Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-01-21 / 1614. szám

1950. január 21. BÉK MUNKA» 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI az ötéves terv keretében, remél­jük, hogy tényleg egy uj orszá­got épitenek: a szocialista Ma­gyarországot. JÓ UTAT! Madame Chiang-Kai Shek másfél éves amerikai tartózko­dása után visszarepült a férjé­hez “hogy vele együtt harcoljon a kínai nép szabadságáért’’. Őnagysága másfél évig élt itt mint egy királynő, olyan udvar­tartással. Mindent elkövetett, hogy Amerikát rábírja, hogy fegyveresen avatkozzon be a kí­nai polgárháborúba és hogy Amerika továbbra is fejőstehe­ne legyen Chiang tolvaj bandá­jának. De az események nagyon gyors ütembe mentek a vég felé. A kínai Néphadsereg nem adott megállást a Nemzeti hadsereg­nek, szünet nélkül kergette ma­ga előtt. Az amerikai kormány kénytelen volt beszüntetni a to­vábbi támogatást és a “Fehér Könyv”-ben bizonyította, hogy az amerikai segélyt Chiang és famíliája nagy részben ellopta. Végül miután az egész kínai szárazföld felszabadult és Chi- angék Formosa szigetére mene­kültek, még annyit próbáltak meg, hogy legalább a sziget vé­delmére kapjanak amerikai ha­dihajókat, repülőgépeket és had­sereget, no meg pénzt. De úgy látszik, hogy ez a remény is víz­be esett, Truman és a külügymi­niszter leghatározottabban visz- utasitották ezt is és közben Anglia és más államok elismer­ték az uj Kínát. A madamenek igy nem maradt más hátra, mint utrakellni Formosa szige­tere, nem azért, hogy harcoljon a “kínai nép szabadságáért”, ha­nem, hogy pakolni segítsen, hogy az összerabolt milliókat, amelyeket még nem szállítottak ki az amerikai bankokba, biz­tonságba helyezzék. A madame, a férje és még becstelenebb kormánya is na­gyon jól tudják, hogy nekik már befellegzett, a kínai nép tudni sem akar róluk és rövidesen ki­verik Formosa szigetéről is, hogy azután zavartalanul épít­hessék fel az uj, szabad Kínát, amely nem csak a madameéktól, de az egész rendszertől örökre megtisztította a kínai földet. Jó utat madame! Mi tudjuk, ha a kínai nép fülön nem csípi, úgy rövidesen viszont fogjuk látni. Csak mint különlegesen komi­kus dolgot írjuk itt meg, hogy az amerikai magyar reakció lap­jai, nagy siránkozást csapnak, hegy az elnökünk és a külügyi államtitkárunk elejtették Chi- angot és elátkozzák az angolo­kat Attlevel és Churchillel egye­temben, hogy elismerték a Vö­rös Kínát, pedig ők olyan jól ki­számították, hogy ha a derék Hoover és Taft terveit elfogad­ták volna, egész szép világhábo­rú kerekedett volna ki belőle, amelynek a végén talán újra a “régi jó” úri világot lehetne visszaállítani magyar földön. Mit bánják ők ha azért pár mil­lió magyar és amerikai fiú el­pusztult volna és Magyarország újra hadak útja lett volna. De a terv újra füstbe ment, igy újra csak főzhetik a tervei­ket az őket uralomra segítő vér­fürdőt illetőleg. Zsidóorszá KULTUR VONALON Egy nép felemelkedését, nem csak azon az alapon kell elbírál­ni, hogy milyen magas az élet­nívója, ami természetesen dön­tő fontosságú, hanem, hogy mennyire emelkedett a kulturá­lis színvonala az átlag egyénnek ahoz, hogy magasabb iskolázott­ságot érjen el. Már számtalanszor ismertet­tük azt a hatalmas erőfeszítést, amelyet a magyar dolgozók az uj rendszerben kifejtettek, az ország újjáépítéséért, az iparo­sítás kiterjesztéséért; a mező- gazdaság gépesítéséért. Ezen a téren különösen a három éves terv keretében