Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-02 / 1645. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Előfizetési árak: Egy évre ..........................$2.00 Félévre ............................... 1.00 Egyes szám ára .......... 5c Subscription Rates: One Year ..........................$2.00 Six Months ...................... 1.00 Single Copy ...................... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE ^42 Emelkedik a munka-index Senki sem akarja a háborút, mindenki csak a béke után vágyódik, — legalább is ezt vallja mindenki. Soha senkitől sem halljuk, hogy a háborúban élvezetet talál és háborút szeretne csak azért, hogy ezen szadista élvezete kielégítést nyerjen. Az összes államférfiak, az összes politikusok, még a százpercentes profitharácsoló hadiszállítók és háborús árdrágítók is a béke hívének mondják magukat. De azért a háborút nem szüntették meg, hol itt, hol ott újból meg újból kitör, pusztulnak az emberi javak és pusztul az emberi élet. A “béke hívei” külömböző módon magyarázzák a jelenlegi koreai háborút. Az amerikai államférfiak és hazafiak szerint “gátat emelnek Koreában az egész világot felfalni készülő orosz kommunista imperializmusnak”. Az oroszok viszont azt állítják, hogy “a koreai háborút az amerikai tőkés imperializmus terjeszkedése hívta életre”. Az amerikai bankárok egyik egyesületének, a “United States Savings and Loans League”-nek gazdasági tanácsadója, bizonyos Dr. Arthur M. Weimer, aki egyben az Indiana University gazdaságtan! professzora is, tehát valóban “szakember”, a koreai háború okát másképpen látja. Dr. Weimer szerint kétféle gazdálkodást ismerünk; békéset és háborúst. Háborús gazdálkodás az, amikor az ország termelő erejének jelentékeny részét hadianyagok gyártására fordítjuk. Weimer professzor a Federal Reserve statisztikai adatait idézve mutatja ki, hogy 1944-ben, tehát a háborús termelés legmagasabb pontján a munka-index 247 volt. Ezen indexnél az 1935-39- es munkaviszonyokat veszik átlagos 100-nak. A háború befejeztével ez a munkaindex hamarosan esett, méghozzá egyre gyorsu- ióbb tempóban s 1949-ben már messze a 200 alá került. Nyilvánvaló tehát, hogy a békebeli gazdálkodás nem tudja fentartani a munkaindexet. Át kell tehát térni háborús gazdálkodásra. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy mindjárt nagy háborút kell kezdeni, hanem csupán azt, hogy hadianyagokat kell termelni. Az ily hadi kiadásokat azonban nem szavazná meg a kongresszus háborús hangulat nélkül. Ezt a háborús hangulatot szolgáltatja a koreai háború. A munkaindex a koreai háború kitörése óta állandó emelkedést mutat! Az amerikai kormányforma megdöntői Régi közmondás szerint tolvaj kiáltja legharsányabban a fogjátok meget, hogy önmagáról elterelje a figyelmet. Nagyszerűen igazolják ezt a közmondást a politikai tolvajok, — azon politikusok, akik tajtékzó szájjal ordítanak a munkásság, az idegenek vagy a kisebbségi politikai csoportok ellen, azt állitván, hogy azok “meg akarják dönteni” az amerikai kormányformát, közben azonban ők maguk azok, akik végetvetnek ennek a kormányformának. Ez a lap évek óta figyelmezteti olvasóit, hogy az amerikai demokráciát, az amerikai parlamentáris rendszert, — szóval az amerikai kormányformát nem a kommunisták, nem a fasizták, nem az anarchisták, hanem maguk az amerikai törvényhozók döntik meg. Ezen állításunk bizonyítására napról-napra több adat kerül felszínre. Az amerikai kormányforma alapja, lényege az, hogy az államot fentartó tevékenységet három csoportra osztva, három egymástól független, habár kooperálva együtt dolgozó közegre bízza. Ezek a törvényhozó, a végrehajtó és a törvényeket magyarázó (bírósági) közegek. Az utolsó két évtizedben a törvényhozó testület mindnagyobb mértékben ragadja magához a másik két közeg hatalmát s ha ez tovább is így megy, akkor rövidesen ugyanazon emberek hozzák majd a törvényeket, magyarázzák és hajtják végre azokat. Ez rendkívül nagy veszedelmet jelent az amerikai népre. Nagy veszedelmet jelent pedig azért, mert a törvényhozók hatalW^^sze^tember^^^ mának emelkedésével párhuzamosan esett a törvényhozók kvalitása is. Tisztábban mondva, a törvényhozó testületek (szövetségi, állami és lokális egyaránt) tagjait egyre értéktelenebb emberek közül válogatják ki. Ez az értéktelenség nem csak a tehetségre, hanem az egyéni integritásra, tisztességre, őszinteségre és jóakaratra is vonatkozik. . Az amerikai törvényhozóknak rendkívül rossz hírnevük van, közöttük Diogenes módjára lámpával kell keresni a tisztességes embert. Hogyan kerülhetnek ilyen emberek olyan magas tisztségekbe? — kérdezhetjük. Ezt az amerikai választási rendszer magyarázza meg. A választók csak a jelöltek között választhatnak, a jelölteket viszont a pártgépezet nevezi ki, — tehát az a kis “gang”, amely csak egyéni érdekeit lesve politizál. Ez az egyéni érdek mindig azonos a pártot támogató gazdag emberek érdekeivel, mert másképpen nem kapnának financiális támogatást. A gazdag emberek