Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-09-02 / 1645. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS OSZTALYELLENTET Az Egyesült Államok kongresszusa gőzerővel foglalkozik, hogy milyen törvényeket alkosson, hogy a bérrabszolgák fizetését befagyasszák. A tessék- lássék kedvéért befogják fagyasztani az élelmiszer és egyéb árucikkek árait is. De mielőtt ezt tennék, szabadjára vannak engedve a százpercentes hazafiak és amig Truman elnök szentesíteni fogja a fenti törvényeket, addig kihalásznak minden vörös centet a munkások zsebéből. Ezek a jó hazafiak a koreai háború megindítása óta napról- napra emelik az életszükségletek árait és hallani sem akarnak arról, hogy munkásaiknak magasabb bért fizessenek. Az AFL, a CIO és a többi szakszervezetek vezetőségei szemet hunynak a rohamosan növekvő drágaság felett és a politikusok módjára szószátyárkodnak. Azok a törvények, amelyekkel gúzsba fogják kötni az amerikai munkásosztályt, a honatyáink, a szakszervezetek vezetőségének jóváhagyásával, előzetes megállapodással történik. Az életszükségletek rohamos és alaptalan emelkedése, ráfogja kényszeríteni a bérrabázolgák millióit, hogy hosszú időt, vagy “partimé job”-on dolgozzanak. A nagyban növekedő munka- nélküliség, amely milliókat dobott ki a termelés színteréről, az elmúlt esztendőben, szünöfélben van. A gyárak, ipartelepek bejáratainak ajtóiról eltűnnek a “No Help Wanted” feliratok és helyét a “Help Wanted” váltja föl. Boldog a munkás, mert nem csak ő, hanem hitvestársa is keresethez juthat. Egyetlen pillanatig sem gondolkodik azon, hogy miért van újból “prosperitás”. Nem hallja a fegyverek, az ágyuk, a bombák zaját, ma még nem kell neki reszketni, hogy őt is megsemmisíti egy robbanás, egy atom-, vagy hidrogénbomba. Megelégedetten dörzsöli kezeit, hogy most már biztonságban van a részletre vásárolt ház, automobil, hűtőszekrény, stb. Nem látja meg rajtuk munkás és embertársai vérét. így nevelték őt a szakszervezeti basák, így nevelték őt a “munkás” jelző mögé bujt politikusok. Most aztán, amikor újból háborúban vagyunk, amikor Amerika ifjú virágai hullanak, hervadnak, a honatyáink csaknem egyhangúlag megszavazták a magával tehetetlen aggok számára a nyugdíj emelését az eddigi átlagos 26 dollár helyett havonta 46 dollárt fognak kapni. Az éhenhaláshoz sok, de a megélhetéshez gyalázatosán kevés. Ugyan akkor amikor ezt megszavazták, bevontak vagy 10 millió olyan bérrabszolgát, akik még ezideig nem voltak a társadalmi biztosítottak listáján. Az eddigi három ezer dollár helyett 3,600 dollár keresetig kell neki fizetni az egy és fél centet minden megkeresett dollár után. Nem csak az élelmiszer uzsorások fosszák ki a bérrabszolgákat megkeresett dollárjaiktól, hanem honatyáink is. Most, hogy a koreai háború kiütött, _ hogy megvédelmezhessék a kizsákmányolásra alapított társadalmi rendszerüket, újabb adóval terI helik meg a bérrabszolgák millióit. Újabb, magasabb kereseti adót nyomnak a nyakába. A bérrabszolgák millióinak “egyenlően” kell viselni a terhet, a munkásnyuzó “war mon- gerekkel”. Bármily szükségletben, bármily nyomorban szenved, kereseti adóját irgalmatlanul levonják, mielőtt keresetét kézhez kapná. És a munkásosztály eme keservesen keresett és elvont dollárjaiból fegyvereket, ágyukat, bombákat vásárolnak és az öt világrész minden zugában levő csatlósaiknak Marshall dollárokat juttatnak, hogy eme judás pénzekkel váltsák meg a demokráciát. A United Automobil Workers CIO szervezete, egy 12 tagból álló bizottságot küldött ki, hogy megvizsgálják milyen hatással vannak a Marshall dollárok Nyugat Európára. Hat heti vizsgálat után, a napokban visz- szatértek és a bizottság elnöke, John W. Livingston az újságírók előtt a