Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-06-24 / 1636. szám

1950. junius 24. BÉRMUNKÁS 3 oldal — Bizony, bizony, nem valami irigylésre méltó a sora a Bér­munkás szerkesztőjének, de még kevésbé az ügyvivő szerkesztő­jének! — sóhajtottam fel jó hangosan, amikor az előttem fekvő levélcsomót átolvastam. Itt vannak például azon levelek, amelyeket Evert Anderson munkástárstól kaptam. Ez a munkástárs, aki tagja az IWW Egye­temes Végrehajtó Bizottságé­nak (GÉB), azt kérdezi tőlem, mi igaz abból, hogy a Bérmun­kás a kommunisták szolgálatá­ba állt? Mert akadt olyan valaki, aki ezt a panaszt emelte ellenünk, mire a GÉB egyik tagja indít­ványt tett, hogy a vád alapján azonnal be kell szüntetni a Bér­munkást és le kell foglalni a va­gyonát. Csak igy, hamarosan “when charges are brought against Bérmunkás” (amikor vádat emelnek a Bérmunkás el­len) azonnal be kell szüntetni a lapot, le kell foglalni a vagyonát minden további vizsgálat nél­kül; anélkül, hogy a vádlottnak szólnának is valamit a dologról. Szinte hihetetlen, hogy felelő­séggel járó tisztséget betöltő egyén ilyen indítványt tehetett, de megtette és hiszik vagy nem, de két másik GÉB tag igennel szavazott az indítványra. Anderson munkástárs nem tette magáévá ezt az indítványt, tudta, hogy a tisztesség legele­mibb szabálya szerint ilyen kon- troverzális ügyben nemcsak a vádlót, hanem a vádlottat is meg keD hallgatni. Ezen becsü­letes magatartását értékelve vá­laszoltam leveleire, de megír­tam, hogy a fenti hitleri-ukázt megszavazókat nem vagyok hajlandó komolyan venni. Van nekem egy jó példám, amit ily esetekben fel szoktam hozni. Szól pedig ez arról az új­donsült menyecskéről, aki csir­ke ebéddel akart kedveskedni a férjének, megvette tehát a szé­pen megpucolt, de KI NEM BONTOTT csirkét a mészárszék­ben s megfőzte úgy, kibontatla­nul. Nos, ez a máskülönben ta­lán nagyon jóakaratu asszony­ka, aki az urának kedveskedni akart, ezzel az egy tettével el­árulta, hogy nem ért a főzéshez, máskülönben lehetett nagyon jó asszony is. Igen, a mi Egyetemes Végre­hajtó Bizottságunk említett tagjai is lehetnek jó osztálytu­datos munkások, de a fenti in- ditvány megszavazásával elárul­ták, hogy nem valók arra a tisztségre, amit vállaltak, — szóval megfőzték a csirkét be­lestől. Elmondja aztán Anderson munkástárs a leveleiben, hogy értesülése szerint a Bérmunkás “azóta lett nagyon kommunista újság’’, amióta elhagytam Cle- velandot s nyíltan Lefkovits munkástársat vádolják a lap “el­adásáért”, mert nem tudja, vagy nem akarja a lap cikkeit úgy ba­lanszírozni, hogy az kielégítse azokat, akik mindenféle állami hatalomra ezt mondják: a po­kolba vele! Megmagyaráztam ennek a munkástársnak, hogy a Bérmun­kás hivatalos felfogását csak az aláírás nélküli vezércikkek tol­mácsolják, az alá jegyzett cik­kek pedig a szerzők véleményét fejezik ki. Ezt meg is írjuk a lap cimfejében. Lapunk irói, — aki­ket az írógárda néven említünk, — csupa olyan emberek, akik 30-40 esztendőt töltöttek el a munkásmozgalomban, méghozzá a Világ Ipari Munkásai (IWW) szerveztében, ezeknek tehát tel­jes szabadságot enged a lap, de az is természetes, hogy ennyi embernek az Írásai nem elégít­hetnek Id mindig mindenkit. De azért nem akartam kitérni ezzel a magyarázattal a főkér­dés elől. Megírtam tehát, hogy mi, akik a Bérmunkás körül cso­portosulunk, éles bíráló szem­mel figyeljük a napi eseménye­ket. Nem hagyjuk, hogy szeme­inkre hályogot húzzanak azon 25-30 évvel ezelőtt történt dol­gok, amikor még a később áru­lóvá lett s kivégzett Zinoviev rendeletére az amerikai kommu­nisták “likvidálni” akarták az IWW-t, akik természetesen