Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)

1949-08-06 / 1591. szám

1949. augusztus 6. BÉRMUNKÁS 7 oldal Levél az óhazából Dollárok sem segítenek (a.l.) Mindazok, akik nem akarják látni, hogy társadalmi át­alakulásra van szükség, megint elszámitották magukat. Egy év­vel ezelőtt nagy volt a lelkesedés a kapitalista berkekben, mert azt gondolták, hogy a Marshall dollárok megfogják menteni nyu­gat Európa kapitalista rendszerét. Most azután sokkal nagyobb a félelem, mint bármikor a múlt­ban volt. Anglia 624 millió dollár segítséget kér a Marshall dollá­rokon kivül. Ugyan akkor az Egyesült Államok szenátusa 16 szá­zalékkal akarja leszállítani a Marshall dollárok ezidei kiutalását. Angliának csődbejutása magával rántja úgyszólván a többi nyu­gat európai országokat, amelyeket ezideig a Marshall dollárok nem igen helyeztek nagy biztonságba. Churchillnek a múlt napokba tartott beszéde, ugyan jóhang- zásu volt azok számára, akik mindig hivei a profitrendszerre épült kapitalizmusnak, Angolországnak most az a legnagyobb ba­ja, hogy a kész áruinak számára nem talál megfelelő piacot. Ha azonban Churchillék volnának ma uralmon, ugyan az volna a hely­zet, mert egy fejlett kapitalista rendszer csak úgy tud létezni az ő termelési rendszereivel, ha fölhalmozott kész áruit külföldön tudja értékesíteni. Sok minden történhet mint az angol mondja “under the sun’’ a nap alatt. Tudják nagyon jól, hogy az Egyesült Államok már eddig is billiókat folyósítottak, hogy a kommunizmus terjedését megakadályozzák. Vagy más szóval a kapitalizmust életben tart­sák. Ha mostan azután Samu bácsi, az amerikai nagybácsi megint hamarosan nem fogja kinyitni erszényét és folyósítani a kért 624 millió dollárt, akkor Anglia kelet felé fog üzletet keresni. Ha talán nem éppen igy gondolják, de nagyon jó érvelés lesz az itteni honatyák részére, hogy engedékenyek legyenek és újból injekciót adjanak az angol imperializmusnak. Az angol kormány most a gazdasági összeomlás előtt arra is gondol, hogy a munkások életszínvonalát még a jelenlegi ala­csonynál is még lejebb szállítsa, abban a hiszemben, hogy vala­meddig még megmentheik a “demokratikus“’ kapitalista rend­szerüket. Ezzel kapcsolatba Franciaországtól vehetnének példát. A francia munkások alacsony fizetése állandóan veszélyezteti a bé­kés állapotokat Franciaországban. Paul Chali, a cihcagoi Daily News tudósítója Írja, hogy “hiába sújtotta átokkal a pápa a kom­munistákat, azért Franciaországban a Katolikus Munkás Szer­vezet csatlakozott a kommunisták által vezetett General Con­federation of Laborrel a kiérdemelt bérjavitás és fizetett vaká­ciót követelte. A francia munkások fizetése körülbelül a belga munkások fizetésének egy ötöd részét teszi ki. A francia munká­sok fizetése azonos az Európában a legalacsonyabb béreket ke­reső olasz, görög és spanyol munkásokéval.” Hová is lettek azok a sok milliók, amelyekkel nyugat Euró­pát “rendbe” hozzák? Miért nem irányítják Amerika “hangját” a föntnevezett országokba és vonják felelőségre azokat az eleme­ket, akik a sok milliókat elherdálták. A tudósítások szerint a nép helyzete nem igen változott, a kommunizmusnak pedig a legjobb agitátora az elégedetlenség. Sohasem gondoltuk azt, hogy a kapitalizmus magától befog­ja látni, hogy a fejlett technikai berendezés gazdasági változást követel, hogy ha állandósítani akarjuk úgy a világbékét, mint az emberiségnek a biztos és jogos megélhetését. Ezen tényekkel szemben