Bérmunkás, 1950. január-június (37. évfolyam, 1612-1636. szám)
1950-01-14 / 1613. szám
•i uiaai ti ti Li M ÜNKÁS 1950. január 14. BÉRMUNKÁS (WAGE WORKER) HUNGARIAN ORGAN OF THE I. W. W. Hajsza a bányászok ellen (Folytatás az 1-sö oldalról) Előfizetési árak: Subscription Rates: Egy évre ......................S2.00 one Year ______________$2.00 • Félévre ............................. 100 Six Months ___________ 1.00 '•gyes szám ára .......... 5e Single Copy ___________ 5c •'somagos rendelésnél 3c Bundle Orders ________ 3c Elöfizfetés külföldre vagy Kanadába egész évre ................. $2.50 “Bérmunkás” P. O. Box 3912 S. S. Sta., Cleveland 20, Ohio Alájegyzett cikkek a szerzők véleményét fejezik ki és közlésük még' >em jelenti azt, hogy az ily vélemények egyben azonosak a Bérmunkás' .hivatalos felfogásával. Published Weekly by the BÉRMUNKÁS PRESS COMMITTEE A vízhiány Az utóbbi években mind gyakrabban halljuk, hogy Amerika népét a vízhiány fenyegeti. A viz, — éppen úgy, mint a levegő, — olyan anyag, amelynek rendkívül nagy fontosságára akkor eszmélünk, amikor már szűkösen kapunk belőlük, mert úgy tartjuk, hogy ezen anyagokat a természet határtalan mennyiségben adja rendelkezésünkre, éppen azért, nem sokra becsüljük. De abban a pillanatban, amint hiányukat érezzük, rájövünk, hogy az emberi élet ezen két anyag feldolgozásából áll és rémülve kérdezzük: jaj, mi lesz velünk, ha nem kapunk vizet? Egyes tudósok állítása szerint a föld valamilyen “szárazsági ciklushoz” jutott, amely évtizedekig eltarthat. Mások viszont úgy tartják, hogy a túlságosan elszaporodott emberiség a modern iparok és az irrigáció céljaira gyorsabban használják fel a levegő természetes csapadékát, mint ahogyan az keletkezik s igy a vízhiány most már állandó lesz, hacsak valami mesterséges módot ki nem találnak a természeti processzus meggyorsítására. Mert a földön van elegendő viz, de annak óriási többsége a tengerekben gyűlt össze. A tengervíz azonban nem alkalmas konyhai, vagy ipari célokra, sőt még öntözésre sem. Ezt a tengervizet a nap melege elpárologtatja, ami aztán gőz alakjában a levegőben elhúzódik a szárazföldek fölé, ahol hidegebb levegőre akadva meg- sürüsödik és eső alakjában leesik. Ez a természetes desztilálás teszi alkalmassá a tengervizet az ember céljaira. És mint tudjuk, a leesett esővíz fölöslege források, csermelyek, patakok, folyók és folyamok utján visszajut a tengerekbe. Ez az évezredek óta tartó körfolyamat most kezd elégtelenné lenni. Nem csak Amerikában, de a föld más országaiban is hasonló nagy problémát képez a vízhiány. Éppen azért az emberiség igen nagy örömmel fogadta pár évvel ezelőtt néhány tudósnak azon felfedezését, hogy a felhőkre hintett “dry-ice” (száraz jég) név alatt ismert jegeces vegyi anyag megindítja az esőt. Azóta egyre folynak az ily “esőcsinálásra” vonatkozó kísérletek olyany- nyira, hogy a napokban két amerikai szenátor már törvényjavaslatot tervezett ki, amelyben ötven millió dollárt kérnek ilyen mesterséges esőcsináló módszer gyakorlati kivitelére. De maguk ezen érdekelt egyének is bevallják, hogy az ily esőcsináló módszerek nem hoznak több vizet a levegőbe, mint amit a nap emel oda az elpárologtatóssal, csupán elősegíti annak leesését. Több vízmennyiség csak akkor kerülne a levegőbe, ha valami módon magát a tenger vizét elpárologtatnák. És erre, — mint valóban szakemberek állítják, — már megvan az eshetőség. Ilyen eshetőséget nyújt az atomenergia. Ez az eshetőség egyben alkalmat nyújt arra is, hogy ezt az uj, misztikus és mérhetetlen nagy erőforrást a gyilkolás és pusztítás helyett az emberiség javát szolgáló célokra használják. Hallottunk valamit arról, hogy az oroszok állítólag hegyek széthasitására használják az atomenergiát. A hegyek széthasítanának is az a célja, hogy a vizet, amelyből túlsók van egyik he- lyen, odavigyék, ahol hiány van belőle. íme, a vízhiány megadja az alkalmat, hogy ez a két ország, amelynek birtokában van az atomenergia előállításának titka, az uj korszak eme “csodaszellemet az emberiség szolgálatába állítsa. Meg van az alkalom arra, hogy az atomenergiával ebben az irányban VERSENYEZZENEK és ne abban, hogy melyikük tud több, nagyobb és még borzalmasabban pusztító bombát készíteni az atomból felszabadított energiából.