Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-09-02 / 1645. szám

1950, szeptember 2. BÉRMUNKÁS 7 oldal Mit akar (Vi.) A koreai, kínai har­cokban sokszor megkérdezik egymást az emberek, hogy mit is akar Amerika. Erre még nem kaptak választ, még azok sem, akiknek hivatásuk volna azt a választ megmagyarázni az ol­vasóknak. Ezen sötétségben tar­tott laptulajdonosok között van, John S. Knight is, a detroiti Free Press és több amerikai na­pilap tulajdonosa, szerkesztője, aki lapjában az alábbi vezér­cikkben nagyon is hűen vázolja ezen nagy kérdés körüli zavart, ellentéteket, ellentmondásokat: HULLÁMZÓ KÜLÜGYEK Irta: John S. Knight KOREAI BÍRÁLAT A nagy zür-zavar, mely a ko­reai háborúból származik és ami rosszabbodó viszonyunkból az oroszokat illetőleg, két dolog magaslik ki: 1. A zöld, képzetlen amerikai katonaság egy hónappal ezelőtti­hez hasonlítva, most már el­szántsággal harcol. 2. Ök nem teljesen értik meg, hogy miért harcolnak a “gooks”- ok ellen Koreában — mint más­ért — amint egyik G.I. mondot­ta, hogy meg ne öljenek. (Az összes koreaiakat, sőt az egész ázsiai népeket, “gooks”- oknak nevezik az amerikaiak.) Ki okolhatja őket? Még itt­hon, ahol újságok, folyóiratok, rádió magyarázások nagyon is hozzáférhetők, még itten sem könnyen érthetjük meg a külü- gyeket, mely egyik álláspontból a másikba ugrik nagy könnyed­séggel. Még csak ezen év júniusában, Koreát mint jeentéktelen helyet állította be a Truman adminisz­tráció. A külügyi államtitkár, Dean Acheson beismerte, hogy Korea nincs beszámitva a "mi keleti védvonalunkba. ’ ’ A hadügyi és diplamácia veze­tők megnyugtatólag beszéltek a Dél-Korea jól képzett hadsere­géről, mely a “legjobb a nagysá­gára mérten egész Ázsiában”. 1945 óta, az Egyesült Államok 446 millió dollárt adott a dél- koreai kormánynak, hogy sza­badságukat, egységüket és gaz­dasági függetlenségüket bizto­sítsák. Akkor jött a csapás. Junius 25-ikén, 1945-ben az észak-kore­aiak megindítottak egy élfront támadást (?) a koreai társaik ellen a 38-as fok déli részén. Ekkor President Truman, ké­sőbb az Egyesült Nemzetek ál­tal támogatva, számítva a ve­szélyt, elhatározta megmutatni Oroszországnak és a vele szö­vetséges országoknak, hogy nem tűrnek meg semmiféle támadást. Ezen határozatot még magya- rázhatóbbá tette McArthurnak jelentése, hogy két-három ame­rikai divízió, kellő hadihajókkal, repülőgépekkel támogatva,^ ha­marosan visszazavarják az észa­kiakat a határaikon. Az események bebizonyították azóta, hogy a mi hadi számítá­saink nagy elbizakodók voltak. Ami eleinte, mint kicsi háború­nak látszott, most egy döntő harcá változott, melyben a kis- sebbségben levő amerikai hadak kapaszkodnak egy olyan kicsi Amerika? területhez, mint Floridának egy- tizedrésze volna. Ha nem az Egyesült Államok légi és tengeri hadereje uralná a helyzetet, még sokkal veszélye­sebb lenne. Nagyon fontos, úgy hadi, mint lélektani szempontból, hogy mi megnyerjük a koreai háborút. Ha a büszke Egyesült Államokat kihajtják a koreai félszigetről, a szabad népek (?) akarata mindenfelé veszedelme­sen meg lesz törve a kommuniz­mus elleni harcban. A MI KÜLÜGYI HATÁROZATUNK NEM REALISZTIKUS De sokkal nagyobb veszedel- melem létezik az Egyesült Álla­mok hadi vereségétől. Ez a kül- ügyeink természettele n sé g e. Amint az ügyek állnak, ma az Egyesült Államok levannak köt­ve a Marshall tervezethez, Euró­pa felfegyverzéséhez és az egész világon a rendfentartására. Mindezeknek a tetejében, az elnök a fantasztikus Negyedik Pont-jában megígérte a techni­kai és pénzbeli támogatást az egész világ “hátramaradott né­peinek”. Én azt