teljes sikert arat­tak a magyar dolgozók, messze maguk mögött hagyták a győz­tes, Marshallizált országokat. A mélypontra lesülyedt élet­színvonalukat nem csak felemel­ték az utolsó békeév, 1938-as vonalra, hanem azt 35 százalék­kal túl is haladták, mig a nyu­gati, marshallizált országok né­pei még mindig messze alatta maradnak a 38-as életstandard­nak. Természetesen minket na­gyon érdekel az is, hogy a szü­lőföldünk dolgozói kulturális té­ren is értek-e el haladást. Az ideszökött, levitézlett ural­kodó osztály tagjai, nagyon gyakran, mint elrémitő tényt szokták megemlíteni, hogy a magyar dolgozókat a “szabad­ság tipró” rendszer arra kény­szeríti, hogy a napi munka után még szemináriumokba, kollégiu­mokba, szaktanfolyamokra jár­jon. Minket persze nem rémi­tett meg az a “borzalom”, hogy a magyar dolgozóknak tanulni “kell”, mert tudjuk, hogy ez a “kényszer” adta meg a lehető­séget, hogy a magyar munkás és paraszt felemelkedhessen ma­gasabb kultur nívóra, hogy az elméleti és gyakorlati tovább­képzés tette lehetővé, hogy bá­nyai, gyári, mezőgazdasági üze­mek, magas hivatalok vezető le­gyenek, nem a “kényszer tanu­lás”, hanem annak az eredmé­nyei fájnak a hazaáruló bandá­nak. A műveltség, a magasabb is­koláztatás a gazdagok monopó­liuma volt a múltban, ezt a mo­nopóliumot törte össze a Nép- köztársaság, amikor a nagy, dolgozó tömegeket vonta be a kultúra sáncaiba. Hogy ez mennyire sikerült, arra egy kis statisztikát vonul­tathatunk fel. 1946-ban megalakult kultur vezetői tanfolyamon 80 munkás vett részt, 1949-ben már több mint tízezer. Az addig ismeretlen népi tánc csoportok száma 1949-ben 247 üzemi tánc csoport volt. Har­minchárom énekkar működött 1945-ben, ma 700, a 22 üzemi ze­nekar helyett 1949-ben már 448 működött. Az iskoláztatás terén a köte­lező 8 osztályos általános iskola után a dolgozók gyermekei mind nagyobb tömegben lepik el a kö­zépiskolákat, úgy, hogy ma a tanulók 60 százaléka a dolgozók gyermekeiből kerül ki, ugyan igy változik a helyzet az egyete­meken és a magasabb technikai főiskolákon és az utóbbiakban túlnyomó részt ténylegesen dol­gozó munkásokból tevődik össze és ezekből kerülnek ki a közel­jövő mérnökei és vezetőképes technikusai, hisz az ötéves terv keresztül viteléhez 2000 uj mér­nökre van szükség. A színházak, hangversenyek hallgatóinak a többsége ma a dolgozókból kerül ki, kik az üze­mekben olcsó jegyekhez jutnak. Képzőművészeti kiállításokat ma a munkások tízezrei látogassák meg. Tudatlan, műveletlen ember nem alkalmas a szocialista tár­sadalom építésére, éppen azért az ötéves terv keretében, hatal­mas összegeket fordít a Népköz- társaság kulturális célokra, hogy a magyar nép. minden ré­tege, a legkisebb faluban is hoz­zájusson a szocialista kultúra, legmagasabb fokához is. Ma már nem kell kényszeríte­ni a dolgozókat a tanulásra, ma már tudja értékelni a magasabb műveltség szépségeit, ma már arra kell erőfeszítést tenni, hogy kielégítsék a magyar nép vágyát a magasabb műveltség­hez, az elméleti és gyakorlati tudáshoz. A nagy feladat elvégzésére a meglévő tanítók és tanárok szá­mát az ötéves terv keretében 12 ezerrel szaporítják. 