Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)

1950-05-13 / 1630. szám

1950. május 13. BÉRMUNKÁS 7 oldal Munkában a rémületkeltők AZ ATOMBOMBA ELLENI VÉDEKEZÉS ÖRVE ALATT RÉ­MÜLETET TERJESZTENEK A MILITARISTÁK A HÁBORÚS KÖLTSÉGVETÉS EMELÉSÉNEK KIERŐSZAKOLÁSÁRA. IRTA: LAWRENCE EMERY A háborús uszítok mellett mostanában előtérbe nyomultak a rémület terjesztők, a pánik keltők, akik azt akarják elhitetni Ame­rika népével, hogy most már minden nap, vagy talán már minden órában várhatják az atombomba támadást. A nagy városokban, egyik a másik után, a helyi hatóságok szövetkezve a militarista vezetőkkel tudatosan dolgoznak a nép megrémitésén és ebben a sajtó és a rádió teljes mérték­ben segíti őket. Ezt a rémitést nagyon rava­szul intézik. Azt hirdetik, hogy elő kell késziteni a polgári lakos­ságot az atomtámadásnál érhe­tő nagy veszély kivédésére. Er­re előadásokat tartanak, cikke­ket helyeznek el lapjaikban, rá­dió szónoklatokat tartanak, mintha az amerikai városok mindegyike már holnapra vár­hatná az atomtámadást. Az igy felkeltett félelmet az úgynevezett “Civilian Defense” (polgári védelem) szervezet ki­alakítására akarják felhasznál­ni. Aki az ország nagyobb lap­jait figyelemmel kiséri és hitelt ad a pánik keltőknek, rémülve néz szét, hogy vájjon hová me­neküljön az atombomba elől, amely talán már a következő órában szétrombolja városun­kat. így például Boston városban az eddig mitsem sejtő jámbor polgár, amikor reggelije mellett kezébe veszi a “Globe” cimü új­ságot, rémülve látja benne, hogy “Négy polgári csoportot szerveztek, amely segíteni fog a tengerészetnek abban, hogy a New England partvidékét meg­őrizzék az alattomos atombom­ba támadástól.” HA ROBBAN A BOMBA , . . Persze ugyanakkor hasonló híreket olvasnak San Francisco, San Diego, Richmond, Philadel­phia és egyéb városok polgárai is, akik eddig nem(is gondoltak arra, hogy holnap talán már atombombát robbantanak a ki­kötőkben és még kevésbé gon­dolták azt, hogy az a bomba ta­lán már útban is van valami tit­kos utón s ezt nekik, békés pol­vonultunk vissza a kiinduló hely­re. Este az ifjúság éjjeli zenét adott az élmunkások ablaka alatt, ezzel is kimutatva egy szocializmust építő ország hálá­ját a munkában élenjárókkal szemben. Negyedikén egész napos kul- tur műsor, sport szórakoztatta a dolgozókat. így háláltuk meg a Szovjet Uniónak és Sztálinnak felszabadulásunkat, szabadsá­gunkat. A világpolitikai he’yzetet kö­rülbelül a béketábor érősödése és az imperialisták gyengülése jellemzi. Különösen Olaszország­ban és Franciaországban a dol­gozó nép folytat erőteljes har­cot a háborúra spekulálók ellen. Ha ebbest a két országban győ­zelemre vihetnék a proletáriátus ügyét, újabb hatalmas lépést jelentene a világbéke érdekében. Szeretettel üdvözli és sokszor csókolja, szerető öccse Zsiga. gároknak kell valahogy elfogni, mert Uncle Sam-nek nincs elég katonája, nincs elegendő felsze­relése. Portland városban az “Ore­gon Journal” ilyen címmel hoz­ta ezeket a cikkeket: HA ATOM­BOMBA ÉRI PORTLANDOT! Elmondja aztán a cikk, hogy az állam kormányzója már újra megszervezte a háború alatti polgári védő szervet — amely­nek ugyan semmi dolga sem volt a háború alatt. Ez az újság ve­zércikkben dicséri meg a kor­mányzót ezért az intézkedésért, mert mint mondja: “az ilyen előrelátással sok ezer életet menthetünk meg.” St. Louisban a “Post-Dis- patch” hozta