Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-08-06 / 1591. szám
1949. augusztus 6. BÉRMUNKÁS 7 oldal Levél az óhazából Dollárok sem segítenek (a.l.) Mindazok, akik nem akarják látni, hogy társadalmi átalakulásra van szükség, megint elszámitották magukat. Egy évvel ezelőtt nagy volt a lelkesedés a kapitalista berkekben, mert azt gondolták, hogy a Marshall dollárok megfogják menteni nyugat Európa kapitalista rendszerét. Most azután sokkal nagyobb a félelem, mint bármikor a múltban volt. Anglia 624 millió dollár segítséget kér a Marshall dollárokon kivül. Ugyan akkor az Egyesült Államok szenátusa 16 százalékkal akarja leszállítani a Marshall dollárok ezidei kiutalását. Angliának csődbejutása magával rántja úgyszólván a többi nyugat európai országokat, amelyeket ezideig a Marshall dollárok nem igen helyeztek nagy biztonságba. Churchillnek a múlt napokba tartott beszéde, ugyan jóhang- zásu volt azok számára, akik mindig hivei a profitrendszerre épült kapitalizmusnak, Angolországnak most az a legnagyobb baja, hogy a kész áruinak számára nem talál megfelelő piacot. Ha azonban Churchillék volnának ma uralmon, ugyan az volna a helyzet, mert egy fejlett kapitalista rendszer csak úgy tud létezni az ő termelési rendszereivel, ha fölhalmozott kész áruit külföldön tudja értékesíteni. Sok minden történhet mint az angol mondja “under the sun’’ a nap alatt. Tudják nagyon jól, hogy az Egyesült Államok már eddig is billiókat folyósítottak, hogy a kommunizmus terjedését megakadályozzák. Vagy más szóval a kapitalizmust életben tartsák. Ha mostan azután Samu bácsi, az amerikai nagybácsi megint hamarosan nem fogja kinyitni erszényét és folyósítani a kért 624 millió dollárt, akkor Anglia kelet felé fog üzletet keresni. Ha talán nem éppen igy gondolják, de nagyon jó érvelés lesz az itteni honatyák részére, hogy engedékenyek legyenek és újból injekciót adjanak az angol imperializmusnak. Az angol kormány most a gazdasági összeomlás előtt arra is gondol, hogy a munkások életszínvonalát még a jelenlegi alacsonynál is még lejebb szállítsa, abban a hiszemben, hogy valameddig még megmentheik a “demokratikus“’ kapitalista rendszerüket. Ezzel kapcsolatba Franciaországtól vehetnének példát. A francia munkások alacsony fizetése állandóan veszélyezteti a békés állapotokat Franciaországban. Paul Chali, a cihcagoi Daily News tudósítója Írja, hogy “hiába sújtotta átokkal a pápa a kommunistákat, azért Franciaországban a Katolikus Munkás Szervezet csatlakozott a kommunisták által vezetett General Confederation of Laborrel a kiérdemelt bérjavitás és fizetett vakációt követelte. A francia munkások fizetése körülbelül a belga munkások fizetésének egy ötöd részét teszi ki. A francia munkások fizetése azonos az Európában a legalacsonyabb béreket kereső olasz, görög és spanyol munkásokéval.” Hová is lettek azok a sok milliók, amelyekkel nyugat Európát “rendbe” hozzák? Miért nem irányítják Amerika “hangját” a föntnevezett országokba és vonják felelőségre azokat az elemeket, akik a sok milliókat elherdálták. A tudósítások szerint a nép helyzete nem igen változott, a kommunizmusnak pedig a legjobb agitátora az elégedetlenség. Sohasem gondoltuk azt, hogy a kapitalizmus magától befogja látni, hogy a fejlett technikai berendezés gazdasági változást követel, hogy ha állandósítani akarjuk úgy a világbékét, mint az emberiségnek a biztos és jogos megélhetését. Ezen