Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-11-25 / 1657. szám
4 oldal BÉRMUNKÁS 1950. november 25. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN PUBLICATION OF INDUSTRIAL UNIONISM Előfizetési árak: Egy évre .......... $2.00 Félévre ............................... 1.00 Egyes szám ára ............ 5c Csomagos rendelésnél 3c Subscription Rates: One Year ..........................$2.00 Six Months ...................... 1.00 Single Copy ...................... 5c Bundle Orders ................. 3c Előfizetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alá jegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még nem jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE 42 Csőd vagy háború Az Associated Press hírszolgáltató vállalat gazdasági szakértői jelentik, hogy az amerikai üzletvilág ezen év első 9 hónapjában nagyszerű fellendülést mutat. Ennek bizonyítására felsorolja 486 nagy korporációnak a kereskedelmi minisztériumhoz beadott profit-bevallását. És aki ezt a listát átnézi, kétségtelenül igazat ád a fenti megállapításnak. Ezt a listát a General Motors Corporation vezeti be, amely ezen kilenc hónap alatt 702,655,156 dollár profitot szerzett a mult- évi 502,377,767 dollárral szemben. A United Steel Corporation is meg lehet elégedve 178,821,540 dollárral, a tavalyi 133,223,409 dollár helyett. A Standard Oil (California) profitja is elérte a 107,067,058 dollárt, ami mindössze csak 2 millióval több a tavalyinál, de a Union Carbide Co. már nem tudta elérni a száz milliót s igy kénytelen beérni 99,410,000 dollárral, noha tavaly csak 66 milliót csinált. így megy ez végig az egész listán. A 486 korporáció összes net profitja 1,711, 279,763 dollár, körülbelül 600 mUlióval több, mint a múlt évben. Pedig ebben nincsen benne a koreai háború okozta rendelések profitjai. így könnyű megjövendölni, hogy az év utolsó három hónapja, meg a következő 1951-es év is, még nagyobb profitot fognak hozni ezen nagy korporációknak. Nem hiába örvendenek tehát az üzleti élet ily bámulatos fel- virágozásán és dicsekedve mondják, hogy a nagy fellendülés következtében az ipar és kereskedelem több mint 62 millió embert foglalkoztat. A két évvel ezelőtt még fenyegető munkanélküliség problémája elenyészett és helyette inkább munkáshiány van. Mindez színtiszta igazság, de az igazságnak csak egy része. Mert hozzá kell tennünk, amit mindenki tud, hogy ezt a nagy ipari fellendülést a nagymérvű fegyverkezés okozta; a békebeli gazdaságból háborús gazdaságot csináltunk. A kérdés tehát az, hogy vájjon ezen gazdasági fellendülésért nem-e milliók vérével és életével fogunk fizetni? Avagy ez a szörnyű költekezés végeredményben nem-e rombolja le az ország gazdasági erejét? És végre meddig birja az ország a milliók és billiókra rugó fegyverek elajándékozását vagy elpazarlását? Amikor az első világháború után előbb Olaszország Mussolini alatt, majd Németország Hitler vezetésével megkezdték a fegyverkezést, a gazgaságtudósok hangoztatták, hogy amár csaknem tönk szélén álló országok egy-kettőre csődbe kerülnek. Ez a jóslat azonban nem vált be. A csőd helyett mindkét országban nagy ipari fellendülés indult meg, a munkanélküliséget megszüntették s a nagy korporációk profitjai egyre emelkedtek. De ez a magasfoku háborús gazdaság mégis csak bizonyos ideig tarthatott. Egyszer csak a csőd és a háború között kellett választaniok. Mussolini is, Hitler is a háborút választották. Egészen hasonló helyzet elé került az Egyesült Államok is. Sőt itt még kirívóbb a dolog, mert nem csak a saját katonaságát, hanem a félvilágot látja el fegyverekkel, amelyekért semmit sem fizetnek. Meddig mehet ez igy? Ha a történelmi analógiát nézzük, akkor a válasz az, hogy csak néhány évig. Eddig még mindig igy volt minden más országgal, miért lenne éppen az Egyesült Államok kivétel? És mi jön a pár év után? Ami a többi országoknál: CSŐD VAGY HÁBORÚ. Tessék választani! Ez a háborús ipar fellendülésének az ára. Csodálatos gépek Gyakori látvány a mezőgazdasági és ipari gépkiállításokon, hogy egy-egy csomó ember körülveszi a gépeket, próbálgatják, összehasonlítják előnyeiket és hátrányaikat, majd megállapodnak, hogy ez vagy az a gép jobb a többinél. De most halljuk először, hogy egy gép hasonlítja össze az embereket, mond Ítéletet felettük és válassza ki közülök a legjobbat. Pedig nem kellene, hogy csodálkozzunk ezen a dolgon, hiszen eleget halljuk, hogy milyen szövevényes munkákat végző gépe- ’ két készítenek. A “robot” nevű gépek például repülőgépeket ve-j zetnek, noha annak elsajátítására a pilótáknak több évi tanulás-1 ra van szükségük. És végre tudomásunk van arról is, hogy a csillagászok, fizikusok és egyéb tudósok részére már olyan “intelli- I gens” gépeket készítenek, amelyek pár perc alatt olyan számításokat végeznek el, amiken féltucat egyetemi tanár heteken át dolgozhatna. De mégis nagyon fordított világnak tetszik, hogy gép Ítélkezzen emberek felett s nem az ember a gépek felett. Pedig ez egészen egyszerű gép, amit a statisztikai hivatalok már régen használnak, csupán a gyártója, az International Business Machines Corporation, most jött arra a gondolatra, hogy a “Statisztikai Analizálót” minden nagyobb cég használhatja alkalmazottai képességének és teljesítményének a megítélésére. A gép használatának a lényege az, hogy minden alkalmazottnak van egy kártyája, amelyen az illetőre vonatkozó adatoknak megfelelőleg lyukak vannak vágva. Amint a kártyák átszaladnak a gépen, ezen lyukakon átüt a fény, amit egy készülék jelez. Mármost ha keresnek előléptetésre olyan alkalmazottat, aki például legalább középiskolát végzett, tiz éve van szolgálatban, megnyerő modorú, megbízható, ilyen vagy olyan speciális szaktudással bir, akkor csak bedobják a kártyákat a gépbe és egy perc alatt kimutatja mindazon alkalmazottak neveit, akik a kivánalmaknak megfelelnek. Ha csak 5000 alkalmazottja van is a cégnek, ezt a ki- válsztást egy hivatalnok két hét alatt sem tudná elvégezni. Miután a gépek egyre jobb gépeket hoznak létre, valószínű hogy a közeljövőben olyan gépeket szerkesztenek, amelyek elvégzik a munkavezető tisztségét. Ez sem lesz egészen uj, hiszen már alkalmaznak elég olyan gépet, amelyek ellenőrzik a munkás termelőképességét. És reméljük, hogy még itt sem állnak meg, hanem megszerkesztik azt a gépet is, amely helyettesíti a munkáltatót. Ez már csak azért is könnyű feladat, mert a tulajdonsokra semmi szükség sincs. A mai nagy ipartelepeknél nem is tudják, hogy ki a tulajdonos, a legtöbb munkás az igazi tulajdonost nem is látja. Ezzel szemben vannak olyan tulajdonosok, akik sem a munkásaikat, sem az ipartelepeiket nem látják, csak a profitot kapják, amit az üzletvezetők, a managerek szállítanak nekik. így ezeknek a helyettesítését a termelés valóban nem venné észre, sőt ellenkezőleg, igen nagy haszonnal járna, mert a tulajdonos-gépeket egy kis olajjal és tisztogatással ki lehetne elégíteni és nem korlátoznák a termelést. Ez lesz az emberiségre legnagyobb hasznothozó gép! t Ez lesz aztán a nagyon csodálatos gép! Amit nem értenek meg az amerikaiak (Vi.) November 11-ikén jelentették, hogy a kínai vörösök sok amerikai katonát visszaengedtek a csapataikhoz, az amerikai oldalra, akik beismerik, hogy nagyon jól bántak velük, a sebesülteket bekötözték, az éheseket jóltartották. Ezt olyan érthetetlen dolognak tartják az amerikaiak, hogy mint nagy szenzációt közöltek, hirdették a rádión. Pedig, akik olvasták azon leírásokat, amelyeket amerikai újságírók Írtak, még a japánokkal, valamint Chi- angal folytatott harcokban is a vörös hadseregről, tudniok kellene, hogy éppen úgy kezelték a japánokat, Chiang katonáit is, mint mostan az amerikaiakat kezelik. Edgar Snow, Harrison Forman és más hires amerikai újságírók, cikkekben, könyvekben írták meg, hogy a vörös hadsereg nem tartott meg hadifoglyokat. Ha el fogták a japánokat, vagy Chiang katonáit, akkor miután jóltartották őket, megkérdezték, hogy akamak-e köztük maradni mint barátok, vagy vissza akarnak menni a csapataikhoz, mint ellenségek. Az eredmény bizonyította, hogy nagyon is helyes volt ez a felfogás, mert akik ott maradtak, azok nekiláttak a munkának, ha nem is álltak be a vörös hadseregbe, de munkájukkal sokat segítettek. A japánok közül akik visszamentek legnagyobb részét a saját tisztjeik lőtték agyon, ugyan úgy csinált Chiang is, mert nem bizhatott bennük, azt hitték, hogy azok is csak a vörösökért való belső harc miatt mentek vissza. így nem csak egyének, hanem egész hadosztályok mentek át a vörösökhöz teljes felszereléssel. Valamint a japánok is, akik ott maradtak, testestől-lelkestől barátok, elvtársak lettek a kínai munkástestvéreikkel. Valami 30.000 japán katona maradt ott, úgyszintén nagyon sok civil, akik azokkal együttdolgozva, építik a szocializmust Mandzsúriában. De ugyan akkor készen állnak arra is, hogy majd hazájukban segítsék azt, amikor arra alkalom adódik. Chiang két milliós hadserege is, mint a tavalyi hó elolvadt, elpárolgott az ilyen bánásmód hatása alatt. Persze ezt nagyon nehéz megérteni az amerikai militaristáknak, háborús uszitók- nak. A “BOLGÁRJOGOK” MEGSÉRTŐI LAFAYETTE, ALABAMA — A szövetségi bíróság James R. Clark rendőrt tiz havi fogházra, Doyle Mitehumot, Clark társát pedig hat havi fogházra Ítélte, mert megsértették a néger Willie B. Carlisle polgárjogait. A polgári jog megsértés abból állt, hogy a két rendőr valami kisebb vád alapján letartóztatta Carlislet s az őrszobában gumicsövekkel, majd rendőrbotokkal agyonverték a szerencsétlen embert. Az állami bíróság a gyilkosság vádja alól felmentette őket, mire a szövetségi bíróság ily körülményes módon, — “a polgárjogok megsértése” címén mérte ki rájuk a gyenge büntetést.
