Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-04-01 / 1624. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. április 1. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. RAY BECKER AZ ELSŐ .világháború utáni időkben Ray Becker neve gyakran szerepelt nem csak az amerikai, hanem a világsajtóban is. Becker munkástársunk egyike volt azon félelmet megvető kis számú csoportnak, amely 1919 november 11-én az IWW Cent- ralia-i (Wash.) helyiségében tartózkodott, amikor a Chamber of Commerce uszitására az American Legion vezetésével a csőcselék megtámadta az IWW helyiségét azzal a szándékkal, hogy lerombolja. Amint későn értesülünk, Ray Becker március elején Portland (Ore.) az utcán összeesett lakása közelében és mivel hozzátartozói ott nem voltak, beszállították a megyei halottas házba, ahol megállapították kilétét és pár nappal később holttestét repülőgépen Chicagóba szállították, ahol termetése végbe ment anélkül, hogy arról tudomásunk lett volna. Ennek oka pedig az, hogy a temetés nem “Ray Becker” néven történt, hanem Ralph Burgdorf és azok kisérték utolsó útjára, akik ezen a néven ismerték, akik közül nagyon kevésnek volt tudomása Beckerről és három évtizedes harcos múltjáról. Most miután a sajtó nyilvánosságra hozta a két név közötti közösséget, nem vélünk ártani emlékének, ha történetét elmondjuk, melyet az Industrial Workerből veszünk át. “Az első vüágháboru előtti években Ralph Burgdorf, aki papnak a fia volt, theológiát végezte és rövid ideig maga is mint pap működött. Abban az érában sok fiatal ember, aki ily tanulmányt végzett nem voltak kibékülve a keresztény etika és az állítólagos keresztény civilizáció között felmerült konfliktussal. Abban az időben történt meg, hogy egy Bouck White nevű pap demonstrációt rendezett a Rockefeller központ előtt tiltakozásul a Ludlow-i (Colorado) vadállatias vérengzés ellen, ahol a Rockefeller érdekeltség bérencei felégették a sztrájkoló bányászok sátrait, sok asz- szony és gyermek belepusztult, mások pedig a new yorki ’’triangle” tűzben elpusztultakért demonstráltak, hogy ilyesmi meg ne ismétlődhessen. ‘‘Ralph Burgdorf úgy vélekedett, hogy a vallás fokozottabb gyakorlása a bérrabszolgák között talán segíthet, később azonban, amint egy bizalmasának elmondotta, a munkásságnak valami sokkal hathatósabb fegyverre van szüksége, mint a mise és ez pedig az Egy Nagy Szervezet. “Ezek voltak azok az idők, amikor a munkásszervezetek szervezőit idegen felforgatóknak tekintették, akik betolakodtak, hogy feldúlják a békés polgárok nyugalmát. Ralph Burgdorf tanulmányozva a munkás kérdést, arra a meggyőződésre jutott, hogy a munkásságnak félelmet nem ismerő szervezetre van szüksége, amely a leg- megvetettebb, tehát az IWW féle szervezetre. És annak ellenére, hogy az ilyen felfogást nem sokan vallották, Ralph Burgdorf, a fiatal pap Ray Becker erdei munkás, ipari unionista, IWW-ista lett. Ezt a hátterét nagyon kevesen ismerték még a hozzá legközelebb álló munkástársai sem. > “Ray Becker részese volt az IWW nagy harcainak amelyek a batyut hordozó, mosdatlan, erdei állatokból, öntisztelő, öntudatos erdei munkásokat nevelt a nyugaton, akik kiharolták, hogy az erdő bárók tiszta ágyakat, zuhany fürdőket és olyan munkabéreket adjanak a munkásságnak, melyből emberhez méltó életet folytathattak. És amikor az erdő bárók bérencei ismételten támadásokat intéztek az IWW-ba szervezkedett munkások helyiségei ellen és amikor nyilvánosságra került, hogy 1919 évi fegyverszünet évfordulóján a centráliai helyiséget ismét megtámadják, Ő és munkástársai Elmer Smith ügyvédhez fordultak tanácsért, aki azt ajánlotta, hogy a törvény értelmében mindenféle fegyverrel védelmezhetik a helyiséget a. támadók ellen. “Amikor a Chamber of Commerce uszitására az American Legion vezetésével a felvonulók megálltak az IWW helyisége előtt és a tömegből két ember kilépett kötelekkel felszerelve, hogy meglincseljék a helyiségben tartózkodó munkásokat, Ray Becker egyike volt azoknak, akik a helyiségben voltak, hogy azt megvédelmezzék. Amikor a csőcselék megrohanta a helyiséget és betörték az ajtót, a bent- levők sortüzet adtak a támadókra. Ezután elmondhatatlan terror indult meg a védelmezők ellen, akik között volt Wesley Everest is, aki csak röviddel ezelőtt tért vissza a háborúból és még a katona ruháját viselte amikor elhurcolták a város határába abban a reményben, hogy ott ‘kivallatják’ és miután ez sikertelen volt, felakasztották és szitává lőtték. “Aztán következett a kenguru stilusu bírósági tárgyalás Montesanoban, ahol semmiféle fontos bizonyítékot és tényt nem engedtek az esküdtszék elé, ahol a megfélemlített esküdtszék marasztaló ítéletet hozott és dacára az esküdtszék kegyelmi ajánlatának, a bíróság a maximális büntetést rótta ki azokra az emberekre, akiknek volt bátorságuk tulajdonukat védelmezni. “Azután következtek a hosz- szu évek a börtönben és a törvényes csaták, amelyeket a vádhatóság visszautasított dacára annak, hogy az esküdtek közül 10, akik még éltek, személyesen mentek Walla Walla börtönbe Becker azon állítását bizonyítani, hogy a tárgyalás elfogult volt. Az esküdtek röviddel a tárgyalás után affidavitot állítottak ki, hogy ha a tárgyaláson ismerték volna azon tényeket, amelyeket később tudtak meg és ha nem lettek volna terror nyomás alatt, nem hoztak volna marasztaló ítéletet. “Ray Becker kegyelem utján évekkel előbb kijöhetett volna, mint kiszabadult. Azonban nem fogadta el a felajánlott kegyelmet abban a reményben, hogy igy kikényszeríti az uj kihallgatást és vindikálta saját maga és társai akcióját a helyiség védel- mezésében. Ő a börtönben maradt addig, amig az állam kormányzója a büntetést a már letöltött idővel kitöltöttnek nyü- vánitotta és Beckert feltétel nélkül szabadlábra helyztette. “Ha megértjük, hogy elsősorban is miért tartózkodott Becker abban a Munkás Otthonban 1919 november 11-én, könnyebben megérthetjük, hogy miért volt Walla Walla börtön ében még 1939-ben, ami szilárd meggyőződésű emberre vall. Legtöbb ember nem ülne éveket a börtönben saját elhatározásából, csak azért, hogy bebizonyítsa, hogy neki nem kellene ott ülni. “Sokaknak azok a harcol reménytelennek látszottak a túlerővel szembe. De a tény, hogy a centraliai tragédia után nem voltak razziák a helyiségeinkben, ugylátszik, hogy akik azokat intézték nem akartak szembeszállni olyanokkal, akik visz- szaütnek. És a hosszú törvényes harcok annyira lerombolták a vádhatóság hazug állításait, hogy azok teljesen hitelt vesztettek és azok helyett a tényeket örökíti meg a történelem.” ÉS A SZELLEM NEM JELENTKEZIK . . . NAGYON sokan az élő emberek közül, akik nincsennek ;isz- tába a vallás mivoltával és céljával, félve gondolnak a “túlvilági életre”, hogy vájjon mi lesz ott a sorsa “lelkűknek”? Sokaknak még az úgynevezett “szabadgondolkodók” között is kételyeik vannak a “tulvilági élet” léte vagy nemléte iránt és sokszor magukba szállva gondolkoznak azon, hogy lehetséges-e, hogy annyi millió ember — akik hisznek a tulvilági életben — tévedhet? Néhai Clarence Darrow, a hírneves ügyvéd, lévén