Bérmunkás, 1950. július-december (37. évfolyam, 1637-1661. szám)
1950-10-14 / 1651. szám
1950. október 14. BÉRMUNKÁS 3 oldal A profitrendszer védelmezői Az amerikai sajtó még mindig tárgyalja azon kérdést, hogy a kormány honnan vegye a háborús kiadások óriási költségeit. Mert bármilyen nagy, hatalmas és gazdag ország is az Egyesült Államok, 40-45 billió dollárt nem valami könnyű előteremteni. Az állami jövedelmek legfontosabb forrása természetesen az adózás, ezért a hadiköltségek emelkedésé n e k megfelelőleg az adókat is felemelték. Október elseje óta minden munkásembernek jóval többet fognak le adóra heti keresetéből, mint tették eddig. Megírtuk multheti számunkban, hogy pár képviselő azt javasolta, hogy újra meg kell adóztatni a túlságos nagy profitokat is, mint tették a háború alatt. A képviselők óriási többsége azonban rendkivüli nagy felháborodással fogadta ezt az ajánlatot s lehurrogták az indítványt tevőket, sőt akadtak olyanok, akik “határtalan szemtelenségnek” bélyegezték a túlságosan nagy profit megadóztatásának gondolatát. Ezfen túlságosan nagy profitokat természetesen a hadi rendeléseket nyerő iparvállalatok és kereskedelmi házak tulajdonosai kapják, meg a bankárok, akik az ily vállalatokat pénzelik. Valójában ez csak igen kis csoport ember, — viszonyítva az Egyesült Államok népességéhez, — de miután ők finanszírozzák a képviselők és a szenátorok választási költségeit, egészen természetes, hogy az ilyen honatyák mindenkor védelmezik ezen kis csoport kiváltságait, de különösen a profithoz való jogait, amelyből időközönként ők is kapnak morzsákat. PROPAGANDA IRODÁK A túlzó profit védelme azonban olyan nyilvánvalóan népellenes dolog, hogy azt már a gyerek is látja. Azért az ily magatartást valami módon igazolni kell. Ezt az igazolást adják a lapok, amelyeket ugyancsak a bankárok és iparbárók kis csoportja tart kézben. A profitélvezők számos propaganda irodát tartanak fen, amelyek ellátják a lapokat olyan vezércikkekkel s egyéb Írásokkal, amelyek a profit jogosságát igazolják. Az átlagos munkásember nem tudja megérteni, hogy miként lehet a túlságosan nagy profitot védelmezni akkor, midőn a már heti 12 dollárt kereső embertől levonják az adót a hadi költségekre, amikből a nagy, igen nagy profitok kikerülnek. Le- közlünk tehát egy ilyen cikket, amely a multhéten több száz amerikai lapban jelent meg, hadd lássák a Bérmunkás olvasói, hogy milyen körmönfont ravaszsággal lehet megmagyarázni, illetőleg “elmagyarázni” a legnagyobb igazságtalanság o t is. Ez a cikk, — ugyancsak az olvasók félrevezetésére, — úgy van beállítva, mintha a republikánusok támadnák a demokratákat azért, mert “szociálista” meg “kommunista” intézkedéseket sürgetnek. Éppen azért a republikánus lapok (a napilapok legtöbbje ebbe a csoportba tartozik) vezércikk gyanánt, mig a demokrata lapok mint valami “gazdaságtani professzor” cikkét hozták az alábbi ravasz írást. A SZABADVÁLLALKOZÁS VÉDELME A Republikánus Párt, dacára egyes helyi eltéréseknek, a szabadvállalkozáson (Free enterprise) alapuló szabad gazdálkodást védi, amellyel Amerika megteremtette azt a legmagasabb életszínvonalat, amelyre az ember eddig eljutott a történelem bármely szakában is. Ezzel szemben a Demokrata Párt a befurakodott kommunisták és balszárnyiak nyomására ködös “társadalmi igazságosság” elve alapján valamilyen “szocialista” reformokat javasol, amiket értelem nélküli hazafias szólamokkal igyekszik elfogadtatni. Nem kételkedünk a demokraták őszinte hazafiságában (?), de kétségbe vonjuk, hogy Ame- rika-ellenes, nagy pazarlással járó “társadalmi kísérleteik” bölcsességre