Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-07-01 / 1637. szám

1950. julius 1. BÉRMUNKÁS 7 oldal Hát te még most is élsz? Az Egyesült Államokban az ipari zavargások megszünteté­sére törvényekkel tiltották el a munkáltatókat attól, hogy fegy­veres privát őröket alkalmazza­nak a sztrájkolok megfélemlíté­sére. A törvényhozók véleménye szerint sztrájkok alkalmával a közpénzekből fizetett és igy teljesen pártatlan városi vagy állami rendőrségnek kell fentar- tani a > rendet és ha ezek nem lennének arra képesek, akkor szolgálatba hívják a “National Morristown Tenn, városban mindenki ismeri Blackie War- wickot, aki egyike az itteni Tex­tile Workers Union (CIO) tevé­kenyebb tagjainak. De hogyisne ismernék, hiszen Warwick ezen a vidéken született, alig 15 mér- földnyire innen, 47 évvel ezelőtt és ezen a vidéken élt azt a pár évet leszámítva, amit Detroit városban dolgozott a Chrysler autógyárban és pár hónapot Oak Ridgen, majd Eriében a Ge­neral Electric vállalatnál. Warwick még Detroitban csat­lakozott a szervezett munkások­hoz és azóta állandóan tagja a CIO szervezetnek. így egészen természetes, hogy amikor az American Enka Company textil­gyárában, — amely itt van a kö­zelben, Lowlansben, — a mun­kások bérköveteléssel álltak elő, az a régi szervezett munkás lett az egyik szószólójuk. A bérkö­vetelésből március 28-án sztrájk lett és Warwick elfoglalta helyét a piketvonalban. Blakie Warwick nem valami hatalmas termetű ember, nem sok fölös hús és zsir van rajta. Arcbőre igen barna, haja pedig egészen fekete, talán azért ra­gadt rá a “blackie” név. De az­ért nem nézett ki olyan borzal­masan egy héttel ezelőtt, mint most és a hangja is jóval erő­sebb volt. Ezen nagy változás okát Blackie és társai igy beszé­lik el. Amikor az állami rendőrök és megkritizálták. Volt elnökünk­nek, F. D. Rooseveltnek, egyik legnagyobb élvezete volt, mikor Will Rogers “lassú” forgatás közben a legcsipősebb viccekben megkritizálta cselekedeteit. Nem igy jelen vezetőink. Ők nem bír­nak, tehát nem engednek helyet semilyen kritikának. Pedig ezzel is úgy vagyunk, mint azzal a bi­zonyos krumplis fazékkal, amelyre gazdája követ tett, hogy ne lökdösse le folyton a fedőt és a fazék felrobbant. Mi­nél nagyobb erőt használunk va­lamely dolog elnyomására, an­nál nagyobb az alulról jövő el­lennyomás. A szigorított rádió cenzúra, milliószámra ritkítja a hallga­tók számát, mert oly semmit­mondó ostobaságokat bömböl­nek, hogy az ember gyomra fel­fordul és inkább lezárja a rádi­ót. így jutunk el a szellemi né­maság zónájába. Guards” név alatt ismert állami katonaságot, amely szervezet minden bizonnyal egészen pár­tatlan s nem csak a munkálta­tók, hanem a munkások érdeke­it is védi. — Ez az elmélet. Most pedig nézzük, hogyan vált be ez a gyakorlatban. Erre nagyon szép példát mutat az alábbi tör­ténet, amit a New York Post ne­vű újság Murray Kempton nevű riportere irt egy textilgyári sztrájkkal kapcsolatban. — Szerk. az ezen alkalomra felesküdtetett sheriff deputik a sztrájkőrsze­meket el akarták kergetni a gyár kapuitól, Blackie megmon­dotta nekik, hogy állami és szö­vetségi törvények biztosítják a munkásoknak a sztrájkhoz való jogait. A deputik jól ismerték Warwickot és azért május 30- án, az Emlékezés napján beha­toltak a union helyiségébe és magukkal hurcolták Warwickot és az ott talált hat másik sztráj- kolót. VÉRESRE VERTÉK A deputik Tommy Sams álla­mi rendőr vezetése alatt bevitték őket a Hamblem County börtön­be, ahol Carl Gilbert, Highway patrolman őrmester vette át a foglyokat. A börtön épület ma­ga is elég ijesztő kinézésű, de a “veszedelmesebb” rabok részére a pincében vannak a cellák. War- vickot és társait átkisérték az első szobán a pincébe vezető lép­csőkhöz. Amikor Warwick az el­ső lépcsőfokról lelépett a máso­dikra, nagyon nyájas kinézésű, őszülő hajú, színes szemüveget viselő sheriff, Bob Medlin, hir­“BASING POINT” Truman elnök a múlt héten megtagadta a.' “Basing Point” név alatt említett törvényjavas- let aláírását, azaz ezen uj tör­vénnyel szemben használta az elnöki “vétó” jogot s igy meg­akadályozta, hogy a javaslat, amelyet a kongresszus mindkét háza elfogadott, törvényerőre emelkedjen. Tekintettel arra, hogy a javaslat nem valami túl nagy többséggel ment át a kong­resszusban, nem sok kilátás van arra, hogy megkapja a két-har- mad többséget, amely esetben elnöki aláírás nélkül is törvény lenne belőle. Amikor a javaslat keresztül­ment a kongresszuson, igén he­ves hírlapi csata keletkezett fe­lette, mert a szakszervezetek és a kis üzleti érdekeltségek nagy- mérvben ellenezték és agitáltak azért, hogy az elnök éljen a vé- j tó joggal. A kongresszusban leg- I inkább a republikánusok álltak a télén kinyújtotta az egyik lábát, hogy Warwick azon keresztül essen. Erre azért volt szükség, mon­dotta ez a máskülönben nagyon nyájas sheriff, mert Warwick megtámadta a deputikat. Black­ie, hogy el ne essen elkapta a lépcsőkarfát, ami elég bizonyí­ték volt arra, hogy a jól felfegy­verzett rendőrséget meg akarta támadni. Ilyen esetben mit te­hettek volna mást a rendőrök, mint tette Carl Gilbert deputy, aki a “black-jack” néven ismert ütőszerrel végigvágott a kapasz­kodó ember fején úgy, hogy ab­ból kibuggyant a vér. Blackie ujjai elernyedtek és legurult a lépcsőn. Ez megint valami nagy go­nosztett lehetett, mert annyira felingerelte Haskins fegyőrt, aki már lent várta a lezuhanó embert, hogy azonnal nekiállt és a súlyos börtönkulccsal ütlegel­ni kezdte. Közben Tommy Sams is lement és a revolvere agyával ütlegelte a már számos sebből vérző embert. Mindez nagy titokban történt, nem látta senki, kivéve azt a 15 National Guardistát, akiket az erőszak elnyomására hivott ki az állam kormányzója, akik azonban inkább csak mulattak ezen nyilvánvaló erőszak láttán. A KÓRHÁZBAN Blackie Warwick ott maradt vérbefagyva a börtön cellában tovább mint egy órán át. Köz­ben Bob Cahon, a union ügyvéd­je és Silas Switzer szervező meg­érkeztek és követelték, hogy a csaknem agyonvert emberhez orvost hívjanak. Végre enged­tek a követelésnek, megjött az orvos, aki a vizsgálat után kije­lentette, hogy Warwickot azon­nal a kórházba kell vinni. Elvit­ték tehát a kórházba egy csomó National Guardista felügyelete alatt és az ügyvéd, meg Switzer szervező kiséreltében. Hogy mi történt a kórházban, az megint más lapra tartozik. (A guardis­j avaslat mögött, de csatlakozott hozzájuk elegendő demokrata törvényhozó arra, hogy keresz­tülmenjen. Ez a javaslat tulajdonképpen a trösztellenes törvény hatásta­lanná tételét célozza. Ezen tör­vények ugyan eddig sem voltak valami hatásosak, de a nagyon is furfangos “basing point” rendszer, amit ez a törvényja­vaslat létre akart hozni, a