Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-02-04 / 1616. szám

1950. február 4.

BÉRMUNKÁS

5 oldal

TOLLHEGYRŐL

mondja: F. MEZÖSÉGI

KAPITALISTA ERKÖLCS

PACIFIZMUS

Cleveland városában nagy tisztogatási akció folyik, hogy kiirtsák a különböző racketeer- eket. Különösen a fogadó irodák, játékbarlangok ellen indult meg a harc.

Természetesen ha ez a “tisztogatás” komoly volna, úgy 24 óra alatt le lehetne zárni minden ilyen lebujt, mert minden clevelandi tud legalább egy tucatot megnevezni, csak a tisztogatást végző rendőrségnek ütközik nagy nehézségbe megtalálni azokat a helyeket, amelyekben — mint egy ilyen racketeer a biróság előtti vallomásában mondott — naponként megfordulnak egyen- és civilruhás rendőrök, mint potya vendégek.

A nagy hü-hóval lefolytatott vizsgálat és bírósági tárgyalás után, mint nagy sikert könyvelik el, hogy vagy egy féltucat racketeert sikerült pár hónapra börtönbe juttatni.

Nagyon jellemző, hogy az állam tanúi kivétel nélkül az alvilág embereiből kerültek ki, kiknek kivétel nélkül megfelelő rekordjuk van az ellen gangbői kerültek ki és bosszúból lettek besúgókká.

“Sikerült szétrobbantani” a policy game racketet — hirdették az ítélet után a lapok és csak hetek múlva írták meg, hogy eben-gubát cseréltek, mert az állam tanúi egyszerűen átvették a lecsukott racketeerek vállalatait és ma éppen úgy folyik a csaló hazárdjáték. Éppen úgy fosztogassák a tudatlan népet, mint azelőtt, csak most más gangszterek állnak az élen.

Hogy milyen komoly “Big business” ez, arra jellemző, hogy több mint kétezer alkalmazottjuk, felhajtójuk van és havi forgalmuk meghaladja az egy millió dollárt.

Ezek a recketeerek, miként az elődük, nagyon óvatos emberek, hnert a törvényellenes jövedelmük után pontosan fizetik a jövedelmi adót.

Nyíltan beszélnek és írnak arról, hogy ez a nagyszabású racket, amely egy cseppet sem titokban folyik, csak úgy lehetséges, hogy magas, nagyon magas, előkelő politikusok védelme alatt állnak. Egy cseppet sem titok, hogy az előkelőén berendezett lebujaikat, előkelő urak látogassák.

Az igy kifakadt fekélyek, csak világosabban mutatnak rá arra, hogy ez a társadalmi rendszer nem csak halálosan beteg, de létével megfertőzi az emberek lelkét és a mélypontra süly- lyeszti a társadalmi és emberi erkölcsöket.

Lassan elhaltak a régi világbeli “Béke Ligák”, melyek időnként összejöttek és ott nagy szónoklatokat vágtak ki és utána, mert a főszónokok legtöbbször politikusok voltak, hazmentek és megszavzták a parlamentekben a magsabb hadifelszerelésekre szükséges adókat.

Ezek a “béke” konferenciák egy jottányit sem vitték előre a béke ügyét, csak porhintések voltak a tömegek szemébe, nehogy kezdjenek komoly akciót a béke biztosítására.

A háború és béke kérdése nem oldható meg lagymatag szónoklatokkal, éppen úgy nem, mint vallási vagy világnézeti alapon való egyéni szolgálat megtagadásával. A háború és béke kérdése nem egy különálló probléma, hanem az szoros összefüggésben van a társadlmi rendszer egész felépítményével.

A kapitalista társadalmi rendszer, miként a magántulajdon alapon álló elődei, a felmerülő gazdásági kérdéseket, miután azt egymás között békésen megoldani képtelenek, időnként háborúkkal igyekeznek megoldani, természetesen sikertelenül, mert a háborúk közötti időt fegyverzés fokozásával töltik ki. Minden háborúnak az okai gazdasági kérdésekben keresendők, bármily módon is igyekeznek azt elkendőzni.

A fentiekből következik az, hogy aki komolyan akar küzdeni a háború fúriái ellen, annak elsősorban a háború okozója, a profit ellen, a kapitalista társadalmi rendszer ellen kell küzdenie, mert csak ennek a rendszernek egy profit és kizsákmányolás nélküli rendszerrel való felváltása hozhassa el az emberiség békéjét, a háborúk megszűnését.

Ha a régimódi Béke Ligák ki is múltak a két világháború tü- zében, a békéért való küzdelem nem szűnt meg, csak a régi vizenyős, szájhősködő pacifizmust, a harcos pacifizmus váltotta fel, amely ma már világméretekben küzd a háború ellen, a háború szülőanyjának, a kapitalista társadalmi rendszer ellen való harcai.