vallanának. A Demokrata Pártnak az adózásra vonatkozó felfogása alapjában véve hibás. Az adózás eredeti célja az állami kiadások előteremtése volt, most azonban a demokraták a “gazdasági egyenlősítést” akarják vele elérni. Gyakorlatba vitt taktikájuk: “kopaszd meg a gazdagokat és add a szegényeknek.” Ez persze nagyon népies reform, mert a legtöbb emberen fog az irigység; miért legyen a másik gazdagabb nálamnál? — mondják. Mindannyian tudjuk, hogy adókra szükség van, de a demokraták által javasolt “progresszív” adózás igazságtalan, mert bünteti a SIKERT, amely rugója a privát vállalkozásnak, amelyen viszont Amerika nagysága felépült. Ez az “osszuk-fel- a-vagyont” elv nem veszi tekintetbe, az emberek egyéni képességei közötti külömbséget. A financiális egyenlőség az emberek között úgyis csak ideig-órá- ig tartana, mert a vagyont termelő képességük külömböző. Szabad vállalkozásnál a gyorsabb kezű, az élénkebb eszü és a takarékos többet szerez magának, mint a kevésbé tehetséges és a pazarló. Ha olyan adórendszert vezetünk be, amely elkobozza ezt a többletet, akkor megszüntetjük az okot arra, hogy az ily nagyobb képességű emberek többet dolgozzanak, többet termeljenek, több szolgálatot teljesítsenek a közönségnek s lassanként eltűnnek gazdasági életünkből. Ezzel egyidőben kapitalista rendszerünket felváltja a kommunizmus, amelynél egy maroknyi bürokrata osztja ki az egyre fogyó és egyre rosszabbodó árucikkeket, egyre kevesebb szolgálatot kapunk, de szabadságunkat vesztve engedel- mük nélkül semmit sem tehetünk, semmit nem szólhatunk. Tudjuk mi jól, hogy a demokraták többsége éppen úgy ellenzi a kommunizmust, mint a republikánusok, de a baj az, hogy a demokraták nem látják, hogy a profitnak (amit a kommunisták “ki nem érdemelt jövedelemnek” neveznek) 100 százalékos megdóztatása . rombolólag hat a nehezebb munkára, a takarékosságra és arra, hogy a tőkét üzleti vállalatba kockáztassák, ami nélkül a tőkés termelő rendszer megszűnik. Miután a demokraták ezt képtelenek megérteni, a profit megadóztatásával akaratuk ellenére is aláássák annak a termelési rendszernek az alapjait, amely Amerikát naggyá tette. FÉLIGAZSÁGOK, NAGY HAZUGSÁGOK Nem csodáljuk, ha az ilyen furfangos Írások valóban megzavarják az átlagos munkásember gondolkozását, különösen akkor, midőn a kommunista mumussal állandóan ijesztgetik őket. Az ilyen munkás nem veszi észre, hogy éppen a tőkés termelő rendszer az, amelynél egy nagyon kis embercsoport szabja meg, hogy a termelt javakból kinek mi jusson, — ezek a termelőeszközök tulajdonosai, akiknek a “bürokraták” (közhivatalnokok) szolgáivá lettek. De ami a legfontosabb, — amit ez a furfangos propaganda írás takarni akar, — hogy a tőkés termelő rendszerben már valójában nincs is “szabad verseny”, “szabad vállalkozás”, mert a nagy korporációk lefoglaltak mindent, ami az élet fen- tartáshoz szükséges, még a levegőt is s a dolgozó néptömegek a tulajdonosok kisszámú osztályának adófizető alanyai lettek. Ez a kizsákmányolási folyamat már annyira haladt itt a tőkés termelés legfejlettebb országában, hogy semmiféle fogyasztási cikket sem vásárolhatunk úgy, hogy annak árában közvetve vagy közvetlenül ne adóznánk a nagy korporációk valamelyikének. Az ilyen propaganda Írások tele vannak a fél-igazságon alapuló nagy hazugságokkal. Ilyen hazugság például az, hogy a nagy jövedelmeket huzó egyének, akiket F. D.. Roosevelt annak idején az “economi royalty” névvel jelölt, nagy vagyonukat fokozott munkával, takarékossággal, vagy kiváló tehetségre mutató szolgálatokkal szerezték. Lehet, hogy akad közöttük olyan is, de a legtöbbjük ma már