vé­dekeztek és az akkor támadt éles harcból igen éles s maradandó gyűlölet támadt, amelytől sokan még ma sem szabadították meg magukat. Ennek tudható be az, hogy az angolnyelvü IWW-isták hajlamosak csatlakozni a kom­munisták elleni üldözéshez és a GÉB említett tagjai, valamint a “vádló” is haragszanak ránk, mert mi nem követjük ezt az irányt. Megmagyaráztam neki, hogy ha mi, magyar IWW-isták nem is felejtettük el azt a dolgot, de azért nem hagyjuk elvakitani magunkat, mert jól látjuk, hogy a kommunisták ellen irányuló hajsza az egész munkásosztály ellen irányul éppen úgy, mint irányultak három évtizeddel* ez­előtt az IWW elleni üldözések. Ezért nemhogy csatlakoznánk a vörösfaláshoz, hanem éppen el­lenkezőleg, igyekszünk leleplezni azt. És megmagyaráztam azt is, hogy a mi vagyonúnkat nem le- hpt lefoglalni, mert a mi vagyo­nunk abból a munkakészségből áll, amit a lapot iró, előállító, csomagoló és fentartó munkás­társaink időről-időre szolgáltat­nak immár 39 éve és ezek között is aránytalanul a legtöbbet ép­pen Lefkovits munkástárs adja. Aztán itt vannak azon levelek, amelyeket azon menthetetlen támadással kapcsolatban kap­tam, amit a Magyar Jövő inté­zet ellenünk a május 31-iki szá­mában. Azt kérdezik, hogy nos, mit szólok ehez az indokolatlan kiruccanáshoz? Hát mit szóljak? Mit szóljak különösen én, amikor azzal a szerkesztővel, aki bámulatos eredetiségre valló jelzőkkel lát el bennünket, beszéltem los-an- gelesi tartózkodásának utolsó estéjén, tehát azután, hogy az a veszekedési mániában szenve­dő félkegyelmű ember figyelmez­tette a Zára munkástárs cikké­re, de bölcsen elhallgatta előtte, hogy azzal a konvenciónk fog­lalkozott és a szeptember 10-iki számunkban közölt jegyző­könyvben megírtuk. Mindezt megtudhatta volna tőlem, ha csak egy szóval is említi, de hát minek kellene üyen ügyben a másik oldalt is megkérdezni? — gondolta. Ehelyett valami különös okos­kodással kicirkalmazta, hogy megjegyzései “azokra a Bér­munkás vezetőkre vonatkoznak, akik Z.J. romboló cikkét meg- iratták, leközölték s maguk ál­láspontjává tették.” Itt termé­szetesen megint csak Lefkovits munkástárson akartak ütni, mert a “T.S.” jelzés alá bujt fél­kegyelmű értesítette arról, hogy én nem tudtam előzőleg a Z.J. említett cikkéről és megjelenése után helytelenítettem. Ezek után mit szóljak ehez az ügyhöz? Semmit. Kár lenne ve­szekedést kezdeni csak azért, hogy annak a mániákusnak a kí­vánságát kielégítsük s remélem, hogy ezt az incidenst a Bérmun­kás olvasói is el fogják felejte­ni. Ehelyett inkább ahoz a szer­kesztőhöz lenne néhány szavam. Az évtizedekkel ezelőtti frakció­harcok idején szokásos volt, hogy egy-egy különc valami vélt sérelem után átment a másik frakcióhoz, ajándékozott egy pár dollárt, mire a szerkesztők kapva-kaptak, az illető gyaláz- kodásain. így az egymás elleni gyülölethirdetésből kovácsoltak népszerűséget maguknak. Miután ez a kor már letűnt, azt hittem, hogy az ilyen szer­kesztők is kihaltak, — de ugy- látszik tévedtem. Hogyan ugor­hatott be most, közel tiz hónap múltán ennek a mániákusnak a szavaira, amikor már az a tény is eléggé figyelmeztethette vol­na, hogy az illető hamis jelzés alá bujt. Mi a mozgalmainkban hozzá vagyunk szokva a forra­dalmi őszinteséghez s elhiheti, hogy semmi szin alatt sem ad­nánk hozzájárulásunkat ilyen félrevezető alájegyzéshez. Hát fiatal barátom, tanuljon ebből az esetből, mert belátja ugy-e, hogy csúnyán beugrasztották és türelmetlenségében éppen úgy megfőzte a csirkét belestől, mint a mi GÉB tisztviselőink, akikről fentebb szóltam. Korom és az amerikai munkásmozgalomban eltöltött közel 40 évi