Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-14 / 1613. szám
2 oidai BÉRMUNKÁS 1950. január 14. Beszéljünk ezekről is IGAZSÁGOS TÖRVÉNYHOZÁS (a.l.) .Talán furcsán hangzik, de nem is lehet más háttere az úgynevezett “Lobby”-nak, mint megvesztegetés. Amióta törvény az, hogy Lobby-t hivatalosan be kell jelenteni, azóta kiderült részben az is, hogy milyen hatalmas összegeket költenek a fentneve- zett célra. * ' v 1949-ben 1625 egyén hivatalosan jelentette be, hogy mint Lobby ügynök szerepel. Ezek közül az ügynökök közül első helyen van Purcell Smith, akit a National Association of Electric Co. fizet, évi 65 ezer dollárral és azon felül a költségeit is fedezi. Hogy azután miért hajlandó egyes iparvállalat ilyen hatalmas összeget kifizetni, az kitűnik akkor, amikor a honatyák a munkásokat meg- rendszabályozó törvények mellett szavaznak. A fentnevezett 65 ezer dollár csak egy kis, elenyésző része annak a 6 millió 712 ezer dollárnak, amit a National Manufacturers Association és a többi iparvállalatok erre a célra költenek. Ha azután megfigyeljük azoknak névsorát, akik bejegyeztették magukat a fentnevezett ügynökségbe, megtudjuk, hogy legtöbbje kibukott szenátor vagy képviselő. Mivel nem szolgálhatják a mai rendszer urait bent a törvényhozó testületben, ilyen formában próbálják szolgálni. Természetesen jó fizetésért. Hogy azután azok a törvények, amit ilyen körülmények között hoznak, tudnivaló dolog, hogy azoknak érdekeit kell, hogy szolgálják, akik olyan bőkezűek a fenti célokra milliókat költeni. Mi munkások, akik csak egyik napról a másikra tengetjük életünket, nem is gondolhatunk arra, hogy hasonló renegát politikuskot fizessünk. ELFELEJTETT HŐSÖK A két világháborúnak sok áldozata volt és még a mai napig is a kormány kimutatása szerint 52 ezer azoknak a száma, akik a különböző katonai kórházakban vannak kezelés alatt. Ezek a számadatok, amiket a napokban jelentettek, igazán meglepőek. Annak az 52 ezer sebesültnek már több mint egy harmada teljesen a feledés homályába került. A kimutatás szerint a múlt évben ezeknek a kórházakban sinylődő háborús áldozatok 30 százalékának semmilyen látogatója nem volt, úgy, hogy teljesen elzártan a külvilágtól szenvedik le a háborúban nyomorékká lett életüket. Vannak olyanok is, akik az első világháború áldozatai. Ezeknek még sokkal siralmasabb a helyzetük, mert egészen biztosan a korház lessz állandó otthonuk. Ezzel kapcsolatban, ezek között a szenvedő áldozatok között, vannak sokan olyanok, akiket az utóbbi 15-20 év alatt senki sem látogatott meg. Milyen érzés lehet ezeknek számára az a gondolat, hogy épen, egészségesen menték életüket feláldozni és ha mostan megkérdeznénk őket, tudják-e, hogy miért? Valószinü NEM-el válaszolnának, mert minden akkori Ígéret, üres jelszó maradt. SOK SZÓ ESIK MA AZ IPARI SZERVEZETRŐL Amikor ezen sorokat irom, eszembe jut William D. Haywood- nak egyik beszéde, amely később nyomtatásban is megjelent, “A munkásosztály reménye” cimmel. Ebben a beszédben nagyon szépen kidomborította Haywood, hogy a tényleges osztályharcot nem lehet megtanulni a komótos politikai hivatalokban, legyen az akár képviselőház, vagy jól fizetett munkásvezéri hivatal. A munkásosztály reménye nem lehet más, mint célkitűzés a tényleges ipari demokrácia megvalósítására. Beszédében Haywood kiemeli, hogy az ipari