Amikor figyelmen kívül' nem hagyva a háború okait, adott esetben nagyon éles, tényleges harcot folytatnak a háború ellen, mint jelen esetben Francia- országban, amelynek a tőkés kormánya évek óta háborút folytat a gyarmatainak a felszabadulási törekvései ellen. Különösen véres háború folyik Indo- Kinában, a Viteman köztársaság ellen. Ez a háború nagy emNépidemokráciákban. De még nagyobb változást észlelhetünk, ha az addig hatalmasok, a gazdagok, a kizsákmányolok sorsát nézzük, mert az uj rendszer ezeknek nem nyújt semmi létjogosultságot.

Ezért ha minket kérdeznek, hogy ki gyakorolt legnagyobb befolyást erre az elmúlt, jobban mondva most mulóban levő fél századra, mi habozás nélkül feleljük:

Nicolai Lenin, a kollektiv termelőrendszer bevezetője.

bér és anyag áldozatába került a francia népnek, amely erősen ellenzi a háború folytatását azért, hogy a francia tőkések továbbra is kirabolhassák a vite- mani népet.

Természetesen amig ez az ellenzés csak szónoklatokban nyilvánult meg, addig nem igen zavartatta magát a kapitalisták kormánya, de most komoly gondot okoz a szervezett munkások megmozdulása. A szervezett munkásság szervezetei egymás után határozzák el, hogy megtagadják a háborús munkákat, igy a hajó rakodó és vasúti munkások határozták el, hogy hadianyagot nem szállítanak a vite- mani gyarmatokba és ezt a határozataikat keményen állják is. Számtalan esetben akadályozták meg hadianyagok, sőt csapatok elszállítását.

De mind több azoknak a gyáraknak a száma, ahol a munkások kimondják, hogy hadianyagot nem gyártanak.

Az akció támogatására megmozdultak az anyák is, akik erőszakkal akadályoztak meg csa- patszállitásokat.

De a határozatok nem csak a vitemani háborúba szólnak bele, hanem minden háború ellen és minden háborús készülődés ellen is. így az is határozatba ment, hogy az Amerikából az Atlantic Paktum alapján érkező hadianyagokat sem rakják ki az amerikai hajókról is, azokat nem szállítsák el a vasutak, ha azt katonasággal vagy sztrájktörőkkel ki is raknák.

Az akció mind szélesebb tömegeket mozdít meg. Tekintve a francia munkások nagy tömegsztrájkjait a közel múltban, sok remény van arra, hogy a francia munkásság elég erős és elég harcias lesz, hogy megakadályozza egy uj háborúba Francia- ország bekapcsolását.

Ha figyeljük a francia munkásság bátor forradalmi megmozdulását, a háborús őrület ellen, úgy akaratlanul is össze kell ezt hasonlítani az IWW hőskorának az 1917-es háború elleni harcaival. Abban az időkben az IWW tagjai még nem voltak számbelileg elég erősek, hogy megakadályozzák a háború kitörését, de eleget tettek a forradalmi kötelességüknek, mikor minden áldozatra készen, szembeszálltak a háborús uszitókkal is, leleplezték annak okait. Hogy forradalmi kötelességüket teljesítsék, szembe tudtak nézni nem csak az üldözéssel, börtönnel, lincseléssel, de elkellett viselniük a “német bérenc” bélyeget is.

Ma a francia munkások nagyobb erővel rendelkeznek, mint annak idején az IWW és a tömegek, amelyek két világháborún mentek keresztül, megértőbbek a harcias forradalmárokkal szemben.

A francia testvéreink is számolnak az üldözéssel és “moszkvai bérenc” elnevezéssel, de ez nem tartja vissza őket sem attól, hogy forradalmi kötelességüket teljesítsék, mint az IWW tagjai 1917-ben.

Angolország szénbányászai 1949-ben termeltek összesen 202 millió 500 ezer tonna szenet. Eme széntermelésben 715 ezer szénbányász vett részt, akiknek átlagos napi termelése egy és egyötöd tonnát tett ki.

Az amerikai szénbányász termelőképessége 6 és egy negyed tonna naponta, átlagosan. Az angol bányamunkások heti keresete 48 órai munkaidőre 18 dollár, az amerikai bányász heti keresete 40 órára 70 dollár. Amig az angol bányász 7 és egy ötöd tonna szenet termel hetenként, addig az amerikai bányász 31 és egy negyed tonnát termel 40 órai munkaidőben. Eme termelőképességet a mechanizált bányák teszik lehetővé.

Számunkra igen “örvendetes” hir jön Washingtonból, a politikusok boszorkánykonyhájából. Mivel a sertéshús ára az utóbbi hónapokban néhány centet esett, a jó mezőgazdasági minisztériumunk elhatározta, hogy az árak fentartása érdekében a következő hat hónapban, vagyis januártól júliusig 90 millió dollár ára sertéshúst vásárolnak, illetve elraktároznak.

ELVINYILATKOZAT

A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem 'ehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek miUiói között s az élet'összes javait ama kevesek birják, akikből a munkáltató osztály áll.

E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert.

Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak.

E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti.

E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!”

A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az Ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.