feltűnően szedett rosokban, hogy mit kell tenni, ha esetleg atombomba támadás érné a várost. Dr. Paul I. Robin­son katonaorvos tartott erről előadást s a Post-Dispatch olyan feltűnő módon és terjedelemben hozta az előadásról szóló tudósí­tást, mintha ez az atombomba támadás már holnap bekövet­kezne. A nagy hírszolgáltató vállala­tok hasonló módon hozták hírül, hogy az utóbbi napokban 36 ál­lam újította fel a háború alatti polgári-védelmi szervezetét, ezek közül 21 államnak már részletes “disaster terve” van, amelyet persze a többi államoknak is utánozni kell. Április közepe táján a kato­nai vezetőség Washingtonban nyilvánosságra hozta, hogy az országban 200 “veszélytjelző” állomást állítottak fel — állomá­sokat, ahonnan figyelik a közel­gő repülőgépeket*vagy szubma- rinokat, amelyeken az atombom­bákat hozzák. És akkor még hozzátették a nép “megnyugta­tására”, hogy 160,000 embert képeznek ki az ilyen figyelő ál­lomások kezelésére, de azonkí­vül az egész Egyesült Államokat körülveszik “radár őrszemek­kel”. A KERESKEDELMI KAMARÁK Az ilyen nyilatkozatokat az­tán az olyan lapok, mint példá­ul McCormick ezredes lapja, a Chicago Tribune nagyon kiszí­neznek és kétségbeesett ordito- zással ejtik rémületbe a lakos­ságot. A rémület terjesztésében persze jó segítő társakra akad­nak a kereskedelmi kamarák­ban. Március végefelé a U.S. Cham­ber of Commerce kiadott egy kis füzetet, amelyben sürgeti a polgári-védelmi szervek kiépí­tését és arra vonatkozólag taná­csokat nyújt. Phüadelphia ke­reskedelmi kamarája már beje­lentette, hogy a Vörös Kereszt­tel együttműködve állította ösz- sze az atomtámadás esetére szóló “disaster tervét”. Lawrence P. Devlin alezredes a Kelet-Pennsyvania kerület ka­tonai főorvosa előadásokat tart a már újjászervezett “Civilian Defense” szervezeteknek, to­vábbá orvosoknak, ápolóknak, rendőrtiszteknek, tanítóknak, stb. Előadásában többek között ezeket mondja: “A Marshall Plan pénzekből Európa, különböző részein “hall­gató állomásokat” állítottunk fel. Amikor a barátaink ott tu­domást szereznek arról, hogy “supersonic“ (a hangnál is gyor­sabb) bombázók már útban van­nak, tudatják velünk és a jet- védőgépeink felszállnak a bom­bázók feltartóztatására. Ha azonban ez nem sikerülne nekik, akkor kezdődik a Civilian De­fense munkája, amely négy rész­ből áll: (a) orvosi segítség nyúj­tása, (b) a tűz elfojtása, (c) rablók, fosztogatók elleni véde-j kezés és (d) ezen vidék tagságii kátyával biró 40,000 kommunis­tájának az összefogása, akik a robbanás után azonnal lerángat­nák a megmaradt telefon huza­lokat s mindenféle szabotázs ak­tivitást fejtenének ki. Azt mon­dottam, hogy ‘kommik’, nemde? Nem mondhatom azt, hogy az oroszok, mert azokkal szövet­ségben állunk, — tudják önök ugye?” Érdekes lesz talán megjegyez­ni, hogy ez a pánikterjesztő or­vos igy végzi előadásait: “Bár­csak maradt volna időm annak elmondására is, hogy milyen hasznos dolgokra lehet felhasz­nálni az atomenergiát.” Nyilvánvaló, hogy ennek a nagymérvű rémület-terjesztés­nek célja csak az, hogy keresz­tül erőszakolják a kongresszus­ban a minél nagyobb katonai költségvetéseket. De az is tény, hogy helyrehozhatatlan kárt okoznak azzal, hogy az amerikai népet ilyen állandó rémületben igyekszenek tartani. (National Guardian) “Hóhér látogat benneteket...” Irta: PABLO NERUDA (Neruda, a chilei proletár köl­tő, akit száműzetésbe kényszeri- tett