tényekkel szemben a kapitalizmus éppen az ellenkezőjét teszi, minden olyan törekvést, ami a modern társadalmi termelést szorgalmazza igyekszik elgáncsolni. Éppen ma itt az Egyesült Államokban ahol a munkanélküliek száma állandóan szaporodik, amikor a new englandi államok kormányzói arról tesznek jelentést, hogy az ipari városokba minden három munkás közül egy munkanélküli. Ahelyett, hogy ténylegesen kikeresnék annak indító okát, hogy tulajdonképpen mi is okozza éppen ma az itteni munkanélküliséget, amikor több millió lakásra volna szükség. Azonkívül millió és millió munkásnak több és jobb élelemre volna szüksége, hogy miért kell a gyárakat lezárni. Ezt a kérdést most nagy kegyesen úgy akarják ideiglenesen elintézni, hogy “amely vidékeken a legnagyobb a munkanélküliek száma, oda kell, hogy a kormány a legtöbb háborús rendelést adja.” Úgy az európai mint az itteni termelési rendszert, nem lehet dollárokkal kifoltozni. Egy olyan gazdasági rendszer, amely már nem képes zavartalanul üzembe lenni, ahol a dolgozó milliók állandóan a bizonytalanságnak néznek elébe, ott már gondoskodni kell egy olyan gazdasági rendszerről, amely rendszerbe nem csak a kiváltságosaknak, de mindenkinek biztos megélhetése legyen biztosítva, a mai fejlett gazdasági viszonyok között. Természetesen ezt csak a szocialista termelési rendszer biztosítja. Amikor a termelt javak már többé nem külföldi piacra várnak, hogy valakinek busás profitot hajtsanak, hanem kizárólag az emberiség szükségletére megy a termelés. Reppman János detroiti olvasónk kapta az alábbi levelet: Tisztelt Reppman munkástárs! L. Lefkovits titkár munkástárs hozzám intézett levelében közölte, hogy Ön járatja nekem a kitűnő szellemben megjelenő “Bérmunkást!” Ö azt irja, hogy az előfizetés ez év júliusában lejár. Nagyon szépen kérem, ha nem esik a terhére kérem szíveskedjék továbbra is előfizetni erre az általunk is nagyon megszeretett és értékes, nélkülözhetetlen harcos újságra, aminek minden egyes szava igazság, amit mi itten annyian olvasunk, hogy amikorra visszakerül hozzám, már csak elnyűtt papiros! Kérem szivskedjék velem közölni, hogy Ön kedves munkástársam, hol dolgozik? Milyen munkájáért mennyit kap? Milyen a megélhetési lehetőség? . Én már 36 éve dolgozom a postánál a szörnyű háború kikészített, úgy az én, mint a családom ruháit, cipőjét sok sok holmiját elpusztította. De a munkakedvünk, a jövőbe vetett bizalmunk, hogy a Szocialista Világot az egész világon elfogjuk érni, az erős összetartással és a munkástársainkba vetett bizalmunk megfogja hozni a maga gyümölcsét és az egész világon mi a dolgozó emberek, a munkások fogunk győzni. Háborúra spekulálnak a kapitalisták, de történjen bármi . . . ők sohasem fognak győzni, abból az egyszerű tényből sem, hogy ők nem fognak fegyvert, de ha a munkásoknak a kezébe adják, azt mi tudjuk, hogy ki ellen kellesz majd azt fordítani! Kedves Munkástársam és elvtársam, Ön is ezen a véleményen van. Mert ezt másképpen nem is tudom elképzelni. Végén: Örvendek, hogy egy olyan nagy kapitalista országban mint az önöké, olyan kitűnő lap, mint a mi Bérmunkásunk jelenik meg, amely olyan nagyszerűen látja a jövőt és kérem arra hallgassanak! Terjesszék! Mi is terjesztjük! Csak sajnos kellő anyagiak hiányában ezt nem tudjuk megcselekedni. Kívánok jó és friss egészséget és azt, hogy: Mielőbb megvalósuljon: Világ Proletárjai Egyesüljetek! Szívélyesen üdvözli önt