Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-07-15 / 1639. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. julius 15. Egyről-Másról • ELMONDJA : J. Z._______ AKI TŰZZEL JÁTSZIK, MEGÉGETI MAGÁT HOSSZÚ idő óta nagy ellenszenvei néztük azt az őrült fegyverkezést, amely az egész világon folyamatban van, mert az volt a balsejtelmünk, hogy azok a fegyverek előbb-utóbb használatba kerülnek. Ennek nem is lehetett más következménye, mint ami most Koreában bekövetkezett. Ezen őrült fegyverkezés következtében a világ békéje puskaporos hordón nyugodott és csak egy véletlen szikrára volt szükség, hogy az felrobbanjon. Ez a robbanás most bekövetkezett. Ily esetekben minden embernek, minden országnak arra kellene törekedni, hogy ezt a pusztitó tüzet elojtsák, azonban Koreában ennek éppen az ellenkezője történik. Nem hogy oltani igyekeznének a tüzet, hanem olajjal öntözik, hogy valahogy ki ne aludjon. A koreai eseményekről érkező hirek annyira zavarosak és ellentmondóak, hogy azokból a valóságot megállapítani, csak tüzetes vizsgálattal lehetséges. Az első ideérkező hirek szerint, észak Korea Szovjet Oroszország “utasítására és támogatásával” megtámadta dél Koreát. Ez a hir nagyon alkalmas volt a hisztérikus fegyverkezés igazolására és a hírszolgáltató eszközök rögtön félreverték a harangot és órákon belül az egész ország lázban volt. A hivatalos személyek, akik a weekendet Washingtonon kívül töltötték, rögtön repülővel igyekeztek vissza a városba a teendők “megbeszélésére” ami egyébként már papíron megvolt,, mert minden jel szerint ez a “támadás” nem is olyan “váratlan” volt. Annak előkészítése már hónapok, sőt évek óta folyt és csak a pontos idő megállapítása hiányzott. Később azonban olyan hirek érkeztek, hogy a “támadást” nem az észak, hanem a dél koreaiak kezdték és amig a hivatalos körök azt nem ismerték el, nem is tagadták, vagy meg nem cáfolták. Egyébként is a hivatalos körök előtt nem fontos, hogy melyik oldalról történt a “támadás”, a fontos az, hogy megtörtént és a “demokrácia védelme” ürügy alatt a beavatkozás “igazolva” van a világ előtt. KOREA a távolkeleten Ázsiában van és igy Manchuria s egyben “vörös” Kina szomszédságában. Korea az utóbbi négy évtizedben a japán vassarok uralom alatt nyögött és a második világháború végén a “győzelmes” Egyesült Nemzetek hadseregei “szabadították” fel a japán rabszolgaság alól. Mivel a “felszabadításban” Oroszország is résztvett, abban állapodtak meg a “felszabadítók”, hogy Korea északi része orosz, mig a déli rész a nyugati, de leginkább az Egyesült Álla- rhok fenhatósága alá kerül. Határvonalnak a 38-as Egyenlítő vonalat állapították meg és igy került forgalomba a North (észak) és South (dél) Korea elnevezés. Korea két részében a fejlődés éppen oly vonalon haladt, mint a világ többi részein, ahol a magán és államkapitalizmus viaskodik egymással. Észak Korea orosz fenhatóság alatt “Demokratikus Népköztársaság” nevet vette fel és azaz ismert folyamat ment végbe, ami a kelet európai országokban, vagy Kínában. A földet felosztották a parasztság között, az iparokat államosították és a kormányzás m i n d n a g yobb mértékben a “kommunisták” kezébe került. Dél Koreában viszont az Egyesült Államok támogatásával a magánkapitalizmust ismét talpraállították — amely a japán uralom alatt nagyrészben a japánok kezébe volt — és a “demokratizálás” mint Görög és más országokban teljes brutalitással folyt. A rabszolgaság ellen lázadó koreaiakat a legnagyobb terrorral üldözték, bebörtönözték és ezrével végezték ki “hivatalosan” és nemhivatalo- san, csak úgy csőcselék módra. Észak Koreában a fejlődés gyors iramba ment, mig a déli részen a legreakciósabb elemek irányítása alatt mesterségesen visszatartották, aminek következménye a két rész közötti súlyos gazdasági diferenciák. Mig az északiak gazdasági viszonyai állandóan javultak, a déliek éppen ellenkezőleg mindig nagyobb nyomorba kerültek és csak természetes, hogy az éhséglázadások gyakoriak voltak. Többször történtek kísérletek egész Korea területére közös kormány megalakítására, azonban ezek minden esetben kudarcai végződtek az Egyesült Államok támogatását élvező dél koreai reakció gáncsolása következtében. Ugyancsak gyakori kísérlet- történt, hogy a megszálló hatalmak vonják ki a hadseregeiket és bízzák Koreát a koreaiakra, azonban ezelől az Egyesült Államok mindig kitért és végül 1948- ban Oroszország kivonta a megszálló sereget Koreából, tekintet nélkül, hogy az Egyesült Államok mit fog csinálni. Dél Korea “elnöke” a reakciós Syngman Rhee, akit az Egyesült Államokból plántáltak Dél Korea trónjára, állandóan ellenezte a megszálló (amerikai) hadsereg kivonását, attól tartva, hogy anélkül képtelen a lázadó dél koreaiak felett uralkodni, azonban 1949-ben a hadsereg nagyobb részét mégis kivonták, melyet Dél Korea egyes részein általános lázadás követett a reakciós kormány ellen. Acheson külügyminiszter a közelmúltban azt a kijelentést tette, hogy az Egyesült Államok támogatása nélkül a dél koreai kormány három hónapon belül összeomlik és ennek megakadályozására a kongresszus 100 millió dollár segítséget szavazott meg Dél Korea támogatására, 1950 junius 6-án. Ez dióhéjba foglalt történelme Koreának a “támadás” napjáigMINT osztálytudatos munkások természetesen a leghatározottabban ellenezünk minden gyilkoló fegyver használatát, mert a világ bármely részén történik is az, a mi testvéreinket — munkásokat — gyilkolnak azokkal. De ne essen senki tévedésbe, mi nem vagyunk “pacifisták”; mi a harc emberei vagyunk — az osztályharc katonái — és az a határozott meggyőződésiink, hogy a munkásosztály célját elérheti anélkül, hogy egy lövés eldördüljön és egyetlen munkás élete pusztuljon el igy. A munkásság fegyvere sokkal hatalmasabb és sokkal hatásosabb a gyilkos fegyvernél és ez nem más, mint szervezett erő, amelyet a munkásság úgy szerezhet meg, ha a termelés színterén, az iparok termelő ért jét egyesíti az Egy Nagy Szervezetbe. De sajnos ez a szervezett erő ma hiányzik a munkásságnak és ami még sajnálatosabb, hogy az elnyomottak túlnyomó többsége nem ismeri a szervezett erő hatalmát és a jelen társadalmi — kapitalista — rendszerben, ahol a társadalom minden intézménye azt szolgálja, hogy a munkásság fel ne ismerje azt az erőt ami kezében van, pillanatnyilag kevés reményt fűzhetünk ahoz, hogy az osztályharc ily utón haladjon. Az évezredes elnyomatás terhe pedig mind súlyosabb lesz és amikor az elnyomottak már szemmel látják és füleikkel hallják, hogy más országokban a kizsákmányoltak már megszabadultak rabszolgatartóiktól, minden terror kevésnek bizonyul őket leigázni. És igy van Koreában is. Amikor a déliek látják, hogy az északiak az uj rendszerben mily haladást tettek az utóbbi években, csak természetes, hogy ők is vágyakoznak az után és minden áldozatra készek, hogy rabszolgatartóiktól megszabaduljanak. De látva a 38-as egyenlítő vonaltól délre történő eseményeket, az északiak sem érzik magukat biztonságban, mert nem tudják, hogy melyik pillanatban csapnak le rájuk, hogy az eddig elért eredményeiket lerombolják és visszaállítsák az általuk jólismert vassarok uralmat, amelyben részük volt az utóbbi évekig és amelyben déli testvéreiknek még mindig részük van. És látva az Egyesült Államok “atyás- kodását” a déli koreaiak felett, minden okuk meg van a félelemre. A FENTI tényeket és sok más körülményt figyelembe véve, anélkül, hogy “fegyvercsörte- tőknek” vagy a fegyveres háború — akár országok között, vagy országhatárokon belül — dicsőítőinek csapnánk fel, szimpátiánk kétségtelenül az északi koreaiak, és a déli korai elnyomottak mellett van, akik jobb módszer hiányán igy- igyekeznek megszabadulni rabszolga tartói! - tói. NEW YORK ÉS KÖRNYÉKE munkástársaink figyelmét fölhívjuk az ez évi második CSALÁDI KIRÁNDULÁSRA mely a közismert Edenwald Erdőben lesz, JULIUS 23-ÄN VASÁRNAP melyre kérjük az I.W.W. tagjai és Bérmunkás olvasói megjelenését. Lehetőleg mindenki kérje fel jóbarátait és ismerőseit s ez alkalommal legyenek körünkben. Minden jó innivalóról gondoskodva van, de ennivalót hozzon magával. Esős idő esetén a rá következő. vasárnap lesz megtartva. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Rd.” subway a 180-ik utcáig és onnét át- szállni a Dyre Ave. magasva- sutra és a végállomásig utazni. Ott kiszállva néhány perc séta az erdőbe, ahol a labdázótér mellett levő dombon találkozunk. Minden gyűlölet propaganda dacára, ma már nyilvánvaló, hogy a “támadást” nem Oroszország kezdte és Oroszország katonailag nincs érdekelve a koreai forradalomban. Ez áll még annak dacára is, hogy az észak koreaiak “orosz fegyverekkel, tankokkal, repülőgépekkel” vannak felszerelve. Ez csak természetes, mert melyik más ország volna hajlandó ellátni a “vörös” Koreát ily védelmi eszközökkel? Egy azonban bizonyos és ez pedig, hogy orosz katonaság nincs Észak Koreában és nem “az oroszok támadták meg Dél Koreát”. Egészen másként áll azonban a helyzet a másik oldalon. Az Egyesült Államok a “támadás” első jelére repülőgépekkel szállította a katonaságot a közeli Japánból. Hadihajók parancsot kaptak, hogy az irányt Korea felé vegyék. A Japánban felhalmozott muníciót, tankokat, repülőket és minden öldöklésre használható eszközöket, haladéktalanul útnak indítottak Korea felé és még több katonaságot, amilyen gyorsan csak lehetséges. Történik mindez annak dacára, hogy Truman elnök ismételten kijelentette, hogy Koreában “nincs háború” és az Egyesült Államok nincs “háborús viszonyban” Oroszországgal. Mi történik tehát Koreában? A koreai elnyomottak fellázadtak elnyomóik ellen és a lázadókat le kell gyilkolni. Amint a hirek hozzák, a déli koreaiak semmi ellentállást nem tanúsítanak és minden lehető módon segítik az északiakat és az amerikaiakat viszik oda leverni a forradalmat. Ez tehát az a bizonyos “demokrácia védelmezése” ? Lehet, hogy a “demokrácia” ily értelmezése megfelel az amerikai kapitalizmus talpnyalóinak — közöttük a szoc. demeknek is — akiknek mottója: megvédelmezni a kapitalizmus kiváltságos jogait, de előttünk, osztálytudatos munkások előtt ez a forradalom leverése (buck the revolution, instead of backing it). Ma, éppen e sorok írásakor • julius 4-én, ünnepli Amerika a