a kapitalizmus éppen az ellenkező­jét teszi, minden olyan törekvést, ami a modern társadalmi ter­melést szorgalmazza igyekszik elgáncsolni. Éppen ma itt az Egye­sült Államokban ahol a munkanélküliek száma állandóan szapo­rodik, amikor a new englandi államok kormányzói arról tesznek jelentést, hogy az ipari városokba minden három munkás közül egy munkanélküli. Ahelyett, hogy ténylegesen kikeresnék annak indító okát, hogy tulajdonképpen mi is okozza éppen ma az itte­ni munkanélküliséget, amikor több millió lakásra volna szükség. Azonkívül millió és millió munkásnak több és jobb élelemre volna szüksége, hogy miért kell a gyárakat lezárni. Ezt a kérdést most nagy kegyesen úgy akarják ideiglenesen elintézni, hogy “amely vidékeken a legnagyobb a munkanélküli­ek száma, oda kell, hogy a kormány a legtöbb háborús rendelést adja.” Úgy az európai mint az itteni termelési rendszert, nem le­het dollárokkal kifoltozni. Egy olyan gazdasági rendszer, amely már nem képes zavartalanul üzembe lenni, ahol a dolgozó milliók állandóan a bizonytalanságnak néznek elébe, ott már gondoskodni kell egy olyan gazdasági rendszerről, amely rendszerbe nem csak a kiváltságosaknak, de mindenkinek biztos megélhetése legyen biztosítva, a mai fejlett gazdasági viszonyok között. Természetesen ezt csak a szocialista termelési rendszer biz­tosítja. Amikor a termelt javak már többé nem külföldi piacra várnak, hogy valakinek busás profitot hajtsanak, hanem kizáró­lag az emberiség szükségletére megy a termelés. Reppman János detroiti olva­sónk kapta az alábbi levelet: Tisztelt Reppman munkástárs! L. Lefkovits titkár munkás­társ hozzám intézett levelében közölte, hogy Ön járatja nekem a kitűnő szellemben megjelenő “Bérmunkást!” Ö azt irja, hogy az előfizetés ez év júliusában le­jár. Nagyon szépen kérem, ha nem esik a terhére kérem szí­veskedjék továbbra is előfizetni erre az általunk is nagyon meg­szeretett és értékes, nélkülözhe­tetlen harcos újságra, aminek minden egyes szava igazság, amit mi itten annyian olvasunk, hogy amikorra visszakerül hoz­zám, már csak elnyűtt papiros! Kérem szivskedjék velem kö­zölni, hogy Ön kedves munkás­társam, hol dolgozik? Milyen munkájáért mennyit kap? Mi­lyen a megélhetési lehetőség? . Én már 36 éve dolgozom a postánál a szörnyű háború ki­készített, úgy az én, mint a csa­ládom ruháit, cipőjét sok sok holmiját elpusztította. De a munkakedvünk, a jövőbe vetett bizalmunk, hogy a Szocialista Világot az egész világon elfog­juk érni, az erős összetartással és a munkástársainkba vetett bizalmunk megfogja hozni a maga gyümölcsét és az egész világon mi a dolgozó emberek, a munkások fogunk győzni. Háborúra spekulálnak a ka­pitalisták, de történjen bármi . . . ők sohasem fognak győzni, abból az egyszerű tényből sem, hogy ők nem fognak fegyvert, de ha a munkásoknak a kezébe adják, azt mi tudjuk, hogy ki ellen kellesz majd azt fordítani! Kedves Munkástársam és elv­társam, Ön is ezen a vélemé­nyen van. Mert ezt másképpen nem is tudom elképzelni. Végén: Örvendek, hogy egy olyan nagy kapitalista ország­ban mint az önöké, olyan kitű­nő lap, mint a mi Bérmunkásunk jelenik meg, amely olyan nagy­szerűen látja a jövőt és kérem arra hallgassanak! Terjesszék! Mi is terjesztjük! Csak sajnos kellő anyagiak hiányában ezt nem tudjuk megcselekedni. Kívánok jó és friss egészsé­get és azt, hogy: Mielőbb meg­valósuljon: Világ Proletárjai Egyesüljetek! Szívélyesen üdvözli önt és kedves családját, Jakab Béla