állítom, hogy még ha kívánatos volna is, de teljesen lehetetlen az Egyesült Államok­nak a kommunista ideálokat ki­irtani az egész világon. Amerika azt hiszi, hogy a kommunizmus csakis a szenve­désekből, nincstelenségből, éh­ségből ered. Ámbár ezek az ele­mek. amelyek a kommunizmus magját nevelik, de ezektől sok­kal hathatósabb befolyások van­nak, melyek a kommunizmust olyan ideológiai meggyőződéssé teszik, amelyet sem megvásárol­ni, sem okoskodással megnyerni nem lehet. Ezt világosan mütatják a nyu­gat európai események, ahol bil­liókat adtunk a gazdasági újjá­építésre, mégis a kommunisták nagyon erősek. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK NEM SZÁLLHATJÁK MEG AZ EGÉSZ VILÁGOT Koreában a háború, mely csak mint rendőri akció kezdődött, elég bizonyíték, hogy az Egye­sült Államok nem tarthatják megszállva az egész világot. Amint Dorothy Thompson mondja: Ha az Egyesült Álla­mok visszavonhatatlanul leköti magát, harcolni mindenfelé mindazokért, akik nem tudnak, vagy nem akarnak önön magu­kért harcolni, amig Oroszország ezen harcokhoz, csak a szövet­ségeseiknek az erejét adja, amig a saját magáét felhalmozza, csak egyetlen kimenetele lehet. A nyugat teljesen kimerül és képtelen lesz önön magát meg- véreni a hazai talajon. Azért én úgy hiszem, hogy Truman elnök és a tanácsadói meg a kongresszus, jól körülnéz­zenek a tények között. Ezek helyett az amerikai de­legátus az Egyesült Nemzetek­nél elfordult az indiai delegátus azon ajánlatától, hogy a koreai kommunisták szüntessék be a lövöldözést és vonuljanak vissza a 38-as fokra, mint a békekötés első lépésére. Látszólag a mi határozatunk, hogy az észak koreaiakat telje­sen letörni még bébekötés előtt, amely veszedelmes meghívás a kínai kommunistákhoz, hogy be­kapcsolódjanak, amikor a har­cok Mancsuriához közelednek. Emié Hill, a chicagói Daily News külügyi tudósítója, Lake Successból írja: “Az igazság az, hogy az amerikai közemberek rettegnek attól, hogy gyengék­nek, vereség hirdetőknek, meg­alkuvóknak, sőt aknamunkások­nak (subversive) nevezik őket, ha megegyeznének azon gondo­latokkal, melyet India ajánlott. A mi politikusaink ugylátszik elfeledték, hogy a föltétien meg­adási követelés meghosszabbí­totta a háborút Németországgal, szükségtelenül feláldozott sok ezer életet arra, hogy Hitlert helyettesítse, mint az emberiség ostorát, egy állatias elnyomóval, melyet egyszer Truman, mint “jó öreg Józsit” emlegette. A SZÓ NEM ELÉG Szenátor William Benton Con- nekticutból, volt hirdetési ügy­nökség főembere, volt segéd-ál­lamtitkár, valamint az “Ameri­ka Hangja” egyik szervezője és irányitója azt hiszi, a küiügyi sikertelenségünknek a fő oka a szegényes árusítási módozat. A szenátor helyeselné az egész vi­lágra kiterjedő magyarázkodó hadjáratot, melyben a mi de­mokratikus elveinkkel támasz­tanák alá a külügyi határozata­inkat. Szeretné használni a nagyban kiterjesztett “Ameri­ka Hangját” nevelő mozgóképek, stb. eszközöket, elérni célját. Ámbár nagyon sok akadálya van a “vasfüggönyt“ keresztül törni, mint a leadó állomások zavarása, a kapitalista irodalom elkobzása, szenátor Benton aján­lata nem hatol a tárgy szivéhez. Mit akarunk eladni? A tegna­pi küliigyeket? A mai külügye- ket? Vagy a holnapi külügye- ket? A szenátus külügyi bizottsá­gának tárgyalásán szenátor Benton a következőket mondta: “Én úgy látom a koreai harco­kat, mint a nemzetnek fiaskóját a demokrácia ideáljának ismer­tetése terén az egész világon. Ez ismertetné a mi elhatározá­sunkat, támogatni mindazt, melyben hi hiszünk és eszméket melyekért mi harcolunk”. Szenátor Henry Cabot Lodge (Mass.) kérdőre