Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-07-01 / 1637. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. Julius 1. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Azok az el nem idegeníthető jogok (Folytatás az 1-ső oldalról) Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ...................$2.00 One Year ...........................$2.00 Félévre ............................... 1.00 Six Months ....................... 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Single Copy ...... 5c Csomagos rendelésnél 3c Bundle Orders ............. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 A fegyveres béke Az egész világra kiterjedő lázas fegyverkezést a militarista gondolkozásuak azzal indokolják, hogy a háború kikerülhetetlen. Háborúk voltak a múltban és lesznek a jövőben is, — mondják — észszerű dolog tehát, hogy felkészülünk, nehogy kiirtsanak bennünket. Ezen irány hívei szerint a háború természeti jelenség, az ember természetéből fakadó aktivitás, amit nem lehet megváltoztatni addig, amig ember lesz a földön. Minden élőlény harcol életének, majd fajának fen tartásáért. Ez alól az ember sem kivétel. Magát a fejlődést is az agresszivitás ösztöne hajtja és ez tartja fenn a háborúkat is. Szóval a háború oka az a támadó ösztön, amit tapasztalhatunk minden állatnál és ami megmaradt az embernél dacára a magas fejlődésének. Természetesen ezzel szembeállíthatjuk azon érvet, hogy az emberi fejlődés, vagyis a civilizáció lényege éppen abban áll, hogy az ember elveszti az állati ösztönöket és helyettük az emberi gondolkodás, az emberi erkölcsök befolyása alá kerül, vagyis társas életében az állatiasságot fokozatosan elveszti és helyettesíti a humanista érzésekkel, felfogással és cselekedetekkel. Volt idő, amikor mindenki hitt Malthus azon elméletében, hogy háborúk nélkül a népesség annyira elszaporodna, hogy a föld nem lenne képes elegendő élelem termelésére. A technikai fejlődés és a szülés-korlátozás lomtárba tette ezt az elméletet, de azért a háborúk nemcsak megmaradtak, de egyre nagyobbmérvü- ek és pusztitóbbak lettek. Hisszük, hogy egyszer csak elérkezünk azon dátumhoz is, amikor éppen ily módon csak mint téves elméletről fognak megemlékezni a ma nagyon de nagyon erősen kihangsúlyozott ama felfogásról, hogy a békének legjobb őrzője az állig felfegyverzett óriási hadsereg. Mert most ez az iránytszabó felfogás. Ezen balhiedelem alapján pazarolják az emberi aktivitásnak egy-harmadát militarista célokra. Az összecsapásra készen álló két nagy tábor a béke nevében fenyegeti egymást a hihetetlenül pusztító fegyverek mutogatásával. És folyik ez a fegyverkezési verseny és kardcsörtető fenyegetés dacára annak, hogy a világ népe békét akar. Ezt maguk a militaristák is elismerik, éppen azért hangoztatják olyan erélyesen, hogy az atombomba és hasonló borzalmasan pusztító és öldöklő fegyverekkel a békét őrzik. Teszik ezt dacára annak, hogy a történelem tanítása szerint a fegyverkezés még mindig háborúhoz vezetett. Éppen azért Albert Einstein világhírű tudós és a béke őszinte hive, most újból megintette őket. Einstein a napokban ezt a nyilatkozatot adta az újságíróknak: A nyílt háború elkerülésére nem is lehetne rosszabb dolgot elképzelni a nagymérvű fegyverkezési versenynél. Sőt éppen ellenkezőleg, a békét el sem lehet képzelni a szisztematikus Iefegyverkezés nélkül. Megismétlem: a fegyverek nem nyújtanak védelmet a háború ellen, ellenkezőleg, kikerülhetetlenül a háborúhoz vezetnek . . . Azt ajánlom, hogy az atom- fegyvereket adjuk valamely nagy, a nemzetek felett álló szervezet kezeibe, amennyiben az egyoldalú lefegyverezés nem valósítható meg. Miután egyik fél sem adná fel a fgyverkezést addig, amig nem biztos, hogy a másik is hasondóan cselekszik, ezen hatalmas fegyvereket, valamilyen nemzetközi authoritás rendelkezésére kell bocsájtani. Szóval létre kell hozni valamilyen világ-kormányt (a kind a world governments De ilyen világ-kormányt csak azok hozhatnak létre, akik a béke őszinte hívei és jóakarattal, eltökélt szándékkal ülnek le a tárgyaló asztalhoz, hogy az ellentétek elsimításával valamilyen egyezségre lépjenek. Erre nem nyílik alkalom addig, amig militaristák irányítják a külpolitikát és a “fegyverek őrzik a békét” hamis teória alapján fenyegető nyilatkozataikkal egyre közelebb visznek bennünket a háborúhoz. Nyilvánvaló tehát, hogy a békéhez vezető első lépés a politikai iránytszabó militaristák leintése lenne. Amig a kormányok fejei helyett generálisok és admirálisok beszélnek és fenyegetőznek, nem lesz vége a hidegháborúnak, sőt megmarad a háború eshetősége dacára a népmilliók békevágyának. politikai szabadságuk mitsem ér gazdasági szabadság nélkül Az uj rendszerben annyira fontosnak tartott kontrakt éppen ettől a gazdasági szabadságtól fosztotta meg őket. Ezen ténynek első felismerői megindították azt a mozgalmat, amit ma a szocialista jelzővel említünk. Több mint