munkám jogot ád arra, hogy úgy önt, mint az IWW központi tisztvise­lőket igy kioktassam. De most van egy pár szavam Lefkovits munkástárshoz is, mi­után egyszerre jobbról is meg balról is igy püfölik. Nem baj Lefkovits munkás­társ, elbírja még ön ezeket! És elbírja azon kemény rászóláso- kat, amiket időközönként tőlünk is kap, ha valami nem úgy megy a lapnál, ahogy szeretnénk. Ezt nagyon jól tudom, hiszen én ma­gam is elég kemény levelet irok és a sajtóhibákért meg az eltör- delésekért egyenest szíjat aka­rok huzatni a hátából. De azért most mégis ezt mondom: Vegye elő azt a nagy ÉLET­KÖNYVET, amelybe igy, éle­tünk utolsó szakaszában beír­hatjuk a végelszámolást. A “de­bit”, vagyis a kiadás oldalra ír­ja be a jobbról és balról érkező szidásokat; aztán írja alá a tő­lünk származó éles kritikákat is. A másik, vagyis a kredit ol­dalra meg írja be azt a 15-20 évi heti 20-25 órai munkát, amit a Bérmunkásnak végez nemcsak fizetés nélkül, de sokszor még nagy anyagi támogatással meg­tetőzve. És írja alá mindazon sok szolgálatot, amit az IWW­NEW YORKBAN Most vasárnap junius 25-én lesz a szokásos évi találkozó, az I.W.W. tagjai és a Bérmun­kás barátai által rendezendő CSALÁDI KIRÁNDULÁSON az Edenwald Erdőben. Mint minden évben, úgy most is összejönnek a régi harcosok egy kis testvéri kézfogóra, visszagondolva a harcos múlt­ra és bizalommal tekinteni a jövőbe, tovább haladva az ipari fölszabadulás felé. Nem­csak a new yorki, de az egész környéki öntudatos magyar munkások találkozója az üyen alkalom. Legyen hát ott min­denki az osztályszolidaritás jegyében. Minden bevétel a Bérmunkás javára megy. Útirány: A Lexington Ave. “White Plains Rd.” subway a 180-ik utcáig és onnét át- szállni a Dyre Ave. magasva- sutra és a végállomásig utaz­ni. Ott kiszállva néhány perc séta az erdőbe, ahol a labdá­zótér mellett levő dombon ta­lálkozunk. Itt jegyezzük meg azt is, hogy mindenféle jó italokról gondoskodva van, de enniva­lót mindenki hozzon magával. Ha esős idő lenne, úgy a rákö­vetkező vasárnap lesz meg­tartva. Tisztelettel, a Rendező Bizottság. Elmer Robinson, San Francis­co város polgármestere a nyu­gati városok Polgári Védelmi bizottságának gyűlésén panasz­kodott, hogy a szövetségi kor­mány nem mondja meg, mit csi­náljanak azon városok elöljárói, amelyeket atombomba találat ér. — Talán a szövetségi szakértők tudják, hogy azon városok tiszt- viselőségének nem érdemes ta­nácsokat adni, mert a bombata­lálás után már semmit sem tud­nak csinálni. Chicago állatkertjének “Bush­man” nevű gorillája nagy beteg lett, mire a templomokban imádkoztak a felépüléséért, mert a gorillának nem lehetett bead­ni orvosságot. — A hírek szerint a gorilla jobban lett, ami bizo­nyítja, hogy ő is a “Christian Scientists” vallás követője. nak meg az általános munkás- mozgalomnak adott kora ifjúsá­gától kezdve a mai napig. Ez alá aztán írja oda azt az elisme­rést és szeretetet, amit belőlünk, akik önt közelről ismerjük ki­váltott ezzel a valóban önzetlen s önfeláldozó munkával. És ha még maradt volna hely azon a lapon, akkor tegye azt is alá, hogy lelkiismerete nyugodt, mert legjobb tudásával szolgál­ta a munkásság felszabadításá­nak az ügyét. Mi, akik járatosak vagyunk a könyvelésben, majd elvégezzük az összeadásokat és kivonásokat, — levonjuk a szidalmakat, a bántalmakat az elismerésekből s a_ j ólvégzett munka adta mege­légedésből, s tudjuk, hogy akkor nagy, igen nagy nyereségre buk­kanunk. Ez a nyereség tette az ön életét tartalmassá, noha ez a nyereség nem is az öné, hanem a MUNKÁSOSZTÁLYÉ. Csak ezt akartam mondani! Geréb József Szót kérek!

Next

/
Thumbnails
Contents