öröklés utján bírja kiváltságos helyzetét; mások pedig tőzsde spekulációkkal, esetleg társadalmi szempontból erkölcstelen üzleti manipulációkká szerezték kiváltságos jogaikat és nem szorgos, hasznos munkával. Munkabérből ma senki nagy vagyont nem szerezhet. De most, hogy a gazdasági hatalom a kezükben van, a néptömegek megadóztatásából származó jövedelmük kis részét arra költik, hogy a fentihez hasonló ravasz félreveztő írásokkal és rádió leadásokkal bolon- ditsák el a népeket, hogy kiváltságos uralmukat tovább is fen- tarthassák. John L. Lewis, a United Mine Workers Union elnöke arra kérte az ohioi bányászokat, hogy a kortesutat járó Taft szenátort ne engedjék beszélni a bányákban. — Lewis mindig ügyelt a bányalég tisztaságára. NEM BÍZOTT ÖNMAGÁBAN SACRAMENTO, Cal. — E. Warren kormányzó aláírta azon törvényjavaslatot amely elrendeli, hogy California államban minden közalkalmazottnak , — beleértve a polgári védelem önkéntes tagjait is, — le kell tenni a hüségesküt, amelyben megfogadja, hogy nem fog szabotálni. Az aláírás után a kormányzó rögtön letette az esküt és megfogadta, hogy az állam és az ország védelmét nem fogja megszabotálni. így most már ő is, meg az állam lakói is megnyugodtak, az eskü nélkül azonban ugylátszik nem voltak biztosak a dologban. STATEMENT OF THE OWNER- SHIP, MANAGEMENT AND CIRCULATION, REQUIRED BY THE ACTS OF CONGRESS OF AUGUST 24, 1912 AS AMENDED BY THE ACTS OF MARCH 3, 1933 AND JULY 2, 1946 (Title 39, United States Code, Section 233) Of Bérmunkás, published weekly, at Cleveland, Ohio for 1949. 1. The names and addresses of the publisher, editor, managing editor and business managers are: Publisher Bérmunkás Press Committee, 8618 Buckeye Road, Cleveland, O. Editor Joseph H. Geréb, 8618 Buckeye Rd., Cleveland, Ohio, Managing Editor Louis Lefkovits, 8618 Buckeye Road. Business Manager Louis Lefkovits, 8618 Buckeye Road. 2. That the owner is: (if owned by a corporation, its name and address must be stated and also immediately thereunder the names and addresses of stockholders owning or holding one per cent or more of total amount of stock. If not owned by a corporation, the names and addresses of the individual owners must be given. If owned by a finn, company, or other unincorporated concern, its name and address, as well as those of each individual member must be given.) Bérmunkás Press Committee, 8618 Buckeye Rd., Cleveland, 0. Louis Lefkovits see’y.-Treas., 8618 Buckeye Road, Cleveland, 0. 3. Tne known bond,h o 1 d e r s mortgagees, and other security holders owning or holding 1 per cent or more of total amount of bonds, mortgages, or other securities are: (If there are none, so state.) None. 4. Paragraphs 2 and 3 include, in cases where the stockholder or security holder appears upon the books of the company as trustee or in any other fiduciary relation, the name of the person or corporation for whom such trustee is acting; also the statements in the two paragraphs show the affiant’s full knowledge and belief ás to the circumstances and conditions under which stockholders and security holders who do not appear upon the books of the company as trustees, hold stock and securities in a capacity other than that of a bona fide owner. 5. The average number of copies of each issue of this publication sold or distributed, through the mails or otherwise, to paid subscribers during the twelve months pre- ciding the date shown above is 2,450. Louis Lefkovits, business manager. Sworn to and subscribed before me this 30th day of Sept. 1950. David Lowy Notary Public (My commission expires March 23, 1951.) /