szervezetet, valamint az IWW-t csak a tényleges munkások tudják megérteni. ^ Nevetséges volna azoknak beszélni a nyomorról és nélkülözésről, akik azt a valóságban sohasem szenvedték át. így aztán a tényleges lényegét az IWW-nak sem tudják sokan megérteni. Hogy vannak helyek, ahol ma átmeneti korszak van és a magán kapitalizmust valamennyire eltávolitották az iparok irányításától, még ez azonban nem jelenti a munkásosztály végleges fel- szabadulását mindaddig, amig maga a munkásosztály saját gazdasági szervezetein keresztül meg nem szünteti a kizsákmányolással járó bérrendszert. Itt kell, hogy az IWW áital lefektetett forradalmi ipari szervezet vegye át a munkásosztály tényleges feladatát. Hogy egyes helyeken félig tönkrement kapitalizmus politikai gépezetét sikerült lefoglalni, ennek eredménye képpen is meg kell emliteni, hogy nem sokat teketóriázik ha saját emberének a védelméről van szó. Ők gyakorlatban alkalmazzák a mi jelszavunkat, “egynek a sérelme, valamennyinek a sérelmét jáenti”. Persze ha a munkások ilyen eljárást igyekeznek gyakorolni a munkán, ahol egy munkástársukat ^ ért sérelem orvoslására egységes akcióba szándékoznak lépni, azonnal rájuk kiabálják, ezek veszedelmes forradalmárok a direkt akció gyakorlati hívei. Az ilyen ügyek vizsgálatánál ha a munkásság kinyitná a szemét, könnyen meglátná, hogy honnan fuj a szél és erősen megvetné a lábát az egységes szervezett ipari erőben, ahonnét nem lehetne kilengetni minduntalan az uralkodó osztály érdekeinek védelmére. Ameddig ily erőre a munkás nép nem tesz szert, mindig csak politikai labdának fogják használni, hol az egyik, hol a másik oldalról rugdossák, s a hatalmon levő uralkodók nyugodtan mondják, merje még valaki azt mondani, hogy mi nekünk nincs igazunk, amikor a hatalom a kezünkben van. okvetlen szükség volt, hogy az osztálytudatos és gazdaságilag megszervezett munkások erőt kölcsönözzenek, hogy a politikai terv sikerülhessen. Az IWW elmélete ma éppen olyan kimagasló minden más elméletnél, mint volt megalakulásakor. Hogy nem hódított nagyobb teret a munkások között, ez csak azért van, mert még ezideig maguk a munkásoknak megszervezett ipari ereje alatta áll minden más társadalmi erőnek. Ez az az elmélet, amit sokan nem tudnak elképzelni, hogy gyakorlatban csak az iparilag megszervezett munkások tudják a munkásosztály érdekében hasznosítani. El sem tudjuk képzelni, hogy egy fejlett ipari államban hogyan tudná a munkásosztály betölteni hivatását, egy jól megszervezett ipari szervezet nélkül. Azok a névleges ipari szervezetek, amelyeknek tényleges szocialista programjuk nincsen, a politikai pártokat tartják alkalmasnak, hogy a munkásosztály a törvényhozás utján társadalmi előnyöket biztositana magának. Azok a gazdasági szervezetek, amelyek politikai párttól vélik a munkásosztály társadalmi előnyeit, nem tudják még mindig megérteni, hogy a munkásosztály termelő ereje az, amely az egész társadalmat fentartja. És ha képes, akkor ezt az erőt, amely magát a társadalmat föntartja, kizáró- rólag csak egy tényleges ipari szervezetben lehet célszerűen egyesíteni a munkásosztály célkitűzésének elérésére. A HÍREK nyomában AZ ELNÖK BESZÉLT . . . Ugyan azt mondta, helyesebben mondva olvasta el, amit a múlt évben ilyenkor, nagyon kevés módosítás, tények beismerése vagy újítás volt az egész felolvasásban, melyet