postás üzemi dolgozó A szatmár megyei Panyolából kaptuk az alábbi levelet: Bérmunkás Szerkesztősége! Ismét kezembe veszem a tol­lat, hogy bejelentsem a Bér­munkás szerkesztőségének, a Magyar Hadigondozottak Szö­vetségének megszűnését, Szat­már megye Panyola községben. Fenti címre az újságot beszün­tetni szíveskedjenek. Én mint a szövetség volt vezetője kérem a szerkesztőséget, hogy címemre szíveskedjenek a Bérmunkást küldeni. Ezenkívül még kérem a lap küldését a Magyar Dolgo­zók Pártja titkárságának, Fe­hérgyarmat, Szatmár megye. Tudom, hogy a munkás test­I vérek, fenti kérésemnek eleget fognak tenni, miért is munkás testvéri köszönetem küldöm sok I társam nevében, akik a lap to­vábbadásával olvassák a Bér­munkást. A Bérmunkásban 1949 junius 4-én, “A Magyar Választások” címmel megjelent cikkhez volna egy pár szavam, csak a követke­ző mondatot ragadom ki a cikk­ből: “A magyar választásoknál például a több mint negyed mil­liót kitevő ellenzéknek semmi képviseletük nem lesz az uj par­lamentben.” Szerintem ha 95.6 százaléka elfogadja és helyesli a demokra­tikus vezetők munkáját orszá­gunk vezetésében, akkor az a 4.4 százalék, ha nem is lesz kép­viselve az érdekük, mint aho­gyan ők azt szeretnék, bizonyá­ra kifogják bírni ők is, mint ahogy a proletárság kibírta az ők intézkedését a múltban. A választásoknál nem csillog­tak a csendőr szuronyok! A ka­kastollasok nem rémitették a szavazó polgárokat. Nyugodtan ment mindenki az urna elé, hogy kifejezést adjon akaratának. A múltban nem volt senki, aki fel mert volna szólalni a vá­lasztásoknál elkövetett intézke­dések ellen, amit a tőkés osztály minden lelki tusa nélkül tette a dolgozók ellen. Talán elfelejtet­tük már, hogy csak az szavaz­hatott, akinek meg volt a hat elemi iskolája. Vájjon hány szá- zíalékát zárták ilyenkép ki a szavazóknak és vájjon nem-e a munkás és paraszti réteget érin­tette ez az úri, nemes intézke­dés? A zsandárok hogyan kénysze- ritették az iparosokat, kereske­dőket, kisgazdákat a szavazás­ra? Kérdezzék meg csak Nagy Ferencet és társait. Azt hiszem ők is szégyelni fogják bevallani hogyan utasították a tisztviselői kart, a kormány melletti szava­zásra. Mindezek az intézkedések mi­ért voltak szükségesek ? Ma már nem lehet a dolgozókat egy deci pálinkával megvenni. Ma az úri jelölt nem ölelkezik János bá­csival, hogy a választás után, a képviselői mandátummal a zse­bében, elmenjen János bácsi mellett, meg sem ismerve őt. Mi­ért! Már zsebbe a mandátum. Ha a proletárság évszázado­kon kibírta az elnyomó rendele­téit a tőkés osztálynak, akkor ők is kifogják bírni, mert ők is csak annyit érnek, mint ameny- nyit fognak dolgozni. Fischer Aladár OROSZ ATOMBOMBA PARIS — A “Sademi-Soir” nevű hetilap cikke szerint az oroszok julius 10-én felrobban­tották az első sikeres atombom­bájukat. A lap nem említi, hogy honnan kapta ezt a hirt, amelyben megírja, hogy az oro­szok az első atombombájukat kipróbálták Szibériában, Stalin­grad várostól mintegy 500 mér- földnyire északra. A rövid hir szerint ez volt a tárgya annak a titkos gyűlésnek, amelyet Tru­man elnök legfőbb tanácsadói­val és az atomenergia bizottság vezetőivel tartott Washington­ban. Megemlíti még a cikk, hogy az amerikai kémszolgálat már ju­lius 4-én hallotta, hogy az oro­szok ki fogják próbálni az atom­bombát és azért “seismic” (földrengést jelző) készülékeket helyeztek készenlétbe, amelyek julius 10-én jelezték a nagy rob­banást.

Next

/
Thumbnails
Contents