30 uj közép­iskolát épitenek, amelyekben 45 ezerrel több tanuló fog ta­nulni, mint ma. Az ipariskolák számát 167-ről 500-ra növelik. A mezőgazdasági szakiskolák tanulóinak a számát közel száz­ezerrel fogják szaporítani, mig a mezőgazdasági főiskolai hall­gatók száma 9 ezerrel lesz több. Az egyetemi hallgatók száma 8 ezerrel lesz magasabb a mainál. A meglevő főiskolákat kibőví­tik és Miskolcon uj egyetemet épitenek. A népi kollégiumok­ban a férőhelyet hétezerrel sza­porítják. A tudományos kutatá­sokra 200 millió forintot fordí­tanak. Az ötéves terv keretében min­den falunak lesz kulturháza, köynvtára, villanya, telefonja, vetítőgépje. Uj Nemzeti Színház épül Bu­dapesten és Győrben. Művészeti célokra 70 millió dollárt fordí­tanak. Csak a falusi dolgozók kultur szükségleteire ezer millió forintott fordítanak. Ugyan ennyi befektetést igé­nyel az egészségügy fokozot­tabb védelme. Kórházak, szülő­otthonok, bölcsődék, orvosi ren­delő intézetek ezreit építik fel. Kétezer uj artézi kutat fúrnak és 500 uj sport pályát épitenek fel. A lakás építés fokozott mér­tékben folyik, hogy minden dol­gozó egészséges, modern lakás­ban lakjon. A hároméves terv keretében a magyar dolgozók újjáépítették a lerombolt, kirabolt országot, Az utóbbi években meglehető­sen sokat hallunk Palesztináról, mint önálló Zsidóországról. Fi­gyeljük azon követeléseket, en- gendményeket, vitákat, majd összecsapásokat, zsidók és ara­bok között egy Zsidóországért. A vallási fanatizmus hívei mindent elkövetnek, hogy a vi­lággal, de legelsősorban a zsidó­sággal elhitessék, hogy egyedül nekik van joguk a Szent Föld­höz és az azon levő ereklyékhez. A világ különböző részében la­kó — jobbsorsra érdemes — zsidóság, eme propaganda hatá­sa alatt milliókat adnak össze egy Zsidóország megteremtésé­re, ahol aztán az örökbékét só- várgó zsidó újabb küzdelmek áldozata lesz, sőt — egyenlőre — semmi küátás a békés, szent élet megvalósítására. Eme elgondolásunkban, né­hány kérdés vetődik fel, melyet minden józanul gondolkodó fel tesz önmagának: 1. Vájjon mennyi népet tudnak Palesztina nagyon is kicsiny területén el­helyezni? 2. Vájjon a természe­tes szaporodás milyen helyzetet fog teremteni egy-két generáci­ón túl ? 3. Kicsiny számarányuk­nál fogva, miként tudják orszá­gukat megvédeni esetleges an­gol vagy arab támadásokkal szemben? Volna még több fon­tos kérdés. Például mi történik egy olyan nemzettel, mely 5-6 generáción át nem keveredik uj vérrel ? Ha csak eme néhány.kérdést tesszük történelmi analízis tár­gyává, rövidesen kiderül, hogy eme zsidó propaganda vezérek a legnagyobb ellenséges szogála- tot követik el fajuk ellen. Ezt úgy is mondhatnánk, hogy azon zsidók, akik eme propaganda ál­dozataivá válnak, a legcsunyább hazaárulást követik el szülőha­zájukkal szemben. De lássuk a tényeket. A zsidó nemzet évszázadok óta üldözve, megbélyegezve volt minden országban. Eme állapot­nak sok nyomós okait maguk a zsidók szolgáltatták, melyek fel­sorolását ezúttal, helyszűke mi­att elhagyjuk. Egyik főoka az asszimilálódás megakadályozá­sa a talmud tanítása szerint. A fejlődés — technika, kultú­ra, stb. — előretörése azonban a zsidó egységes nemzetiséget sem hagyta érintetlenül. Orszá­gokként többen és többen for­dítottak hátat a talmud ósdi pa­rancsainak: Kiváltak a fanati­kusok tömegéből. Tekintélyes számban teljesen beolvadtak szülőhazájuk nyelvébe, kultúrá­jába. Világhírű tudósok, művé­szek, technikusok emelkedtek ki soraikból. Sokan közülök nem­zetközi hírnévre tettek szert, majd mások tömegesen vettek részt a termelés és ipar meze­jén. Jelen társadalmunk át van itatva zsidó eredetű tevékeny, okos, törekvő emeberekkel, akik magaviseletük és tevékenysé-

Next

/
Thumbnails
Contents