadserege van, ez 350,000 ember; azonkivül még 150,000 embert tudna felfegyverezni, azért nem kell tartani a csupán csak csatlósállamok támadás ától, mert azoknak hadereje az övével szemben elenyésző. Azonban támadás esetén azonnal elfoglalnák a Bánátot, amelynek nincsenek természetes védővonalai. A Bánát után megint könnyen elesik Belgrád is. Azért a háborús hangulat nagy izgalmat okoz a szerbek között. És az sem bizonyos, hogy vájjon a jugoszlávok olyan elkeseredetten harcolnának-e a szláv támadókkal, mint harcoltak a németek ellen. így látható, hogy Titonak a bajai igazán megszaporodtak. Jacob A. Malik, a Szovjet Union delegációjának vezetője a United Nations Biztonsági Tanácsának gyűlésén a 44-ik vétóval intézte el azt a javaslatot, amely Észak-Koreát agresszor- nak nyilvánította és megtiltotta volna a többi államoknak, hogy bármi módon segítsék az észak- koreaikat. A javaslatot a tanács 9 szavazattal egy ellenében fogadta el, ami aztán létrehozta a vétót. MOST VASÁRNAP! Az IWW akroni tagjai és a Bérmunkás olvasói szenzón- záró KOSARAS PIKNIKET tartanak most vasárnap, a Farkas munkástársék szép kerthelyiségében. Jó hűsítők és szórakoztató játékokról gondoskodunk. Ha esik az eső elég fedett helyiség van. Útirány: Clevelandból a Rout 8 amelyen beérnek Ak- ronba. A S. Main Street-re, ott balra térni az E. Exchan- ge-re majd a South Arlington- ra, itt jobbra fordulni egészen a_ Krumroy Roadig, ott balra térni és egy fél mile a Farkas ház. Ott már jelzőtábla is van. Legyen ott minden Bérmunkás olvasó. Clevelandból d.e. 10 órakor több autó indul a 112 St. és Buckeye roadról, akiknek nincs kocsijuk, legyenek itt pontos időben. Az oroszok azt állítják, hogy az amerikaiak minden ok nélkül lőtték le azt az orosz bombázót, amely a koreai partok mentén rutin gyakorlati repülést végzett és nem is vitt magával fegyvereket. Az amerikaiak ellenben azt hangoztatják, hogy a bombázó megtámadta a hajóikat. Az igazság felderítésére csak egy tanú van, — a vizből kihalászott HALOTT orosz repülőhadnagy. — A halott tanútól természetesen mindenki olyan választ kap, amilyet vár tőle. DRÄGASÄGI PÓTLÉKKAL JÁRULTAK A BÉRMUNKÁS FENTARTA SAHOZ szeptember 9-ig: J. Halász, Cleveland ....... 1.00 L. Birtalan, Cleveland...........50 Mrs. J. Kovács, Cleveland 1.00 Rose Koncz, Cleveland ..... 2.00 Elizabeth Lapi, L. Island .. 1.00 A. Klein W. New York, N.J. 1.00 J. Schneider, Detroit......... 3.00 Bérmunk. olv., Cleveland Í36.41 St. Kovács, Detroit........... 2.00 A. Buzsinszky, Toledo ........ 3.00 J. Sivák, Maynard _____ 2.00 Wm. Berkovitsné, Clev...... 1.00 A. Gross, Trenton............. 3.00 N. Gáspár, Mineral Springs 2.00 J. Grécs, Cleveland_____ 1.00 G. Wiener, Newark................50 E. Szigety, New York __ 2.00 J. A. King, Lombard ___ 3.00 J. Strohmayer, Chicago _ 3.00 G. Szosznyák, Chicago__ 1.00 J. Ternay, Kenmore ____ 5.00 A. Sohajda, Cleveland___ 2.00 J. Bischof, Akron ______ 2.00 D. Rosenthal, Phila______10.00 Julia Bécsi, Phila ..............10.00 B. Blatt, Phila ...................10.00 Ch. Ruttkay, Phila .............8.00 P. Bécsi, Phila ........ 10.00 J. Asztalos, Phila_______10.00 N. N. Phila .............. 10.00 P. Kistóth, Camden_:___11.00 K. H. Phila .........................10.00 A. Sqhöpf, Upper Derby ...,10.00 K. Pintér, Phila................. 3.00 A. Bordás, Phila ....._____ 5.00 J. Hornyák, Phila ______ 1.00 S. Szibler, Phila________ 1.00 J. Németh, PhUa ______ 6.00 J. Kelenberger, Phila __*_ 1.00 L. Odor, Newark............... 1.00 Kerületi értekezlet_____101.00