----MérTmost még csak azt halljuk, hogy mennyi és milyen borzalmas atombombát tudnak készíteni mindkét oldalon. A versengés tehát csak a pusztításra irányul. Mi nem adunk tanácsokat, nem vindikáljuk magunknak azt a hatalmat, hogy a szavunkat meghallgatnák. De a történetíró szemüvegén át nézve megjósolhatjuk, hogy ebből a versenyből végeredményben az fog győztesen kikerülni, aki az atomenergiát nem a pusztításra, hanem az emberiség hasznára, — mondjuk a vizhiány megszüntetésére igyekszik felhasználni. ügyi hivatalának december utolsó napjaiban tett jelentése szerint, az ország különböző széntelepein és raktáraiban, negyven napra elegendő szén van felhalmozva. Eme vizsgálatok és hivatalos kimutatásokkal szemben, a bányabárók szövetkezete minden aljas eszközt felhasználva, a legaljasabb rémhíreket terjesztik a szénhiányról, azt állítják, hogy az ország népe fagyosko- dik, gyárakat zárnak le, felszólítják, hogy a családok költözködjenek egy szobába, a többieket zárják le, hogy tüzelőanyagot spórolhassanak, stb. Eme hazugságaikat arra használják ki, hogy a szén árát úgy á bányabárók, mint a kereskedők, két, három, négy sőt sok keleti államban 6 dollárral emelték tonnánként. Az amerikai szénbányák felszerelései a legtökéletesebb az egész világon, ennél fogva az amerikai szénbányász termelő képessége is a legmagasabb fokon áll. 1948 évben 599 millió 518 ezer tonna szenet termeltek, melynek értéke 2 billió 599 millió 153 ezer dollárt képviselt. A szövetségi kormány bányászati hivatalának jelentése szerint, a bányászok 1948-ban 9 ezer 79 bányában 441 ezren dolgoztak és átlag 217 napot, amely idő alatt átlagos 6 és negyed tonna szenet állított elő minden bányász naponta. Eme határtalan széntermelés, amelyet az amerikai mecha- nizált bányák bérrabszolgái előállítanak, minden más iparra is vonatkozik.Az acél, autó, villamossági felszerelések, élelem, ruházat, építészet, stb, ha nem profitra, hanem szükségletre termelnének, néhány éven belül Amerika összes lakossága a mesebeli paradicsomkert, minden tejjel és mézzel folyó kanaánjá- ban élne. Ennek megvalósításához nem elégséges az a szervezkedési mód, amelyet Amerika bérrabszolgái követnek. Szükséges, hogy Egy Nagy Ipari Szervezetbe tömörülve, az IWW elvinyilatkozatának alapján egyesülve megszüntessék, nem csak a kizsákmányoló osztályt, a magántulajdont, hanem azt a rendszert, amely megkülönböztet munkást, munkástól. Köhler AZ OLVASÓK ÍRJÁK Ami a naptárt illeti, nagyon jó, talán ilyen tanulságos még nem is volt. Sok minden van benne, amit még eddig nem ismertünk. László Horváth, Phila. Tudatom, hogy a naptárt megkaptam, nagyon megvagyok vele elégedve. Szokás szerint jó. A. Saytos, Detroit A naptárt megkaptam, itt küldöm a dollárt. Hálás köszönet előzékenységükért. A lapot nagyon szeretem, mert az egyedüli ebben az országban, amely olyan egyenesen, őszintén és nyíltsággal rámutat a hibákra. J. Veleczky, Brooklyn A naptárt megkaptam, köszönöm a figyelmességüket, mellékelek öt dollárt a költségekre. A. Kandray, Joffre A naptárt megkapptam, nagyon tanulságos. Mellékelve három dollár az előfizetésem megújítására és a naptárért. J. Miller, Milwaukee ELVINYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek milliói között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek kell folynia mindaddig, míg a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. ügy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszitsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha keU, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZERREL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belül.