száz év kellett arra, hogy a szocializmus elveit a gyakorlatban is kipróbálhatták, persze akkor is csak forradalmak révén, mert a munkáltató osztály nagyon görcsösen ragaszkodik a neki olyan kiváltságos helyzetet biztositó szerződési jogokhoz, vagyis, hogy embertársaikat munkába foghassák. Ezt a jogot a tőkés termelő rendszer haszonélvezői éppen olyan öröklött és elid >ge- nitlen jognak tartják, mint tartotta a rabszolga tulajdonos embertársának a birtoklását. Ha a szocialista elveket követő, magukat “népköztársaságoknak” nevező uj országok alkotmányait vizsgáljuk, látjuk, hogy azok alapvető vezérelve megszüntetni azt, hogy egyik ember a másiknak munkájából éljen, vagy profitot húzzon. Ennek jogosságát ilyenforma érveléssel igazolják: Az ember az élethez szükséges javakat, mint élelem, ruha, lakás, szórakozás, stb., mások munkájából nyeri; jogosan elvárható tehát, hogy ő is valamilyen hasznos munkával fizessen meg ezen javakért és ne éljen olyan jövedelemből, amit nem munkáért kap, mert az olyan ember csak élősdije a • ár- sadalomnak. Erre vonatkozólag a Magyar Népköztársaság alkotmányának második fejezete a 9-ik paragrafusban ezeket mondja: 1. A Magyar Népköztársaság társadalmi rend j é n e k alapja a munka. 2. Minden munkaképes polgárnak joga, kötelessége és becsületbeli ügye, hogy képességei szerint dolgozzék. Az állítják, hogy az ily alapon álló termelésnél az árucikkeket nem profitra, hanem a használatra termelik. Az egyén birtokosa a használati termelvények- nek, de a természeti kincsek, a gyárak, bányák, bankok, szállító eszközök, stb. stb., a szövetkezetekben tömörült munkásoké, vagy állami tulajdonok, — szóval a termelésnek ilyen eszközei egyéni birtokok nem lehetnek. Az ilyen rendszerben tehát vagy csak önmagának dolgozik a munkás, vagy pedig a szövetkezetekben vagy állami intézményekben kollektiv módon s a termelésből munkájához mérten nyer részesedést. Hát ennyi az egész?! — kiálthat fel itt az olvasó. — Hát lehetséges az, hogy ilyen jelentéktelen dolog miatt a világ népe két egymással farkasszemet néző táborban gyülekezik készen az egymás kiirtására? Hát először is, ez nem olyan jelentéktelen dolog. Tudjuk, hogy a rabszolgaság joga fen- tartásáért is milyen véres polgárháborút vívtak itt. És ez a probléma nem olyan nagyon egyszerű, mint itt előadtam. Tudatosan egyszerűsítettem le eny- nyire, hogy egy rövid értekezésben bemutathassam mi a lényege annak, ami a mai nagy világfeszültséget füti. De figyelembe kell venni, hogy a mai nagy technikai fejlődés következtében az iparok, a kereskedelem, a banküzlet olyan hálózatba fogja a világot, hogy amikor egy országban megszüntetik a kontrakt szabadságot, akkor azzal esetleg valahol a föld túlsó részén vágják el a profit érvonalát. De azonkívül ezt az uj rendszert, — mint minden uj társadalmi rendszert, — a kisebbség állította gyakorlatba forradalmak, diktatúrák, esetleg politikai cselszövések utján. Ilyenkor nagy tömegek veszítik el kiváltságaikat, esetleg megélhetési eshetőségeiket, akik szeretnék elvesztett hatalmukat visszanyerni még egy újabb világháború árán is. Midőn a külömböző társadalmi rendszereket összehasonlítottam, nem bíráltam azokat, nem mondottam, hogy melyik jobb, melyik rosszabb, mert az úgyis attól függ, hogy kinek a szemén át nézzük. Birálat helyett inkább ezt mondom: Nem ez az utolsó társadalmi változás. A társadalmi rendszerek természete, hogy állandóan változnak, — egyszer lassan, máskor gyorsabban, — ez a fejlődés törvénye. Sőt hangoztatják, hogy a történelem méhében már ott van a még újabb társadalmi rendszer embriója, amely rendszerben a munkás nem a munkája, hanem szükséglete szerint nyer majd részesedést. Összegezhetjük az elmondottakat ilyenformán: Ma a világ- történelem azon átmeneti korszakát éljük, amelyben azt döntik el, hogy vájjon az ember képessége, munkaereje eligedenit- hető-e, vagy sem? Ez az az igazi “issue”, az alapvető kérdés, ami felett a hidegháborút vívják, minden más részlet csak díszítés, csak cafrang ezen az alapvető problémán s csak arra való, hogy magáról a lényegről elterelje a figyelmet. És ha az emberiség megússza ezt a hidegháborút anélkül, hogy oly világégéssé fajulna, amelyben az “A” meg a “H” bombákkal elpusztítják a civilizációt, akkor a történelem ezt a századot mint a gazdasági szabadságért folyó harc korát fogja említeni. . Fred A. Hartley volt képviselő, a Taft-Hartley munkásellenes törvény szerzője most a “szabad munkások” politikai pártját szervezi. “Szabad munkások” alatt a unionokat gyűlölő, vagyis a sztrájktörő munkásokat érti. Ezeknek a támogatásával akar újból képviselő lenni. Asaakira Kuni herceg, a japán császár sógora házasság- közvetitő irodát nyitott s a hírek szerint csak 1.25 centet számit a házastársak összeboroná- lásáért. — Ez a sinto sathen vagy nagyon sok üzletet csinál, hogy ilyen keveset számit, vagy csak ilyen keveset érnek a házassági manipulációi.