szabadgondolkodó sokat vitázott, előadásokat tartott és irt a vallás dogmáiról és igyekezett az emberiséggel megismertetni a természetet a vallással szembe. Darrow természetesen tagadta, hogy a földi élet után az ember “lelke” uj életet kezd a “másvilágon” és megállapodott két barátjával, hogy haláluk után teljes bizonyságot szolgáltatnak, már amelyikük előbb távozik az élők sorából. A megállapodás Darrow, Claude Noble, detroiti üzletember és Howard Thurston a hírneves “bűvész” között jött létre olyanformán, hogy amelyikük előbb távozik, az szolgáltatja a bizonyítékot a még élőknek. A megállapodás abban állott, hogy az eltávozott lelke a halál évfordulóján egy megállapodott helyen jelentkezni fog, ha tényleg van “tulvilági élet”. A sors úgy intézte, hogy elsőnek Darrow távozott a földről és a két élő — Noble és Thurston — Darrow halálának évfordulóján megjelentek a chicagói Jackson Park Lagoon hidján, ahonnan Darrow hamvait szélnek eresztették és hívták Darrow szellemét, hogy a kezükben tartott le- vélboritékot üsse ki a kezükből. A szellem azonban nem jelentkezett. Darrow 1938 március 13-án délután 2:30-kor halt meg és az első kísérlet egy évvel később ugyanazon időben történt, de sikertelenül. A következő években megismétlődött, mig pár kísérlet után Thurston is eltávozott és azután már csak Noble egyedül folytatta a szellemi hívást évről-évre. 1948 és 49-ben Noble betegsége folytán elmaradt, de ez évben ismét megjelent Noble a nevezett helyen és időben, de Darrow szelleme még mindig nem jelentkezett. Azt mondhatná valaki, hogy Darrow “hitetlen” volt és valószínűleg nem akarja megcáfolni földi tanításait, azért nem jelentkezett. Igen ám, de Thurston az ellenkezőjét állította és most már ő is ott van, igy módjában volna ellenőrizni Darrow-t abban, hogy váltsa be Ígéretét, de mivel sem egyik, sem másik nem jelentkezik, igy egész nyugodtan elfogadhatják a kétkedők, hogy a földön túl nincs élet és az ember “lelke” megszűnik szenvedni, amikor a szív megáll dobogni. Ne ringassuk tehát magunkat abban a tévhitben, hogy majd a túlvilágon tesszük jóvá, ami rosszat itt a földön elkövetünk, vagy ami jót elmulasztunk itt megtenni saját magunk és embertársaink érdekében. Igyekezzünk, hogy az EGYETLEN életet ami itt a földön van, hasznosan töltsük el és ne féljünk a tulvilági pokoltól, vagy bizakodjunk a mennyországban. A po- kal itt van a földön és ha emberi hivatásunk magaslatára akarunk emelkedni, szervezkedjünk az Egy Nagy Szervezetbe és teremtsük meg itt a földön a mennyországot. Vessünk véget a bérrendszernek; a kizsámányo- lásnak és tegyük lehetővé, hogy minden ember élvezhesse munkája gyümölcsét itt a földön. FÖLDALATTI FŐVAROS NEW YORK — Lester Dili, akinek Stanton, Mo. városban csepkőbarlangja van, 10 millió dollár kölcsönt kér a Reconstruction Finance Corporationtól, hogy a barlangot földalatti Washingtonná alakítsa át. Dili ugyanis teljesen egyetért azon politikusokkal, akik szerint biztosítani kell a kormányt az atombomba veszélyei ellen. Miután már ajánlották, hogy egy másik fővárost is készenlétben kell tartani Washington mellett arra az esetre, ha a jelenlegi fővárost atombombával tönkretennék, Dili úgy tartja, hogy erre a célra a tulajdonát képező- csepkőbarlang nagyon alkalmas lenne. A barlang több mérföld hosszú, két sávban elhelyezkedett üregeiben több mint százezer embert el lehetne helyezni. A barlangban van tisztavizü folyó is, az üregek hőmérséklete pedig állandóan 60 (F) fok. Szóval ideális földalatti lakás a politikusoknak.