az amerikai bányatulajdo­nosokat szolgáló chilei kormány. Neruda, aki a múlt évben Ma­gyarországon is járt, most Mexi- coban tartózkodik és ott irta a következőket) Hideg volt azon a napon Lo- tán. A szénpor megterhelte a hi­deg levegőt, melyet a szél hozott be a Csendes tenger felől, ned­ves köd terítette be a 10.000 ron­gyos, reszkető gyermeket, asz- szonyt, embert. Hadd mondjam el ezen dol­got! Lota bányászai napi tizen­két órát dolgoznak, ezért kap­nak 50 centet, nem óránként, hanem az egész napi munkáért. Ők ott álltak a rothadt, roska­dozó házak előtt, melyeknek te­teje lyukas volt, nyitva a köd és az eső részére, most az asszo­nyok is kijöttek, de valahogy az arcok vidámabbak, reményke- dőbbek voltak. Gabriel Gonzales Videla be­szélt nekik és Gabriel Gonzales Videla elnök-jelölt volt Chilében. A jelölt reményekről, Ígéretek­ről beszélt. A feudális rendszer eltörléséről, a politikai rendőr­ség megsemmisítéséről. A földe­ket felosztják, jobb fizetéseket, jobb otthonokat fognak adni. Ő lesz a védnökük az elnyomók el­len, rajta keresztül fog jönni egy uj élet. A szónoklat legmagasabb pontján egy kis öreg, ráncos ar­cú asszony, rongyakban, a bá­nyavidék terménye jött elő a tö­megből, a pódium elé állt és azt mondta neki: “Te olyan sokat fogol nekünk adni, igy én is ne­ked adom mindenemet amim van.” Az öreg asszony rongyai kö­zül kiszedett egy pár centet és oda adta a jelöltnek. A tömeg él- jenzett, a jelölt sirt, felmutatva a centeket a következőket mon­dotta: “Elvtársak ezen cente­ken, melyeket ilyen nagy áldo­zatokon keresztül adtok — mon­dom nektek, hogy ha elárullak benneteket, állítsatok a falnak és lőjjetek agyon, mint árulót, haljak meg mint egy áruló”. Gonzales Videla elnök lett. Hónapok múltak, egyetlen egy centtel sem emelték a béreket, még mindég hidegek voltak, az élet nem volt könnyebb, vagy jobb, igy a munkások kimentek sztrájkra. De mostan a dolgok máské­pen álltak, az ember, aki olyan sqkat ígért nekik, elnöke volt Chilének. A fényképe ott lógott a bányákban, háromszinü szal- lag a mellén, a smoking kabát (dinner"jakét) alatt. Úgy gon­dolták a sztrájk most már na­gyon könnyű lesz, a munkások sürgönyöztek neki: “Gonzales Videla elnök ur! Jöjj és segíts bennünket.” Ő küldött segítséget. Küldött tankokat, ágyukat, repülőgépe­ket, hadihajókat a tenger felől, hogy ágyúik alá vegyék a bá­nyatelepet. Elküldte a rendőreit, akik az éj sötétsége alatt beha­toltak az omladozó kunyhókba, elvitték az embereket asszonya­iktól, gyermekeiktől és összever­ték őket Amikor ezeket megtették, marhaszállitó kosikat hoztak, abba pakolták be őket, elszállí­tották ezer mérföldre a kopár, hideg antartic sarokra gyerme­keikkel, asszonyaikkal együtt, ahol a kosikat kiürítették. A kocsikban gyermekek meg­haltak, asszonyok magzatot ve­szítettek, uj pokol lett teremt­ve Chilében. Az elnök Gonzalos Videla na- pmn gyorsan tanulta a munká­ját. Nem virágok, hanem kon­centrációs táborok nőttek ki utá­na. Ezek hatásosak voltak, az egyiket elnevezték “irtó telep­nek” olyan sokan haltak meg benne. Gonzales Videla folytatta mű­ködését. Lezáratott 15 lapot. Bűn lett gondolkozni. A politi­kai rendőrség ezrekkel szaporo­dott. Felemelte az élelmiszerek árát és akik tiltakoztak a feu­dális rendszer ellen, azokat gyor­san bebörtönözték. Hogy a nép bosszúja nehogy

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents