Bérmunkás, 1949. július-december (36. évfolyam, 1586-1611. szám)
1949-07-30 / 1590. szám
1949. julius 30. BÉRMUNKÁS 5 oldal TOLLHEGYRŐL mondja: F. MEZŐSÉGI KÉSZÜLNEK A kongresszus különböző bizottságai hetek óta tárgyalják az Atlantic Szövetség és a leendő 12 szövetséges állam felfegy- verkezéséne'k a kérdését. Az elnökünk ismételten sürgette a Szövetség és a felfegyverzésre szükséges 1500 millió dollár megszavazását. Különböző rendü-rangu politikusok, a hadiipar ismert kijárói, magasrangu katonatisztek, sietnek az elnök segítségére és sürgetik annak a megszavazását. Nagyon érdekes jelenség az, hogy ennek a “védelmi” szövetségnek és felfegyverkezésnek a szükségességét az orosz csoport támadó szándékával indokolják, pedig mint a reakciós Taft szenátor is megállapítja, hogy ez a módja a ’’védekezésnek” nyílt háborús provokálás és bármely agresszív nagyhatalom, ilyen kihívásra feltétlen a hadserege mozgósításával felelne. De a szovjet csoport nem akar háborút, békét, leszerelést akar és provokációra csak enyhe tiltakozással felel, amely tiltakozás csak annyit ér, mint a körösi szentelt viz, se nem használ, se nem árt. A háborús pártot, amely a nemzetközi imperializmus, a fekete reakció, a papság élcsapata nem győzi meg se Taft se Wallace, ők háborút akarnak amely hatalmas profitot, uj piacokat és a mind erősebben fellépő gazdasági válság elodázását jelenti. Nyiltan mutatnak rá az “el- lenség”-re is. Ez a kommunizmus, amelynek az elpusztítására kell “népszerűvé” tenni a háborút és a jólszervezett és fizetett propaganda elrikoltotta magát, hogy készüljünk amig nem késő. A TERMELÉSI RENDSZER CSŐDJE A háborús uszítok, a hadiszer gyárosok, a piacokért lihegő nagytőkések és ezek zsoldjába álló nagy propaganda szervezet, a sajtó, rádió, ál-tudósok, papok azt hirdetik, hogy az oroszok veszélyeztetik a szabadságunkat, az egész világot igájukba hajtani, megakarják semmisíteni a jogot, a lelkiismereti szabadságot, eltiporják a vallást, rabszolgává teszik a dolgozókat, tehát az uj háború, az emberi szabadság, a szabad termelési rendszer, a vallásszabadságnak a védelmére induljon és hogy felszabadítja a kommunizmus igájába szorított népeket és visszaállítsák a régi “szabad” rendszert. Ahány szó, annyi hazugság. Nincs az a futóbolond, aki elhinné azt. hogy az oroszok, akikből több áldozatot szedett az elmúlt háború, mint az összes hadviselő felekből együttvéve, hogy akik óriási erőfeszítést tesznek a háború befejezése óta, hogy felépítsék az elpusztult városa^ ikat, falvaikat, gyáraikat, hogy azok most egy uj háborúra készülnének, hogy a népeiket, a keservesen felépített városaikat, gyáraikat kitennék az atombombák pusztításainak azért, hogy meghódítsák a világot. Minden gondolkozni tudó ember tisztában van azzal, hogy a.z oroszoknak eszük-ágában sincs, hogy elfoglalják Amerikát, de bármely pillanatban hajlandók arra, hogy leszereljék a hadseregüket, törvénytelennek jelentsék ki a modern gyilkoló eszközöket, ha érre a többi nagyhatalmak is hajlandók. Az oroszok és a népi demokráciák nem pusztítani, hanem építeni akarnak, építeni a saját országukat, az iparukat, átalakítani, moderné tenni termelési rendszerüket, megteremteni a lehető legnagyobb jólétet, nyugalmat, biztonságot, minden polgárnak. Egyetlen szóval kifejezve építeni akarják az uj társadalmi rendszert, a szocializmust, melynek az előfeltétele a béke és nem a háború. De nincs olyan bolond sem, aki elhinné, hogy az amerikai nép, a munkás, a farmer, kiskereskedő, tanár, az orvos, stb., azzal a gondolattal foglalkozna, hogy elfoglalja a szovjeteket. Ezeknek az embereknek más problémáik vannak, amelyeket szeretnének itt megoldani. A drágaság, a munkanélküliség réme, a bizonytalanság izgassa az agyakat, ettől szeretnének megszabadulni, hogy zavartalanul élvezhessék a base- ballt, a fannyt, az applepiet. Ezek a problémái az európai népeknek is, a kis kereset, melyből nem lehet megvenni a legszükségesebb életszükségleteket sem, a folyton emelkedő munka- nélküliség, emberi lakás, ruházat és élelem, amely ma a háború befejezése után 4 évvel mesz- szebbvalónak látszik, mint a háború befejezése után. Itt van a kutya eltemetve, a mi istentől rendelt társadalmi rendszerünk teljes csődbe került. Képtelen arra, hogy a termelés folyotonosságát fenntartsa. Uj piacokra van szüksége, ahol a termelt árut elhelyep«, de ilyen piac nincs, mert dacára, hogy a nagy tömegek, éhesek, rongyosak, rossz lakásokban laknak, képtelenek megvenni az élelmiszereket, a ruhákat, lakásokat, mosógépeket, stb. stb. A raktárak megteltek, mindig több és több munkás válik feleslegessé és kerül ki az utcára, igy mind kisebb lesz a vásárlóképessége, amely újabb és újabb tömegeket dob ki a termelésből. Itt állunk a teljes gazdasági csőd előtt, amely szükségszerü- leg felkelti a tömegek elégedetlenségét, annál is inkább, mert ugyan akkor lássák azt, hogy amig a “szabad” profit termelési rendszerben árufelesleg áll elő, mert a munkanélküliség folytán azt a munkás felvásárolni nem tudja, addig az uj gazdasági rendszerben áruhiány van, a termelés fokozására van szükség, hogy a szükségleteket kielégítsék, igy a munkanélküliség ismeretlenné válik. Hogy a. tömegek figyelmét eltereljék, hogy a gazdasági válságot megszüntessék vagy legalább is enyhítsék, háborút idéznek elő, amelyben elakarják pusztítani azt az uj rendszert, amely a puszta fennállásával, mint élő példával, veszélyezteti a csődbejutott kapitalista termelési rendszert. Nem az istent, nem a szabadságot, az emberi jogokat akarják megvédeni a háborús uszítok, hanem a csődbejutott termelési rendszerünket és ha fel nem ébred az emberiség a közeledő veszély rémétől, úgy kérlelhetetlenül a nyakába zuhan a legborzalmasabb háború, amelyet az emberi történelem ismer. A szocialisták tisztában vannak azzal, hogy a társadalmi forradalmat nem lehet importálni, nem lehet a szuronyok hegyén bevinni, azt minden népnek magának kell elvégeznie. Tehát ők nem akarhatnak háborút. A “nyugati” népeknek sincsenek hóditó szándékaik, mert jól tudják már, hogy á háború csak nyomort és szenvedést jelent. A háború őrültjei, a kapitalista rendszer haszonélvezői és ott, ahol már elbukott ez a rendszer, ott a volt uralkodó osztály az, amely az atombomba árnyékában akarja visszaszerezni a hatalmát, ezért kell a Marshall terv, az Atlantic Paktum. De ez a csődbejutott rendszer, a már levitézlett tőkések érdeke, nem éri meg, hogy annak a megmentésére egy centet ’vagy egy csöp amerikai vért is áldozzunk. « HAJRÁ! Ma, amikor még el sem por- lódtak a múlt háborúban elpusztult sok millió fiatal katonáknak a hullái. Amikor még a kórházak szerte a világon zsúfolva vannak a háború okozta bénákkal, vakokkal, kéz és láb nélküli nyomorékokkal, az őrültek házai megteltek a háború borzalmaitól megzjavarodott elméjü- ekkel, amikor még az orrunkat csavarja a gáznak szaga, amelyekkel több millió ártatlan gyermeket, asszonyt, öreget pusztítottak el, amikor Európa városai még el sem takarították a háború okozta romokat, megveszekedett, őrült bitangok uj, minden eddiginél borzalmasabb háborúra uszítanak. Atombomba, racket lövedék, halálsugár, bacilus bomba és ki tudja még milyen bozalmak várnak arra, hogy kipróbálják azokat az emberiségen, hogy milyen pusztításokra képesek. Az atombombáink sokszorosan erősebbek, mint amellyel elpusztítottuk Horishimát lakosaival, házaival, gyáraival. A szakértőink, a kiváló stratégák egyenlőre csak 70 olyan várost jelöltek meg a térképen, amelyre lékeli dobni az atombombáinkat. Miután a már kijelölt “ellenségünk” a szovjetek és a népi demokráciák titoktartóbbak, igy nem tudjuk, hogy ők hány helyet jelöltek ki az atom, vagy más haláltokozó bombáik ledo- bálására. Csak egy bizonyos, hogy a mai fejlett technika mellett a föld egyetlen helye sem lesz biztonságba arra, hogy a borzalmak borzalmát elkerülje. Az emberi kultúra évezredes eredményei, amelyeket a tudósok agya kitervelt, amelyet szorgos munkás kezek felépítettek, pillanatok alatt pusztulnak el, semmisülnek meg, hogy millió és millió emberélet pusztul egyszerre szerte a világon a városainkkal, gyárainkkal együtt, hogy utána a megmaradottakat, járványok, éhség tizedelje meg. Nincs az az irói fantázia, amely érzékeltetni tudná azokat a borzalmakat, amelyek az emberiségre várnak, ha a háború szörnyeit ránk szabadítsák. A békét, a szépet, a kultúrát és magát az életet élvezni óhajtó emberek szerte a világon teszik fel a kérdést, hogy miért?! Számos óhazai levél tanúskodik amellett, hogy szeretik és óhajtják a Bérmunkást a magyarországi falvakban és városokban. Küldessen ön is szülő helyére, az ottani Munkás Körnek Bérmunkást. Egy évre $2.50. ELVIAYILATKOZAT A munkásosztály és a munkáltató osztály között semmi közösség nincsen. Nem lehet béke mindaddig, amig éhség és nélkülözés található a dolgozó emberek miUiői között s az élet összes javait ama kevesek bírják, akikből a munkáltató osztály áll. E két osztály között küzdelemnek keU folynia mindaddig, mig a világ munkásai mint osztály szervezkednek, birtokukba veszik a földet, a termelő eszközöket és megszüntetik a bérrendszert. Úgy találjuk, hogy az iparok igazgatásának mind kevesebb és kevesebb kezekbeni összpontosulása a szakszervezeteket (trade unions) képtelenné teszik arra, hogy a munkáltató osztály egyre növekvő hatalmával felvegyék a küzdelmet. A szakszervezetek olyan állapotot ápolnak, amely lehetővé teszi, hogy a munkások egyik csoportját az ugyanazon iparban dolgozó másik csoport ellen uszítsák és ezáltal elősegítik, hogy bérharc esetén egymást verik le. A szakszervezetek segítenek a munkáltató osztálynak a munkásokba beoltani ama tévhitet, hogy a munkáltatókkal közös érdekeik vannak. E szomorú állapotokat megváltoztatni és a munkásosztály érdekeit megóvni csakis olykép felépített szervezettel lehet, melynek minden az egy iparban — vagy ha kell, valamennyi iparban — dolgozó tagjai beszüntessék a munkát bármikor, ha sztrájk vagy kizárás van annak valamelyik osztályában, igy az egyen esett sérelmet az összesség sérelmének tekinti. E maradi jelszó helyett: “Tisztességes napibért, tisztességes napi munkáért” ezt a forradalmi jelszót Írjuk a zászlónkra: “LE A BÉRRENDSZER- KEL!” A munkásosztály történelmi hivatása, hogy megszüntesse a bérrendszert. A termelő hadsereget nemcsak a tőkésekkel való mindennapi harcra kell szervezni, hanem arra is, hogy folytassa a termelést akkor, amikor a bérrendszer már elpusztult. Az ipari szervezkedéssel az uj társadalom szerkezetét építjük a régi társadalom keretein belüL
