Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-04-15 / 1626. szám
/ 2 oidai BÉR MUNKÁS 1950. április 15. Egyről-Másról ELMONDJA: J. Z. A KRITIKA JOGOS, DE A SZTRÄJKOLÄS NEM! MINDENNEK meg van az ideje és módja és mi magunk is azok közé tartozunk, akik élnek a kritika jogával minden alkalomkor, amikor arra ok adódik. A munkásmozgalomban nemcsak jogos, de szükséges is a kritika és ahol. ezt a jogot megvonják a tagságtól, ott rejtett; a tagság érdekeivel ellentétes célok húzódnak meg a háttérben. A szakszervezetekben különösen sok ok van a kritikára és ez alól a “United Mine Workers of America” bányász szervezet sem kivétel annak dacára, hogy az amerikai szakszervezetek között a legmilitánsabb. Hogy ez igy van, azért az elismerés nem a bányász szervezet vezetőségét illeti, hanem a bányász munkásokat és csak igy vált lehetségessé, hogy a közelmúltban a győzelem tudatával térhettek vissza a bányákba közel tiz hónapi elszánt harc után. Mert ha nem igy volna, a hosszú harc alatt oly káoszba kerültek volna a bányászok, amelyből kilábalni lehetetlen lett volna anélkül, hogy súlyos nyomokat ne hagyott volna a bányászokon. Most aztán joguk van a bányászoknak a kritikára és ezt a jogot még Lloyd H. Sidener dél illinoisi bányásztól sem kívánjuk megvonni, de ez még nem jogosítja fel, hogy a sztrájk idején tanúsított aljas szándékát és viselkedését ezen jogra való hivatkozással igazolja, mert a sztrájktörés semmiféle körülmények között nem igazolható. A DOLOG úgy történt, hogy amikor a bányász sztrájk véget ért és a bányászok szerte az országban visszatértek a bányákba, a Dél Illinoisban levő Canton városi bányászok nem kezdtek cl addig dolgozni, amig a bá- lyatársulat útilaput nem kötött Sidener talpára. Sidener a lokál elnöke volt és .mikor a szövetségi bíróság kibocsátotta a tiltóparancsot a sztrájk további folytatása ellen cs a szervezet központi vezető- ége táviratilag értesítette a bá- yászokat a munka felvételére, Sidener ellentétbe helyezkedett a lokál tagságának azon határozatával, hogy “addig nem bányásznak szenet, amig Írott szerződést nem kapnak”. Sidener rendeletét adott a bányászokiak, hogy vissza a bányába, bár övetője nem akadt és igy csak ' gyedül ment vissza. Ezen tettéért a bányász szervezet 50 ezer dollár pénzbírság s minden nap- a, amig a bányában dolgozott a ztrájk ideje alatt, külön 25 dollár büntetést szabott ki rá — ál- 1 tóttá Sidener és a National Labor Relation Boardnál “unfair ibor practice” vádat emelte a bányász szervezet ellen. Természetesen a kapitalista csztály kitartott sajtója keblére lelte Sidenert és nagy szenzációnak fújta fel az ügyet. A Fede| ral Bureau of Investigation rögtön ott termett és ügyet akartak kovácsolni a bányászok ellen. Kitűnt azonban, hogy Sidenert nem azért büntette meg a bányász szervezet, mert “engedelmeskedni akart az injuncti- onnak”, hanem mert a sztrájk alatt kontra szervezet megalakításán fáradozott, hogy hátbatá- madja a sztrájkoló bányászokat sztrájktöréssel. ELTEKINTVE azonban ennek az árulónak a denunciálásá- tól, van a bányászoknak elég okuk a panaszra és kritikára és annak MOST van az ideje. Bérharc idején minden erőt és energiát a kizsákmányolok ellen, a győzelem érdekébe kell összpontosítani és a belső bajokat akkor kell orvosolni, amikor az nem árthat. A szakszervezeteknél általá- j ban, de különösen a bányászok szervezetében oly önkényuralom van, amely a szervezet irányításánál minden jogot a központi vezetőség, de különösen az elnök kezébe