következő kijelentéseket tette: “A Marshall plan Európában a mai napig szánalmas kudarcai végződött, a köznépet illetőleg. De mindennek dacára a szervezet küldöttei továbbra is hívei a Marshall tervnek.” “Ahogyan a Marshall tervet ma Európában kezelik, az csak a profit éhes gyártulajdonosoknak válik hasznukra és nem a telepek munkásainak. Ha csak a megélhetési viszonyok nem javulnak Francia, Olosz és Nyugat Németországban” — mondotta Livingston — “akkor Oroszország fogja átvenni azokat az iparokat, amelyeket amerikai pénzén építettünk fel.” “Minden lehetőséget meg kell adnunk, hogy azokban az országokban a nép érezze azt, hogy egy megtámadás esetén van mit védenie. Máskülönben a mi törekvésünk kárbaveszett.” Ez is fényesen bizonyítja a szakszervezeti basák fékerségét. Megállapítják, hogy a munkásnépnek semmi haszna nincsen a Marshall dollárokból, hogy azt a “profit éhes” kizsákmányoló osztály élvezi csak, “de azért mégis küldjük” az amerikai bérrabszolgák kereseti adóját is, az európai tőke feneketlen zsákjába. Livingston egy szakszervezeti (CIO) munkásvezér, akinek tudnia kellene, hogy a kizsákmányoló osztály nem ismer határt profit éhségében sem itt, sem Európában, de a világ bármely részében. Tudatában van annak is, hogy a bérrabszolgák végtelen kizsákmányolása, elnyomatása, amelyet a Marshall dollárok is táplálnak, ezen országok kizsákmányolt proletárjait ráfogja vezetni az uj társadalom útjára és ők és nem pedig Oroszország veszik át a termelés és szétosztás eszközeit, hogy azt mozgásban tartsák a közjóiét javára. Minél előbb vet véget a végletekig kizsákmányolt munkásosztály Nyugat Európában a magántlajdon, a kizsákmányolásra ala p i t o 11 rendszernek, annál hamarább szabadul fel évezredes elnyomatása alól. Az “Illinois Labor” augusztusi számában élesen támadja azt az őrült hajszát, amely ma folyik az Egyesült Államok területén, a “hüségeskü” letétele érdekében. írja, hogy a mozgófénykép ipar mágnásainál fekete listáját követi a University of California, amely a leghatalmasabb tanitézet az Egyesült Államokban. Százötvenhét alkalmazottját bocsájtották el, mert megtagadták a hüségeskü letételét. Ezt az indián táncot most Los Angeles egyik rádió állomása is követte. “Nem sokára valaki ajánlani fogja, hogy az újságok alkalmazottait vegyék sorra.” A New York Times jelenti, hogy a KFI, AM, FM és TV és television állomás, megkövetelte alkalmazottaitól, hogy egy nyilatkozatot írjanak alá, amely igy szól: “Én nem vagyok és soha sem voltam tagja, támogatója a kommunista pártnak, vagy tudomásom szerint bármely szervezetnek vagy csoportnak, amely alapelveiben vagy céljában hirdeti amiért e párt fennáll.” “Egy kivételével az összes alkalmazottak aláírták a hüség- esküt. Egy nő Mrs. Charlene Aumach, megtagadta az aláírását, hivatkozott arra, hogy ő egész életén át republikánus volt és nem hagyja magát diktátori módon befolyásolni. Azonnal el- bocsájtották. Most már aztán elénekelheti, hogy “My country these of thee, sweet land of liberty”. Az “Illinois Labor” csaknem egy féloldalra terjedő cikkében, amelyet a “The Guild Reporter”- ből vett át az utolsó bekezdésében ezt írja: “Ha egy magánvállalkozó megkérdezheti alkalmazottjának politikai nézetét, akkor megkérdezheti vallási felfogását is. Ha elbocsáj thatják politikai felfogásáért, akkor elbocsáthatják vallási felfogásáért is. Életre keltik az 1850 és “Know Toothing” (Ne tudj semmit) mozgalmat, amely akkor éppen úgy mint ma, az AMERICANIZ- MUS álarca alatt működött.” A SZAKSZERVEZETEK lapjai tele vannak figyelmeztetésekkel, hogy az “American Medical Association” egy hatalmas hirdetési kampányt indít, amelyre 1,100.000 dollárt fognak elkölteni. Eme kampányban az állam, vagyis a “fair