Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-05-27 / 1632. szám
2 oldal BÉRMUNKÁS 1950. május 27. * Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A “GORDIUSI CSOMÓ” KIBOGOZÁSA A GORDIUSI CSOMÓ ma a kapitalista világban egy olyan rejtvény, melynek kibogozásán a kapitalista osztály tudósai, nemzetgazdásZai, mérnökei, politikusai törik a fejüket, de eredmény nélkül. Miután Európa jelentékeny része már “menthetetlen” a kapitalizmus számára, minden erőt Ázsiára összpontosítják, de az sem sok reménnyel kecsegtet és azon töprengenek, hogy mi az oka, hogy Ázsia oly menthetetlenül csúszik ki a kapitalizmus markából ? Ennek megfejtésére a “Chicago Daily News” kérdést intézett külföldi tudósítójához és a beérkezett válaszok közül alább közöljük Keyes Beech válaszát azon kérdésre, hogy: MIÉRT VESZÍTJÜK ÁZSIÁT? Irta: Keyes Beech TOKYO — Amint a repülőgép elhagyta Korea kopár hegyeit és a Japán tenger felett repült, a rajta levő képviselő mélabusan töprengett. Eddig több ezer mérföldet utazott. Nagyon sok emberrel beszélt — kínai, j apán, amerikai, filippino, malayi, indiai és indonéziaiakkal. Fáradt volt, az utazástól szennyes és zavart. Felháborodva kiáltott fel: “Miért van az; hogy amikor mi annyi billió dollárt adunk ezeknek a népeknek, mégis a kommunizmus felé fordulnak“? Miért veszítjük el Ázsiát?” Nagyon sokan, némelyek “elismert autoritások” adhatnának különböző választ a kérdésre. Szolgálhatnának tényeket és számokat; dátumot és ügyesen csomagolt argumentumokat. De alapjában csak egy válasz van a kérdésre. És ezt egy őszülő külföldi tudósitó adta meg: “A változatosság kedvéért végre szeretném látni, ha támogatnának egy forradalmat, ahe- lyet, hogy hátbatámadják.” ÁZSIÁT kezdtük elveszíteni azon a napon, amikor a háborút megnyertük. A háború befejezése óta állandóan hátba támadtuk az ázsiai forradalmakat, ca volt és még van ma is egymás ellen, mint amennyi harcot a gyárosok ellen folytatnak. Különösen mostanában, amikor az úgynevezett férfi suitokat viselik a nők, sőt a férfiruha gyárosok a saját gyáraikban a férfiruha szabókkal állíttatják elő. Erre aztán a nőiruha szabók szakszervezete nagyon megharagudott, több helyen még pic- ketet is állított a férfiruha gyárak elé s az ott dolgozó union munkásokat union sztrájktörőknek nevezte el. Még most is folyik a harc a két szakszervezet között, amelynél a férfiruha szabók szakszervezete a gyárosok támogatását is élvezi, mivel olcsóbban állítják elő a nők részére a férfi suitokat. Arról azonban egyáltalán nem beszélnek, ahelyett, hogy támogattuk volna azokat. Mi a leghatalmasabb ország vagyunk a földön. De a nagy erőnk a legnagyobb gyengeségünk. Nagyon kövérek, nagyon jómódúak, nagyon önteltek és nagyon elpuhultak vagyunk szembenézni a háború utáni világ valóságaival. Elfelejtettük, hogy a mi saját hazánk is véres forradalomban született, melyet külföldi hatalom ellen vívtunk. Amikor a háború véget ért, nekünk nem volt programunk Ázsia számára. Nem törődtünk vele. Ma készek vagyunk mellőzni több mint egy billió főnyi népet, mert mélységes tudatlanságban vagyunk azok kultúrái, reményei és aspirációi iránt. Oroszország törődött velük. És volt programjuk azok számára. AMIKOR Ázsiát felszabadítottuk Japán uralma alól, a labda a mi kezünkben volt. Abban az időben Amerika tekintélye nem lehetett magasabb fokon az egész Keleten. De nem tudtuk, hogy mit csináljunk a kezeinkben levő labdával és tétováztunk. Az oroszok felvették azt és szaladtak vele. És azóta is szaladnak. Mi is szaladtunk — visszafelé és közben saját magunkon buktunk fel. JAPÁNNAK az a jelszava, hogy: “Ázsia az Ázsiaiaknak” nagy hatással volt a barnabörü- ek millióira. Az idő múltával azonban rájöttek, hogy Japán a valóságban úgy értelmezte a jelszót, hogy “Ázsia Japánnak”. Ez a Pearl Harbor volt Japán legnagyobb tévedése. De még a japán vassarok sem volt képes a nacionalizmus magvát kiirtani, amelyet maga Japán vetett el. A háború alatti rádió közvetítéseinkben szabadságról beszéltünk. Dél-Kelet Ázsiában voltak akik hallgatták leadásainkat és bíztak bennünk — és várták a, napot, amikor felszabadítjuk őket a japán zsarnokság alól. MI JÖTTÜNK és a japánok mentek. És utánunk a délkelet ázsiai kolóniák urai — az angolok, franciák és hollandok, akihogy ez a harc rögtön befejeződne, ha a ruhaipari munkások Egy Nagy Szervezetbe tömörülnének, a többi ipari munkásokkal egyetemben közös érdekeik védelmére. A nagy union vezér urak ebben az esetben nyomban elvesztenék zsíros állásaikat, sőt még megtörténhetne az a borzalmas eset is, hogy le kellene ülniök a varrógéphez vagy oda állni a vasaló asztalhoz, mint a többi szabóknak. Ez is az egyik oka, hogy az IWW nem fejlődött nagyra, mert ott nincs zsíros állás. Ha pedig volna, akkor pedig uszályhordozója volna a kapitalista osztálynak mint az összes szakszervezetek kivétel nélkül. így hát még mindig jobb igy, a munkás- osztályt szolgáló IWW. két a japánok kizavartak onnan és diszkreditálták őket. Visszatérve amerikai fegyverekkel felszerelve visszakövetelték amit i ők magukénak véltek. A katonaság amerikai fegyverekkel volt felszerelve. Még a nadrágszijjukon is rá volt nyomva, hogy “Made in U.S.A.” Amerikai tankokon kocsiztak be és a benszülőtt lakosságot amerikai repülőgépekről támadták, hogy a “rendet helyreállítsák”. És a kommunisták örültek ennek. A PHILLIPPINEKNEK megadtuk a függetlenséget, bár az Eredmény nagyon elkedvetlenítő. Három évi habozás után sikerült “rávenni” a hollandokat, hogy adják meg Indonesizanak a függetlenségét. De a délkeleti népek kiábrándult szemeiben a sérelem már ott volt. Indokínában most erősítettük meg a véleményüket felőlünk Bao Dai rezsim elismerésével. Boa inkább egy kegyvesztett gyerek, mint egy jó fiú a jelentések szerint, akit a franciák a Riviérán szedtek fel és ültettek vissza a trónra, abban a reményben, hogy megmenti a kolóniájukat a kommunistáktól. Nem sokat változtat a tényen az, hogy Bao francia bab-e, amihez ugyan kevés kétség fér, mert különben nem ülne a trónon. A fontos az, hogy az indokínaiak úgy vélekednek, hogy Franciaország eszköze. AZ EGYIK fontos oka, hogy Ázsiában lecsúsztunk, hogy mi nem tudjuk elhinni, hogy ott a népek éhen halnak. Mi túl iólakottak vagyunk ahoz, hogy ilyesmit elhigyjünk. Én magam is hihetetlennek tartottam amíg saját szemeimmel nem láttam Kínában. Ez évben milliók fognak elpusztulni az éhségtől a kommunista kormányzás alatt. És sok amerikai fogja mondani: “látjátok milyen szívtelen brutálisok a kommunisták. Inkább éhen hagynak pusztulni milliókat, mint elfogadjanak tőlünk élelmiszert.” De én eleget láttam Kínában arra, hogy meggyőzzön arról, hogy ha kínai paraszt lennék, én is kommunista lennék. Nem mintha tudnék valamit a kommunizmusról, hanem mert amit a kommunisták Ígérnek nem lehet rosszabb, de határozottan jobb, mint amiben részesültem a nacionalisták alatt. KÍNÁBAN a népek századok óta halálra éheztek. Ez azonban nem jelenti azt, hogy továbbra is örömmel éheznek. A kínaiak sem szeretnek a szemét dombon kapargálni az élelmiszerért, amikor a kövér pofáju kereskedők fényes amerikai autókon kocsiznak a fényűzőn öltözött, mink szőrmébe bugyolált feleségeik, vagy szeretőikkel. Javunkra legyen Írva, hogy megpróbáltuk élelmezni őket, de az eredmény, hogy a gazdagok gazdagabbak, a szegények pedig szegényebbek lettek. BESZÉLTÜNK szabadságról azoknak a népeknek, akiknek az egyedüli szabadság — szabadság az éhenhalásra. A szabadságot nem lehet megenni. Sokat beszéltünk a demokratikus rendszerről és parlamentáris kormányzásról azoknak a népeknek, akik irni-olvasni nem tudnak. A dollárokat billió számra öntöttük Chiang korrupt kormányának, amíg a kommunisták nagy igyekezettel likvidálták a nagy földbirtokokat és a földet a parasztok között osztották fel. Elitéltük az erőszakot, amig elfelejtettük, hogy a mi nemzetünk is erőszakossággal született meg. Békés eszközöket ajánlottunk nekik, amikor ilyenek nem álltak rendelkezésre. Elveszítettük Kínát, mert Chiang eladta a forradalmat, amelyet Sun Yet-sen-től örökölt. Es . mi azután is folytatuk Chiang támogatását, amikor már nyilvánvaló volt, hogy vele nem nyerhetünk. Ezek részben az okai, hogy Ázsiában ma a status quo mellett áll és a kommunizmus a “jövő hulláma”. NAGY a valószínűség, hopr nagyon elkéstünk a kommunizmus meggátlására Ázsiában. Sok intelligens ember — nem kommunisták — igy vélekednek. Az bizonyos, hogy a megvert és megfutamított Chiang támogatásával nem fogjuk megálüta- ni, aki miután az egész Kínát elveszítette, most Formosa szigetén akarja a minta telepet felállítani. Sem pedig Dél Koreában Syngman Rhee, a tiszteletre méltó, de siránkozó vén patriótával, aki a jövő hónapra választást rendelt el az országban, de csak azért, mert Amerika ösztökélte rá. Vagy Elpidio Quirino elnökkel, “Manilla vigözvegyével” a csuszamlós politikussal, akinek kormányzása a meggyilkolt szavazók vérétől szennyes és aki csak addig van a mi oldalunkon, amig a tölcsérből ömlenek a milliók a Fülöp szigetekre. Vagy pedig a játékos Boa-val, még ha olyan szép gyerek is. LEHETSÉGES, hogy a válasz az, hogy támogassuk a népet, ' ahelyett, hogy a kormányokat támogatjuk. Támogassuk a forradalmat, ahelyett, hogy hátba- támadjuk. Ez sok bajba keverhet bennünket. De itt 'már amúgy is nyakig vagyunk a bajokban. És itt minden nap elverik rajtunk a port. A kérdés az, hogy továbbra is tartjuk-e a hátunkat, vagy megpróbálunk valami mást csinálni? LESZÁLLÍTOTTÁK a német JÓVÁTÉTELT LONDON — A moszkvai rádió leadása szerint a Szovjet kormány bejelentette, hogy a Németországtól követelt jóvátételt, amelyet 3171 millió dollárba szabtak meg, felére szállították. A Németország jövő fejlődésére rendkívül fontos határozatot Stalin miniszterelnök levélben tudatta Kelet-Németor- szág kormányának elnökével, Otto Grotenwohl-lal. A hir szerint a jóvátétel leszállítását a Szocialista Egység Párt kérte és a kérelmet a Szovjet kormány teljesítette.