helyez. Csak a véletlennek köszönhető, hogy a bányász szervezet elnöke John L. Lewis, nem azok közé a gerinctelen, hasoncsuszó vezérek közé tartozik, akik a munkáltatók kegyeiért hajlandók saját szervezetük tagságát elárulni. Amikor a bányászok és a munkáltatók közötti nézeteltérések kerülnek felszínre, Lewis eddig minden alkalommal derekasan megállta a helyét a bányászok érdekei mellett, ellentétbe a többi ismert szakszervezeti basákkal, ez azonban még nem menti fel őt az önkényuralkodás vádja alól. Erre pedig a bányász szervezetben semmi ok és jog nincsen. A bányászok bebizonyították, hogy a legválságosabb helyzetben képesek megállni a helyüket a kizsákmányolókkal szembe és mennyivel kedvezőbb helyzetbe kerülnének a jövő harcaiban, ha saját szervezetükben is a tagság határozna és cselekedne. CSAK FUTÓ pillantást kell vetnünk az utóbbi évtizedekben a bányász szervezetben végbement eseményekre, hogy meglássuk azt az elitélendő önkény- uralmat, amelyben a bányászoknak részük van a szervezeten belül. Vannak esetek, hogy a bányászok egyes kerületekben fellázadnak ezen önkényeskedés ellen és ahelyett ,hogy orvosolnák a panaszokat, még szigorúbb intézkedéseket vezetnek be a központi basák. így pl. a legtöbb kerületben a bányász szervezet lokáljainak már nincs joga a saját tisztviselőiket megválasztani, hanem azokat a központ nevezi ki, a megbízható szekértolók közül. Ily kerületekben a bányászoknak semmi beleszólásuk nincs a szervezet irányításában és az igy kinevezett tisztviselők csakis a központ utasításait kö- | vetik, ami sokszor sérelmes a tagságra. Ezen önkényuralomnak a következménye, hogy a bányász szervezet az utóbbi másfél évtizedben háromszor lépett ki és be a szakszervezeti szövetségbe és minden esetben a bányászok megkérdezése nélkül, kizárólag a központi basák határozatából. 1935-ig a bányász szervezet az American Federation of Labor (AFL) kötelékébe tartozott és Sam Gompers elhalálozása óta Lewis, a bányász szervezet elnöke nagy előfeszitést fejlett ki, hogy az AFL központi elnökségét elnyerje. Az 1935. évi konvención nyilvánvaló lett ,hogy erre semmi eshetőség nincsen és Lewis azzal az indokolással, hogy az amerikai munkásságnak “ipari szervezetre” van szüksége, a bányász szervezetet kiszakította az AFL-ből a tagság megkérdezése nélkül. Ez esetben ugyan nem az kifogásolható, hogy az ipari szervezkedés érdekében tette a lépést, mert ez már akkor is elkésett lépés volt, hanem ő maga, vagy legfeljebb a kis számú központi vezetőség elhatározásából a fél millió tagság előzetes beleegyezése nélkül. LEWIS példáját néhány más szakszervezet is követte és megalakították a Congress of Industrial Organization (CIO) szövetséget, melynek Lewis lett a központi elnöke. Mint a bányász szervezetben, Lewis a CIO-ban is bevezette a vassarok uralmat vagy legalább is igyekezett bevezetni — és elvárta, hogy az ő szava minden egyes CIO szervezetbe parancs legyen. Megtörtént azonban, hogy 1940-ben Lewis összekülönbözött a Roosevelt adminisztrációval és az, az évi elnökválasztásnál Roosevelt ellenfelét igyekezett támogatni és erre utasította a CIO tagságát, kijelentvén, hogy “ha a tagság nem követi utasítását, lemond a központi elnökségről.” A választásokból Roosevelt került ki győztesen és Lewis beváltotta “fenyegetését”, lemondott a CIO elnökségéről. Röviddel azután a bányász szervezet is kiszakadt a CIO-ból, ismét a tagság megkérdezése és beleegyezése nélkül kizárólag Lewis elhatározásából. Néhány évi függetlenség után Lewis ismét az AFL-hez csatolta a bányász szervezetet, majd amikor a Taft-Hartley törvény életbelépett és annak egyik pontja megköveteli, hogy a szervezetek tisztviselői hűség nyilatkozatot írjanak alá, melyszerint nem tagjai a kommunista pártnak, vagy oly szervezetnek, melyekről a kormány megállapítja, hogy “subversive”, Lewis megtagadta annak aláírását és súlyos ellentétbe került az AFL többi vezéreivel. Ebből kifolyólag a bányász szervezetet ismét kiszakította az AFL-ből és mint minden előző esetben a bányászok megkérdezése és beleegyezése nélkül. A FENTEMLITETTEK csak egy kis részét képezik a bányász szervezetben kifogás alá eső sérelmeknek, de kétségtelenül bizonyítják azt a bürokratikus irányítást, amely alatt a bányász szervezet van. Ennek károsságát nem is kell bizonyítani. Amint láttuk a közelmúltban befejeződött országos sztrájknál, a kizsákmányoló osztály minden eszközt igénybe vesz, hogy a munkásságot akció képtelenné tegye. Erre nagyon alkalmas eszköznek bizonyult a tiltóparancs a sztrájk ellen, melynek megszegése esetén a vezérek még börtönbe is kerülhetnek és ismerve a szakszervezeti vezérek félelmét a börtöntől, inkább százszor elárulják a tagság érdekeit, mint egyszer a börtönbe menjenek. Mert bizony nem valami kellemes szórakozás a kényelmes irodák helyett a börtönben ülni és ha hatalmukba van azt elkerülik. Hogy Lewis eddig nem igy viselkedett, az még nem biztosíték, hogy a jövőben ő is nem igy fog-e cselekedni? “Az alkalom szüli a tolvajt”, mondja a közmondás és ez az alkalom meg van a szakszervezetekben. Ezt az alkalmat megszüntetni csak egy módon lehet, ha a szakszervezetek irányítását a tagság veszi a kezébe. Tudjuk, hogy ennek megakadályozására a szakszervezeti basák mindent elkövetnek, de a tagság szolidaritása ezt is legyőzheti. És ezt az operációt most kell végrehajtani mielőtt egy újabb és még elkeseredettebb harcra kerülnek szembe a munkáltatókkal. Azonban nem csak a bányász szervezetbe kell azt végrehajtani, hanem az összes AFL és CIO valamint független szervezetekben s ha ez megtörténik, meszü- nik az akadálya annak, hogy a munkásság az Egy Nagy Szervezetbe tömörülve, egységesen harcolhasson az egységes kizsákmányoló osztály ellen. Sumner T. Pike, az Atomenergia Bizottság jelenlegi elnöke azt mondja, hogy mostanában legtöbb időt és pénzt a hidrogén bomba feltalálására fordítanak. — A háborús hisztériával tehát elérték, hogy az atomenergiának hasznos célra szolgáló feldolgozása megint háttérbe szorult. ÉPITŐGÁRD A 1949-50-ik évre: Teréz Bikó, Cleveland_ 2.00 L. Birtalan, Cleveland ..... 4.00 J. Buzay, Cleveland........... 6.00 L. Decsi, Akron ................. 5.00 J. Dénes, Detroit............... 2.00 J. Farkas, Akron............... 5.00 J. Feczkó, New York ....... 6.00 L. Fishbein, New York .... 5.00 J. Fodor, Cuyahoga Falls 10.00 P. Herring, Buffalo..........12.00 S. Juhász, Akron .......... 1.00 G. Kosotán, Los Angeles .. 1.25 A. Köhler, Chicago ........... 7.00 J. Kollár, Cleveland........... 5.25 Róza Koncz, Cleveland .... 2.00 A. Kucher, Pittsburgh .. .c 7.00 L. Lefkovits, Cleveland .... 3.00 A. Lelkó, Pittsburgh......... 7.00 J. Mogor, Cleveland ......... 7.00 A. Molnár, Cleveland ...... 1.00 J. Munczy, Cleveland ...... 2.00 L. Pall, Ambridge ...... 2.00 St. Phillips, So Bend ..... 2.00 J. Reppman, Detroit .......... 5.00 Ch. Udvarnoky, Flint ....... 1.00 J. Vizi, Akron ...................10.00 St. Visi, Lincoln Park ....... 2.00 J. Zára, Chicago ....... 7.00