deal” kormánya által tervbevett betegség, baleset és halál elleni társadalmi biztosítást fogják megtámadni.” Ötszázhatvan ezer dollárt fizetnek 11 ezer napi és hetilapokban közzétett féloldalas hirdetésekért. Háromszáz ezer dollárt fizetnek, háromszáz rádió állomás által leadott hirdetésért. Kétszázötven ezer dollárt fizetnek harminc legnagyobb folyóiratban elhelyezett hirdetésért. Ezen összeghez több millió dollár ára hirdetést adnak le az orvosságot gyártó cégek. Eme hirdetéseket a Whitaker és Baxter társaság kezeli és több mint 20 millió dollár értékű hirdetést jegyeztek elő. az orvosi karral egyetemben az érdekelt biztositó és egyéb társaságok. Államszocializmusnak fogják beállítani a “Fair Deal” kormány által beígért törvényjavaslatot. A kormány által tervezett egészségügyi biztosítás egy ósdi reform, amely Európa csaknem minden ipari államában már az 1900-as években meg volt. Amerika bérrabszolgáinak nem a nyomorúságos aggkori, munkanélküli és egészségügyi reformokra van szüksége. Ez lehet, hogy jó volt Európában, de az amerikai fejlett gazdasági viszonyok, az ipari demokráciát követelik meg és ezért kell sikra- szállnia Amerika bérrabszolgáinak, hogy megszabaduljon egy olyan társadalmi rendszertől, amelyben pénzért, profitért hazudnak, csalnak. A hirdetéseket októben 8-án kezdik meg. Az amerikai kommunista párt tizenegy tagját néhány hónappal ezelőtt, 5 évi börtönre és tízezer dollár pénzbírságra Ítélték, mert az “Egyesült Államok kormányát, erőszakkal akarták megdönteni”. A hosszú hetekre terjedő tárgyaláson egyetlen esetben sem bizonyult be a vád. De mert minden körülmények között bűnbakokat kellett keresni, ennélfogva elitélték őket. Az ítélet után fellebbeztek s egyenként húsz és harminc ezer dolláros biztosíték mellett szabadon voltak, amig a felsőbb bíróságok döntenek ügyükben. New York állam legfelsőbb bírósága augusztus 1-én döntött ebben az ügyben és helybenhagyta az előbbeni Ítéletet, most még hátra van az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága, a Supreme court. Az Egyesült Államok ügyésze, kérvényezte a new yorki törvényszéket, hogy a szabadlábon levő kommunistákat, “mint köz- veszélyes ellenségeket,” tartóztassák le. Az elitéltek több mint valószínű, hogy gondolkoznak azon, hogy ők nem olyan erőszakos megdöntését kívánták és hirdették az Egyesült Államok kormányának, mint amilyen erőszakos módon intézi az Egyesült Államok a koreai ügyet. Elgondolkozhatnak azon is, hogy milyen nagyszerű demokratikus intézményeink vannak, mint például az Egyesült Államok szenátusa. A közelmúlt napokban, a demokrata párt vezére McCormack felállt a szenátusban és tiszteletét fejezte ki Andrew J. May volt kentuckyi szenátornak, akit szenátorsága alatt fülöncsiptek, mert állami pénzeket sikkasztott és két évi börtönre ítélték. A demokrata párt vezető emberének eme cselekedete, ma, amikor újból háborúban van az ország, csak serkenteni fogja a háború panamá- zókat, hogy May szenátor szerint járjanak el a háborús rendelésekkel és a közpénzekkel. Elgondolkodhatnak azon is, hogy May szenátor és Garsson testvérek bűnrészeseinek ügyét Chicagóban a szövetségi bíróság levette a napirendről. Keresik, kutatják, hogy Allan B. Gell- man, Joseph T. Weiss, Harry S. Glick, akik társak voltak Garsson testvérekkel, miért nem kerülnek a bíróság elé. A szövetségi állami ügyész Chicagóban azt mondja, hogy ő washingtoni utasításra vette le az ügyet napirendről. Ez a demokratikus igazságszolgáltatás. A munkások szószólóit bebörtönzik, mert ők másként látták, vagy vélték az Egyesült Államok népének helyzetén javítani. Azokat, akik az állam kasszájából tetemes összegeket emelnek el, mint Garsson és társai, egyiket-másikat ne1950. szeptember 2.