és kedves családját, Jakab Béla postás üzemi dolgozó A szatmár megyei Panyolából kaptuk az alábbi levelet: Bérmunkás Szerkesztősége! Ismét kezembe veszem a tollat, hogy bejelentsem a Bérmunkás szerkesztőségének, a Magyar Hadigondozottak Szövetségének megszűnését, Szatmár megye Panyola községben. Fenti címre az újságot beszüntetni szíveskedjenek. Én mint a szövetség volt vezetője kérem a szerkesztőséget, hogy címemre szíveskedjenek a Bérmunkást küldeni. Ezenkívül még kérem a lap küldését a Magyar Dolgozók Pártja titkárságának, Fehérgyarmat, Szatmár megye. Tudom, hogy a munkás testI vérek, fenti kérésemnek eleget fognak tenni, miért is munkás testvéri köszönetem küldöm sok I társam nevében, akik a lap továbbadásával olvassák a Bérmunkást. A Bérmunkásban 1949 junius 4-én, “A Magyar Választások” címmel megjelent cikkhez volna egy pár szavam, csak a következő mondatot ragadom ki a cikkből: “A magyar választásoknál például a több mint negyed milliót kitevő ellenzéknek semmi képviseletük nem lesz az uj parlamentben.” Szerintem ha 95.6 százaléka elfogadja és helyesli a demokratikus vezetők munkáját országunk vezetésében, akkor az a 4.4 százalék, ha nem is lesz képviselve az érdekük, mint ahogyan ők azt szeretnék, bizonyára kifogják bírni ők is, mint ahogy a proletárság kibírta az ők intézkedését a múltban. A választásoknál nem csillogtak a csendőr szuronyok! A kakastollasok nem rémitették a szavazó polgárokat. Nyugodtan ment mindenki az urna elé, hogy kifejezést adjon akaratának. A múltban nem volt senki, aki fel mert volna szólalni a választásoknál elkövetett intézkedések ellen, amit a tőkés osztály minden lelki tusa nélkül tette a dolgozók ellen. Talán elfelejtettük már, hogy csak az szavazhatott, akinek meg volt a hat elemi iskolája. Vájjon hány szá- zíalékát zárták ilyenkép ki a szavazóknak és vájjon nem-e a munkás és paraszti réteget érintette ez az úri, nemes intézkedés? A zsandárok hogyan kénysze- ritették az iparosokat, kereskedőket, kisgazdákat a szavazásra? Kérdezzék meg csak Nagy Ferencet és társait. Azt hiszem ők is szégyelni fogják bevallani hogyan utasították a tisztviselői kart, a kormány melletti szavazásra. Mindezek az intézkedések miért voltak szükségesek ? Ma már nem lehet a dolgozókat egy deci pálinkával megvenni. Ma az úri jelölt nem ölelkezik János bácsival, hogy a választás után, a képviselői mandátummal a zsebében, elmenjen János bácsi mellett, meg sem ismerve őt. Miért! Már zsebbe a mandátum. Ha a proletárság évszázadokon kibírta az elnyomó rendeletéit a tőkés osztálynak, akkor ők is kifogják bírni, mert ők is csak annyit érnek, mint ameny- nyit fognak dolgozni. Fischer Aladár OROSZ ATOMBOMBA PARIS — A “Sademi-Soir” nevű hetilap cikke szerint az oroszok julius 10-én felrobbantották az első sikeres atombombájukat. A lap nem említi, hogy honnan kapta ezt a hirt, amelyben megírja, hogy az oroszok az első atombombájukat kipróbálták Szibériában, Stalingrad várostól mintegy 500 mér- földnyire északra. A rövid hir szerint ez volt a tárgya annak a titkos gyűlésnek, amelyet Truman elnök legfőbb tanácsadóival és az atomenergia bizottság vezetőivel tartott Washingtonban. Megemlíti még a cikk, hogy az amerikai kémszolgálat már julius 4-én hallotta, hogy az oroszok ki fogják próbálni az atombombát és azért “seismic” (földrengést jelző) készülékeket helyeztek készenlétbe, amelyek julius 10-én jelezték a nagy robbanást.