nagy­üzleteknek szabad kezet adott volna a kisebb konkurencia tel­jes letörésére. A megvétózott törvény lénye­ge az, hogy azon nagyiparok, amelyek árucikkeiket az egész országban árulják, mindenütt egyenletes árakat számíthassa­nak. Ezt a rendszert a cement gyárak kezdték meg vagy négy évvel ezelőtt. Tegyük fel, hagy California államban van egy nagy cementgyár, amely termé­szetesen a nyugati partvidéken olcsóbban adhatja áruját, mint­ha elszállítja mondjuk Ohio ál­lamba, mert ott már az árhoz ták összeverték Switzer szerve­zőt — Szerk.) A kórházi diagnózis szerint Warwick fejét öt helyen szakí­tották be valami tompa ütőszer­rel, eltörtek öt oldalbordáját, az egész teste tele volt ütés fol­tokkal. A sheriff hivatalos je­lentése szerint Blackie “meg akarta támadni a deputykat, mi­re meglökték és leesett a lép­csőn, de senki sem bántotta”. Erre tanuk a National Guardis- ták is, akik végignézték a besti­ális kegyetlenséget. Memorial Day után Tommy Sams patrolman és a black-jack­et forgató Carl Gilbert deputy meglátogatták a kórházban a súlyosan összevert Warwickot. “Sajnálom, hogy ez a dolog igy történt,” — mondta Sams, — “de a jövőben másképpen kell viselkedned”. Gilbert azonban csak ennyit mondott: — Hát te még most is élsz?! (New York Post) hozzá kell számítani a szállítás költségét is. Ezért Ohio állam­ban egy uj cement vállalat, vagy egy kisebb vállalat megélhet, mert helyben nincs szállítási költsége és igy bírja a kompeti- ciót azon nagy üzemmel, amely éppen nagyságánál fogva sok­kal olcsóbban tudja előállítani az árut. A nagy cementgyárak tehát kiokoskodták, hogy mindenütt azonos árért adják a cementet. Kiszámították, hogy mennyit fi­zetnek a vasutaknak a szállítás­ra és azt arányosan felosztották az összes termelvényre, arra is, amit helyben adtak el. Vagyis azt az árat szabták meg, mint amibe került volna nekik egy ilyen képzeletbeli pontra szállí­tani az árut. Ezt elnevezték “basic point”-nak. Ezzel a furfanggal elérték, hogy messze távolban is olcsób­ban tudták adni a cementet, anélkül, hogy egy centtel is ke­vesebbet kaptak volna az összes termelvényeikért, mert a vevők éppen annyit fizettek, mint előbb. De az a furfang elég volt arra, hogy a kis cement gyára­kat tönkretegyék. Mikor aztán ezt elérték, akkor felosztották maguk között az egész országot, hogy ne kelljen tulmesszire szál­lítani a cementet és felemelték az árakat. Közben persze vigyáz­tak arra is, hogy mindig inkább egy kis hiány, mint tulbőség le­gyen a cement-piaon. A szövetségi kormány két év­vel ezelőtt port indított a ce­mentgyárak ellen és bírói Ítélet­tel, eltiltották a kompeticiónak ezt a nemét. Ezt a bírósági Íté­letet a Supreme Court is hely­benhagyta. Közben az acél- és más bazikus iparok is utánozni kezdték a cementgyárakat. Mit tehettek ilyen esetben az ipar­bárók? Ráüzentek a képviselő­ikre és szenátoraikra, hogy amennyiben a “basing point” rendszer törvényellenes, hát hoz­zanak olyan törvényt, amely szentesíti ezt a rendszert. így született az a törvényjavaslat, amit most Truman elnök meg­vétózott, amennyiben a két nagy szakszervezet nagyon élesen el­lenezte és a Demokrata Párt most annyira összeházasodott ezen szakszervezetekkel, hogy Truman nem mert ellenállni a követeléseiknek. Összeverték a sztrájkoló! a guardisták szemeláttára Irta: Murray Kempton

Next

/
Thumbnails
Contents