még fel sem tudott olvasni rendesen. Amellett, hogy demokráciát emlegetett mindég, amikor kapitalizmust kellett volna mondani, hát neki úgy Írták le, úgy kellett olvasni. De amikor arról szólt, hogy az ilyen demokrácia barátait meg kell védeni az egész világon, melyek között főszerepet játszik a görög király, a japán császár és a fasiszta diktátor Chiang, meg sok arab kiskirály, császár, hercegek, uralkodók, zsarnokok, már egy kicsit émelyítő lehetett még a szamár jelvény alatt díszelgő, de jobb érzelmű demokratáknak is. Nem csak a külügyekben ígérte az ilyen császári demokraták védelmét, hanem a belügyekben is. Ismételte mindazt a társadalmi reformokat, melyeket tavaly is beígért, de ő sem, meg más sem hiszi, hogy megadnak az amerikai népnek. Ha valakinek van elég ideje, vegye elő a tavalyi felolvasásának jelentését, hasonlítsa össze a mostanival, látni fogja, hogy ugyanaz az egész és éppen annyit fognak kapni ezen évben, mint tavaly kaptak az amerikai kormánytól. Esetleg még nagyobb adókat és nagyobb munkanélküliséget. MICHIGANI MUNKANÉLKÜLISÉG Azt irtuk és a kormány is jelentette, hogy Michigan államban volt legjobb munkaviszony az utóbbi években. Még is az állami hivatal jelentése szerint, amig 1948 decemberének utolsó napján 96.000 munkanélküli volt Michiganban, mostan 150.- 000 van. Ezen arányt, szaporodást azt hisszük lehet minden államra alkalmazni. De a kormány hivatalok már azokat nem számítják munkanélkülieknek, akiknek kifizették a munkanélküli segélyeket és csak városi I segélyen tengődnek. Akárhogy is leplezik és hivatalosan csak 4 millió munkanélkülit ismernek be, de azt hisszük, hogy közelebb áll a 6 milliós számhoz. CSAK EGY VÁROSBAN Egy pár soros hírben azt hozzák, hogy India, Calcuta városban több mint 500 kommunista van bebörtönözve, és most kimentek éhségsztrájkra, mert azt akarják, hogy ők választhassák meg a börtönőröket és azoknak több fizetést adjanak. Nem érdekes ez a demokrácia? ahol csak egy városban több mint 500 vörösnek ismert munkás van bebörtönözve. Hát mennyi lehet az egész országban? De ezt csak olyan nagyon is természetes hírnek állítják be az amerikai lapok. De hogy ha a szocilista útra tért országokban egy néhányat börtönbe dobnak, mindjárt jegyzékváltások, tiltakozások, a foglyok meg- szöktetése mellett, nagy feljaj- dulás mindenfelé. De amikor az általuk nagyra becsült társaik börtönzik be a munkásokat, a vörösöket, akkor az természetes, itten is úgy csinálják. A TŐKÉS RENDSZER VÉDELMI KÖLTSÉGEI Azon politikusok, akik keresz- tül-kasul utazgatták az egész világot, de leginkább azon országokat, — nagyon sok van ilyen, — melyekben még amerikai dollárokon védelmezik a tőkésrendszert, úgy találták, hogy nem kapnak elegendő védelmet, vendégséget, elismerést azon nagy összegekért, melyeket az amerikai adófizetőktől elszedett pénzből odaküldtek a múltban. Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben kevesebb pénzt fognak kérni az amerikai néptől, hanem csak azt, hogy újabb barátokat, védnököket kell majd pénzelni, nem annyira nyugat Európában, mint Ázsiában, ahol igen nagy veszélyben van a kapitalista rendszer. Nem veszik tekintetbe azt a 4-5 billió dollárt, melyet Chiang sikertelen védelmére kidobtak, most már Japán, Korea, Siám, Burma, Ceylon, Pakestan, India megmentése lett nagyon sürgős. Oda fognak küldeni 5-6