ezidőszerint félnek a kollektív gazdasági rendszer előretörésétől, amely végetvetne kiváltságos gazdasági helyzetüknek. Ezért rendkívül nagy méretű propagandát indítottak a kommunizmus ellen, — valójában azonban a kollektiv termelő rendszer ellen, — valóságos “mumust” csináltak a kommunizmusból és a kommunistákból, akikről azt állítják, hogy “szub- verziv” módon, vagyis alattomban akarják megdönteni az amerikai kormányformát. Az általuk kiválasztott s a pénzügyi támogatásukkal tisztségbe juttatott politikusok aztán egyre-másra hozzák a szabadságjogokat eltípró törvényeket s ezzel kidöntik az amerikai alkotmány, az amerikai kormányforma fundamentumát. Sőt jóval tovább mennek ennél. Miután sikerült nekik a kommunista “mumus” ideológiai felépítése, elegendő csak ráfogni valakire, hogy kommunista s máris károkat okoznak az illetőnek, mert ha például állami munkája van, akkor azt elveszíti, sőt vannak esetek, amikor magánvallalatok is elbocsájtják az igy kipellengérezett egyéneket minden további vizsgálat nélkül. Ezzel a módszerrel a törvényhozók már nem csak törvényeket hoznak, hanem a különböző vizsgáló bizottságaik révén magyarázzák és végre is hajtják törvényeiket, — gyakran olyan törvényeket, amelyek még keresztül sem mentek a megfelelő fórumokon. Ez emberi szempontból nézve tisztességtelen, erkölcstelen dolog. Ilyesmire csakis erkölcstelen emberek vállalkoznak. Hogy a mai törvényhozó között nagyon de nagyon sokan akadnak ilyen emberek, bizonyítja, hogy a törvényhozó testületek tagjait milyen emberek közül választják ki. Tekintettel nagyon de nagyon kiváltságos helyzetükre, még csodáljuk, hogy egyszer-egyszer sikerül leleplezni némelyiket s börtönbe kerülnek, mint példáid Parnell Thomas, May és más képviselők. De börtönben van, vagy nincs, mindazon törvényhozó, aki igy visszaél törvényhozói hatalmával, egyformán erkölcstelen ember. Ezen tények ismerete után nem lepett meg bennünket Drew Pearson irodájának azon szenzációs leleplező hire, hogy egy csomó déli (Dixcrats) szenátor és kongressmen szövetkezve a hasonló érzelmű republikánus kollegáikkal az amerikai kormányforma megdöntését és fasizta diktatúra megalakítását határozták el. “Dokumentumok vannak kezeinkben ezen állításunk bizonyítására,” — Írják Drew Pearson asszistensei. A leleplező hir szerint ezen fasiszta puccs vezére a North Caroline államba való J. Harvie Williams, akit ugyan eddig nem nagyon ismernek országos .méretekben, de mögötte állnak Kari Mundt, Charlie Halleck, John Bricker, Harry Byrd s hasonló “konzervatív” szenátorok és igen sok ugyancsak hasonló politikai nézetet valló képviselő is. A puccs terve habár fantasztikus, de gyakorlatüag kivihető. A lényege az, hogy az amerikai elnököt közvetve választják; a nép elektorokat (választókat) választ és az elektorok választják az elnököt. Az elektorokat éppen úgy a pártgépezet jelöli ki, mint a képviselő vagy a szenátor jelölteket. Az alkotmány nem Írja elő, hogy az elektornak kire kell szevezni. A jelenlegi gyakorlat szerint az elektor-jelölt ígéretet tesz, hogy melyik elnökjelöltre fog szavazni, ha megválasztják. Ezen Ígéret betartása azonban nem kötelező. Mármost ha a tisztességet sutbavevő elektorokat jelölnek ki s azok győznek, akkor választhatnak olyan elnököt is, akiről szó sem volt a választási kampányban. Az ilyen választásba legfeljebb a kongresszus avatkozhatna bele. Ha azonban a kongresszus tagjai ugyanazon emberekből, vagy ugyanazon csoportból kerülnek ki, mint az elektorok, nagy a valószínűség, hogy helybenhagynák az ilyen csaló választást. Drew Pearson irodája már azt is közli, hogy nemcsak nagy összegeket kapnak a puccs tervezői ezen terv végrehajtására, hanem már meg is állapodtak az uj elnök személyében, aki nem más, mint Ohio állam ifjabb szenátora, a nagyon de nagyon korlátolt képességű, de jóképű John Bricker, akit kollégái a “Handsome John” néven említenek. Bricker, annyira tehetségtelen, hogy akik jobban ismerik, a “handsome” jelző helyett inkább üresfejünek mondják. Abban azonban igazuk van a híveinek, hogy nálánál re- akciósabb gondolkozásu embert aligha találhatnának az országban. Amikor 1944-ben alelnökjelölt volt a republikánus ticketen, többszöri figyelmeztetés dacára is ismételten a “Cleared with Sidney” antiszemita jelszót. (Hogy Roosevelt csak a zsidó Sidney Hillman engedelmével egyezett bele a Truman alelnöki jelölésébe.) A törvényhozók erkölcsi lezüllöttsége még nagyobbmérvü — ha ez lehetséges, — az állami törvényhozó testületekben, amelyekben egyre-másra hozzák azon szabadságtipró törvényeket, amelyeken az amerikai kormány forma nyugszik. Ezért valóban igaz azon állítás, hogy jelenleg az igazán “szubverziv” egyéneket nem a kommunista pártban, nem a unionokban vagy progresszív egyesületekben, hanem a különböző amerikai törvényhozó testületekben találjuk meg, még hozzá azok között, akik leghangosabban ordítanak a kormányforma védelmére, de cselekedeteikben éppen az általuk annyira magasztalt kormányformát döntik meg.