vonta: “Téte­lezzük fel, hogy mi felemeljük az összes leadó állomásokat és az “Amerika Hangját” ötszörö­sére, a nevelő mozgóképeket na­gyobb mértékben adnánk a UNESCO-nak, mit mondanánk? Mi dicsérnénk a mi gazdasági eredményeinket? Mi volna az üzenet? Nagyon helyes, hogy be­szélgetünk a módszerről, a pénz­ről melyet elköltünk, de mi len­ne a fontos üzenet? Mi a lénye­ge az egész dolognak? Szenátor Benton beismerte, hogy neki nincsen kielégítő és végleges válasza. Szenátor Lodge: “Itt vagy te, egy volt külügyi segéd-titkár, ajánlasz egy javaslatot a tör­vényhozásnak, valószínűleg te többet gondolkoztál ezen mint bárki más. Mégis azt következ­tetem a te válaszodból, hogy te sem vagy tisztában önön ma­gaddal, h9gy mi kiemeljük-e azt a tényt, hogy nekünk több für­dőkádunk, több rádiónk van, vagy azt a gondolatot, hogy ne­künk több szellemi értékeink vannak? Te sem határoztad el ezt.” Szenátor Benton azt válaszol­ta, hogy nem gondolja, hogy mi a gazdasági jólétünket emelnénk előtérbe, inkább a morális erőn­ket. Hozzátette habozva, hogy ha a dél-koreaiak morálisan jobban előlettek volna készítve, akkor sokkal jobban harcoltak volna. A connecticuti szenátor job­ban megérthetné a dél-koreaia­kat, ha olvasná John Osborn tudósítását Koreából, mely a mostani Times (aug. 21) folyói­ratban van, melyben egy rész­letben a következőket mondja: “A dél-koreai rendőrség és tengerészek akiket én az első sáncokban megfigyeltem, na­gyon brutálisak, ők meggyilkol­ják a foglyokat, csak ne kelljen azokat hátra kisérni. Azok le­gyilkolják a civileket, csak ne legyen utukban és kikerülni a fáradtságot, azok kikutatásával, kikérdezgetésével. Vallomásokat csikarnak ki olyan borzasztóan, melyeket nem lehet ismertetni.” NEM CSODA, HOGY MEGVAGYUNK ZAVARVA A hirdetés fő követelése, hogy te higyjél abban a terményben amelyet hirdetsz. A conneticuti szenátor nem biztos, hogy mit is akar eladni a sötétségben levő tömegeknek a világon, de bármi legyen is az, hisz benne. Csak “előrevetett demokráci ának” hívjuk és az adófizetőknek ad­juk a számlát. Ha egy ember, Benton helyzetében beismeri, hogy nem tudja mit csinálnak, nem lehet fiainkat okolni Kore­ában és minket sem, hogy zavar­ba vagyunk. Hosszadalmas, de tanulságos vezércikk ez. Mi is szeretnénk sokat kérdezni Bentontól, Har- rimantól, Dullestől, de még Knight sem kap választ, igy csak válasz nélkül maradnak ezen kérdések: Mi lesz a föld­osztással? Visszafogják azt csi­nálni ? Mi lesz azokkal, akik kap­tak és harolnak a földeikért, akikre ráfogják, vagy igazán vö­rösök? Mind kifogják irtani őket? Mi lesz a természeti kin­csekkel, a népek vagy külföldi bankárok fogják azt bimi? Mi lesz a Chiang, vagy Rhee ren­dőr-zsarnok kormányával? To­vább is csak bérletre dolgozhat­nak az ázsiai-európai népek és 75 vagy csak 50 százalékát kell visszaadni a földbirtokosnak? Mert a fürdőkádak, rádiók, autók nem érdeklik annyira eze­ket a népeket, mint a föld, mely­ből életet teremtenek. Nem ér­dekli őket az amerikai politikai demokrácia, amikor őket halom­ra ölik és börtönözik be az ame­rikai demokraták védencei. Őket nem érdekli a keresztény civili­záció, mely halomra bombázza gyermekeiket, pogány templo­maikét, melyben ŐK hisznek, kórházaikat, nagyon is néhány iskolájukat. Nem érdekli őket az amerikai kapitalizmus, mely a hazájuk természeti kincseit birtokába vette, őket éhbérért dolgoztatja. Éppen ellenkezőleg maguknak, saját országuknak, államuknak akarják ezeket a természeti kin­cseket VISSZASZEREZNI. Mi lesz azzal? Ez a kérdés nem csak Koreá-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents