Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)

1950-11-04 / 1654. szám

2 oldal

BÉRMUNKÁS

1950. november 4.

OSZTÍLYELLENTÉT

AZ INDUSTRIAL WORKERS OF THE WORLD IPARI SZERVEZET

ELVINYILATKOZATA

Most, amikor csak néhány nap választ el bennünket attól a várva-várt november 7-től, amely napon Amerika “szabad” polgárai, “szabadon, tetszésük szerint választják meg”, hogy kik képviseljék őket a következő két- négy vagy hat esztendőre. Szabadon választanak azon jelöltek között, akiket a demokrata vagy republikánus pártok, nagy kegyesen megengednek, hogy a szavazó lapra lierülhet- tek.

Itt a demokrácia legdicsőbb hazájában, nem úgy van, mint ahogyan azt nekünk a kizsákmányoló osztály sajtója, rádiója, a szakszervezeti ’ basákkal egyetembe hirdetik, hogy Oroszországban és a népi demokráciákban csak arra szavazhatnak, akiket a “komisszárok” jelölnek. Itt a pártok vezetőségi tagjai jelölik a megválasztandó honatyákat. És mert abban a “szerencsés” helyzetben vagyunk, hogy több párt is van, igy választhatunk republikánus, demokrata, American Labor Party, Progresszive Party, Socialist Party, no meg aztán az elmúlt ötven esztendőben a S-zegény L-egények P-ártja is állít jelölteket.

Az Egyesült Államok 16 államában “nagy és elkeseredett harc folyik az SLP és a kizsákmányoló osztály jelöltjei között”. Mert tudni illik az SLP még ma is törvényesen elismert párt az Egyesült Államokban és ennélfogva állítanak kormányzó, szenátor és állami pénztárnok jelölteket. Nagy “büszkeségükre” legyen mondva, a jelöltek csaknem fele magyar.

Egyes államokban már nem mint SLP szerepel, hanem “In-( dustrial Government Party”. Hogy mi a csuda ez, azt a fene tudja. Ugyan mi történne, ha megválasztanák ezeket az Industrial Government Party jelölteket. Hát mi? Mi történt minden más ■ országban, ahol szocialista politikusokat választott a nép. Az első világháború idején Wilmos császár azt mondotta a német szocialista parlamenti többségre, hogy “az én szociálistáim”. Angolországban az ugynevezet szocialista Labor Párt, államositja az alapvető iparokat, de mielőtt átveszi azokat, busásan kártalanítja azok “tulajdonosait” és meghagyja őket továbbra is az igazgatósági pozíciókban.

Igaz, úgy van, Franciaországban a Blum-féle szocdemek még ennyit sem csináltak. Ha Amerikában az SLP és az Industrial Government Party jelölteket választaná meg a nép, hát akkor ők egy koalíciós kormányt ala- kitnának az SLP és az IGP. Eme jobb és balszárnyu két kulacsos szervezet, még mindig hisz abban, hogy parlamenti többségre tesz szert és megvalósítja az SLP féle társadalmi rendszert.

A CIO, AFL és a többi független szakszervezetek basái ugyan azt teszik. Ők is kettő között választhatnak, demokrata,, republikánus jelöltek között. Közlönyeikben, rádió szónoklataikban, meghúzták a vészharangot és figyelmeztetik Amerika szervezett munkásságát, hogy “az 1950-es választásokban minden ami a munkásosztálynak kedves, kockára van téve. Az AFL aZ elmúlt 60, a CIO az elmúlt 15 esztendőben kemény harcok árán nyert eredményeket súlyos és pótolhatatlan veszteség fenyegeti.”

Hát vizsgáljuk meg, csak úgy kutyafuttában, hogy mik azok az eredmények. Az AFL az elmúlt hatvan esztendőben a leghatalmasabb védbástyája volt az amerikai kizsákmányoló osztálynak. A szervezet tagsága időről-időre hatalms és elkeseredett harcot folytatott rövidebb munkaidőért és nagyobb darab kenyérért. That’s all. Mivel elvük nincsen, ennélfogva szabályaikba foglalták a “Fair Days Work for a Fair Days Pay” jelszót és ki is tartottak mellette.

Ennek a szervezetnek közel 9 millió tagja, van, akik csaknem száz különböző departmentekbe (International Unionokba) vannak szervezve. Ezek a depart- mentek saját maguk olyan törvényekkel rendelkeznek, amelyek egyáltalán semmiféle jogot, szabadságot nem adnak a kü- lömböző csoportokba szervezett tagságnak. Magában a szövetcég vezetőségének tisztviselő választásában a tagságnak nem csak, hogy jelölő joga nincsen, hanem még szavazati joga sem. A központi vezetőség tisztvise- lőségét, az időközönként megtartandó kongresszus választja meg, illetve hengereli le. A kü- lömböző iparok, illetve depart- mentek fejeit ugyan igy választják, vagy maga a központi vezetőség jelöli azt ki, sokszor a tagság akarata ellenére.

Az AFL központi vezetősége, a tagság tudta és beleegyezése vagy hozzájárulása nélkül, néhány hónappal ezelőtt, felaján- osztályának, hogy amig a “há- lotta Amerika kizsákmányoló ború tart, nem fognak sztrájkolni”, ezért van aztán, hogy a kizsákmányolás, határtalan, az életszükségletek árai hihetetlen magasságra ugranak. Az AFL központi vezetősége a supreme bíróság. Annak határozata döntő az egész tagságra és az ellenszegülőket, szigorú pénzbüntetés vagy a szervezetből való kizárás fenyegeti.

Samuel Gompers egy emberéleten át volt az AFL elnöke. Halála után (1924) William Green lett az elnök, aki már harmadik évtizede uralja a tagságot, amelyért évi 20 ezer dollár fizetést és határtalan mellék kiadási költségeket élvez. De nem csak a központi vezetőség elnöke és tisztviselői kotorászhatnak könyökig a tagok pénzében, hanem a departmentek elnökei, tisztviselői is.

Petrillo, az amerikai zenészek koronázatlan királya, mint központi elnök, évi 20 ezer dollárt és mint a chicagói zenészek csoport.]'áriak elnöke, évi másik 25 ezer dollárt kap és a teljes 45 ezer dollárra a chicagói csoport fizeti a kereseti adót. Ez a csoport elnökének egy hatalmas nyaralót vásárolt Lake Geneva- ban. *

A kocsisok szervezetének közA munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekben! összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport eUen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk \agy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az nj társadalom szer bezetét építjük a régi társadalom keretein be'i»!

ponti elnöke Dan Tobin. Nem hiszem, hogy a skandináv államok egyik királyának is van olvan pazar ellátása, mint amilyet a kocsisok központi elnöke alapszabályszerűen élvezhet. Évi fizetése 30 ezer dollár, amely azon esetben is ugyanaz, ha betegség folytán kényszerül visszavonulni. Ha betegsége megkívánja, hogy ebben az országban vagy külföldön keressen gyógykezelést, úgy az ő, mint felesége, valamint a szükséges gyorsírók, gépírók, stb. alkalmazottak utazási és az azzal járó költségei a központ által lesz fedezve, az ő és alkalmazottai fizetésén felül. Négy fia a department tisztviselője. Roosevelt kormányzása idején munkaügyi miniszterségre aspirált és bevétette az alapszabályba, hogy azon esetben ha azt ő elfogadja, továbbra is megmarad a kocsisok központi elnökének az előirt javadalmazások mellett.

W. L. Hutchenson a carpente- rek központi elnöke, évi 20 ezer dollár és határtalan utazási és egyébb költségeket kap.

J. H. Lyons, a Bridge and Structural Iron Workers központi elnöke, évi 20 ezer dollár és minden utazási költségeket fedezve kap.

David Dubinsky, az Egyesült Államok egyik leggazdagabb szervezetének, az International Ladies Garment Workersnek a központi elnöke és titkár-pénztárosa. Határtalanul rendelkezik a szervezet pénztárával.

A CIO, amelynek szervezeti összetétele némileg külömbözik az AFL-től. Szabályaik teljesen fedik egyik a másikát. A tagságnak éppen úgy nincsenek jogai a központi tisztviselők, országos szervezők, departmentek elnökének vagy tisztviselőinek választásánál, mint az AFL- nél. Amig az AFL csaknem valamennyi departmentje csak a fehérbőrű munkást veszi fel tagjai sorába, sőt vannak egyes iparágak, mint a drótfonók szervezete, amelynek alaszabályában még ma is bent van, hogy tagjai sorába csakis fehérbőrű keresztény. amerikai születésű munkásokat vesz fel. Addig a CIO színre, vallásra való ‘ tekintet nélkül szervezi a munkásokat. De kizárta és kizárja azon szervezeteket, amelyeknek elvi felfogása nem egyezik meg a köz- pontal. Egy éven belül 11 szervezetet zártak ki a CIO-ból.

Phillip Murray az acélipari munkások union]ának elnöke, valamint a CIO központi vezetőségének is az elnöke, amelyért évi 25 ezer dollár fizetést és határtalan mellékkiadást élvez.

John L. Lewis évi 50 ezer dollár fizetést és határtalan különkiadást élvez. 1935-ban fél millió dollárt adott a tagság tudta és beleegyezése nélkül Roosevelt elnökké választása érdekében.

John L. Lewist 1920-ban választották meg a United Mine Workers elnökének. Az elmúlt 30 esztendőben teljhatalma van úgy a szervezet vagyona, mint annak tagsága felett.

Joseph P. Ryan az elmúlt 20 esztendőben uralja az International Longshoremen’s Associations 1943-ban életfogytiglani elnöknek választották. Hogy mivel szolgált rá, azt igazán nehéz volna kitalálni.

D. B. Robertson, a Locomotive Firemanok szervezetének elnöke, az elmúlt 28 éve. Minek Írjuk ide, hogy reakciós, ha azt írjuk, hogy a vasutasok szervezetének elnöke, ez elegendő minden osztálytudatos munkásnak.

Wm. D. Mahon, a Villanyos vezetők és Kalauzok szervezetének volt az elnöke 52 éven át. 1946-ban, 84 éves korában visz- szavonult.

Sidney Hillman volt az elnöke az Amalgamated Clothing Workers szervezetnek 1914-től egészen 1946-ig, vagyis halála napjáig.

George L. Berry a Printing Pressmen uniónak volt az elnöke 1906-tól 1948-ig, amig meg nem halt, amikor fölfedezték, hogy hatalmas összegekkel károsította meg a szervezetet.

Joseph N. Weber 1900-ban foglalta el a zenészek szerveze-